A magyar kormány állítja példaértékű Szerbia kisebbségi politikája. A Zentán élő Rácz Szabó László szerint ezt nem így érzik a délvidéki magyarok. Hogy lehet Šešelj vajda embere miniszterelnök? Mit üzent a magyaroknak a temerini fiúk ügye? Autonómia vagy mindent vissza?
N1Tv
Like this:
Like Loading...
Kapcsolódó cikkek:
Mementó 2006 emlékmű
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Petíció az emlékmű megvalósításáért!
Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg.
Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.
Abban teljesen igaza van a karakán és igazmondó Rácz Szabó úrnak, hogy ha a szerbek kisebbségi politikája oly „példaértékű”, hát akkor itthon is úgy kellene csinálni. (Rövid idő alatt megtisztulna az ország a nem idevalóktól.) Nem úgy a Délvidéken, a magyarok hazájában, ahol valóban nem az asszimiláció gyéríti a magyarságot.
Minimum egy órás riportot érdemelt volna, kedves szerkesztők!
ahhoz, hogy a délvidéki magyarok magukat egyenrangúaknak tudják földjükön, otthonaikban …, ahhoz egy autonómia nem elegendo. A szerbek annyira eroszakosak, hogy ha a ma Vajdaságnak nevezett déli részünk elcsatolódna Szerbiától …, semmit, ill. alig valamit segítene az ott élo magyar közösség számára ….
ez nem csak azért, mert a rácok ilyenek, hanem azért is, mert mi is olyanok vagyunk, mint mindíg is. Mi túl szelídek vagyunk. Na ezért pl-ul a horvátok ezen kérdésben jobban, sikeresebben tudnak tevékenykedni (a horvátoktól még félnek is a szerbek. Azokat nem merik veregetni, a bíróságok sem azokat úgy, teljesen mértékén felül megbuntetni -pl-ul mint a Temerin-i fiúkak-) …
volt egy történelmi pillanat, ahol volt, ill. lett volna lehetosége a déli feleinknak egy autonómiát egy nemzetközi segítséggel (mint ezt az albánok Kosszovóban elérték). Manapság már senki sem segítené oket ebben …
szomorúan; L
ps.; ahogy önmagunkat ismerem és a déli, ortodox szomszédainkat … szerintem csak egy teljes elzárkózás lehetséges köztünk. Attelepíteni minden magyart onnan és (persze visszazavarni a szerbeket, akik közben az utóbbi évtizedek alatt bejöttek hozzánk … és utána végérvényesen lezárnám oldalukon a határt. Hosszú távlatban sokkal veszélyesebbek ok, mint a rengeteg jövevény máshonnan-jove …
az évszázadok folyamán többször is ki kellett sokukat tennünk, mert
valahogy képtelenek voltak ezek beilleszkedni közénk …
Mindenkiek ott kell élnie, ahol született.
Az a szülőföld.
Tudom, ez nem ennyire egyszerű.
Én is születtem egy somogyi faluban, költöztünk, másik somogyi faluba, de soha nem volt ott jó érzésem.
Nem éreztem otthon magam. Mondom, jó gyerekkorom volt, szüleimmel szerettük egymást, a maguk egyszerű módján mindent megkaptunk tőlűk.
Akkor? Merre van az a bizonyos szf?
Mikor végeztem iskoláimmal Pécsen és Szegeden, már nem volt otthonom.
A gyerekkori otthonom, már nem volt otthonom. A pécsit sem éreztem soha annak, bár családalapitás itt volt, munkahely itt volt, de valami mindig hiányzott.
Talán most úgy 60 évesen érzek valami otthon illatot, egy baranyai falúban. Az emberek jók, barátságosak, nagyon segítőek.
Itthon vagyok. De nem ezért.
Itt éreztem először, hogy nagyon sok feladatom van. Addig nem mehetek el az élők közül, míg a rám szabott feladatokat nem végeztem el.
Unokáimnak megbecsült embereknek kell lenniük. Sokat és sokat kell a véneknek velük foglalkozniuk. Azt a szellemet, melyet nem tudtam fiaimnak átadni, (melyet a médiákra, az oktatásra hárítottam, (az utókor, majd valamit bizonyít)).
Az elveszített éveket szeretném náluk behozni, szeretnék olyan tudást rájuk bízni, amelyet soha senkivel nem osztottam meg.
Mindenkinek vannak olyan tudásanyagaik, saját élményük, tapasztalataik, amelyeket tovább kell adni.
Nem az iskolai tudásokról beszélek.
Azt nem nevezem tudásnak.
Az igazi tudás bennünk van. Ez az a tudás, amely a lelkünk mélyén lakozik. Lehet, hogy soha nem férünk hozzá.
Mert nem akarunk.
Mert azt érezzük, az hülyeség.
Elvetjük; azt ami adatott.
Lecseréljük a gicssel, a hamissággal, ami számunkra idegen. És jól érezzük magunkat. Mi vagyunk a nagy megváltók!
Pedig a jóság, az a tudás, amelyre szükségünk van, az a lelkünket feszíti, hogy kiszabadulhasson tömlöcéből. Ezt kevesen vesszük észre. A szeretet, a boldogság nem szorulhat a Karácsony hamisságára, hogy letudtunk egy dolgot. Ne az ajándékokról szóljon, amely a bankok áldozatává tesz. A szeretetnek, az önzetlenségnek a mindennapunkat kell kitöltenie.
Ha ezt megcsináljuk, akkor értünk, az emberiség fennmaradásáért cselekszünk.
Ne higgyünk a médiáknak, a híreknek, mindig hazúg szó hagyja el az ajkukat. Mindig valaki mellett, vagy valaki ellen szólnak a hírek.
Itt, ezen a szinten nincs politika, nincs anyagi kérdés. Itt csak Élet van.
És szeretet, ha Te is akarod. Élhetsz szerbiában, peruban, a kaukázusban, ha veled van a szeretet, akkor mindegy hol élsz boldog lehetsz.
Nos, amit leírtam, az nem igaz!
Vagy igaz?
Vagy igaz lehet?
Én, mint egy ember, nem tudom ezt megitélni. Azt tudom, hogy aki nem harács, az boldogabb a harácsnál.
Most itt kivánnék mindenkinek Boldog Ünnepeket.
Atilla! De szépen írtad meg az igazat! Nektek is boldog ünnepeket, békességet kívánok köszönettel.
Kedves Anna!
Nagyon jól esett az írásod. Arcomon megjelent a mosoly…
Köszönöm, nagyon köszönöm.
Atilla
Engem mindig megérintenek a mély, igaz gondolatok – azokat nem hinni hanem érezni kell.
Békés karácsonyt kívánok minden igaz magyarként élő embernek.
H.B.