KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Czeglédi Andrea: Körmönfont hazai keresztényüldözés

A keresztényüldözés a jobboldali sajtó egyre gyakoribb témája, ám, sajnos szinte kizárólag a határainkon kívül történő eseményekről szólnak a hírek. Pedig, a keresztényüldözés egy ideje hazánkban is felütötte a fejét, vagy talán meg sem szűnt 1945 óta…

Nem! A jelenben nem úgy kell elképzelni, mint ahogyan az tőlünk keletebbre, vagy akár nyugatabbra zajlik. Itt nincsenek templomban elkövetett merényletek, nem gyújtanak fel templomokat és nem gyilkolnak papokat sem… – egyelőre.

Itt minden rendben lévőnek tűnik. Az emberek nyugodtan járhatnak templomba, a gyermekek szülei választhatják a hittanoktatást, épülnek és szépülnek a templomok és kolostorok, vannak egyházi iskolák.

Csakhogy, az új, globalisták által erőltetett világegyházon kívül egyre inkább fogy a levegő azon hívek körül, akik a szüleiktől és nagyszüleiktől örökölt hitben képzelik el hétköznapjaikat, életüket és a gyermekeik életét is. Valójában ez ugyanúgy problémája a nem keresztényeknek is, de maradjunk mégis a Krisztusban hívők gondjainál.

A leginkább támadásnak kitett Magyar Katolikus Egyház az, amely a Szent László-i örökség okán, a jelen korban is kiemelkedő és egyedülálló a világon. Talán éppen ezért áll folyamatos támadások kereszttüzében. A vatikáni politika miatt amúgy is nehéz, szorongatott helyzetben lévő egyház naponta szembesül itthon a több oldalról rámért támadással. A baloldal támadásait, vádjait már szinte természetesnek véljük. Ennél azonban sokkal veszedelmesebb, a keresztény bőrbe bújtatott ellenség. Azt mondják, az ördög ott támad leginkább, ahol a hit és a szeretet. És ez igaz lehet, hiszen számos eset történt és történik, ami megbotránkoztatja a jámbor híveket. Ahol a gonosz felbukkan, ott az ima volna az egyetlen ellenszer, de egyre ritkábban tapasztalhatjuk meg, hogy a hívek egységesen, összefogva imádkoznának a papságért, a főpapokért és az Egyházért. Ha az egység megrendül, a gonosz erőre kap. Az egyház és a hívek szemmel láthatóan egyre távolabb kerülnek egymástól. A hívő ember gyakran marad egyedül élete nehéz pillanataiban, nem kap vigasztalást és segítséget, lelki támaszt, ahogyan az még nagyszüleik korában megszokott volt, ám, a hívek is egyre ritkábban állnak ki a papokért, segítve őket hivatásuk beteljesítésében, akár csak egy imával is.

Ez is érdekelheti:  Trump: Az EU-nak ki kell egyenlítenie az Egyesült Államokkal szemben fennálló hatalmas deficitet

A legveszélyesebb támadások éppen az úgynevezett „jóakaróktól” és az önjelölt „hitvédőktől” érkeznek, akik bőszen kritizálnak, modernkori inkvizítorként tetszelegnek. Sok esetben sajnos, igazuk van, valós, megoldandó problémákra hívják fel a figyelmet. Miért hiteltelenek ők mégis sokunk szemében? Mert csakis és kizárólag a Magyar Katolikus Egyházat kritizálják, és sohasem a bajok igazi forrását. Sohasem kritizálják az egyre inkább eretnek tanokat hirdető jelenlegi vatikáni vezetést, sem a más országokban elharapódzó, nyilvánvalóan a katolikus hitet megtagadó közösségeket.

Mások, hasonszőrű kritikusok, az emberek egyik legprimitívebb gyengeségét, az irigységet felhasználva hangolják a közvéleményt az egyház ellen, indulatot szítva az amúgy is elproliasodott és egyre hitetlenebbé váló társadalomban. Ma elég kihangsúlyozni azt, hogy valaki látszólag gazdag, jól él, és máris rázúdul a tömeges gyűlölet.

Ezek a fentebb felsorolt aljaskodások is eléggé komolyak és nehezen kezelhetőek, egyre több embert távolítva el az Egyháztól és ezáltal Krisztustól, ám, a támadássorozat újabban szintet lépett.

A Katolikus Egyházat alapjaiban megrázó szexuális botrányok jelentik ma az igazi csemegét, és nem csak a baloldali, liberális sajtó, valamint a bulvár számára.

Ha jó belegondolunk, az ötlet a Vatikánból származik, hiszen éppen ott kezdték a transzparencia jegyében ezt a fajta, a teljes hiteltelenséghez és lejáratáshoz vezető liberális őrültséget a folyamatos és indokolatlan bocsánatkérésekkel, valamint a vélt vagy valós bűnök nagydobra verésével.

Egyre több ilyen hír, történet lát napvilágot. Hol egyik, hol másik ország sajtója hangos az efféle botrányoktól. A laikus számára, aki egyebet sem hall, olybá tűnik, hogy a Katolikus Egyház maga az erkölcsi fertő.

Amely jelenség máshol feltűnik, az – ha jó, ha rossz –, előbb-utóbb hazánkat is utoléri. Az utóbbi hetek, a katolikus papok botrányaitól voltak hangosak. Fő szószóló, természetesen, ebben az esetben is néhány igazhívő és jóakaró. Az esetek valóban megtörténtek és az ügyeket az igazságszolgáltatás a helyén kezeli, a bűnösöket elítélik. Csakhogy, azt nem írta meg senki, nem tárgyalták hosszan, beszélgetős műsorokban, hogy mi az, ami nem történt meg. Egyrészt, vannak esetek, amelyekről eme „bátor igazságharcosok” mélyen hallgatnak, mintegy fedezve néhány igazi bűnelkövetőt. Nagy hírveréssel rikkantják világgá ezeket az eseteket. Egyszerű és rizikómentes vállalkozás, hiszen a Magyar Katolikus Egyházat mára már megfosztották minden lehetőségétől.

Ez is érdekelheti:  Fico: Súlyos konfliktus alakulhat ki Szlovákia és Ukrajna között

Másrészt, nem kért bocsánatot egyik „igazságfeltáró” sem azoktól, akik a bűnösök mellett ezt a nagy „igazsághadjáratot” megszenvedik.

Ugyanis, joggal kérik vissza az elherdált bizalmat azok a papok, akik alázattal teszik a dolgukat, a naponta csendben lelkeket mentők, a tanítók, a betegeket látogatók, a családokat segítők, a hivatásra készülők, és sorolhatnám tovább, hiszen hosszú a lista!

Napokon, heteken keresztül zajlott a csámcsogás és a lejáratás, undorítóan beteges részletezéssel. Ez nem gyermekvédelem, ez így, ilyen formában nem jóakarat. Ez annál inkább a Magyar Katolikus Egyház teljes lejáratása, híveinek lemorzsolása és azon mártír papok emlékének a sárba tiprása, akik az életüket feláldozták. Ezek a hitvédők véletlenül sem említik a jó példákat, amikor a kalocsai érsek egyházmegyéjében történtekről értekeznek látszólagos szakértelemmel. Nem intik az alkalmatlan vezetőt olyan követendő elődök szellemiségével, mint Prohászka Ottokár, Mindszenty József, Zadravecz István, Csiszér Elek vagy Márton Áron. Nem a megoldást keresik, vagy kérik azt a Fennvalótól, hanem térdig gázolnak az erkölcstelenség mocsarában. Mint az ingoványba, úgy rángatják bele az egyházat és a híveket egyaránt az általánosított lejáratásba. Ez éppen olyan, mintha két-három eset után a hírverés okozta felháborodás hatására kijelentenénk, hogy az összes pedagógus ilyen és olyan, ezen túl nem engedjük a gyerekeinket iskolába. Ez persze, nem igaz és az iskola is kötelező, nem opcionális, mint a templomba járás vagy a hittantanulás, de remekül érzékeltethető ezzel az utóbbi idők súlyos egyházellenes kirohanásainak lélektani hatása.

Amiről senki sem ír, az a hivatásuknak élő papok nehéz helyzete és mindennapi küzdelmeik. Kevesen vannak, ezért a legtöbben félmegyényi területen rohangálnak faluról-falura, közösséget szerveznek, hittant tanítanak, napi négy-öt misét celebrálnak – sokszor segítség nélkül. Ezernyi jó hír, jó példa, hősi erény és közöttünk járó szentek is lehetnének e jóakarók cikkeinek alanyai, zenghetnének a műsorok az egyház tetteiről és címlapon lehetnének azok az egyházi személyek, akik ebben a hazug és aljas világban a szeretet és az őszinte hit útját járják. Nem a történelmi idők kiválóságait kell csupán megismertetni, hanem a mai mindennapok hőseit, a hivatásukat teljesítőket, a példaképeket. Ám, feltehetően nem ez a cél. Nem ezt akarja olvasni a társadalom, nem ez fokozza a gyűlölködést. Az aberrált, keresztényellenes, katolikus „jóakarók” pedig, újságírói nagyságuk elismerése reményében jobbnak látják, ha zaftos pletykák, már-már pornográf leírások főszereplőivé teszik a kétezer éves kereszténységet, papokkal, püspökökkel, sekrestyésekkel és harangozókkal egyetemben. Mert ez a sikk, ez a cél, ez a parancs.

Ez is érdekelheti:  Orbán Viktor: A háborúpárti politikának meg vannak számlálva a napjai

Más jóakarók, hitvédők a másik, Krisztust követő felekezetet ostorozzák olyan páratlan gyűlölettel, amelyet maga Néró császár vagy Sztálin is megirigyelhetne… – törvényen kívül, a szeretet jegyében.

Jó volna végre, ha a Magyar Katolikus Egyház nem lenne többé célpont, s nem a keresztényeken, papokon és más egyházi személyeken köszörülné a tollát a jobb-, és a baloldali média. A társadalomnak ma példamutató életpályák ismeretére, jó példákra, szeretetre és Krisztus tanításának megismerésére van szüksége. A kérdés csak az, hogy akik ma gyűlöletkeltő nagy hitvédők, jóakarók, tudják-e mi lenne a dolguk és ismerik-e a keresztény hit alapigazságait?

 

Nemzeti Napló Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

 

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Itt várjuk hozzászólását!