Csak az igazat ne! – na, azt aztán semmiképpen se!


Kérjük ossza meg a tartalmat! Csak egy kattintás!

Avagy csűrni csavarni, a fából vaskarikát, jobb kézzel bal fület vakarni, csak az igazság, na az semmiképpen el ne hangozzék!

Emlékszem, boldogult fiatalkoromban, amikor az államszocializmus és a barbárkapitalizmus emblematikus fordulópontjának közelében mintegy szűk másfél esztendőre a Magyar Néphadsereg vendégszeretetét „élvezhettem” koszorús költőnk, Petőfi Sándor szülőhelyén, Kiskőrösön, a Vegyvédelmi Ezred szektájának oszlopos tagjaként, hazafelé utazva mindig rácsodálkoztam az 53-as út melletti Dunatetétlen település nevére.

Távol álljon tőlem, hogy kihívjam magam ellen a sorsot és ne adj’ Isten megsértsem a kicsiny település derék lakóit, de gyakran azon morfondíroztam, hogyan lehet ilyen faramuci neve egy falunak, és vajon ki adhatta neki. Magam már el is felejtkeztem volna Dunatetétlenről, nem nagyon járok arrafelé mostanság, de a KASZF (Kötelezően Ajánlott Szorgalmi Feladat) jelleggel politikailag muszáj korrektnek lenni típusú önkéntes mérvadók és a nekik megszólalási lehetőséget biztosító szolgalelkületű ölebmédia újra eszembe juttatta a csöppnyi alföldi falut.

Újabban elharapózni látszik egyfajta félresiklott nyelvújításként is felfogható retorikai reformációs mozgalom, amely kínkeserves pillanatokat produkálva izzadságszagú próbálkozások közepette kíván megfelelni a politikai korrektség álszent követelményrendszerének, ha bátorkodhatom kifejezni magamat ezzel a halmozottan hátrányos helyzetűnek is minősíthető körmondattal.

Mondok egy példát.

Oldaltól függetlenül megfigyelhető a konkurencia szemantikai sztaniolpapírba csomagolt becsmérlése. Bizony, ebbe a hibába sokszor még a „vezénylő tábornok” epitethon ornansszal felruházott nagyember is beleszaladt.

Aszongyák: „A másik fél „őszintétlen” vót.

Asszem itt megállunk pár röpke pillanatra, de még az is lehet, hogy ehhez mán le kell ülnünk.

Érezzük azt a fajta fokozatmentességet, mellyel hanyag eleganciával túllépünk a „csúsztatás” idejét múlt kifejezésén, ugyanakkor az igazság teljes mellőzését továbbra is tökéletesen biztosítjuk, hiszen nem kerül kimondásra, hogy a kolléga hazudott, méghozzá egy vaskosat.

Asszem ezt híjják diplomáciának. A szarnak mesteri fokon történő szőnyeg alá söprését. Aki pedig esztet műveli, ő lenne a diplomata. Vagy ahogyan mifelénk az urbánus szubkultúra mélységes mély bugyraiba empirikus tapasztalatszerzés céljából alá merítkező szociológus-hallgatók köreiben a dús képzeletű nép az efféle szituésünök megfelelő verbális érzékeltetése céljából szokta volt mondani: „Diplomata az, aki úgy küld el tégedet a jó büdös francba, hogy alig várod, hogy indulhass.”

A helyzet persze nem ilyen egyszerű.

No persze, a helyzet! Hát az sosem egyszerű.

A szőnyegalásöprésben elévülhetetlen érdemeket szerzett kisszerű „nagyjaink” megfelejtkeztek arról, hogy minél nagyobb (probléma)halmot próbálnak elrejteni előlünk – értsd: elodázni az elodázhatatlant –, annál nagyobb lesz a pofára esés. No, kérem szépen, ebből lett elege a jó népnek. Csodák csodája, a magyar rájött arra, hogy nem árt, ha nemcsak az orra elé néz, ha elindul valamerre, de mondjuk két-három lépéssel még előbbre is! Elég vót mán a pofára esésekből. Túl sok a kisebb-nagyobb zúzódás, horzsolás, valahogy sose akarnak begyógyulni a mások által rajtunk ejtett sebek, ’oszt egyre rosszabbul érezzük magunkat.

De ami talán még ennél is nagyobb baj, hogy megfordul, de nem is, talán korrektebb, ha azt mondjuk, kifordul a normalitás. Kifordítják a nyelvünket, átveszik, majd aztán elveszik a szavaink értelmét, a jelentéstartalmát kiüresítik, vagy teljesen eltorzítva kapjuk vissza őket. Ezért történhet meg, hogy az abnormalitás válik normalitássá, a deviánst teszik követendővé, alapértékké. Nekünk, magyar magyaroknak, tehát azoknak, akik nemcsak magyarul beszélnek, de magyarul is élnek (vagyis nemcsak hiszik, de tudják az Istent!, mert az igazi magyar az ilyen) ez meg valahogy nem jön a nyelvünkre, ösztönösen érezzük, hogy életszerűtlen.

Nem azt mondják, hogy hazudott! Nem! Még csak nem is azt, hogy nem mondott igazat! Azt mondják: őszintétlen volt. Nehogy véletlenül benne legyen a „gaz” vagy az „igaz” szó. Ugye milyen érdekes? Bizony, az ördög – vagyis a dög, az élettelen, a halál őrzője – a részletekben lakozik. Oda invitál bennünket is, a részletekbe. Holott mi szeretjük átlátni az egészet. Mert az, aki csak egy szűk szeletét látja a valónak, az sose jut el a teljes igazsághoz és nem jut osztályrészéül az egészség.

Csodálatos nép vagyunk mi magyarok! Csodálatos ajándékokat kaptunk a jó Istentől. Itt van nekünk Kárpát Haza, mely körülvesz, óv és megvéd bennünket, és itt van nekünk a világ legrégibb, s a világot egyedülállóan közvetlen módon leíró nyelve: édes anyanyelvünk. Vezet, tanít, ismereteket ad és eligazít bennünket. No és persze nem utolsó sorban szórakoztat is. Ez nagyon fontos! Humor nélkül megette a fene az egészet!

Nemrégiben az egyik magyar weboldalon meglepő dologgal szembesültem. Ahelyett, hogy a megszokott világhálós oldal jött volna fel, egy egyszerű kérdést tettek fel az odalátogatóknak. „Mennyi hat meg egy? A választ számmal írja be!”

–Na baszd meg! – tört ki belőlem nagy hirtelenséggel a nép egyszerű gyermekének abbéli vehemenciája, amikor valamilyen eleddig szokatlan dologgal találja szembe magát. Egyébiránt ez az elementáris erővel a felszínre törő, már-már a gyermeki rácsodálkozás határát súroló ártatlan sóhajnak is betudható autentikus megnyilvánulás, mind a népi, mind az urbánus frazeológiára egyaránt jellemző.

Aztán persze lehiggadunk, elolvassuk az apróbetűs részt, és ekkor gyün a megvilágosodás. Magyar ember ok nélkül nem tesz semmit. Oka van annak! Oka kell, hogy legyen! És van is!

Megszaporodtak a kínai hackertámadások, gondolták, dógozzanak meg a pénzükért, tanuljanak meg magyarul, ha be akarnak gyünni.

Erre szokták aszondani mifelénk pajkosan összekacsintva, hogy ügyes.

Szóval ilyenek vannak.

Egyik oldalon az őszintétlenek – de mi azért ne legyünk mán igazmondásunkat illetően kihívásokkal küszködők, mondjuk ki nyugodtan, MONDJUK KI!!! – a hazugok, másik oldalon meg vannak a kínaiakat is – legalábbis informatikai szinten – „megfingató” magyarok.

Vannak, akik még csak most készülődnek, vannak, akik már harcolnak, és sajnos olyanok is vannak, akik már áldozatául estek ennek a tankok helyett bankokkal (bankókkal) vívott háborúnak. Már az is óriási problémákat okoz és veszélyeket rejt magában, hogy nem tudod, ki ellen kell harcolni, nem tudod „kire kell lőni”. A szavakkal vívott háború apróbetűs – csakis a Zeiss Művek Jéna által gyártott maximális nagyítóüvegén keresztül kisilabizálható – záradék-tengerének szóáradata biztos szövegértést követel meg.

(Csak így zárójelesen, ahogy szoktam, az egyetemisták tekintélyes hányadánál gondot okoz az olvasott szöveg megértése. Állítólag ők lesznek az értelmiség! A magyar lakosságnak mintegy 34%-a funkcionális analfabéta, azaz alá tudja írni a nevét, és ennyi.)

„A mese olyan lovas, amit a nyelv hordoz” – mondja Berecz András. Wittgenstein szerint „A nyelv álruhába öltöztetett gondolat.” Azt gondolom tehát, épp itt az ideje, hogy odafigyeljünk arra is, amit Carl Sandburg mond nekünk: „A szleng az, amikor a nyelv feltűri az inge ujját, beleköp a tenyerébe és munkához lát.”

Lássunk végre munkához mi is!

És hogy Dunatetétlenen kik vannak? Őszintén remélem, hogy nem tétlenkedők!

Isten áldja Magyarországot!

1 öntudatos pécsi polgár

www.johafigyelunk.hu

Nemzeti InternetFigyelő

Facebook hozzászólások

Egy hozzászólás a(z) “Csak az igazat ne! – na, azt aztán semmiképpen se!” bejegyzéshez

  1. Aki 20 sorban mondja el,amit 10ben is ellehet , az egyébb aljasságokra is képes! Márai, Míg te beszéltél, én a szavakat rágtam, és hallgattam, ereggy, mondd el otthon! Attila hun király!

Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Read previous post:
Jó, ha nem feledjük (9. rész): Viktor-Viktor beismerte: tudták, hogy már 2002-ben választási csalás történt
Saleh Al-Naami: Ez az állam nem maradhat fenn
Gyerekeim soha, egy napig sem jártak a Lauder iskolába (Morvai Krisztina közleménye + NIF megjegyzés)
Close