"Demokratáink" összefognak a szélsőség ellen – hogy ki a demokrata, azt majd ők eldöntik
Miközben a Magyarok Felelős Nemzeti Kormánya felelőtlenül és tömegbázis nélkül próbálja tagjait felelős politikusokként feltüntetni, a választási kampány most kezd csak egyre színesebbé válni. Mesterházy Attila az MSZP kormányfő-jelöltje máris beígért a Fidesznek. Mivel Bajnaitól tudjuk, hogy Orbán Viktor is és Mesterházy is demokraták, kutya kötelességük tehát összefogni a „gaz, bitang, szélsőséges, szélsőjobboldali” Vona Gábor ellen, mert Vona és pártja bizony nem demokrata. Ezt a mocskos gazemberséget!
Ha jól emlékszem Göring mondotta Himmlernek – és ennek a kijelentésnek már számos más változata is született – Erhard Milch kapcsán, akit zsidó létére Göring tábornaggyá léptetett elő és a Luftwaffe második emberévé, közvetlen helyettesévé tette: „Kedves Heinrich! Hogy a Luftwaffénél ki a zsidó és ki nem, azt én döntöm el.” Hát kérem, hogy nálunk meg ki a demokrata vagy ki nem, azt azok mondják meg, akik a hatalmat csalással megszerezve, ma is lényegében illegitim módon maguknál tartják. Akik hihetetlen mennyiségű pénzt tüntetnek el, de már nem csak a nemzeti vagyonból, hanem az általuk az IMF-től és az EU-tól felvett kölcsönökből is. No, ők a “demokraták”. Az sem zavarja őket, hogy párttársaik jelentős része köztörvényes bűncselekmények miatt már előzetes letartóztatásban van, és az sem, hogy az eddig felgöngyölített ügyek tovább bonyolódnak és folyamatosan bővül a gyanúsítottak száma. Persze csak ott, a „demokraták” között. Bajnai Gordont az sem zavarta kijelentése közepette, hogy sok száz vállalkozó és család életét tette tönkre a Hajdú-Bét botrány következtében, és az sem, hogy legutóbb több mint egymilliárdos kvázi adócsalás résztvevője volt abban a bizonyos Dataplex ügyben. Persze gordonka szerint minden törvényes volt, csupán így el lehetett kerülni a nagyfokú adózást, amiről a törvényeket ugye ők hozzák, mármint a „demokraták”. Kérdés: kik tudják legjobban a kiskapukat kihasználni? Naná, akik a törvényt hozzák. Hogy ez nem tisztességes? Kit érdekel? Ez nem tisztesség, hanem üzlet. Az, hogy ebben benne volt még a sógor, a koma, meg a jó barát, akik ezért természetesen bizonyára megkapták a jól megérdemel jussukat külföldi bankszámlán, – az is törvényes. Hogy nem tisztességes? Kit érdekel? Gordonékat egyáltalán nem. Az őzike szemű gordonka a parlamentben mindezek tudatában mesélte el expozéját az ő demokráciájáról, a demokratákról, vagyis Orbánról és Mesterházyról, meg az oklevél nélküli doktorról.
„Demokratáink” tehát összefognak a szélsőség ellen. Egy érdekes jelenség, hogy már Csurka is demokrata, hiszen odaállt Orbán mellé korholni a Jobbikot, azt a Jobbikot, amelyik a szocik kreálmánya – szerinte. No, persze azt már elfeledte a szerencsétlen, hogy ezzel a párttal kötött választási szövetséget 2006-ban. Azt is elfeledte, hogy Pokorni a Fidesz elnökeként 2002-ben Csurkát és pártját is szélsőségesként bélyegezvén, örömét fejezte ki parlamentből való távozásuknak. Tehát a szélsőséges Csurkából is lényegében demokrata lett (Ne feledjük Göring szavait!!!). Szóval, Pista bácsi ma már látja, hogy a Jobbik szoci kreálmány. 2002. október 23-án még nem látta, hiszen – ha jól emlékszem ekkor – a Hősök terén a tribünről szólt oda a Dózsa György úton éppen arra vonuló jobbikosokra beszédének megtartása közepette, utalást téve arra, hogy a Fidesz az, mely őket életre hívta. Na, kérem! Pista bácsi, akkor döntsük már el végre, hogy Fidesz, vagy szoci termék a Jobbik! Jó lenne végre zöld ágra vergődni ebben a kérdésben, mert így teljesen tanácstalan vagyok, mint a kisközségek. Nem arról van inkább szó, hogy valakik 2002-ben is és most is megvették kilóra Csurkát?
A demokrácia nevével bármit meg lehet tenni. Lehet például terroristázni. Mindenki terrorista, akikre a „demokraták” ezt a bélyeget rásütik. Aztán 2001 óta már semmi nem kell ahhoz, hogy kijöjjön érted a kommandó és elvigyen „Guantánamóra”. Merthogy nálunk az is van. Obama fölszámolta Kubában, D–209, Gyurcsótány és Libajnai meg életre hívta Magyarországon. Mindezt a demokrácia jegyében. Bizony, ne tessenek csodálkozni, hanem hallgassák csak Lendvai főcenzor Ildikót, micsoda arroganciával és gyűlölettel beszél „demokrataként” a Jobbikról és vezetőiről a parlamentben. Annak a pártnak a vezetőjeként, amelyik 2006-ban a miniszterelnököt adta az országnak csalással, és amely miniszterelnök belelövetett a békés ünneplők közé az Astoriánál is, ahol a fideszesek tartották a megemlékező nagygyűlésüket. A “bátor rendőrök (?)” üvöltve rontottak be az ott található Burger Kingbe és szó szerint a hajuknál fogva rángatták ki a békésen falatozó embereket, fegyvert fogva rájuk. Ja, egy apróságot elfelejtettem megemlíteni, addigra már Viktor-Viktor hazament (futott).
No, hát ez is egyfajta demokrácia, az már biztos. A görög demokrácia is demokrácia volt, igaz nem mindenkinek, hiszen mégiscsak rabszolgatartó volt az a fajta, de nem gond. Legyen ez már a görögök baja.
A mi demokráciánk jellemzői: gumilövedék, kilőtt szemek, erős könnygáz a nemzeti radikális rendezvények résztvevőinek és a Hazatérés Templomában istentiszteletre összegyűlteknek, rendőrterror, gordon-kordon, országrablás, a mezőgazdaság, egészségügy, oktatás szétverése, degenerált televíziós csatornák degenerált szereplőkkel, médiahazugságok, adó adó hátán, a magyar vállalkozó mihamarabbi megnyomorítása, a magyarságukat felvállalók megfélemlítése, a vélemény- és gondolatszabadságának eltörlése (holokauszt-törvény), munkahelyek megszüntetése, családok kiszolgáltatása a bankoknak, cigánybűnözés, politikusbűnözés, gyermekeink elűzése saját hazájukból, mert nincs jövőképük.
Röviden, de nem teljeskörűen ez az elmúlt nyolc év “demokráciája”, amely nem jött volna létre, ha 1990-ben megtörténik a valódi rendszerváltozás és elszámoltatás. Köszönjük, de nem kérünk többet belőle. Húsz év – egy generáció nőtt fel azóta. A nemzeti vagyon tételes felmérése és az elszámoltatás megkezdése nélkül nem lehet továbbmenni. Tiszta vizet kell önteni végre a pohárba, és igenis a politikai felelősöket is meg kell nevezni. Azért is, mert az ország erőszakos EU-ba hajtásával, a Lisszaboni Szerződés olvasatlan aláírásával, a hazánkat más nemzetekkel szemben történő hátrányba hozásával politikusok igenis súlyos bűnöket követtek el nemzetük, a magyarság ellen. Ezzel is szembe kell nézni, még akkor is, ha Balsai István a közelmúltban éppen az MTI-nek nyilatkozta – megnyugtatni szándékozva az illetékeseket –, hogy a Fidesz nem akar politikai számonkérést. Vajon miért? A politikai, a gazdasági és a köztörvényes bűncselekmények elkövetőivel szembeni számonkérés a magyar társadalom jogos igénye. Hangsúlyozom a magyar társadalomé. Hogy Balsai idetartozik-e, nem tudom. Viszont kétségeim – no, azok vannak. Húsz év után ez már érthető, nem?
Bella Árpád
Nemzeti InternetFigyelő
Kedves Árpád!
Akkor Csurka István tulajdonképpen annak idején a szocik segítségével kampányolt és “dédelgette”, a “vakoló segéd” Kovács Dávidot?
Csurka azóta szidja tulajdonképpen a Jobbikot, amióta Vona Gábor az elnök.
A következtetés egyszerűen levonható.
Én a helyében, inkább ezért hintenék hamut a fejemre.
Véleményem szerint az asszony miatt van a sarokba szorítva.Honnan szerezhetett milliárdokat a Gizike 20 év alatt??
DEMOKRÁCIA.EZ a legnagyobb hazugság.Sose volt és sosem lessz..
A MÁSIK MASZLAG AZ EGYENLÖSÉG.