KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Az egykori NATO tábornok szerint Ukrajna nem tudja legyőzni Oroszországot

Ukrajna képtelen lesz legyőzni Oroszországot a harctéren, mivel Moszkva több emberrel és ” lehengerlő” tűzerővel rendelkezik – mondta Marco Bertolini nyugalmazott olasz tábornok.

“Az ukrán győzelem elképzelhetetlen. Tudomásul kell vennünk ezt a tényt, és tárgyalóasztalhoz kell ülnünk”

– mondta Bertolini, aki a 2000-es években az olasz közös műveleti parancsnokságot és a Folgore ejtőernyős dandárt vezette.

“Ezt a háborút már sokkal korábban meg kellett volna állítani, de az elmúlt hónapokban a “győzni fogunk” retorikáját sulykolták, ezzel táplálva a közvéleményben egy olyan győzelemmel kapcsolatos várakozást, amely a harctéren lehetetlen. Az ukránok nem fognak győzni”

– mondta a Libero Quotidiano című napilapnak nyilatkozva hétfőn Bertolini.

Kijev várva várt ellentámadása, amely június elején kezdődött, “lassan halad” – jegyezte meg a nyugalmazott tábornok.

Megemlítette a Washington Post múlt heti cikkét, amely egy titkos amerikai hírszerzési értékelést idézett, amely arra a következtetésre jutott, hogy “Ukrajna ellentámadása nem fogja elérni a kulcsfontosságú délkeleti Melitopolt”, és az a cél, hogy Oroszország elvágja a Krímhez vezető szárazföldi hidat, idén nem fog teljesülni. Bertolini szerint ez “annak elismerése volt, hogy Kijev céljai nem érhetők el a várt formában és időkeretben”.

“Az oroszok előnyben vannak az emberszámban és tűzerőben egyaránt. Az oroszok által kifejtett tűzerő, fölényes, és ez meggyőző, annak ellenére is, hogy Ukrajna micsoda segélyeket kapott a Nyugattól.”

– mondta.

A nyugalmazott tábornok felvetette, hogy mostanra számos politikai szférában megértették, hogy az Oroszország által Ukrajnától elfoglalt területek visszaszerzése “irreális”. Arra is rámutatott, hogy “egy tűzszünet azzal a kilátással, hogy Ukrajna bármelyik pillanatban csatlakozhat a NATO-hoz, és folytatódhatnak az ellenségeskedések, nem lesz elég az oroszoknak”.

“A konfliktust csak tárgyalások útján lehet lezárni”, amelyek során mindkét fél érdekeit tiszteletben tartják

– mondta Bertolini.

Ez is érdekelheti:  Gazprom: az EU energetikai öngyilkosságot követ el

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a múlt héten azt mondta, hogy Moszkva továbbra is kész az “értelmes párbeszédre” Ukrajnáról, de a Nyugattal való tárgyalások kilátásai “ebben a szakaszban nem léteznek”. Kijev fő támogatójának, az Egyesült Államoknak, – amely célul tűzte ki, hogy stratégiai vereséget mér Oroszországra Ukrajnában – “nem áll érdekében a konfliktus befejezése” – hangsúlyozta.

Washington fenntartja, hogy bármilyen tárgyalásos rendezésnek a Volodimir Zelenszkij ukrán elnök által javasolt, úgynevezett tízpontos béketervre kell épülnie, amely szerint Oroszországnak vissza kell vonulnia a Kijev által követelt határokig, jóvátételt kell fizetnie, és alá kell vetnie magát a háborús bűnökkel foglalkozó bíróságoknak. Lavrov ezt “értelmetlen ultimátumnak” minősítette.


Figyelem! A fenti hír propagandának minősül, mivel az a mindig nagyon “demokratikus” EU-ban üldözött, betiltott és propagandistának kikiáltott Russia Today értesülései nyomán készült.

 Kiemelt képen: Egy orosz T-90 M “Proryv” harckocsi az oroszországi Luganszki Népköztársaság ukrán állásaira lő ©  Szputnyik

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük