KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Bombariadó van több magyarországi iskolában – Orbán Viktor folyamatos kapcsolatban van a belügyminiszterrel

A Belügyminisztérium tájékoztatása szerint 121 intézményt érint a bombafenyegetés – hangzott el a kormányinfón.

Előzetes beszámolók alapján az iskolákat fenyegető levelek miatt kellett kiüríteni, az ügyben pedig már Orbán Viktor miniszterelnök is megszólalt, aki jelezte: folyamatos kapcsolatban van a belügyminiszterrel, valamint elmondta, az érintett iskolák biztonságát megerősítették.

Az újbudai Gárdonyi Géza Általános Iskolánál jelenleg is a helyszínen tartózkodnak a rendőrök. A kerület információi szerint nyolc kerületi általános iskolában – a Gárdonyiban, a Petőfiben, a Grosicsban, a Bárdosban, a Domonkos Pál Péterben, a Kelenvölgyiben, a Csillagösvényben és a Bocskaiban – bombariadót jelentettek be ma reggel. A fenyegetések emailben érkeztek, az iskolákat pedig gyorsan kiürítették.

Az önkormányzat a helyszíneken képviselteti magát, és mindenben segíti a tankerületet. Szükség esetén olyan helyiségeket is biztosítanak, ahol a gyerekek melegedni tudnak. Így Tiba Zsolt jegyző gyors intézkedésének köszönhetően, több gyermek már helyet kapott az önkormányzat étkezőjében, ahol enni is kapnak.

Az iskolák egy része rendkívüli szünetet rendelt el, kérik, hogy amennyiben van rá lehetőség, a szülők vigyék haza gyermekeiket.

Baranyi Krisztina szerint a XI. kerületben a kora reggeli órákban kettőben, később viszont ez a szám hatra nőtt a IX. kerületben.

A Csepel.info úgy tudja, hogy Szigetszentmiklóson, Csepelen, és Soroksáron is több iskolát is kiürítettek. A portál a fenyegető üzenetet is megosztotta – közölte a lap.

A XVI. kerületi önkormányzattól bombariadóról érkezett bejelentés. Facebook-oldalukon arról írtak, hogy bombariadó miatt kiürítették a Szent Korona Általános Iskola épületét, a tanulóknak és a pedagógusoknak el kellett hagyniuk az intézményt. A rendőrség tájékoztatása szerint több más fővárosi általános iskolában és középiskolában is bombariadó van. Az Önkormányzat gyorsan intézkedett, hogy a rendőrségi eljárás idejére a Szent Korona diákjai és oktatói a Csokonai Rendezvényházban tartózkodhatnak, így senkinek nem kell a szabadban, a hidegben várakoznia.

Kicsivel később további két helyszínről jelentettek bombariadót a kerületben. A Kolozsvár utcai Általános Iskolában és a Hartyán Általános Iskolában. A Kolozsváriból szintén a Csokonai Rendezvényházba, a Hartyánból pedig a Kikötő épületébe mehetnek be a tanulók és tanáraik, amíg a vizsgálat tart.

Ez is érdekelheti:  Felfüggesztették posztjáról a lengyel főügyészhelyettest, aki eljárást folytat Donald Tusk kormánya ellen

Őrsi Gergely, a II. kerület polgármestere szerint a kerületben is több iskolát érint bombafenyegetés. Annak érdekében, hogy ne kelljen a gyerekeknek hosszan a hidegben várakozni, a II. kerület önkormányzata felajánlja az érintett iskoláknak, hogy az átvizsgálások idején a polgármesteri hivatalban, a Klebelsberg Kultúrkúriában, a Marczibányi Téri Művelődési Központban és a Gyarmati Dezső Uszodában is várakozhatnak.

Fenyegető levelek miatt bombariadót rendeltek el az ország több iskolájában, köztük több XII. kerületi intézményben is – írta az II. kerültei Önkormányzat.

A Hegyvidéki Rendészet kollégái a rendőrökkel együttműködve biztosítják a helyszíneket, az iskolák vezetése folyamatosan értesíti a szülőket. A gyerekek biztonságos elhelyezéséről minden intézmény gondoskodik, a rendőrség folyamatos tájékoztatást ad.

A MOM Kulturális Központot felkészítikk a gyerekek fogadására.

A XII. kerületi érintett iskolák jelenleg a következők:

Zugligeti Általános Iskola

Budapesti Német Iskola

Fekete István Általános Iskola

Budapesti Osztrák Iskola

Virányos Általános Iskola

Jókai Mór Általános Iskola

Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola

Lauder Javne Zsidó Közösségi Iskola

Gennaro Verolino Általános Iskola

 

A rákosmenti Önkormányzat forródróton van, ugyanis a rákosmenti iskolák is érintettek az országos bombariadó sorozatban – írta közösségi oldalán Dundai Mónika, aki Rákosmente, Kőbánya-Kertváros és az Újhegyi lakótelep országgyűlési képviselője.

Kiemelte: Első a gyermekek és az ott dolgozók biztonsága. Minden érintett szerv azonnal megtette a szükséges intézkedéseket, az érintett iskolákat lezárták, átvizsgálják, a gyermekeket biztonságos helyre vitték, a szülőket értesítették, mindenki biztonságban van.

„Az iskolában robbanószerkezetet helyeztek el. Itt az ideje, hogy az áldott műveleteinket kiterjesszük Európa szívére, a hitetlenség és képmutatás bástyájára” – áll a fenyegető levélben.

„Na, ezért nem játék összevissza hazudozni Magyarországról, álhíreket közölni szír repülőkről. Sajtóhírek szerint egy magát muszlimnak nevező szervezet harcot hirdetett hazánk ellen. Több iskolában is bombariadó van!”

– írja Bohár Dániel, aki megosztotta a fenyegető üzenetet is, amelyet az iskolák kaptak.

Ez is érdekelheti:  Rekord: az orosz GDP 4,1%-kal nőtt 2024-ben
A fenyegető levél / Fotó: Bohár Dániel facebook-oldala

A Mandiner beszámolója szerint az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) megerősítette, hogy a bombariadók tényét. Közleményükben azt írták: „Valószínűleg egy helyről származó, hasonló tartalmú elektronikus levél érkezett több oktatási intézménybe 2025. január 23-án reggel. Ezzel kapcsolatban a rendőrség minden szükséges intézkedést megtesz. Kérjük, aki ilyen küldeményt kap, értesítse a hatóságot, és a rendőrség utasításai szerint járjon el.”

Az ORFK arról is tájékoztatott: „A fenyegetéssel összefüggésben a rendőrség a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 338. §-a szerinti közveszéllyel fenyegetés bűncselekmény miatt rendel el nyomozást.

Az országos rendőrfőkapitány a nyomozásra a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodát (KR NNI) jelölte ki, egyben – az ügy mielőbbi felderítése érdekében – valamennyi területi szervet utasított a KR NNI-vel való soron kívüli együttműködésre.”

Az ORFK közleményében hivatkozott törvényben az áll: „(1) Aki a köznyugalom megzavarására alkalmas olyan valótlan tényt állít, híresztel, vagy azt a látszatot kelti, hogy közveszéllyel járó esemény bekövetkezése fenyeget, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (2) A büntetés egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a közveszéllyel fenyegetés a köznyugalmat súlyosan megzavarta.”

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Kiemelt kép: illusztráció

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Itt várjuk hozzászólását!