KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Az öreg parasztbácsi és a szamara – példabeszéd egy kereszt alatt

Az idén is sok-sok helyen éledt újra a Jobbik Magyarországért Mozgalom adventi hagyománya az országban. Városok terein, kicsiny faluk központjában ismét állnak a kettőskeresztek. Ismét áll a jel. A várakozás, a hit, a remény, a szeretet jele.

Így van ez Gödön, Pomázon, Szigetmonostoron is, ahol a meghitt ünnepi eseményen, minden hatalmi téboly, tiltás, fenyegetés ellenére a Sebő Ödön Század gárdistái is újra megjelentek.

Félkört álltak a kereszt mögött, s az oroszlános, Árpádsávos századzászlójukat meg-meg lengette a hegyek felől érkező friss szél.

Az arcukon jól látszott a büszkeség.A két szép, tehetséges fiatal, Madaras Zsolt, és partnere Dóri által énekelt magyar dalokat hallgatva és átélve, talán még könny is csillogott egyikük-másikuk szemében, hisz a hazaszeretet, mint minden ott lévőt, őket is mélyen áthatotta.

 

A keresztet megáldó atya példabeszéde volt az, ami sokunkat talán a legjobban megfogott, és hitet, reményt adott a további küzdelmekhez:

Volt egyszer egy öreg parasztbácsi, s annak egy öreg de vidám, akaratos szamara.

Volt a portán egy kút is, amit már rég nem használtak, s a korhadt kútkáva nem tudta megtartani a kút körül bolondosan ugrándozó szamarat, s így az a kútba esett.

Látva ezt az öreg paraszt, ekképp gondolkodott: hááát, nem kő nekem se ez a kút, se a bolondos szamár, s hívta a fiait temessék be a kutat a szamárral együtt..

Neki is láttak a fiúk, s ordított odalenn a szamár, amikor lapátszámra dobálták rá a földet. Egy idő múlva megy az öreg, megnézni, hogy folyik a munka, s ámulva látja ám, hogy a kút már szinte be van temetve, de a szamár békésen legelészik a szomszédos lucernásban.

Hát az történt, hogy serényen dobálták a földet a fiuk, a szamár pedig lenn a kút fenekén, szép sorban mind maga alá taposta, s egyre följebb került. Aztán egyszercsak kiugrott a kútból, s vidáman ordított egyet, majd legelészni kezdett.

Ez is érdekelheti:  Október 23.

A tanulság igen egyszerű, ezért hát csüggedésre még ebben a kilátástalannak látszó helyzetben sincs okunk. Ezt támasztotta alá a gárdisták fergeteges „Szebb jövőt” köszöntése is, amikor az ünnepség véget ért.

Ezt támasztja alá az a tény is, hogy a hatalombitorlók, minden kínkeserves igyekezete ellenére, minden törvénytelen ítélet, jogszabály, fenyegetés, acsarkodás ellenére az Új Magyar Gárda él tovább. Elszántsága, ereje egyre nő. A hatalmat szolgáló erőszakszervek pedig egyre bizonytalanabbak, megosztottabbak. A hatalombitorlók támasza megrendült, s hamarosan ők is, mind a porba hullnak. Csak a Magyarság keresztjei, nemzeti színű és Árpád sávos zászlai állnak majd büszkén az újjáépülő, feltámadó Magyarországon.

Vass István

Nemzeti InternetFigyelő

Mementó 2006 emlékmű

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

One thought on “Az öreg parasztbácsi és a szamara – példabeszéd egy kereszt alatt

  1. Köszönöm ezt az igen tanulságos „mesét” Vass istván Úrnak,és aki még ebből sem tanult az „legyőzhetetlenül tudatlan”.
    ADJON AZ ISTEN SZEBB JÖVŐT ÉDES HAZÁMNAK!!!

Leave a Reply to ÉvaanyuCancel reply