CNN: Kemény ellenállásba ütköztek az ukrán erők, óriási veszteségeket szenvednek el
Ugyanakkor a lap forrásai szerint az ukrán erőknek sikerült „átgázolniuk” néhány orosz osztagon keleten, Bakhmut környékén.
Mint ismert, csütörtökön a Washington Post arról írt, hogy kezdetét vette a hetekkel korábban már beharangozott ukrán ellentámadás. Míg a lapnak nyilatkozó informátor szerint az ukrán hadsereg sikeresen előretört.
Ezzel szemben a CNN úgy értesült, hogy bár az ukrán erők „kemény ellenállást” tanúsítanak,komoly veszteségeket szenvednek el az orosz vonalak elleni támadásban. A lap úgy tudja, az ukránok a vártnál nagyobb ellenállásba ütköztek az orosz erők részéről az elmúlt napokban tett első kísérletük során, hogy áttörjék az orosz vonalakat az ország keleti részén. Erről két magas rangú amerikai tisztviselő beszélt a CNN-nek.
Az egyikük jelentősnek nevezte a veszteségeket – amelyek között az Egyesült Államok által szállított MRAP páncélozott személyszállító járművek is vannak.
Több irányú ukrán offenzíva zajlik
Ismertették, hogy az ukrán erőknek sikerült átgázolniuk néhány orosz osztagon keleten, Bakhmut környékén.
A páncéltörő rakétákkal, gránátokkal és aknavetőkkel felfegyverzett orosz erők azonban „kemény ellenállást” fejtettek ki:
egyes területeken több réteg mélyen húzódó védelmi vonalakba ásták be magukat, amelyeket aknamezőkkel vettek körbe. Ezeket pedig az ukrán páncélosok megsínylették.
A CNN felidézte, hogy amerikai és nyugati tisztviselők már hónapok óta készülnek az ellentámadásra, és már annak a kezdete előtt megerősítik Ukrajna védelmét. Ezen a héten Hanna Maliar ukrán védelmi miniszterhelyettes azt mondta, hogy „több irányban is offenzíva zajlik” – idézték fel.
Mandiner