"A nácik szembeszállnak Istennel." - Az Ukrajnában letelepedett Kazár Maffia a keresztény egyház ellen támadt

KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Demonstráció sorozatot indít a Mi Hazánk Mozgalom

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Utcai demonstrációk sorozatával tiltakozik a Mi Hazánk Mozgalom az ellen, hogy a kormány és a miniszterelnök egyetlen javaslatukat sem támogatta eddig az Országgyűlésben.

Hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Toroczkai László pártelnök, frakcióvezető elmondta: október 24-én kezdik meg flashmobjaikat, performanszaikat és félpályás útlezárásaikat. Közlése szerint addig tart ez a sorozat, amíg nem tapasztalnak pozitív elmozdulást a kormányzat részéről.

A politikus elfogadhatatlannak nevezte a miniszterelnök azon magyarázatát, hogy átfogó tulajdoni kataszter hiányában nem hajlandóak vagyonadót kivetni a száz leggazdagabb magyarra, hozzátéve, eközben “a népszámlálás ürügyén egészen elképesztő információkat kérnek” az emberektől javaikról.

A kormány továbbra is védi az oligarchákat, továbbra is védi a multikat – fogalmazott a Mi Hazánk politikusa, a nemzetközi cégek helyett a hazai kis- és középvállalkozások támogatását sürgetve.

Hozzátette, nem hajlandóak elfogadni azt, “hogy a mesterséges krízis haszonélvezői továbbra is megússzák a közteherviselést”, ahogy azt sem, hogy a kormányzat a döntései meghozatalát követően rendezzen nemzeti konzultációt adott ügyekben.

Várjuk véleményét itt!

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás