KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Az Eurojackpot magyar nyertese helyre tette a Párbeszéd politikusát

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Tordai Bence a Párbeszéd kommunikációs igazgatója a Facebookon közzétett nyílt levélében, amolyan laza, bolsi, tegeződő stílusban fordult a több mint 7 milliárdot nyert magyar Eurojackpot nyerteshez, amelyben az újdonsült milliárdos egyfajta felelősségére hívja fel a figyelmet. Tordai véleménye szerint a szerencsés magyarnak talán abban kellene segítenie frissen szerzett vagyonával, hogy kiüsse a hatalomból Orbánékat.

A válasz nem sokat késett. Tiszta, világos, egyértelmű, egy olyan ember válasza, aki – ellentétben a hatalmi és gazdasági haszonszerzésre éhes politikusokkal – nagyon is jól tudja, mi egy magyar ember felelőssége.

Érdemes elolvasni a nyílt leveleket. Előbb a „politikusét”, utóbb a magyar emberét.

Tordai levele kiemelve a Facebookból:

Nyílt levél az Eurojackpot magyar nyerteséhez

Kedves honfitársam!
Gratulálok, szerencsés nap volt számodra a tegnapi! Nyertél 7 milliárd forintot, ezzel egy csapásra Magyarország egyik leggazdagabb embere lettél. A nagy nyereménnyel azonban nemcsak öröm, hanem felelősség is jár.

Nyilvánvalóan elsősorban magadért és családodért vagy felelős, de ekkora vagyonnal annyi lehetőség jár együtt, hogy felelőssé váltál tágabb közösségedért, a magyar népért is. Nézz szembe vele: hirtelen képessé váltál arra, hogy egy nemzet sorsát érdemben befolyásold!

Mint a magyarok többsége, te is minden bizonnyal úgy gondolod, hogy rossz irányba megy az ország; hogy Orbánt és bűntársait el kell távolítani a hatalomból. Ehhez most komolyan hozzájárulhatsz!

Összehasonlításképp: frissen nyert vagyonod kétszer akkora, mint amennyit az összes ellenzéki párt 4 év alatt elkölthet. Ha akarod, a választásig minden hónapban, vagy akár minden héten küldhetsz egy újságot minden postaládába, hogy eljusson az emberekhez az igazság is, és ne csak a Fidesz propaganda-álvalósága. Ha akarod, eszközt adhatsz a független média vagy a kormányváltásért, egy szabad és igazságos országért küzdő társadalmi szervezetek kezébe. Akarod?

Gondold át alaposan, és dönts felelősséggel: ha úgy határozol, nemcsak a te családod élhet kényelmesen nemzedékeken keresztül, de milliók sorsát fordíthatod jobbra.

Bölcs döntést és sok boldogságot kívánok!

Nyílt levél az Eurojackpot magyar nyerteséhezKedves honfitársam!Gratulálok, szerencsés nap volt számodra a tegnapi!…

Geplaatst door Tordai Bence op Zaterdag 11 februari 2017

A Tordai Bencének szóló nyílt levél az Eurojackpot magyar nyertesétől, amit a Magyar Idők tett közzé:

Tisztelt uram!

Ez is érdekelheti:  A NATO 25 évvel ezelőtt indította meg terrorbombázását Jugoszlávia ellen

Mindenekelőtt szíves elnézését kérem, hogy nem tegezem vissza. Tudja, engem még úgy neveltek, hogy a tegeződésnek van egy illemtana, ismeretlen embert nem tegezünk le. Márpedig én önt nem ismerem, és azzal sem vagyok tisztában, hogy most épp melyik pártnak az aktivistája. Tudja, ha valamit nem mérnek, hát nem mérnek. Én már rég elveszítettem a fonalat, és akárcsak barátaim, az ilyen pártokat és egyéb politikai szervezeteket és aktivistáikat mind közönségesen bolsiknak tituláljuk, mert azt tapasztaltuk, hogy bármilyen ideológiát is fitogtatnak, az a bolsevizmus reinkarnációja.

Az önével ellentétben az én életemet, mindennapjaimat nem itatja át a politika, pontosabban a gyűlölet, amit önök politikának csomagolva próbálnak értékesíteni. Ne haragudjon meg rám, amiért nem szakad meg a szívem most, hogy megtudtam, frissen nyert vagyonom „kétszer akkora, mint amennyit az összes ellenzéki párt 4 év alatt elkölthet”. Ha keveslik, szíveskedjenek választást nyerni, akkor a szavazók több pénzt bíznak magukra, tudja, a demokráciában az a szokás, hogy az kezeli a pénzt, akire a többség voksol.

Bevallom viszont, hogy nagyon tetszik levelének következő passzusa (a már említett tegezést leszámítva): „Nyilvánvalóan elsősorban magadért és családodért vagy felelős, de ekkora vagyonnal annyi lehetőség jár együtt, hogy felelőssé váltál tágabb közösségedért, a magyar népért is. Nézz szembe vele: hirtelen képessé váltál arra, hogy egy nemzet sorsát érdemben befolyásold!”

Igen, ezt magam is így érzem, és az isteni szerencsét nem tartom véletlennek. Nekem és családomnak jól fog jönni a pénz, a Gyurcsány- és Bajnai-éra felelőtlen gazdálkodása olyannyira tönkretett bennünket, hogy még csak félig tértünk magunkhoz. De a közösségről, a magyar népről sem feledkezem meg.

Szíves engedelmével azonban nem fogom ezt a pénzt arra költeni, hogy még több fát vágjanak ki azért, hogy az önök propagandájával szennyezzék a honpolgárok postaládáját. Mi szükségük is lenne rá? Hiszen ön mondta: „Mint a magyarok többsége, te is minden bizonnyal úgy gondolod, hogy rossz irányba megy az ország; hogy Orbánt és bűntársait el kell távolítani a hatalomból.” Nos, ha a szavazók többsége már így gondolja, önök nyugodtan hátradőlhetnek, mert csak egy évig kell kibírniuk a hatalomra kerülésig, és így a fák is megmenekülhetnek. Vagy ilyenkor nem is olyan fontosak, csak ha a Városligetben vannak?

Ez is érdekelheti:  Nyílt levél Magyar Péternek

Elmondom önnek, mire fogom fordítani nyereményem egy részét. Nem osztom szét felelőtlenül a pénzt, hosszú távon gondolkodom, ezért egy alapot hozok létre, amelynek kamatjaiból rendszeresen tudom támogatni azokat az eszméket, amelyekben hiszek. Kapaszkodjon meg, nem transzmosdókat fogunk építeni, a migránsok utaztatására és iPhone-jára sem költünk: rendkívüli újdonságokat fog hallani. Támogatni fogom Böjte Csaba atya Dévai Szent Ferenc Alapítványát. Tudja, Erdélyben Drakulán és a románokon kívül magyarok is élnek. Mint mindenhol, ott is vannak árva, sanyarú sorsú gyermekek. Őket neveli föl és taníttatja nemzettársaink adományaiból Böjte Csaba atya intézménye.

Támogatni fogom a legkeservesebb sorsban tengődő magyar testvéreinket. Tudja, ők egy Kárpátalja nevű tartományban élnek, Ukrajnában. Helyzetük kilátástalan, mégis, még mindig sokan ragaszkodnak szülőföldjükhöz. Havi tízezer forint önnek bizonyára csak egy romkocsmai ivászat vagy néhány spangli ára. Ebből az összegből viszont két kárpátaljai magyar gyereket lehet egy hónapig iskoláztatni. Én eddig is lemondtam a spangliról, és megkönnyítettem egy kárpátaljai magyar család életét – tudja, olyan civil szervezetek is vannak, amelyek nekik gyűjtenek, nem pedig az ausztráliai tarisznyarákoknak −, most boldog vagyok, hogy családok százain segíthetek.

Szívesen támogatok olyan civil mozgalmakat, amelyek hatásosan tiltakoznak a körvonalazódó ukrán nyelvtörvény ellen, tudja, testvéreinket megalázó rendeletek meghozására készülődnek a szomszédos országban. Tudom, hogy Brüsszelt és önöket nem a nemzeti, hanem az egyéb kisebbségek sorsa érdekli, de szerintem ez sokkal égetőbb probléma.

A létrehozott alap kamatait mindig olyan célokra fogom fordítani, amelyeket fontosnak érzek a nemzet szempontjából. Önöket nem kívánom támogatni, a politikai fekália kavarásának van már egy nálam sokkal de sokkal gazdagabb mestere.

Én is sok boldogságot kívánok önnek, és a legfőbb nyereményt: a megvilágosodást, a hataloméhségtől való megszabadulást, a nemzet igazi ügyeinek és problémáinak felismerését.
Nevem nyilvánossá tételét kerülnöm kell, ön mint a legelső megkeresőm tudja: a hiénák ilyenkor már gyülekeznek.

Ez is érdekelheti:  Stoffán György: Varga Judit panaszai… gondolatok egy interjú után

A nyertes nevében a válaszlevelet közzétette: Orbán János Dénes

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

 

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

28 thoughts on “Az Eurojackpot magyar nyertese helyre tette a Párbeszéd politikusát

  1. Ha tényleg az Eurojackpot magyar nyertese mondta tollba a válaszlevelet, jó kezekbe került a pénz. Ráadásul tájékozott, felelősségteljesen gondolkodó Magyar Emberről lehet szó, ha gyakorlatban is azt teszi majd, amit most ígér.

    1. Kedves Anna én is így gondolom – egyben gratulálok az ismeretlenek és sok sikert és egészséget és hosszú életet kívánok neki!
      Tisztelettel id. Kiss László

  2. Szerencsés lett volna, a „politikus” levelét is leközölni, mert nem mindenkinek van facebook-ja, nekem sincs, de el tudom képzelni a válaszlevelet olvasva, hogy mit írhatott az ellenzéki csürhe eme jeles tagja a nyertesnek.
    Amennyiben ez a válasz valóban a szerencsés honfitárunktól van, én hiszek benne, akkor csak gratulálni tudok az elképzeléseihez. Igen Böjte Csaba nem szerepel a buzikat, és egyéb deviáns undormányokat, a sáskaként rajzó, és mindent elpusztító, romba döntő bevándorlókat, ránkvándorlókat támogató „demokratikus” csüre programjaiban, mint ahogy nem szerepel a nemzet, a család, az erkölcs sem. A ma reggeli 180 percben Szél Bernadett nevű idióta vízfolyás szerű hadarásától kis híján gutaütést kaptam, még a csürhe szó is túl enyhe ezekre.

    1. Tordai levele beágyazva olvasható, azonban nem minden böngésző jeleníti meg. A Firefox elvileg igen, de köszönjük a visszajelzést, külön is beemeltük.

    2. Tordai Bence levelével kezdődik a cikk, majd a nyertes válasza, melynek utolsó bekezdése így szól : …kívánom a legfőbb nyereményt : a megvilágosodást, a hataloméhségtől való megszabadulást, a nemzet igaz ügyeinek, problémáinak felismerését. A hozzászólásokat olvasva az önök figyelmébe ajánlanám ezeket a sorokat.

  3. Áll még Buda vára, van még magyar!
    Köszönet a nyertes válaszleveléért! Én betegre nevettem magam. Már akkor gyanús lett a dolog, mikor a politikai közmunkás nyílt levelében a „nép”-ről olvastam. Én még külön biztatni szeretném, hogy vívja csak tovább az osztályharcot, ne hagyja magát! A nyertes levélírónak meg azt is köszönöm, hogy nyertessé tette az egész magyar nemzetet maga mellett! Mert csak nyer az a nemzet, amelynek ilyen bölcs, és bátor tagja van! Áldás!
    dr. Safáry-Kollár Lajos

  4. Ez az ember a földön jár mindkét lábával ,. éljen soká egészségben-, és örömmel teli napokat minden hozzátartozónak

  5. Isten áldja és tartsa meg erőben egészségben,kedves Családjával együtt !
    Minden kárpátaljai Magyar nevében,v.Ignácz János
    Én már csak JÉZUS KRISZTUSBAN és Putyinban bízok!
    Ölelek minde KERESZTÉNY MAGYART!

  6. A „mai világban de ritkán hallani,vagy olvasni ilyen bölcs megnyilvánulást! Mert a válasz,az ! (akárki is írta!)
    Hol vannak azok a milliárdosok,akik a „rendszerváltás,vagy a devizahitelek nyertesei,akik száz és ezer milliárdokat loptak , csaltak ki ebből az országból,Népből?! Akinek száz milliókat érő jachtja van az adrián,vagy akinek miniszter létére 1,5 milliárd az adóalapja, vagy amelyik ugyanennyit kifelejt(?) az adóbevallásából?! Vagy hol van az amelyik a „devizahitelesek pénzével páváskodik?! Lenne kiktől kérdezni, de úgysem értenék.
    „Ha az ember „tehetős , az annyit tesz, hogy tehet embertársáért, annak sorsa jobbításán, de ,aki a szerencse,vagy a sors által juttatott adományt lenyúlja,az a saját bukását készíti elő.”

  7. A MINDENHATÓ segítse!
    Keressen és szívesen segítek tisztességes és igaz törekvésében!
    Természetesen csakis önkéntes munka kertében!
    ISTEN ugyanis olyan élettel ajándékozott meg, hogy leírhatom ezeket a sorokat!
    Egy javaslatom azért lenne: A „deviza”-„hitel” károsultak jogi segítség nyújtása is megfontolandó lehetne!
    Erre a célra lenne javaslatom!
    Kérem, hogy gondolataimat ne vegye tolakodásnak!
    Üdvözlettel: Egy magyar a sok közül!

  8. Isten áldja meg a levél íróját, jókedvvel, egészséggel, hosszú életel, boldogsággal is. Ha valóban ő a nyertes, akkor Isten tudta, ki érdemes az áldására még anyagi javakban is. .

    1. Nagy László
      2017/02/19 – 21:22

      Mondja a bázakerettyei volt körzeti megbízott rendőr elvtárs, aki már “megtért” azóta és “nemzeti” lett ám! 😉

      Kedves Nagy László – ha ennyire ismersz engem – kérlek mond meg nekem, hogy akkor régen mi kis pancserok a foxi maxin miért nem tanulhattuk, pedig Kubinyi szerint bent volt a marxi művekben – ezt: idézem: „…„ A zsidó nép egészében véve a saját Messiása lesz Uralkodni fog az egész világon, összefogja olvasztani az emberi fajokat, megfogja szüntetni a határokat és el fogja távolítani a monarchiákat melyek az önkényesség védő bástyái. Egy világ-köztársaságot fog berendezni ami végül is minden zsidónak polgárlevelet fog adni. Ebben az új szervezetben Izraelnek az egész világon szétszórtan élő gyermekei , akik ugyanahhoz a fajhoz tartoznak akik ugyanazt az áthagyományozott nevelést kapták mindenhol ellenállás nélkül vezetőkké lesznek. Így fognak beteljesedni a Talmud ígéretei, melyek szerint, ha eljön a Messiás ideje a zsidók az egész világ vagyonát kezeikbe fogják kapni…”
      Kubinyi mondja túl vagyok rajta ugye —- de még dolgoznak rajta
      1: 36-nál kezdődik: itt:
      https://www.youtube.com/watch?v=1VSA0sn4TjY
      Bizony aki kicsi vezető volt az középfokon volt neki kötelező aki feljebb volt a felső fokon egyetemen tanulta a marxizmust, mert különben nem is lehetett volna vezető – aki ezt tagadja hazudik… tudod Nagy László ha akkor régen én ezt mind tudom, nem ért volna engem trauma a rendőrségen – és most talán a fejem se fájna – bárgyú lennék, vagy már alulról szagolnám az ibolyát – de nem itt vagyok – Ezt azért írtam le hogy tudd!
      Tisztelettel id. Kiss László

  9. Dávid László Nagyon elegáns levél, Tordai Bence ne más szerencsés tollával ékeskedjen!
    Gyakran veszek Eurojackpot-t, főleg ha nagy a tét, igaz egyet mert nem olcsó 🙂
    Olvasva a nyílt levelet, nagyon örülök annak, hogy egy magyar nyerte meg, ezt értem szó szoros értelmében igaz Magyar lelkileg is, jobb helyre nem is kerülhetett volna a nyeremény, és békén kell hagyni majd ő el dönti, hogy jótékonykodik és kivel szembe, akinek nem tetszik, tessék menni venni Eurojackpont-t minden pénteken sorsolják 660Ft egy mező, ez Bencének is szól sok sikert hozzá!
    A nyertesnek meg gratulálok, és maradjon inkognitóban, ezek az emberek választ se érdemelnek!

  10. -, A „deviza ” -„hitel” károsultak jogi segítség nyújtása is megfontolandó lenne!
    Ebben csak egy a bökkenő,hogy akiktől várják,várnák a jogi segítséget,azok a deviza(?) hitelezésben segédkeztek,onnan kapják az apanázsukat. Azért „nyújtják”, (szó szerint) a jogi segítséget.
    A jelenlegi hatalom és a Nép között érdekellentét áll fenn,a hatalom a pénzvilág érdekében dönt,hoz ítéletet,mert neki köszönheti létét.

  11. Tisztelt Euro Jackpot nyertes! Tisztelettel olvastam végig írását, és megkönnyebbülve éreztem magam, hogy még léteznek olyan emberek akik nem „szállnak” el maguktól és olyat emberi értékeket támogatnak amik valóban „emberi” értékek. Torockón jártunk, támogattunk mi is! Az élmény amit kaptunk megfizethetetlen. Egy egész napos programot „adtunk” a gyerekeknek. Örültünk, hogy segíthettünk!!

  12. ENNYI MARHÁT?! Azt hittétek, hogy ezt a nyertes írta? Ezt egy szőröstalpú nyálgép hozta össze azzal a mocskos gondolattal, hogy a nyertes úgysem fedi fel kilétét, így azt hazudhat a nevében amit csak akar!!! UNDORMÁNY!!! ( U.i.: A neten a tegezés az elfogadott „beszélgetési” forma! Orbán János Dénes, a medve nem játék de hát ezt te már gyerekkorodban megtanultad! 😛 )

  13. A szívem örül ,hogy vannak még ilyen reálisan gondolkodó Magyar emberek,remélem egyre többen Isten éltesse sokáig boldogságban.

  14. Mindenki csak önmagáért felelős. Még meg sem kéne fordulni az emberek fejében annak a gondolatnak, hogy mit tesz a nyertes a pénzével. Az övé, ő dönti el.

  15. Ez egy mentálisan beteg ember hozzászólása! Szégyellném magam a helyében.Akit ilyen ocsmány módon elmarasztal, annak én inkább gratulálok, a jóisten éltesse és segítse nemes céljai megvalósításában.

  16. Ez a pofátlan kéregető, vajon fordult-e már Vajna nevezetű milliárdoshoz akinek naponta százmilliókat hordanak össze unatkozó, szerencsejátékot űző pénzes urak és hölgyek? 150 milliós gyémántüzlet, fánksütöde…. nem veri ki a biztosítékot nála? Szél kisasszony, Gyurcsány stb. soha nem említik a hatalmas ingyenélő nevét és nem kéregetnek tőle. Nem emlékeztetik a munkanélüli jövedelem előnyeire……

Hozzászólás a(z) Lili bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük