KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Czeglédi Andrea: Egy kis laikus gazdaságpolitika – elmélkedés a forint gyengélkedésének miértjéről…

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Az egyszerű ember mindig is sejti, hogy a történések mögött több van, mint amit a híradások és a szakemberek elárulnak. Ez legfőképpen a politika és a gazdaság terén csúcsosodik ki, hiszen, hogyan is igazodna el az egyszerű halandó a politika ingoványos talaján és hogyan is láthatná a helyi gazdasági eseményekben a világgazdaság mindent meghatározó szerepét?

Nos, mi nem is érthetjük, hiszen mindkettő távol áll a mi keresztény értékrendünktől. Nem mi találtuk ki és nem a mi szabályaink, erkölcsi értékrendünk szerint szervezik ezeket a játszmákat.

Ezért most, csak, mint laikusok, akik nem szakértői a nagy globális gazdaságnak, vizsgáljuk kicsit az összefüggéseket…

Mi mostanában csak annyit látunk, amennyit ebből látni illik. Azt, hogy háború van, ezért, a gazdaság bajban van, a forint pedig, inflálódik. Bizony, hazánk pénzneme, látszólag érthetetlen módon, történelmi mélypontokat döntöget.

Persze, magyarázzák ezt a helytelen politikai hozzáállásunkkal és minden egyébbel, de az ok egyértelműen gazdasági jellegű, semmi köze a politikához.

Talán a kérdést is fordítva kéne feltenni: – Hogyan erősödött meg ilyen hirtelen a dollár és az euró, hiszen tudvalévő, hogy ezt gazdaságilag semmi sem indokolja?

Mondhatnánk azt, hogy a háború a legjobb üzlet, amely csekély, pár százezer emberi élet feláldozása mellett hatalmas hasznot hoz kivétel nélkül, minden szereplőnek. Ez tény ugyan, de ekkora gazdasági mélypontból még háború árán sem képes a monetáris rendszer ekkora növekedést produkálni – ilyen rövid időn belül.

Itt, ezen a ponton kérdezhetnénk, hogy mi közünk nekünk ehhez? Talán, nagyon is sok…

Lássuk hát, mi és hogyan kapcsolódik egymáshoz ebben a látszólag kibogozhatatlan gordiuszi csomóban. Novemberben a háború eseményei mellett az FTX csődje uralta a híroldalakat. Az FTX a világ legnagyobb kriptotőzsdéje, állítólag abba bukott bele, hogy az alapító, Sam Bankman-Fried, több mint egymillió befektető pénzét, egyszerűen magáévá tette. Ezen a ponton talán nem is fárasztanék senkit azzal, hogy a részletekkel untassam, hiszen azt, mindenki olvashatta a híroldalakon. Kicsit zavaros az ügy, hiszen a kriptotőzsde offshore-ban volt bejegyezve Antigua és Barbudán, a központja pedig, a Bahamákon van, ahol a hatóság zárolta a bankszámláikat. A vállalkozás sokszínűségét és nemzetköziségét jelzi, hogy az FTX társalapítója Gary Wang kínai milliárdos.

Ez is érdekelheti:  Ukrán állampolgár vezette a péntek esti terrortámadást - nyugati szervezés áll mögötte?

A lényeg az, hogy aki nem volt látnok, az megjárta, azonban a zsenik mindig kivételek. Ilyen a mindenki által magasztalt, töretlenül a csúcsra törő Elon Musk, aki vakmerő idomárként fricskázza a világ, vezető üzletembereinek orrát is. Ő az, aki igazi úttörőként gazdagodott a kripto-valutába fektetve milliárdjait, aki a környezetvédelem koronázatlan királyaként sorozatgyártotta elektromos autóit, és aki először fogadta el autóinak vásárlásakor ezt a rendhagyó „pénznemet”, bíztatva mindenkit, hogy ez a jövő előszele. Aztán, 2021-ben valami változott… Éppen, amikor a kripto-valutáért csillagászati összegeket kínáltak a tőzsdén, változtatott az üzletpolitikáján. Habár, korábban azt közölte, hogy vállalata nem értékesít bitcoint, az elektromosautó-gyártó zseni később bejelentette, hogy 2021 végén eladta a 2 milliárd dollárt érő bitcoin vagyona 75 százalékát, majd a Tesla leállította a bitcoin elfogadását autói ellenértékeként, arra hivatkozva, hogy a bitcoinbányászat rendkívül energiaigényes és így, klímakárosító. A közlés rendkívüli hatással volt a kripto-piacra, a bitcoin értéke azonnal a mélybe zuhant. Ezzel párhuzamosan Musk az eladott bitcoinjai értékében hagyományos valutát vásárolt, ami, a jelentős összegnek köszönhetően, rögtön növelte a vásárolt valuta tőzsdei értékét.

Mindez a kripto-tőzsde bukása előtt egy évvel, és a háború kitörése előtt három hónappal történt.

Valóban, látnok és zseni egyben ez az úriember. Többen leckéket vehetnének tőle. Még az olyan tehetségtelen színészek is, mint az ukrán elnök és dilettáns stábja, amely, mint utóbb kiderült éppen a napokban, csúfosan bebukott, mert kripto-valutába fektette az Egyesült Államoktól, a háború további finanszírozásásra kapott 50 milliárdocskát. Nem véletlenül mondják, hogy: „suszter maradjon a kaptafánál”. Azóta tengerentúli parancsolóik kissé morcosabban viszonyulnak a még hatalmon lévő csepűrágóhoz.

Így aztán, a „kriptovilág” összeomlása és a háború okán fellendült fegyver- és energia biznisz együttes hatásaként megerősödött a már lélegeztető-gépen tengődő dollár és euró is, míg a forint ezzel párhuzamosan gyengült. Persze, az sem elhanyagolható ebben a folyamatban, hogy a „van-e rajta sapka, vagy nincs” elv alapján kis hazánkat ott fojtogatják, ahol csak lehet – és, legjobban a tőzsdén lehet. Ha így folytatják, lassan a forint kerül arra a bizonyos lélegeztető-gépre.

Ez is érdekelheti:  Nyílt levél Magyar Péternek

Tehát, van ám itt összefüggés, nem is kevés, csak ember legyen a talpán, aki kibogozza. Addig is, hálásan gondolunk karácsonyi bevásárlásunk közepette és a pénztártól távozva a fent felsoroltakra és reménykedünk, hogy ők közben sűrűn csuklanak… legalább.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük