KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kiemelt képen: Matolcsy György korábbi jegybankelnök / Fotó: Demokrata

Büntetőfeljelentést tett a jegybank új vezetése

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) új vezetése büntetőfeljelentést tett a Fővárosi Főügyészségen több, az előző vezetés alatt történt bűncselekmény gyanúja miatt – tudta meg az Index. A lapnak egy bennfentes forrás azt mondta: az ügynek még nem minden részlete ismert, de „már most is biztosan kijelenthető, hogy vagyonvesztés és vagyoni károkozás történt” a jegybank alapítványainál.

Varga Mihály, a jegybank új elnöke az utóbbi hetekben már többször is beszélt arról, hogy lépésekre lehet szükség, miután a jegybank alapítványainál pénzügyi visszaélések gyanúja merült fel.

Az Index most egy háttérbeszélgetésen megtudta, hogy a jegybank alapítványaihoz köthető új kuratórium

a Fővárosi Főügyészségen büntetőfeljelentést tett csalás, hűtlen kezelés, hamis magánokirat felhasználása, számvitel rendjének megsértése, valamint tartozás fedezetének elvonása miatt.

Emellett a jegybank igazgatósága arról is döntött az Állami Számvevőszékkel egyetértésben, hogy a Pallas Athéné Alapítvány 400 millió forint vagyonjuttatásban részesül azért, hogy a korábbi vezetés pénzügyi lépéseit teljes körűen feltárhassák – erre azért van szükség, mert az alapítványnak másképp már a vizsgálatok lefolytatására, illetve az alapítványok helyzetének rendezésére se lenne elég pénze (ugyanis – mint a lap írta – a vagyonmentéshez és a feltételezett bűncselekmények kivizsgálásához elengedhetetlen a számos szakértő – jogászok, könyvvizsgálók, pénzügyi elemzők – összehangolt munkája).

Az Index úgy értesült, hogy a jegybank új kuratóriuma alapos vizsgálatot végzett az ügyben, és az ügyre vonatkozó dokumentumokból megállapítható: az előző vezetés még február 28-án – Matolcsy György korábbi jegybankelnök utolsó napjaiban – is egy olyan ügyletet hajtott végre, amely „az új vezetés szerint egyrészt jogszabályba ütközött, másrészt csalárd szándékkal köthették, illetve vélhetően színlelt szerződés volt” (erről az Indexnek egy, az ügyre az elejétől fogva rálátó forrás beszélt). A lap szerint a vizsgálat alapján fennáll a gyanú, hogy „Matolcsy György utolsó hónapjaiban is születtek olyan tranzakciók – vagy legalábbis szándékok –, amelyekkel a vagyon jelentős részét megpróbálták volna átcsoportosítani”, és volt olyan lépés is, amelynél a bűncselekmény gyanúja felmerül.

Ez is érdekelheti:  Váradra folyik (értsd: gyalogol) a Tisza… dr. Orbán Viktor ellen

Az Index forrása arra is figyelmeztetett: az ügy összetettsége miatt jelenleg felelőtlenség konkrét számokkal dobálózni azzal kapcsolatban, hogy mekkora pénzösszeget érint az ügy..

„Az viszont már most is biztosan kijelenthető, hogy vagyonvesztés és vagyoni károkozás történt”

– mondta a forrás. Ugyanakkor ezek feltárása hónapokba, vagy akár évekbe is telhet.

Matolcsy György volt jegybankelnök az Indexnek adott korábbi interjújában cáfolta, hogy visszaélések történtek volna az általa vezetett MNB-nél, és az erről szóló ÁSZ-jelentésekről azt mondta, hogy azok „iratellenesek és egyáltalán nem felelnek meg a tényeknek”. A jegybankelnök hangsúlyozta, hogy „az alapítványi vagyon teljes mértékben megvan, sőt az értéke meghaladja az 500 milliárd forintot”, és kifogásolta azt a módszert is, amellyel a jelenlegi alapítványi vagyont meghatározták.

 

(index.hu, hirado.hu, Demokrata)

 

Kiemelt képen: Matolcsy György korábbi jegybankelnök / Fotó: Demokrata

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Itt várjuk hozzászólását!