Bezárják-e a guantánamói fogolytábort?
Alig terjesztette elő tervét a guantánamói amerikai haditengerészeti támaszponton működő börtön bezárására kedden az amerikai elnök, a Capitoliumban máris megszólaltak az első ellenző hangok.
Nem az előterjesztett terv teljes elutasításáról beszéltek, hanem annak egyes elemeit nem tartják elfogadhatónak a képviselőház és a szenátus republikánus csoportjainak vezetői. Mitch McConnell, a szenátusi republikánus többség vezetője úgy vélekedett, “Obama elnököt mintha fogva tartaná 2008-ban tett egyik kampányígérete”. McConnell szerint a kongresszus már több alkalommal kifejtette nézeteit a guantánamói foglyok amerikai területre történő átszállítása ügyében, és mindig határozottan ellenezte azt.
Paul Ryan, a képviselőház – szintén republikánus – elnöke a Fox televíziónak nyilatkozva utasította el guantánamói rabok az Egyesült Államok területén lévő létesítményekbe történő átszállítását.
A Fox televízió egyébként meg nem nevezett tisztségviselőkre hivatkozva arról adott hírt, hogy a guantánamói foglyokat dél-karolinai, kansasi, coloradói börtönökbe szállíthatják át, s utalt arra, hogy ezeknek a szövetségi államoknak a politikusai már korábban kifejezték tiltakozásukat emiatt. Az NBC televízió – szintén meg nem nevezett kormányzati forrásokra hivatkozva – arról adott hírt, hogy a kormányzat tizenhárom különböző amerikai településre szállítana foglyokat, köztük hét börtönbe – Kansasban, Dél-Karolinában és Coloradóban -, valamint hat katonai bázisra.
A szabadlábra nem kerülő – tehát amerikai börtönbe átszállítandó foglyok között van Háled Sejk Mohamed is, aki a 2001. szeptember 11-i merényleteket vizsgáló bizottság megállapításai szerint a merényletek fő kitervelője volt, valamint Abu Zubajda, az al-Kaida egyik tagja. Mindketten pakisztáni állampolgárok. Zubajda 2002, Sejk Mohamed pedig 2006 óta van a guantánamói fogolytáborban. Mindkettőjüket vízbe fojtás szimulálásával kínozva hallgatták ki, s kihallgatása során például Sejk Mohamed beismerte, hogy része volt a Világkereskedelmi Központ elleni 1993-ben elkövetett robbantás kitervelésében, valamint Daniel Pearl amerikai újságíró pakisztáni meggyilkolásában is.
A guantánamói börtöntelep bezárása és a foglyok elszállítása – kormányzati források szerint – 290-475 millió dollárba kerül majd, s az Egyesült Államokban elhelyezett rabokra 65-85 millió dollárral kevesebbet kell költeni, mint Guantánamón.
Az amerikai kormány a 2001. szeptember 11-i egyesült államokbeli terrortámadások után hozta létre a börtöntábort, amelynek működését mások mellett emberi jogi szervezetek is élesen bírálták. A Kuba délkeleti részén lévő, de amerikai fennhatóság alá tartozó Guantánamóra az afganisztáni terroristaellenes műveletekkel összefüggésben 2001-től kerültek az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat, a tálib szélsőségesek és más szervezetek támogatói, akiket az Egyesült Államok kormánya terroristának tekint. A börtön bezárására Obama elnök már első elnökválasztási kampányában ígéretet tett.
Obama a sokat bírált börtöntábor bezárására vonatkozó tervét azzal indokolta, hogy a létesítmény nem szolgálja az Egyesült Államok nemzetbiztonsági érdekeit. Az elnök indoklása szerint a börtöntábor léte ellentétes az amerikai értékrenddel, és aláássa az Egyesült Államok tekintélyét a világban.
Több mint tizennégy éve hozták létre a guantánamói börtöntábort
Barack Obama amerikai elnök elődje, George W. Bush engedélyével, több mint tizennégy évvel ezelőtt, 2002. január 11-én nyitották meg a guantánamói börtöntábort terrorizmussal vádolt személyek fogva tartására a 2001. szeptember 11-i terrortámadások után, amikor az Egyesült Államok világméretű harcot hirdetett a terrorizmus és az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat ellen.
A börtöntábor a Kuba délkeleti részén fekvő amerikai haditengerészeti támaszponton található. A Guantánamói-öbölben fekvő, 117 négyzetkilométernyi nagyságú területre, amelyből csupán 49 négyzetkilométer szárazföld, az Egyesült Államok 1903-ban bérleti jogot kapott Kubától, hogy Havanna így mondjon köszönetet Washingtonnak a spanyolok elleni háborúban nyújtott segítségért.
A szeptember 11-i terrortámadások nyomán uralkodó közhangulat közepette a Bush-adminisztráció “ellenséges katonának” minősítette Guantánamó első foglyait, és alapvető jogaiktól megfosztva zárták őket a börtöntelep falai közé.
Míg számuk 2003-ban elérte a 680-at, jelenleg 91 embert tartanak fogva a börtöntáborban. Az évek során összesen 779 személyt őriztek a létesítményben, akiknek 85 százalékát azóta különböző feltételekkel más országokba helyezték át.
Az Obama-adminisztráció 147 alkalommal telepített át foglyokat többnyire közel-keleti és afrikai országokba.
Januárban Lee Wolosky, a guantánamói börtöntábor bezárásáért felelős különleges megbízott azt mondta, az amerikai külügyminisztérium idén nyárig további 34 fogoly áttelepítését hagyta jóvá. Őket jelenleg még Guantánamón őrzik.
A jelenleg fogva tartottak közül tíznek az ügyében katonai törvényszék hoz ítéletet, közülük hét személy pere már megkezdődött. Utóbbiak közül öt férfit azzal vádolnak az amerikai hatóságok, hogy részt vett a szeptember 11-i terrortámadások kitervelésében vagy segítették a merényleteket. Obama kedden elmondott beszédében kifejtette, hogy a katonai törvényszékeken a terrortámadások óta eltelt csaknem másfél évtized alatt a merényletekkel gyanúsított egyetlen személy ellen sem született elmarasztaló ítélet.
A korábbi guantánamói foglyok közül eddig három ügyében hozott ítéletet katonai törvényszék, jelenleg mindegyikük börtönbüntetését tölti.
A múlt hónapban tíz jemeni állampolgárt engedtek el és telepítettek át Ománba, amely ország eddig a legtöbb – összesen húsz – guantánamói foglyot fogadta be az áttelepítésbe beleegyező huszonöt ország közül. A jemeniek mindegyike legalább egy évtizedet töltött el a börtöntáborban anélkül, hogy vádat emeltek volna ellene. Februárban négy foglyot engedtek el az amerikai hatóságok, egyikük visszautazott hazájába, Szaúd-Arábiába.
A fennmaradó rabok több mint fele jemeni állampolgár, és az Egyesült Államokban törvény tiltja azt, hogy őket hazájukba telepítsék vissza – tekintettel az arab ország biztonsági helyzetére. Jemenben hónapok óta polgárháború dúl, és az ország al-Kaida egyik legerősebb szárnyának, az Arab-félsziget al-Kaidájának (AQAP) ad otthont. Három korábban elengedett guantánamói fogoly a létesítmény elhagyása óta az AQAP-hoz csatlakozott.
Obama kedden azt mondta, a legveszélyesebbnek ítélt guantánamói rabokat az Egyesült Államokban, a legszigorúbb biztonsági fokozatú büntetés-végrehajtási intézményekben őrzik majd tovább.
A terv kivitelezése érdekében a Pentagon tavaly szakértők egy csoportját bízta meg a megfelelő intézmények feltérképezésére. Az Obama-adminisztráció eddig 13 lehetséges létesítményt azonosított. Kormányzati források szerint közéjük tartozik a kansasi Fort Leavenworth büntetés-végrehajtási intézmény, a coloradói Florence szövetségi létesítmény, valamint a dél-karolinai haditengerészeti börtön.
A Florence szövetségi börtönben mások mellett az 1993-ban a Világkereskedelmi Központ (WTC) elleni első terrortámadások kitervelőjét, Ramzi Juszefet, a szeptember 11-i terrortámadások kapcsán elítélt francia Zakariasz Musszauit vagy a 2013-as bostoni robbantás miatt halálra ítélt Dzsohar Carnajevet tartják fogva.
Becslések szerint a guantánamói börtöntábor az amerikai adófizetőknek évente 400-450 millió dollárjába kerül.
Dianne Feinstein demokrata szenátor, a testület hírszerzési bizottságának elnöke tavaly úgy nyilatkozott, hogy egy guantánamói fogoly harmincszor többe kerül, mint az Egyesült Államok területén bármelyik, legszigorúbb biztonsági fokozatú büntetés-végrehajtási intézmény rabja.
A szóban forgó bizottság 2014 decemberében közzétett egy jelentést, amely megállapította, hogy az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) az általa elismertnél “sokkal kegyetlenebb” módszereket alkalmazott az al-Kaida feltételezett tagjaival szemben a “fokozott vallatások során”, ezzel kapcsolatban félrevezette a kormányzatot és a kongresszust, a kínzás ráadásul nem volt hatékony információszerzési eszköz.
A vízbe fojtást imitáló eljárás (waterboarding) alkalmazását 2003-ban leállították, de a többi kényszervallatási módszert csak Barack Obama 2009-ben történt hivatalba lépését követően szüntették meg.
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Nemzetközi és amerikai jogvédő szervezetek – köztük az egyik legismertebb, az ACLU – régóta élesen elítélik a guantánamói börtöntábor fenntartását. Felróják az amerikai elnöknek azt is, hogy nem teljesítette 2008-as választási ígéretét, valamint hogy folytatja a meghatározatlan idejű per nélkül fogva tartás alkotmányellenes gyakorlatát.
Forrás: http://www.vajma.info/cikk/tukor/6708/Bezarjak-e-a-guantanamoi-fogolytabort.html
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
” israelben palesztin foglyokon végeznek “orvosi kísérletezéseket, amerikában ítélet nélkül,vagy hamis vádakkal tartanak fogva,kínoznak embereket. Semmivel nem különbek a náciknál!! Sőt ! Ipari tanulók sem lehettek volna ezeknél. A szabadság,demokrácia,béke nevében több embert gyilkoltak le,mint a háborúkban összesen. Az elmebeteg oktatójukkal,sztálinnal együtt. Hol vannak az egyetemes emberi jogok,az ártatlanság védelme, a bűnösség bizonyítottságáig. A szeptember 11-et az amerikai vezetésnek,meg a “lobbijának a rovására írják nyugodtan. Ez már régóta nem hit kérdése,hanem szomorú tény! Nézzék meg hány milliárd dollárt kerestek a biztosítási csaláson. Gusztustalan és aljas,amit elkövetnek embereken,emberiségen. Hogyan lehet ezeket egyáltalán embernek nevezni !? Az emberiség legalja,a kutyaevők kategóriája!
A földön lévő titkos társaságok felső vezetőit és a Guantánamói fogolytábor kitalálóit és működtetőit kellene oda bezárni és azokkal az eszközökkel vallatni mint a mostani fogvatartottakat.
Az azért elég sokatmondó,hogy a jelen helyzet ellen az illetékesek nem tudnak,akarnak,mernek fellépni.
H.B.
Még Obama első mandátumának idején be akarta váltani az ígéretét és elkezdte a guantanamoi foglyokat szabadon engedni. A svájciak újságokban meghirdették a foglyokat és a családjukat. Egykettőre akadtak svájci családok, akik felvették őket!
Igazi lelkes emberek. Azok az ős Svájciak, akik képesek voltak valamikor Vöröskeresztet alapítani!!!
Aztan Obama leállt a kísérletével, mert csak egy szerencsétlen bábu. Lehetne a következő elnök akár pigmeus is, aki hottentotta nyelven beszélne, de sajnos dadogós! Ugyanolyan jó elnök lenne, mint az összes többi előtte! Esetleg a -kicsi ember nagy bottal jár- alapon sokkal több titkárnő térdepelne az asztala alatt, mint a “szoptatós apa” Clinton elnöknek!
Ronda undorító új világrend!
” ronda undorító új világrend!
ezt mind emberek(?) hozták,hozzák létre, a kapzsiság, szerzés, a még több és a semmi sem elég okán,jogán.(?) Eltiporni mindent és mindenkit,csak gyűjteni,pénzt,hatalmat,gyönyört,örömet. Tobzódni javakban, élvezetekben,fetrengeni a fertőben. A másik oldalon,a kis ember nyomorog, igazságért kiált a “hitele miatt,éhezik a gyereke, napról napra vegetál. Miféle jogról,igazságról,vallásról,hatalomról beszélnek? Képmutatók! A pénz a legfőbb istenük,az diktál,parancsol, uralkodik, fertőz meg mindent,amihez hozzáérnek. Hová,mivé lett a világ? Értelemmel bíró EMBER könyörög. Ments ki Uram innen közölük. Mi motiválja még a Kis embert, mi ad Neki örömet hogy felkeljen,tegye a dolgát a Gyerekén,családján kívül? Ezt használja ki a hatalom(?), játszik rá,mert tudja,hogy a többség Tisztességes, lelkiismeretes és soha nem hagyná cserben a Szeretteit.
De ővele ki törődik…..?
Mindez CSAK ADDIG működik amíg elfogadja az emberiség a mai PÉNZ AZ ISTEN elvet.
Semmivel nem különböznek a bélyeg gyűjtőktől,gyufásdoboz gyűjtőktől stb.
Amint az emberek elutasítják a rájuk erőltetett pénzért bármit elvet azonnal megszűnik a hatalmuk.
H.B.
http://natgeotv.com/hu/elet-a-guantanamoi-bortonben/tartalom
A meghozott törvényekkel ritkán van baj,a törvények alkalmazóival annál inkább – kivéve ha eleve úgy hozták a törvényt,hogy vissza is lehessen vele élni.
H.B.
“aki az ellenség szabályai szerint játszik az mindig veszít..!”