Besz.rás, avagy tényleg vége az MSZP-nek Pécsen?
Nem lehet az MSZP-re szavazni április 8-án Baranyában és Pécsett, mert nem is indulnak. Ennek persze sokan biztosan örülnek, sőt, talán az “Igazi Rendszerváltást” látják ebben, és lehet, hogy nem is állnak messze az igazságtól. Na, de mi állhat a háttérben, miért mondott le az MSZP Pécsről és Baranyáról? Megpróbáltuk megfejteni. VÉLEMÉNYCIKK következik, amivel persze lehet vitatkozni.
Önfeláldozás vagy túlélés?
Aki politikai hisztéria nélkül meghallgatta tegnap az MSZP pécsi, baranyai potentátjainak lelkesítő beszédeit, azt a nagyívű magyarázkodást, hogy miért nem indulnak egyéniben a választáson; talán még azt is hihette, hogy “micsoda önfeláldozás folyik itt az Orbán-rezsim megdöntése érdekében”. Ezek az emberek tévednek! Egyelőre. Ugyanis majd meglátjuk az országos pártlistákon, hogy valójában milyen is ez az “önfeláldozás”. Ha ugyanis Tóth Bertalan vagy Szakács László a lista elején fog szerepelni, akkor
nem másról beszélhetünk, mint túlélésről!
Tét nélküli meccsről, mert ők akkor is a Parlamentben fognak csücsülni még 4 évig, ha az MSZP csak 5%-ot szed össze országosan.
Beszarás, köpködés, menekülés
A rendszerváltás óta nem fordult elő, hogy ne lehessen az MSZP-re szavazni, a párt mindig indult a választásokon. Most azonban hiába is keresné az egyszeri baranyai polgár a szocialista pártot, nem fogja megtalálni a szavazólapon, Pécsett sem. Ennek persze sokan biztosan örülnek most a jobboldalon, sőt, talán az “Igazi Rendszerváltást” látják ebben, és lehet, hogy nem is állnak messze az igazságtól. Maga Ujhelyi István nyilatkozta azt ugyanis pár napja, hogy
“nem biztos, hogy lesz MSZP 2018 után”, majd 10-15 éves építkezésről értekezett.
Érthető az ős-szocik aggodalma, ugyanis a párt romokban van a felmérések szerint, nincs saját MSZP-s miniszterelnök-jelöltje sem mióta Botka László “beszart és hazaköpköd”, nincsenek karizmatikus arcai és immár nincsenek pécsi és baranyai jelöltjeik sem.
Történelmi pillanat Pécsett
Ha elhasal Mellár Tamás április 8-án (mi a szerkesztőségben 18% körül lőttük be a szintizgető közgazdászt a legjobb együttállás esetén), akkor az MSZP a 2019-es önkormányzati választásokon – bármennyire is messze van az még – végleg lehúzhatja a rolót a városban, és akár ki is eshet a közgyűlésből.
Azzal, hogy az MSZP nem indít (vagy nem mer indítani) saját, egyéni jelöltet a választáson,
egy 27 éves folyamat végére került pont Pécsen, és ez akkor is tény,
ha a szocialista politikusok most arról beszélnek, hogy miért inkább egy párton kívüli jelöltet támogatnak egy saját jelölt helyett. 27 éve ugyanis állandó szereplője volt a helyi politikának az MSZP, ám most ott sem lesznek a szavazólapon.
Gyávaságból!
A baranyai, pécsi MSZP-s potentátok ugyanis rettegnek a vereségtől.
Win-Win vagy mészárszék
Van azonban egy pöpec forgatókönyv az MSZP-s politikusok tarsolyában, ha igaz az, hogy nem kormányváltásra és nem győzelemre készülnek, hanem megúszásra. Vagyis, ha kiderül, hogy önérdek áll a tegnapi bejelentés mögött is. Csak azt kell nézni, ki mit veszíthet!
Mellár visszamegy tanítani, vagy nyugdíjba megy, ha veszít; Vass pedig visszaül a polgármesteri székbe még legalább másfél évre.
Tóth Bertalannak és Szakács Lászlónak azonban a politikai karrierje végét jelentené, ha (újra!) kikapnának egyéniben. Hiteltelenné és gyengévé válnának még a saját pártjukon belül is, és veszélybe kerülne minden belső pozíciójuk. Oda lenne a megmondó szerep. Ezt pedig nem merik megkockáztatni.
Vagyis arról van szó, hogy maguk helyett másokat küldenek a mészárszékre, miközben ők a háttérből, hátradőlve, kényelmesen és a legkisebb izgalom nélkül várják, hogy április 8-án éjfélt üssön az óra. Aggódniuk talán csak akkor kell, ha addigra úgy tűnik, az MSZP országosan sem éri el az 5%-ot. Még van pár hét a kampányból, akár ez is megtörténhet.
http://okpecs.hu
NIF
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…