KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Jó, ha nem feledjük (9. rész): Viktor-Viktor beismerte: tudták, hogy már 2002-ben választási csalás történt

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!
Orbán Viktor a Somogy megyei Kötcsén megrendezett „Polgári Pikniken” beismerte – tudják, hogy 2002-ben az MSZP elcsalta a választásokat! Öt évet kellett várni rá. Arról már persze nem beszélt, hogy az általa kinevezett MSZMP-s Pintér Sándor belügyminiszter és apparátusa miért nézte ezt ölbe tett kézzel. És miért nézi azóta is a Fidesz.

 

A Fidesz elnöke rámutatott: a szocialista párt 2002 óta erejét meghaladó kísérletet tesz arra, hogy versenyben maradjon a jobboldal egységességével szemben. Így míg 2002-ben csalással nyerték meg a választásokat, 2006-ban úgy sikerült megismételniük a választási sikert, hogy meg kellett akadályozniuk, hogy kiderüljön: mekkora az állami háztartási hiány és az ország adóssága. A 2006 őszén történtek után pedig kijelenthető: a jobboldalon továbbra is egységre van szükség, mert ezt a kormány csak a demokrácián túli erőszakkal képes fenntartani a hatalmát. Ha a jobboldal teljesíteni akarja a küldetését, akkor együtt kell maradnia – jelentette ki Orbán Viktor, majd elismételte a békés, erőszakmentes „ellenállásról” szóló lózungjait. Tetszik érteni? Választási csalásra, törvénysértésre, erőszakra a Fidesz válasza a béke…
Kérdésünk csak az, ha a Fidesz, és Orbán Viktor tudta, hogy elcsalták a választásokat a werberi taktikát alkalmazó „szocialisták”, akkor miért nem lépett fel a csalás ellen.
1. Miért nem állt ki a Fidesz és Orbán a MIÉP, és Csurka követelése mellett, miért nem számolták újra a szavazatokat?
2. Miért nem foglalkoztak azzal a több 100 konkrét bejelentéssel, amelyek a csalásokat helyi szinten tanukkal bizonyították?
3. Miért nem álltak ki az Erzsébet hidat lezáró Budaházy mellett
Késő bánat, eb gondolat!
A gárda megalakulása után vége van a jobboldali „egységnek”, amely sosem hozott sikert a választások során.
A jövőben újra lesz radikális nemzeti oldal.
Egy olyan oldal, amely nem hagyja elcsalni a választást, ha hatalomra kerül.
Egy olyan oldal, amely nem csak a szavak területén nem engedi eladni hazánkat.
Egy olyan oldal, amely megakadályozza a magyar népirtást.
Egy olyan oldal, amellyel a választások után koalíciót lehet kötni.
Ennek a tábornak ma 10-13%-os támogatottsága van, és elégedetlenek, kedves Viktor!
(drukker – Szent Korona Rádió)

Ez is érdekelheti:  Vučić: Putyin megakadályozta volna a Jugoszlávia elleni NATO bombázást
2007-09-10. 14:06
Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

3 thoughts on “Jó, ha nem feledjük (9. rész): Viktor-Viktor beismerte: tudták, hogy már 2002-ben választási csalás történt

  1. „Színház az egész világ, és színész benne minden férfi, és nő” Shakespeare, mára csak rossz , hasznot kergető ripacsok!
    „Ha a gazda változik is, rajta marad a nyereg a szamáron!” Aki választ ezekből az lesz a hortobágyi szürke marha!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük