Az amerikai adósságlimit megemelése – Mentőakció vagy csalás?

A fősodor média szerint természetesen a politikai pártok és Obama elnök nagy küzdelemben megmentették az amerikai nép jövőjét. A legjobb kritikus közgazdászok szerint azonban csupán durva szélhámosságról van szó, ami arra szolgál, hogy a politika, mint a pénzoligarchia bábja, az átlagember megijesztésével még több engedményt csikarjon ki a szociális és az egészségügy leépítéséhez, illetve ezen pénzek átcsoportosításához a szupergazdagok zsebeibe.

Éppúgy téves azt gondolni, hogy az amerikai gazdaság alapjában véve rendben van, s mint a világon a legerősebbet nem fenyegetheti komoly veszély. Valójában azoknak van igaza, akik Amerikát gazdaságilag is egy agyaglábakon álló óriásnak látják, hiszen az utóbbi két évtizedben minden mutatója lefelé irányul, kivéve az óriás cégek jövedelmét… Amerika ipartalanítása már a gazdasági hanyatlás elkerülhetetlenségéhez vezetett. Amíg a hatvanas években az ország gazdasági jövedelmének több mint a fele még ipari tevékenységből származott, addig – a multik általi kiszervezésnek köszönhetően – ma már csak 13 százaléka. Ennek következtében megnőtt a munkanélküliség. Erősen hanyatlik az innovációs teljesítmény is, ami a jövőre nézve még több rosszat jelent. Amíg a társadalom legfelső 1 százalékának adóterhei 1979 óta 5,8 százalékkal csökkentek, addig a többi rétegé nőtt vagy legjobb esetben stagnált. Már szinte törvényszerű, hogy minél nagyobb egy vállalat, annál kevesebb adót fizet. A Citizen for Tax Justice (CTJ: Polgárok az Igazságos Adóért) nevű civilszervezet például megállapította, hogy a következő 12 óriáscég 2008-2010 között nem hogy nem fizetett adót, hanem még 2,5 milliárd dollár visszatérítést is kapott. A 12 óriáscég: Exxon Mobile, Wells Fargo, DuPont, American Electric Power, Boeing, FedEx, IBM, General Electric, Honeywell International, United Technologies, Verizon Communications, and Yahoo. A CTJ közlése szerint “2008 és 2010 között ez a 12 cég $171 milliárd adó előtti profitot termelt”.

Mindennél még rosszabb hatással volt az amerikai államháztartásra az az óriási pénzmennyiség, amelyet az állam a bankok szanálására költött a 2008-as válságot követően. Szakértők ezt az összeget 10-12 billió dollárra becsülték, most azonban a Bernie Sanders szenátor által kezdeményezett könyvvizsgálat eredményeként „megtudtuk, hogy a Federal Reserve több mint 16 billió dollár pénzügyi segélyt adott a legnagyobb pénzügyi intézeteknek és szervezeteknek az Egyesült Államokban és szerte a világon”, tette Sanders közzé. (Ez annyi kb. mint az Egyesült Államok 1 éves GDP-je, vagy 1 éves háztartásának négyszerese.) Évente több mint 1 billió dollárt emésztenek fel a háborúk, amelyeknek a költségei, a politikusok minden fogadkozásai ellenére, meredeken nőnek tovább.

Obama elnök, akinek legfeljebb orwelli szerepvállalásáért járna valamilyen nagydíj, de nem valódi teljesítményéért, hiszen kezdeti békeangyali retorikájától – a béke Nobel díj ellenére – a szaporodó háborúkig igen gyorsan járta be az utat, most ismét kimutatta farizeusi képességeit. Hetekig tartó színházi teljesítményében mindig arra hívta fel a figyelmet, hogy a haza érdekében mind a két félnek kell engedni, a tőkének és a munkavállalóknak is. Az eredmény az lett, hogy míg a szociális és egészségügyi kiadásokat a következő évtizedben kb. 3-4 billió dollárral fogják megkopasztani, addig a szupergazdagokat csak néhány száz milliárddal. Ezen kívül, ahogy még Moody is megjegyezte „az új terv 1,6 millió munkahelybe fog kerülni ez alatt az idő alatt”.

Érthető tehát, hogy a valóban kritikus szakértők, a tervet rendkívül negatívan ítélik meg. A Nobel díjas közgazdász Paul Krugmann szerint „a terv nem fog működni, mint sok tanulmány is mutatja. A kiadások csökkentése még az államháztartás helyzetén sem fog javítani, sőt bizonyos körülmények között még ronthat is rajta. Nemigen járul hozzá ahhoz, hogy a jövőbeni kamatterhek csökkenjenek”.

Egy másik kritikus, Michael Hudson így jellemezte a helyzetet “…kell, hogy legyen egy válság. Valójában persze nincs is válság. A valóságban az adósságplafont az utolsó száz évben mindig automatikusan megemelték. Nincs kapcsolat az adósságplafon megemelése és az adópolitikai érvek között. Az adópolitikát évekbe kerül kialakítani. De hirtelen Mister Obama úgy viselkedik, hogy “na csináljunk már egy kis válságot…. És Wall Street nem szereti az igazi válságokat, tehát van egy mű válság, amit Obama valódi válságként kezel, úgy hogy olyan ajánlásokat tehet a Hiánycsökkentő Bizottságnak, hogy szabaduljon meg a szociális kiadásoktól, amelyeket korábban ő támogatott”.

De a legérdekesebb még hátra van. Ellen Brown, jogász és közgazdász szerint “az adósságplafon elhárítható az alkotmány 14. kiegészítésének alkalmazásával, amely felhatalmazza a kormányt, hogy fizesse a már felhalmozódott tartozásait, beleértve a nyugdíjakat is. A szociális juttatások jogosítványok a szó eredeti értelmében. Jogosultak vagyunk rájuk, mert adókkal fizettünk értük… Teljesítésük csak annyit jelent, hogy (az elnök) él alkotmányos kötelességével és időben és mértékében kifizeti a kormány számláit”.

Az amerikai politikai és pénzügyi rendszer perverzitását mi sem jellemzi jobban, mint hogy azok a nagy bankok, amelyek az említett 16 billió dollárt az adófizetők pénzéből zsebre vágták, most ebből a pénzből nyújtanak hitelt az államnak kamatokért és követelik a szociális és egészségügyi kiadások lefaragását. Valószínűleg itt tanulták meg a mi nagy bankosaink is, hogy “nincs ingyen ebéd”.

Ez a cikk főleg a globalresearch.ca honlapján megjelent írásokra támaszkodik

Vajta Dénes

Nemzeti InternetFigyelő

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!