KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Brit kommentelők szerint Magyarország a nyugati fehérek bevándorlási célpontja lehet

NIF: A linken megadott cikket olvasva megállapíthatjuk, hogy megjelenése óta alatta a pozitív kommentárok csak szaporodtak. Orbán és a FIDESZ annyira jobbról előzte a Jobbikot, hogy el se tudjuk képzelni ezt az image vesztést a Jobbik miként teheti még jóvá. Vona a néppártosodásban annyira túl lőtt a célon, hogy a NÉPPÀRT nevű, sörös szekeret húzó, lónak a túlsó oldalán ugart fogott. 2006-ban Orbán meg merte tenni, hogy a tömeget felkelésre lázítsa. Persze a forrongó tömeg elöl elmenekült a páncélozott autóján, és utána se akart tudni semmit a komollyá, -tüntetésből felkeléssé,- vált utcai harcokról. Mégis jobboldalibb lett, mint azt bárki is remélhette volna.

Józan paraszti ésszel gondolkodva azonban mindenkit türelemre intünk: várjuk ki a végét! Orbán túl gyakran hord kippat!

Brit kommentelők szerint Magyarország bevándorlási célpont lehet

A Bildben megjelent Orbán Viktorral készült interjú nyomán közölt anyagot egy brit honlap. A cikkhez írt kommentek között, melyek legtöbbje a magyar miniszterelnököt támogatja, érdekes felvetésre bukkant a Magyar Idők Online.

A breitbart.com cikket közölt a német Bildben megjelent Orbán Viktor–interjú kapcsán (NIF: 3 nyelven közöltük!), melyből ők azt emelték ki a magyar miniszterelnöktől, hogy az Európai Unió és Törökország közötti migrációs megállapodás egy illúzió. Majd összefoglalták a magyar miniszterelnök fontosabb gondolatait, eddig nem is lenne annyira meglepő a dolog, de honlapjukon nagyon érdekes kommentekre akadtunk. Ezek közül szemezgetett a Magyar Idők Online:

„Úgy tűnik (Orbán Viktor) azon kevés nyugati vezetők egyike, aki nem idióta…vagy áruló.”

„Ez az ember vezethetné az EU-t (…). Egyedüli a politikusok közül az egész EU-ban, aki értelmesen beszél.”

„És igazából mi az, ami Európa többi részének nincsen? Vezetője. Magyarországnak van. Európa többi része lelkiismeretlen, sík hülye karrier politikusok vezetése alatt szenved.

„Kérem, Orbán Úr tartson ki! Európaiak milliói állnak Ön mögött. Köszönet a bátorságáért. Remélem egyre több olyan igazi vezető lesz Európában, mint Ön.”

Ez is érdekelheti:  Gyurcsány nem bírt magával a nyitónapon, Kövér László megvonta tőle a szót (videó)

„Igaza van, mint mindig.”

„Nem értem miért kell lejáratni Orbánt, Ő a legerősebb hang Európában Merkellel szemben, legmélyebb tiszteletem neki.”

„Végre egy vezető, aki törödik a népe és országa jólétével.”

„Komoly a csábítás, hogy Magyarországra menjek. Azt hallottam nagyszerűek az ételek.”

„(…) Idővel Magyarország és az egész V4/volt keleti blokk szembesülni fog egy új, másfajta bevándorlással. Ez nyugat felől érkezik: őslakos, fehér európaiak menekülnek majd az iszlamizáció és a marxista totalitarianizmus elől. Legtöbbjük fiatal, jól képzett, jó anyagi háttérrel rendelkező európai ember lesz, termékeny korban, akik fellendíthetik a gazdaságot (egyszerre munkaerőként és fogyasztóként) és lökést adhatnak a népesség növekedésének. Legtöbbjük Németországból érkezhet, amelyet hosszú időre visszatekintő kulturális és történelmi kapcsolatok fűznek a régióhoz.
Nem hangzik rosszul, ha engem kérdeztek.”

Forrás: http://www.vajma.info/cikk/tukor/6713/Brit-kommentelok-szerint-Magyarorszag-bevandorlasi-celpont-lehet.html

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

16 thoughts on “Brit kommentelők szerint Magyarország a nyugati fehérek bevándorlási célpontja lehet

  1. ” a főoldalon a “kollégájával .
    ” úgy néznek ki,mint zsidó templomban az utálatoskép.

    1. Tóth Feri…..valójában extrém és vad , tán bugris ultraortodox zsidóknál lehet “UTÁLATOS KÉP” és annak leköpése,
      mert biza az “utálatos kép” JEHUA ben JÓZSÉF, azaz Jézus Krisztus, mint istenkáromló és hitegagyott zsidó szektavezető szerepel rajta!
      De egy neológ zsinagógában, vagy egy városi ortodoxban nem találsz.

  2. “egyedüli politikus aki értelmesen beszél.
    ” ha elmondom egyszer,elhiszi tíz ember,ha elmondom kétszer,elhiszi száz ember,ha elmondom harmadszor,elhiszi ezer ember,ha elmondom négyszer, talán elhiszem én is. (göbbels)
    Ugye,hogy az iskola nem hazudik!

    1. A németek pontosan ezért veszítették el a háborút. Nem négyszer mondtak el, hanem négymilliószor vagy annál is többször. Apám mondta: “A háború végére a németek teljesen megváltoztak. Lenézték a szövetségeket, nagyképűekké váltak, pedig akkor mar egyfolytában csak visszavonultunk. Elhitték, hogy ők valóban übermensch-ek. Közben mikor megszűnt a napi kávé, és vajas kenyér a német katona harci morálja nem érte fel többé még a románét sem, nemhogy a magyarét!!!

  3. Jelenleg Európában senki nem kezeli olyan hatékonyan a migránskérdést,mint Orbán.
    H.B.
    “A bölcsességnek vannak határai, az ostobaság határtalan.”
    (Janis Rainis)

  4. “mielőtt megkoronázzák a “királyt,neki nem lehetősége,hanem Kötelessége az ország lakosait,határait, megvédeni,legjobb tudása szerint eljárni,jó gazda módjára bánni javakkal,emberekkel. Hol tart ez az ország erkölcsileg,anyagilag, 89-hez képest? Ha dicsérni jöttek “cézárt, tegyék!
    A kérdés adott. Melyik kezemre üssek rá? Az egyikkel elveszek,a másikkal úgy teszek mintha adnék.

    1. Kedves T.F!
      Minden ország vezetőjének az lenne a kötelessége mégsem azt teszik.
      H.B.

  5. Dr. Orbán Viktor – hiába nem tetszik a puhapöcsű Vanaista meg volnerista köcsögöknek – NEM ZSIDÓÜ és SOHASEM HORD KIPÁT! Magyar református ő, kun az éfdesanyja, azaz belső-ázsiai lovasnomád, apja meg bányaműszaki felügyelő volt, míg övé nem lett néhány külfejtés. Az meg magyar, a Vértesből.
    Számos Jobbikos barátom van.
    De Vonáék ELKÉNYELMESEDTEK, míg a KÖKKEMÉNY Orbán-Áder-Kövér trió keresztül viszi a nemzeti-konzervatív-keresztény kurzust és ha kell, akkor ERŐT IS ALKALMAZ!!!
    Gyurcsány nemzetellenes merényletét 1956 50. évfordulóján Gergényivel, Lapiddal és a végképp HÜLYE ZSARU Szabadfy Árpád “dr.”-ral – akinek büntetőjogászi diplomával (úgy kapta….:-D) a Fővárosi Törvényszék Elnökéhez címzett, minősíthetetlen goromba hangú levele – azt kérte számon, hogy Dr. Gatter László Elnök “bizonyíccsa már be, hogy az elítélt 370 gyalogrendőr bűnös szolgálati és alkotmánysértő cselekményekben” , mire dr. Gatter közölte: el lehet olvasni a több tízezer oldalt, minden vallomást és bizonyítékot és az ítéletek véglegesek , jogerősek, -Szabadfyt MÁSNAP Dr. Bene nyugdíjazta, magyarul kirúgta.
    Gyurcsány mocskát ne kenegesd ránk , áldozatokra és bosszút esküdtekre.
    Gergényit felmenthetik: de akkor meghal, nem ágyban és párnák közt.

  6. ” T Gyarmati Pál!
    Kérném járjon utána az “utálatos kép témának ha érdekli.
    Tisztelettel.TF

  7. ” az ember(?) hajlamos arra,hogy úgy érveljen,hogy az érdekei kívánják,esetleg szimpátia alapján,vagy az érzékszerveire hallgatva. Ezek mentén haladva csak csalódás érheti,mert az igazság nem szimpátia kérdése,ami az egyénnek jó,az a többségnek nem biztos,hogy igaz,az érdekek meg foltot ejthetnek a tisztességen. Amúgy “a tudomány tudást eredményez, a vélemény tudatlanságot. Ugyan itt igaznak mondható,ha a másik véleménye még indulatba hoz,akkor még nagyon sokat kell tanulnod, mert hogyan akarod a világot uralni,ha még magad sem tudod. Bár legtöbbször a piacon is inkább a hangulatra játszanak, mint a tényekre,vagy az igazságra. TF.

  8. Tisztelt Gyarmati úr!
    Ne törődjön az ilyen T.J. , H. B. és társai hozzászólásokkal, nem érdemes. A NIF egy kitűnő lap, sajnos mérgezi az auráját néhány notórius zsidózó, akik szerintem zsidó ügynökök, mert olyan vehemenciával nyomják az antiszemita szöveget, ami alkalmas arra, hogy másokat, kevésbé bölcseket felhergeljen, s ez kinek jó, bizony csak azoknak akik abból élnek, hogy másokat leantiszemitáznak. Vannak, jónéhányan és még csak nem is zsidók, akik ebből a megélhetési antiszemitázásból jól megélnek, na ezeket támogatják az ilyen idióta hozzászólások. Régóta figyelem az oldalt, nagyon jó, kitűnö cikkekkel, de ezektől az uraktól érdemi hozzászólást még nem láttam, csak méreg köpködést.

    1. Újabban egyes hozzászólóknak szövegértelmezési problémái vannak.
      Akinek azt mondta valaki,hogy a hozzászólók véleményének egyezni kell azt félrevezették.
      H.B.
      “Aki nem tudja merre tart, azt oda vezetik, ahova akarják.”
      (Sütő András)

  9. ” ki,hogy él,úgy ítél.
    Aki ítélkezik csalhatatlan bírónak képzeli magát,pedig ítélni és megítéltetni,ugyan az,csak az érem másik oldala. Aki ma ítélkezik,holnap őt is megítélik,és neki is van takargatni valója. Az a beszéd mely az igazságot mellőzi,fecsegésnek is hitvány.

  10. “az iskola nem hazudik.
    a “mai politikában fellelhető “nemzeti szocialista tananyag.(?)

  11. “először önmagunkat kell megvizsgálni,aztán a feladatainkat, aztán azokat, akikért cselekszünk. Ne,hogy pusztán időpocsékolás legyen amit teszünk, mert egyesek képesek bűnünkként felróni szolgálatainkat.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük