Breitbart: Meloninak választania kell majd Lengyelország és Magyarország között
Hosszú cikkben elemezte az amerikai lap Meloni külpolitikai esélyeit.A Breitbart közölt egy hosszú elemző cikket, amelyben azt vizsgálták meg, hogy Giorgia Meloninak milyen lehet majd a külpolitikája, most, hogy megválasztották olasz miniszterelnöknek. A lap kifejtette, hogy
„az olasz választásokon győztes Giorgia Meloni első pillantásra sok közös vonást mutathat a lengyel és a magyar ultrakonzervatív kormányokkal, de szakértők szerint a gyakorlati politikában minden szövetsége hamarosan korlátokba ütközhet”.
A lap megemlítette, hogy Budapest és Varsó szívélyesen köszöntötte az olasz politikust a választás eredményeinek kihirdetése után:
„Sosem volt még nagyobb szükségünk olyan barátokra, akikkel közösek a nézeteink és egyformán látjuk az Európa előtt álló kihívásokat.”
Yordan Bozhilov, a bolgár Sofia Security Forum nevű kutatóintézet igazgatója szerint Magyarország és Lengyelország fölöttébb elégedett ezzel a választási eredménnyel, egyrészt, mert így csökken a saját országukra nehezedő nyomás, másrészt
mert ez az első lépés lehet egy egyesült jobboldali front felé.
Szerintük bár megfogjuk kísérelni a Róma-Varsó-Budapest tengely létrehozását, viszont Meloninak előbb-utóbb választania kell majd a magyar és lengyel álláspont között, mivel a pártja eddig támogatta az Oroszország elleni szankciókat, és ebben nem várható változás. Ebben közelebb állnak a Jog és Igazságossághoz, mint a Fideszhez, tették hozzá.
Mandiner
A Breitbart közölt egy hosszú elemző cikket, amelyben azt vizsgálták meg, hogy Giorgia Meloninak milyen lehet majd a külpolitikája, most, hogy megválasztották olasz miniszterelnöknek. A lap kifejtette, hogy