KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Az amerikai rakétapajzs sem állítaná meg az oroszokat

Oroszország olyan csapásmérő fegyverek kifejlesztésén dolgozik, amelyek képesek áthatolni bármilyen rakétavédelmi pajzson – jelentette ki kedden Vlagyimir Putyin orosz elnök, ismét szemére vetve Washingtonnak, hogy az orosz nukleáris erők semlegesítésére törekszik globális rakétavédelmi rendszerének kiépítésével.

„Dolgozni fogunk egy saját rakétaelhárító rendszeren is, de mindenekelőtt – ahogy arról már nemegyszer beszéltünk – hozzálátunk olyan csapásmérő rendszerek létrehozásához, amelyek képesek lesznek leküzdeni bármilyen rakétavédelmi rendszert” – hangoztatta Putyin egy, az orosz fegyveres erők fejlesztésével foglalkozó tanácskozás nyitóbeszédében.

A TASZSZ állami hírügynökség Szocsiból keltezett jelentése szerint az államfő megállapította, hogy az orosz fegyveripar vállalatai az elmúlt három évben kidolgozták és sikerrel próbálták ki azokat a sokat ígérő fegyverrendszereket, amelyek – mint fogalmazott – egy többlépcsős rakétavédelmi rendszer körülményei között is képesek végrehajtani harci feladatokat. „Ilyen rendszerek már ebben az évben is kerültek a csapatokhoz” – állította az orosz vezető.

Hozzátette, hogy a mostani tanácskozáson ezek rendszerbe állításáról és további tökéletesítéséről lesz szó. Szavai szerint a következő évtizedekben ezek a fegyverek fogják meghatározni az orosz hadsereg arculatát.

Csak a szándékaikat leplezik Iránnal
Mint kifejtette, az Egyesült Államok és szövetségeseik folytatják globális rakétavédelmi rendszerük kiépítését, amivel a valódi céljuk az, hogy semlegesítsék minden más atomhatalom, mindenekelőtt Oroszország hadászati nukleáris erejét és ezzel „döntő katonai fölényre” tegyenek szert. „Az iráni és az észak-koreai nukleáris fenyegetésre való hivatkozások csak valódi szándékaik leplezésére szolgálnak” – jelentette ki.

Putyin megjegyezte: Oroszországot számos alkalommal biztosították arról, hogy az amerikai rakétavédelmi rendszer európai szegmensére az iráni ballisztikus rakéták jelentette fenyegetés miatt van szükség. „Mi azonban tudjuk, hogy az iráni nukleáris törekvésekkel kapcsolatos helyzet rendeződött, az erre vonatkozó megállapodásokat aláírták, sőt azokat már az érintett parlamentek is jóváhagyták. A rakétavédelmi rendszerekkel kapcsolatos munka ennek ellenére folytatódik” – hangsúlyozta.

Ez is érdekelheti:  Hiába húzza az időt Karácsony, legfeljebb fél éve van

MTI

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük