Az MIT állítása szerint 2025-re a gyermekek fele autista lehet a Monsanto miatt
A fordító bevezetője:
A világ ezer sebből vérzik. Stephen Hawking szerint az emberiség száz éven belül kihal, hacsak át nem költözik egy másik lakható bolygóra. Hawking és tudóstársai a veszélyforrások között említik (sok egyéb mellett) a klímaváltozás fenyegető következményeit, a robotizáció rohamos terjedését az ipartól a hadászati felhasználásig, sőt a tanulásra és önmaga reprodukálására is képes mesterséges intelligencia kifejlesztésének előrehaladott állapotát is.
A legnagyobb veszélyforrás azonban a háttérben meghúzódó hatalom, a gátlástalan gazdasági erő és a korrupt politika összefonódása, amely lehetővé teszi, hogy óriásvállalatok ellenőrizék a világ nyersanyagforrásait, az élelmiszertermelést, az élet területének szinte minden vonatkozását, akár a föld elpusztításának az árán is.
És akkor még nem is említettük a felelősségüket az egyre szaporodó terrortámadásokban – London.
Szomorú és csalódást keltő fejlemény az is, hogy az USA elnöke, Donald Trump, ahogy a választási kampányában már előre jelezte, kilépett a klíma egyezményből (VIDEÓVAL).
A GMO-ról és vegyi termékeiről elhíresült Monsanto azon giga cégek közé tartozik, amelyek markukban tartják az emberiség jövőjét.
Janet C. Phelan alábbi cikkében Dr. Stephanie Seneff, vezető tudományos kutató pontosan ezeket a Monsanto által gyártott növényvédő és gyomírtó vegyszereket és a GMO termékeket jelöli meg az autizmus járványszerű terjedésének okozóiként.
A Monsanto Magyarországon is jelen van, habár alkalmazkodnia kell a magyar alkotmányhoz, amely garantálja a GMO mentességet, és az EU rendelkezései értelmében visszavontak általa is gyártott, veszélyes gyomírtókat. Az ország azonban mégsem tudja teljes mértékben kikerülni a GMO-t, mert a takarmányozási célra importált szója 95%-a génmódosított, aminek a húsfogyasztás révén az emberre is megjósolhatatlan hatásai lehetnek.
Furcsa anomália ugyanakkor, hogy a Magyarországon termelt GMO mentes szóját Nyugat Európába exportálják.
Vannak törekvések a génmódosított takarmány kiváltására, de nagy kérdés. lesz-e ideje és elegendő ereje Magyarországnak arra, hogy megőrizze még szinte érintetlen természeti adottságait. (Fordító)
Az MIT állítása szerint 2025-re a gyermekek fele autista lehet a Monsanto miatt.
MIT States That Half of All Children May be Autistic by 2025 due to Monsanto
Az *MIT egyik vezető kutatója kijelentette, hogy egy olyan autizmus járvánnyal nézünk szembe, ami azt eredményezheti, hogy az autizmus tíz éven belül érinteni fogja a gyermekek felét.
*(Massachusetts-i Műszaki Egyetem – Massachusetts Institute of Technology)
Dr. Stephanie Seneff, aki ezeket a megjegyzéseket egy szakmai fóruman tartott előadáson tette Groton-ban, kifejezetten a Monsanto gyomirtó szerre, a Roundup-ra utalt, mint az autizmus és egyéb idegrendszeri rendellenességek fokozott megjelenésének az okozójára. A Roundup gyomírtót az 1970-es években vezették be. Kémiailag előállított *glifozátot tartalmaz, amely Seneff legfőbb aggályainak fókuszpontjában áll. A Roundup-ot eredetileg csak gyomírtásra használták, mert glifozát megöli a növényeket, azonban mostanra már rendszeresen alkalmazzák növényi kultúráknál, és drasztikusan megugrott a felhasználása olyan GMO-k, genetikusan módosított növények megjelenésével, mint a szója és a kukorica, amelyeket biomérnöki úton glifozát tűrővé tettek. 2001 és 2007 között a glifozát használata a **duplájára nőtt. 2007-ben csak az Egyesült Államokban elérte a180-185 millió fontot – kb. 84 000 tonnát, – 2015-ben 100 000 tonnát.
*(Egy szintetikus vegyület, amely általános jellegű gyomírtó, különösen hatékony az évelő gyomok ellen, mivel megakadályozza, hogy a növények képesek legyenek létrehozni három olyan speciális aminosavat (fehérjék és vitaminok), amelyek szükségesek a növekedéshez. A glifozát leállít egy specifikus enzimet, az EPSP.t. Ez az enzim csak növényekben és baktériumokban található meg. – ford.)
**(Napjainkig pedig világszerte kb. 9,4 millió tonnára nőtt a felhasználása. a vitákat a Roundup körül nem csillapítja az sem, hogy a kutatók glifozátot találtak állapotos nők szervezetében. – ford.)
Azok is csak alig mentesülnek a glifozát fogyasztásának lehetséges hatásaitól, akik nem fogyasztanak főtt kukoricát vagy pirított szójababot. *A búzát közvetlenül az aratás előtt Roundup-al permetezik be, így a nem biobúzából származó kenyér fogyasztása biztos kémiai forrást jelent, továbbá a kukoricaszirupot tartalmazó termékek, például az üdítőitalok, szintén tartalmaznak glifozátot.
*(A búzával kapcsolatban az Egyesült Államokról van szó, az üdítők azonban mindenhová eljutnak a világon)
A Seneff által idézett tanulmányok szerint a glifozát megtámadja a “bélbaktériumokat” egy folyamatban, amelyet *sikimát útvonalként jegyeznek, ez lehetővé teszi, hogy a vegyi anyag meggátolja a baktériumok biokémiáját a GI-traktusunkban (gyomor-bél / emésztőrendszer), ami az esszenciális aminosavak kimerülését eredményezi.
*(Az aromás aminosavak – a tirozin, a fenilalanin és a triptofán – bioszintézisének kulcsfontosságú útvonala, mely a növényekben, baktériumokban és gombákban jelenik meg, de az állatokban nem.
Ezen reakciósorozat következtében válnak a fenti aminosavak az állatok számára is hozzáférhetővé, ezért ezeket esszenciális aminosavaknak tekintjük, melyek szükségesek az étrendben a fehérjék és a sokféle aromás molekula előanyagai miatt.: Biológiai kislexikon.)
A Monsanto fenntartja állítását, hogy a glifozát biztonságos az emberi fogyasztásra, mert az ember nem rendelkezik sikimát útvonallal. A baktérium azonban igen – beleértve a “bélbaktériumokból’ álló flórát is.
Seneff azt állítja, hogy a glifozát azon a képessége, hogy befolyásolja a bélbaktériumokat, utat nyit a vegyszer bejutásához és a további károkozáshoz. A bélflóra és az idegrendszer működése közötti összefüggés folyamatos kutatási téma. Számos tanulmány szerint a glifozát lebontja a tirozin, triptofán és fenil-alanin aminosavakat, amelyek ezután hozzájárulhatnak az elhízáshoz, a depresszióhoz, az autizmushoz, gyulladásos bélbetegséghez, az Alzheimer-kórhoz és a Parkinson-kórhoz is.
Monsanto nem ért egyet ezzel. Az élelmiszer és vegyszergyártó óriáscég ezért egy olyan weboldalt működtet, ami azokat a tudományos tanulmányokat teszi közzé, amelyek kimondják, hogy a glifozát biztonságos.
Más szakírók is felsorakoztak a Monsanto zászlaja alá, ostobának nevezve azokat az ellenkezőjét állító tudományos tanulmányokat, amelyek arra késztették Seneff-et, hogy közzé tegye a glifozáttal kapcsolatos állításait. “Ezek kitalációk!” jelentette ki Tamar Haspel, a Huffpost tudományos szakírója egy nem meggyőző, de annál keményebben nyilatkozó szövegben.
Mások, mint Eric Hall, PhD fizikus és *Skeptoid író, megfontoltabban közelítenek és inkább a glifozátot érintő vizsgálatokra összpontosítanak. Hall szerint Seneff abba a hibába esett, amit úgy neveznek, hogy “korreláció / okozati hiba”, amelyben a hibás ok-okozati összefüggés felállítása helytelen következtetésre vezet – mivel ténylegesen két különálló elemről van szó – mint ebben az esetben, a glifozát fokozott használata és az autizmus megnövekedett előfordulása – megfigyelhető, de valójában nem kapcsolódnak közvetlenül egymáshoz.
*(Skeptoid: díjnyertes tudományos portált, amely kritikus elemzésnek vet alá népszerű elméleteket, jelenségeket.. – ford.)
Seneff kijelentései kifejezetten a glifozát kérdésére összpontosítanak. Mint tudjuk azonban, vannak más potenciális tényezők is, amelyek elősegíthetik az autizmus növekvő arányát és az idős korral összefüggő olyan idegrendszeri állapotokat, mint az Alzheimer kór. Ezek a tényezők lehetnek akár az oltóanyagok összetevői, az alumínium főzőedények, valamint kémiai felhasználásra szánt egyéb alkotóelemek is.
Néhány személyiség, mint az *M. D. (orvos igazgató) és rádiós előadásokat is tartó Rima Laibow azonban szándékosságot feltételezett a szürkeállományunk elleni nyilvánvaló kémiai ostrom mögött. Laibow úgy véli, hogy az lehet a szándék, hogy olyan autista réteget teremtsenek, akik kifejezetten csak bizonyos munkaterületekre lesznek alkalmasak.
*(Rima E. Laibow, a Natural Solutions Foundation – Természetes Megoldások Alapítvány orvosi igazgatója, az Albert Einstein Orvostudományi Főiskolán végzett 1970-ben. – ford.)
Ez a felvetés Aldous Huxley klasszikus regényét idézi fel hátborzongató módon, a Brave New World – Szép Új Világot, amelyben az egyéneket a “megtermékenyítés” pillanatától előre beprogramozták a számukra kijelölt öt csoport, *alfa, béta, és így tovább az epszilonig, valamelyikébe, a megtervezett agyi kapacitásuknak megfelelően. Huxley antiutópisztikus világában a szellemi képességek meghatározása lehetővé tette a társadalom számára a zökkenőmentes működést.
*(a görög ABC öt betűje)
Bármi is, ami az autizmus/Alzheimer kór gyorsuló növekedéséhez vezet, egy dolog biztos, a gyermekek fele kísértetként, olyan jelentős agyi károsodással jön a világra, ami tagadhatatlanul súlyosan megsebzi az emberiséget. Az autizmus rakétasebességgel növekszik.
A hetvenes években az arány durván egy a kétezerből volt, a jelenlegi érték már egy a hatvannyolcból. Az Alzheimer kór szinte általánossá vált az idősek körében. Seneff előrejelzéseit csak az emberi faj súlyos veszélyeztetésével lehet figyelmen kívül hagyni.
Janet C. Phelan, oknyomozó újságíró, az emberi jogok védelmezőjeként szinte az egész ázsiai régiót beutazta, egy titkos részleteket feltáró könyv, az EXILE -Száműzetés szerzője, New Eastern Outlook tudósítója.
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Fordította: Urthvas Bethad
Forrás: NEO (New Eastern Outlook)
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
nyugat-Európából már nagyjából ki is tessékelték oket ezért (azért,
mert nagyon károsak ezek az egészségre). Ezért kénytelenek az
elmaradott (éppúgy gazdaságilag, mint szellemileg) országokba
betelepedni …
az a nagy veszély Mo (a csonka) számára, hogy egyedül képtelen
lenne bármi védekezésre is. Ezért az EU-ra, ennek ‘épebb’ feléhez
kell kapaszkodjon ebben. Még talán azt is megtehetné, hogy az EU-s szabályok, normákon is túllépve védekezik ezek ellen (épp fordítva,
mint ahhogy hallom/olvasom teszik odahaza !!). Semmit nem beengedni
és amik már vannak kirúgdosni onnan. Ma még, az EU-ra támaszkodva
Mo megtehetné …, de félo, hogyha már túlságosan belemegy, már az
EU sem segíthet majd neki …
rengeteg baj van a világon ma. Nem könnyu a mai politikusok helyzete.
Amit ti (a nép) tudtok, az az, hogy jókat válasszatok meg, akik mindenek
elott igazságtudók és szakmájukban képesek …
szeretettel