Hirdetés

2001. szeptember 11. és a Pearl Harbor-i provokáció furcsaságai és hasonlóságai

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Avagy:

A Pearl Harbor-i provokáció furcsaságai és hasonlóságai

a 2001. szeptember 11-ei összeesküvéssel

(Elhangzott 2011. júl. 12-én, Hódmezővásárhelyen, a IV. Történettudományi Találkozón.)

1.) Bevezetés

Olykor nehéz éles határvonalat szabni történelem és politika közt. Általában a régi vagy viszonylag régebbi eseményeket – melyek már kellő időtávlattal rendelkeznek, s a jelenben nincs közvetlen hatásuk – soroljuk a históriához, míg a közelmúltnak a mától még alig elkülöníthető történéseit amolyan köztes kategóriának tekinthetjük. Ebben az értelemben a 70 esztendeje, 1941-12-07-én lezajlott Pearl Harbor-i csata (továbbiakban: PH) egyértelműen a történelemhez sorolható (noha tanulságait most sem tanácsos felednünk!), míg a közel 10 éve, 2001-09-11-én megvalósított önmerénylet (továbbiakban: 9/11), mivel aktív befolyása mindennapjainkra s az egész világhelyzetre tagadhatatlan, egyelőre inkább a politikához tartozik (ámbár lassanként átcsúszik a történelembe is)…

Az ókorban vagy a középkorban még tisztább eszközökkel játszottak a szemben álló felek. Vélt vagy valós érdekeikért általában nyíltan léptek föl, s a döntést inkább a fegyverek erejére bízták, ritkán éltek csak a diplomácia vagy a propaganda megtévesztő, kevésbé tisztességes módszereivel. Nem azt mondom, hogy akkoriban mindenki becsületesen küzdött, ám azt határozottan állítom, hogy e téren markáns fordulat csupán a „felvilágosodás”, valamint az ebből kinövő 1789-es „nagy francia forradalom” után következett be, vagyis az értékelvű, hierarchikus és valamennyire még szakrális társadalmakat fölbomlasztó és szétrohasztó istentelen, embertelen, pénzközpontú „polgári demokráciákban” (lásd kapitalizmus, imperializmus, gyarmatosítás!), ill. a későbbi totalitáriánus állami berendezkedésekben (lásd bolsevizmus, nácizmus, majd globalizmus!). Ennek megfelelően leszögezhetjük, hogy az I. és II. világháborút sem azok kezdték valójában, akikre ezt a győztesek ráfogták, hanem éppen a kegyetlen győzők, valamint a mögöttük megbújó, jól álcázott, titkos háttérhatalmak (melyek manapság már a látszatra is alig ügyelnek, s egyre durvábban, egyre kendőzetlenebbül törnek a teljes cionista világuralomra). Mindkét világháborúra jellemző, hogy a közvélekedésben számon tartott kirobbantóit – a későbbi veszteseket – alattomos aknamunkával, sötét provokációkkal gazdasági, szociális, politikai, kulturális és morális téren is oly lehetetlen helyzetbe hozták, hogy nem maradt más választásuk, mint a harc fölvállalása. Sajnos a történelmet többnyire a hitványabb, erőszakosabb győztesek írják, ezért e kérdéseket is ideje lenne már (nemzetközi szinten is) tisztába tenni; most azonban nem feladatom ezekbe mélyebben belemerülni.

Kitűzött célom az, hogy megvizsgáljam PH és 9/11 tényleges történéseit, visszásságait, a két esemény közt vonható párhuzamokat, hasonlóságokat, s megpróbáljam fölvázolni kétséges „eredményeiket”, melyekből világosan látszik, hogy nem az emberiség javát, még csak nem is az USA népének előmenetelét szolgálták, hanem egy szűk körű, ám annál gazdagabb, befolyásosabb és agresszívebb judaista-talmudista bűnbanda pillanatnyi boldogulását.

2.) Pearl Harbor – a gyalázat napja

A történelem legnagyobb szabású, legpusztítóbb tengeri konfliktusában, a PH-i csatában, a japán flotta megtámadta az Amerikai Egyesült Államok haditengerészetének PH-i (Hawaii-szigetek) támaszpontját. Az ellenséges seregek parancsnokai a következők voltak: Husband Edward Kimmel (tengernagy, Amerikai Haditengerészet) és Walter C. Short (altábornagy, Amerikai Szárazföldi Erők), ill. Nagumo Csuicsi (ellentengernagy, Japán Császári Haditengerészet), Fucsida Micuo (korvettkapitány, az 1. hullám vezetője) és Simazaki Sigekazu (sorhajóhadnagy, a 2. hullám vezetője).

(Érdekességként egy pillanatra villantsuk fel Nagumo Csuicsi arcélét. A japán admirális a Honshu szigetén lévő Jonezavában született 1887-ben. 1908-ban elvégezte a Japán Birodalmi Haditengerészeti Akadémiát, majd egy rombolón szolgált. Az 1920-as években Európában és az USA-ban tartózkodott. 1929-ben tért vissza Japánba. Kapitánnyá nevezték ki, és a Haditengerészeti Akadémián dolgozott. Mandzsúria elfoglalásakor a 11. romboló flotta parancsnoka volt. Később a Jamasiro csatahajó és a Takao nehézcirkáló parancsnoka lett. Ellentengernagyként a 8. cirkáló flottát irányította. 1941 áprilisában kinevezték az 1. repülőgép-hordozó flotta parancsnokává. A II. világháborúban több ütközetet is vezetett: a PH elleni akciót, a Kelet-Salamon-szigeteki, a Santa Cruz-szigeteki csatát, a Darwin elleni támadást, és a midwayi összecsapást, ahol az összes repülőgép-hordozóját elvesztette. 1944-től a Csendes-óceán középső területein irányította a japán flottát. A Mariana-szigeteket kellett volna megvédenie, ám kudarcot vallott. Az amerikaiak sikeres saipani partraszállása után ezért rituális öngyilkosságot – a szamuráj-becsületnek megfelelő szeppukut, harakirit – követett el, 1944-06-15-én.)

Japán 1940-ben elkerülhetetlennek tartotta az USA elleni háborút. Vezetői úgy vélték, hogy már elegendő nyersanyaggal rendelkeznek ahhoz, hogy folytassák a harcot Kínával, dél felé pedig elfoglalják az európai országok gyarmatait, és közben megküzdjenek az USA-val is. Az annektált területek nyilván biztosítják a további csaták anyagszükségleteit. Az USA nem nézte jó szemmel Japán gyors fejlődését (vetélytársat sejtett benne), ezért zárolta az országban lévő vagyonát (pl. a bankbetéteket), és fokozatosan megszüntette a kereskedelmet Japánnal, ill. bojkottálta a szigetország tengeri nyersanyag- és energiaellátását, sőt a japán származású amerikai állampolgárokat koncentrációs táborokba zárta. Japánnak nem maradt más lehetősége, mint kitörni ebből a karanténból. Jamamoto Iszoroku (tengernagy, a japán egyesített flotta főparancsnoka) tervezte meg a PH elleni támadást. A részleteket Genda Minoru (sorhajókapitány, vezérkari tiszt) dolgozta ki Fucsida parancsnok segítségével.

Az 1. japán flotta – amely 6 repülőgép-hordozóból (Sokaku, Hirju, Zuikaku, Kaga, Akagi, Szorju), 2 csatahajóból (Kirisima, Hiei), 2 nehéz- és 1 könnyűcirkálóból, 9 rombolóból, 3 tengeralattjáróból és 8 tartályhajóból állt – 1941-11-26-án indult el a Kuril-szigetekről. A flotta előtt pár tengeralattjáró haladt, melyek zseb-tengeralattjárókat vittek. Ezeknek az apróságoknak kellett behatolniuk PH kikötőjébe. A leleplezés elkerülése érdekében Jamamoto a megszokottnál északabbra fekvő útvonalat választott a flottának. Megkerülték a Midway-szigeteket, és északi irányból közelítették meg Hawaiit. 1941 októberében a Taiyo Maru óceánjáró kísérletképpen végigment a tervezett útvonalon, és közben egyetlen hajóval sem találkozott. A támadást úgy időzítették, hogy az amerikaiaknak a lehető legnagyobb meglepetést okozzák. A kár csaknem 90%-a az első tíz percben keletkezett. Félórányi mészárlás és zűrzavar után a japán gépek eltűntek az égről.

Két figyelmeztetés készenlétbe helyezhette volna az amerikai erőket. December 7-én reggel a kikötő bejáratánál egy amerikai járőröző romboló egy japán tengeralattjáróra bukkant, azt elsüllyesztette, majd jelentést tett róla. Az egyik radarállomás 7 órakor északról közeledő repülőgépeket észlelt. A radarkezelők jelentették az információs központnak, ahol ezt úgy értelmezték, hogy ezek a Kaliforniából erősítésként jövő B-17-es Flying Fortressek („repülő erődök”), amelyeknek az érkezését erre a napra várták. Valójában azonban a támadó japán gépeket fedezték föl.

Nagumo flottája dec. 7-én reggel PH-tól 440 km-re északra volt. 6 órakor 183 repülőgép emelkedett fel a hordozókról Fucsida Micuo vezetésével. Két óra múlva megkezdték a haditerv megvalósítását. 7:55-től 8:30-ig támadták a kikötőt és a szigeteken lévő repülőtereket. A rémület és a fejetlenség teljes volt. A bombázásra a vasárnap reggeli őrségváltáskor került sor. A 202 amerikai repülőgép negyede tudott csak felszállni, de nem sokra mentek a túlerőben lévő japán vadászokkal. Az ügyes, váratlan akció (az amerikaiak szerint alattomos orvtámadás!) teljesen elsöpörte a légvédelmet is. Az ekkor érkező B-17-eseket a japán vadászgépek lelőtték.

A második csapat (Simazaki vezetésével) 170 gépe 7:15-kor indult el. Azokra a hajókra koncentráltak, amelyek az első hullámban kevésbé sérültek meg. A támadás 9:45-kor fejeződött be. A japán gépek 10:30 és 13:30 között értek vissza a repülőgép-hordozókra.

A japánok eredetileg terveztek egy harmadik hullámot is. Fucsida és a pilóták ebben az épségben maradt hajókat és repülőgépeket, illetve az üzemanyag-tárolókat akarták támadni, de Nagumo tengernagy úgy vélte, hogy már így is elég jelentős veszteségeket okoztak az ellenségnek, ezért a harmadik hullámot lefújta. Ez nem volt szerencsés döntés, mert még sértetlenek voltak azok az üzemanyagtartályok, amelyekről a japán admirális azt gondolta, hogy csak makettek, és az igaziak a föld alatt vannak. Ezért a flottát hazafelé irányította, bár a pilóták nem örültek döntésének.

Japán csak 29 repülőgépet, 4 törpe tengeralattjárót, 55 pilótát és 9 tengerészt vesztett el.

Az USA 4 csatahajója (Arizona, California, Nevada, West Virginia) és 3 rombolója elsüllyedt, az Oklahoma pedig felborult. 3 másik csatahajó (Pennsylvania, Maryland, Tennessee), valamint 3 cirkáló súlyosan megsérült. 188 repülőgép megsemmisült, 155 megrongálódott. 2403-an (ebből 68 civil) meghaltak, 1178-an megsebesültek. A támadás ideje alatt a japánok fő célpontjainak tekintett repülőgép-hordozók nem voltak a kikötőben. A legdrámaibb veszteségek az Arizona csatahajón következtek be. Az első támadás során bomba hullt a kéménybe, s az ezt követő robbanás, majd a tűz 1177 embert ölt meg. (Az Arizona a japán telitalálat után még két napig égett, azután elsüllyedt. Egyes darabjait évek múltán a búvárok kiemelték, ám a roncs a mai napig a tenger mélyén fekszik.)

A támadás az amerikai csendes-óceáni flottát fél évre megbénította. Ez lehetővé tette, hogy Japán még 1941-ben megtámadja a Fülöp-szigeteket, Hongkongot és Malajziát. A nemzet döbbenten hallgatta Franklin D. Roosevelt elnököt, aki dec. 7-ét „a gyalázat napjának” (eredetileg „a gyalázat örök mementójának”) nevezte. Másnapra izolált európai konfliktusból világháborúvá szélesedett a harc, mert az USA is azonnal belépett, míg eddig csak fegyverekkel és étellel támogatta a szövetséges országokat. Roosevelt határozott utasítására az állítólagos felelősöket (inkább tudatosan kreált bűnbakokat!) – Kimmel tengernagyot, a csendes-óceáni amerikai flotta parancsnokát, illetőleg Short tábornokot, a csendes-óceáni amerikai hadsereg parancsnokát – menesztették. Ugyanakkor – kirívó mulasztásuk dacára – sohasem hallgatták ki, és haditörvényszék elé sem citálták őket. Kimmel helyére Chester Nimitzet, Short helyére pedig Douglas McArthurt nevezték ki, ami utóbb helyes választásnak bizonyult.

Az USA kormánya tökéletesen tisztában volt a támadás várható idejével. Erre enged következtetni, hogy az amerikai hírszerzés ekkorra már megfejtette a japán diplomáciai kódokat, és Angliából is rendelkezésre álltak erre utaló információk. Ám alighanem nyomós indokra volt szükség a II. világháborúba való belépéshez, amit az amerikai polgárok zöme egyáltalán nem támogatott. Közvetve ezt a verziót támasztja alá a japán nagykövet esete is, aki kezében a hadüzenettel, 1941-12-07-én 12:45-kor Washingtonban kihallgatást kért a külügyminisztertől, de ő csak 13:30-kor (PH-i idő szerint 8:30-kor) fogadta. Az USA erre hivatkozva megvádolta Japánt a hadüzenet nélküli akcióval. Bár a hivatalos álláspont nem tagadta, hogy a felderítés rendelkezett hírekkel az esetleges támadásról, valamint a hadüzenetről, de a késlekedést az adatok értékelésének hibáival indokolta.

Eredmény: Döntő japán győzelem, ill. a vérszomjas bosszúvágytól hajtott Egyesült Államok hadba lépése a szövetségesek (Egyesült Királyság, Franciaország, Szovjetunió, Kína, Ausztrália, India, Kanada, Dél-Afrika stb.) oldalán. Velük szemben álltak az ún. tengelyhatalmak (Németország, Japán, Olaszország, Magyarország stb.). Jamamoto admirális szerint: „Fölébresztettük az alvó óriást, és iszonyú elszántságot gerjesztettünk szívében.” Alig fél év múlva (1942. jún. 3-7. közt) az USA fölényesen megnyerte a midwayi csatát, s ettől fogva a Távol-Keleten, valamint a Csendes-óceán térségében megfordult a hadiszerencse, mert a japánok elveszítették a kezdeményezést, és védelembe kényszerültek. (Hasonló volt a helyzet, mint Németország és a Szovjetunió esetében a sztálingrádi ütközet után.)

Később még számos nagy összetűzés volt Amerika és Japán közt, de jelentőségét tekintve egyik sem érte el PH és Midway alapvető áttöréseit. Végül az 1945 augusztusában Hirosimára és Nagaszakira oktalanul ledobott atombombák hatására Japán elkészült erejével, s szeptember 2-án, a Tokiói-öbölben, a Missouri csatahajó fedélzetén aláírta a feltétel nélküli megadásról szóló okmányt. Az USA nemcsak győztesen, hanem a világ első hatalmaként került ki a II. világháborúból. Ennek tudatában azóta sem „fér meg a bőrében”, s bármelyik országot, népet hajlamos megtámadni, amely nem az ő „muzsikájára táncol”. Ez az öntelt, féktelen magatartás egyenesen vezetett eddigi kakaskodásaihoz (Korea, Kuba, Vietnam, Latin-Amerika), majd szeptember 11-hez, s az utána fellángoló „terrorizmus elleni háborúihoz”. Ma azonban (gazdaságilag, pénzügyileg is) a bukás és összeomlás szélére került, s mivel érzi a vesztét, egyre agresszívebbé válik. Ahelyett, hogy föladná hedonista, „fogyasztói” allűrjeit, s egy takarékosabb, szerényebb, önellátóbb életmódra rendezkedne be, inkább mások kiszipolyozásával próbál magának további előnyöket kovácsolni. Nem lesz ennek jó vége, mert az emberiség nagyon unja már otromba „világcsendőri” játékait.

A PH ellen végrehajtott támadást még mindig rengeteg titok és ellentmondás övezi. Hitelt érdemlően, cáfolhatatlanul igazolni már aligha lehet – erre nincs is komoly szándék – az USA (Roosevelt) és Anglia (Churchill) akkori katonai és civil vezetőinek konkrét bűnrészességét, mindazonáltal nem tévedhetünk nagyot, ha feltételezzük, hogy sokan elhallgatták a tudomásukra jutott bizonyítékokat, s nem törődve saját honfitársaik, leendő szövetségeseik életével, ill. a várhatóan súlyos anyagi veszteségekkel, hagyták megtörténni a tragédiát csupán azért, hogy az egyébként közömbös Amerikát belerángathassák a háborúba. Vizsgálatok voltak bőven a háború közben és utána is, több ezer oldalas anyag gyűlt össze a bizottságoknál a tanúvallomásokból és egyebekből. Legutóbb 1995-ben a Kimmel és a Short család kérésére a kongresszus rendelt el újabb vizsgálatot, azonban most sem jutottak dűlőre. A két tábornokot a kötelességmulasztás vétsége alól fölmentették ugyan, de nem rehabilitálták, mert „mint parancsnokok, ők viselték a felelősséget”.

3.) A WTC tornyainak ledöntése s a Pentagon megrongálása

1993-ban már volt egy nagyszabású robbantás a WTC egyik alagsorában, egy amolyan „főpróba” az előadás előtt, ám komolyabb kár nem keletkezett az épületben, az pedig föl sem merült, hogy netán össze is dőlhetne.

A 9/11-i „terrortámadás” – a kikürtölt vád szerint – az al-Kaida banditáinak (szabadságharcosainak?) összehangolt öngyilkos merénylete volt az USA ellen. A fikció (legenda?) beteljesítése végett az ominózus reggelen 19 al-Kaidás gépeltérítő foglalt helyet 4 amerikai repülő utasterében. A terroristák állítólagos terveik szerint az USA fő jelképeinek számító épületekbe vezették bele szándékosan a repülőgépeket. A New York-i Világkereskedelmi Központ (WTC) ikertornyaiba két repülőgép (11-es és 175-ös járat) csapódott be, ezzel megölve a környező emeleteken dolgozó embereket is. Mindkét épület összeomlott két órán belül, majd ezt követően több épület is az ikertornyokhoz hasonlóan összedőlt, vagy megrongálódott. A harmadik gép (77-es járat) a Pentagon épületébe repült. A negyedik eltérített gépet (93-as járat) egyes feltételezések szerint az utasok visszafoglalták, azonban már nem tudták megmenteni a lezuhanásról, s Washingtontól mindössze 15 percnyire, Pennsylvania államban, Shanksville mellett csapódott a földbe. (Valószínű célja a Capitolium vagy a Fehér Ház lehetett, amit már nem ért el.) A repülőjáratok egyetlen utasa sem élte túl a támadásokat.

Az összehangolt, mérnöki pontossággal kivitelezett akció folyamán a géprablókkal együtt hozzávetőleg 2986 ember vesztette életét; köztük a négy repülő összesen 265 utasa, 343 tűzoltó, 23 rendőr és 37 kikötői vámtiszt, akik a mentésben segédkeztek, és legalább 2318 ember a toronyházakban, illetve azok, akik a környezetben, valamint az alattuk található metróállomásokon tartózkodtak. Összesen 25 épület rongálódott meg a támadásban, ebből a WTC 7 épületből álló együttesén kívül a Deutsche Bank épülete sem volt helyrehozható, ezért le kellett bontani. Ezeken kívül még 4 metróállomás is súlyosan károsodott, illetve részlegesen beomlott.. Az áldozatok túlnyomó többsége civil volt. Az Egyesült Államok válasza a terrorizmus elleni háború, melynek első eszköze Afganisztán (majd Irak) megszállása volt. Így próbálták meg elkapni a tálibokat, akik szerintük al-Kaida tagokat rejtegettek.

A Pentagonban okozott károkat egy éven belül kijavították, majd később a helyszínen megépítették a Pentagon Memorial emlékművet. A World Trade Center helyszínén, a romok eltakarítását követően elkezdődtek a helyreállítások, 2006-ban fejezték be a WTC-7 irodaépületét. A WTC-1 (korábbi elnevezése Freedom Tower) jelenleg építés alatt áll, 2013-ra tervezik az átadását. A kb. 541 méteres felhőkarcoló így Észak-Amerika legmagasabb épületeinek egyike lesz. 2007 és 2012 között további 3 épületet kívánnak befejezni.

Az USA Nemzeti Bizottságának vizsgálati anyaga, amely a terrortámadás körülményeivel foglalkozik, megállapította, hogy a hírszerzés (mely szerint nem voltak előzetes figyelmeztető jelek!) a támadásba torkolló események során sokszor zavartan, felkészületlenül és hibásan reagált. Néhány alkalommal azonban a hivatalos személyek egészen pontosan ítélték meg a helyzetet.

Kenneth Williams, az arizonai Phoenixben szolgáló FBI-ügynök 2001-07-10-én emlékeztetőt küldött az ügynökség központjába. A helyi repülőiskolába érkező közel-keleti hallgatókról számolt be. Gyanúja szerint esetleg terroristák próbálnak beszivárogni a civil repülési rendszerbe. Williams emlékeztetőjét figyelmen kívül hagyták.

Augusztus 16-án FBI-ügynökök tartóztatták le Zacharias Moussaouit egy repülőiskolában mutatott gyanús viselkedése miatt. Moussaoui csekély érdeklődést tanúsított a landolás (leszállás) elsajátítása iránt. Az őt letartóztató ügynök pontosan azt írta: olyan személyiség, aki képes bármivel belerepülni a WTC-be. Az esettel foglalkozó másik FBI-ügynök arra figyelmeztetett, hogy egy óriási repülőgépet akár fegyverként is használhatnak a terroristák.

Biztonsági tisztek eligazításokat tartottak a Fehér Házban 2001 nyarán, ahol George W. Bush elnököt arról tájékoztatták, hogy Oszama bin Laden terroristahálózata amerikai repülőgépek eltérítésével kísérletezhet, látványos támadásokra kerülhet sor, melyeket úgy terveznek, hogy tömeges áldozatokkal járjanak, és hogy az FBI tudatában van a terroristák előkészületeinek New York-i épületek lerombolására.

A 9/11 Bizottság megállapította, hogy két géprabló korábban Leatherman márkájú multifunkcionális kéziszerszámokat vásárolt. A 11-es járat egyik utaskísérője, a 175-ös járat egy utasa és a 93-as járat utasai bombákkal felszerelkezett terroristákról beszéltek, ám az utasok egyike szerint működésképtelen bombák voltak támadóiknál. A becsapódások helyszínein nem találtak robbanóanyag származékokat, így a 9/11 Bizottság jelentésében álbombákról számolt be.

A WTC épületkomplexumának 3 épülete szerkezeti sérülések miatt még a támadások napján összedőlt. A déli toronyban (WTC-2) a 175-ös járat becsapódását követően nagyméretű tűz keletkezett, melynek következtében 56 perccel később összeomlott. Az északi torony (WTC-1) 102 perccel a támadás után dőlt össze. Megsemmisülésekor a szétrepülő törmelékdarabok több órán át tartó tüzet okoztak a hetes épületben (WTC-7), melynek főbb szerkezeti elemei súlyosan károsodtak, acélváza meggyengült, majd késő délután összedőlt. Az Egyesült Államokban a támadások zavart keltettek a hírügynökségek és a légiirányítók munkájában. Az ország egész területén a civil légi járművekre 3 napos repülési tilalmat vezettek be. A már levegőben tartózkodó gépeket pedig visszafordították, vagy Kanadába és Mexikóba irányították.

Habár mind a mai napig egyetlen terrorista csoport sem vállalta a felelősséget a támadásokért (márpedig ez nem jellemző rájuk!), az ügyben indult nyomozás az al-Kaida hitvallásának és célkitűzéseinek feleltette meg az eseményt, egy 1998-as fatva (kiáltvány) alapján. A dokumentumot a szervezet vezetői, Oszama bin Laden, Ayman al-Zawahiri, Abu-Yasir Rifa’i, Ahmed Taha, Shaykh Mir Hamzah és Fazlur Rahman állították össze, melyben részletezték az USA arabok ellen elkövetett bűneit. Ez alapján a támadás megtorlás volt, kiváltó okait pedig a következők jelentették:

  • Izrael amerikai támogatása;
  • az Arab-félsziget amerikai megszállása (hadibázisok létesítése);
  • amerikai agresszió Irak népe ellen.

Továbbá a fatva szerint az USA

  • kirabolja az Arab-félsziget nyersanyagforrásait;
  • az itt található államok törvénykezését önkényesen diktálja;
  • alávaló rezsimeket pártfogol a Közel-Keleten, a lakosságuk ellen fordítva őket;
  • hadi támaszpontjai és egyéb objektumai vannak az Arab-félszigeten, ezzel megsérti a muszlim szent földet, elsősorban azért, hogy megfélemlítse a környező muzulmán államokat;
    • viszályt szít a muszlim államok között, hogy gyengítse őket, mint politikai erőt;
    • kiszolgálja Izraelt, és megpróbálja elterelni a nemzetközi figyelmet Palesztináról, a megszállás folytatása érdekében.

New York válságkezelő központja a WTC-vel együtt megsemmisült, azonban a szükséges intézkedések hamar megszülettek. Fegyelmezett mentőcsapatok jelentek meg a helyszínen, és igyekeztek minden tőlük telhetőt megtenni. A WTC-től nem messze lévő 7-es Parancsnokság tűzoltói felvételeket is készítettek az északi toronyban. Sajnos a tűzoltóknak nem volt idejük felmenni majdnem 80 emeletet a 30 kg-os felszereléssel. (A WTC épületeiben levő felvonókat tűz esetén tilos használni.) Egy emelet megtétele felfelé összesen kb. 1 percet vett igénybe, ám emiatt nem tudtak elérni a tűzig, hiszen ha fel is jutottak volna oda, lefelé már nem lett volna elég idejük. ĺgy csak kb. 40 emeletet tudtak megmászni.

A hírközlő szervek késedelem nélkül közvetítettek mindent. Senki nem tudta megbecsülni a halálesetek számát. Koromfekete hamuval borított emberek botorkáltak az utcákon, akiken a környék lakói próbáltak segíteni. A katasztrófa sebesültjeit azonnal elszállították, a közeli kórházak hamar megteltek. A metropoliszban szükségállapotot rendeltek el, lezárták a környéket és a hidakat, a földalatti és vasúti forgalmat átmenetileg felfüggesztették. A lezárt területre csak mentőcsapatok, rendőrök, tűzoltók és a válságstábok tagjai léphettek be. Este 18 óra körül kezdett apadni az érkező sebesültek száma. Sötétedésre részlegesen helyreállították a metróközlekedést, a hidakon és az alagutakon megindulhatott a kifelé irányuló közlekedés. A felgyülemlett tömeg 20:30 körül oszladozni kezdett, az utcák lecsendesedtek. Bush elnök nemzethez intézett beszédében a megtorlás csak jelzésértékűen szerepelt. Az elnöki beszéd után az emberek mégis elárasztották az utcákat.

Éjfél körül félkatonai jellegű válságművelet vette kezdetét. A parancsnoki posztot a helyi tűzoltóállomáson rendezték be, Rudolph Giuliani polgármester főhadiszállása is itt működött. Az Üdvhadsereg mozgó konyhákat állított fel. Északon a St. Vincent Kórház, mint a legfőbb fogadó állomás működött. Ideiglenes hullaházat hoztak létre a folyó túloldalán, New Jersey-ben. Az első becslések alapján 10 ezer halottra készültek fel.

A terrortámadás elkövetési módja és az általa okozott károk példátlanok. Az USA kontinentális területén 1812 óta külső állammal nem folyt háború. A célpontok kiválasztása arra utal, hogy a merényletek az Államok létét és az amerikai dominanciájú világgazdasági rendet is támadták. A nemzetközi repülőgép-forgalom a merényletet követő hónapokban erőteljesen visszaesett. 9/11 hatására a világpolitika átrendeződött. Mindenütt jelennek meg figyelmeztető írások arról, hogy a terrortámadás és a válaszcsapások szembefordítják egymással a nyugati és a muszlim kultúrájú világot, illetve hogy a terrorizmus elleni védekezés túlkapásai a jelenlegi nyugati civilizáció alapját jelentő individuális szabadságjogokat áshatják alá…

A 2004-ben bemutatott Fahrenheit 9/11 című dokumentumfilm a Bush-adminisztráció külpolitikáját veszi célba, többek között a szeptemberi terrortámadással és a bin Laden családdal kapcsolatban. A film fölvázolja a történéseket és azok lehetséges értelmezését, majd az eseményeket egyértelműen összefüggésbe hozza Oszama bin Ladennel és a bin Laden család politikai kapcsolataival. Michael Moore rendező kibontja, hogy milyen szoros baráti és üzleti szálak fűzik a Bush családot és üzlettársaikat a szaúd-arábiai királyi családhoz, főként a bin Laden famíliához, köztük Oszamához, aki ekkor már a WTC-vel szembeni terrorakció első számú gyanúsítottja volt. A film szerint az úgynevezett Carlyle Csoport az éves befektetői konferenciáját szept. 11-én tartotta a washingtoni Ritz Carlton hotelben. A találkozón minden Carlyle-partner ott volt: valószínűleg James Baker, John Mayor és idősebb George H. Bush is, de ő 11-én reggel eltávozott. Shafi bin Laden, aki Oszama féltestvére, azért érkezett a konferenciára, hogy családja Carlyle-os hozamait ellenőrizze. A film tanúsága szerint együtt, egy szobában nézték végig, ahogy a repülők a tornyoknak ütköznek, majd ezek után a bin Laden család beruházott az egyik védelmi alapjukba. Mindeközben Oszamát már az amerikai kormány köröztette.

Az események után 8 évvel Barack Obama elnök a hazafiság napjának nyilvánította 9/11-ét. Minden évben egy perces néma csenddel és az amerikai lobogó félárbocra engedésével emlékeznek az áldozatokra. A WTC egykori helyén önkéntesek és családtagok olvassák fel az összes elhunyt nevét.

4.) Kételyek és talányok – 9/11 a művészi csalás iskolapéldája

A világ szinte élő adásban nézhette végig az elborzasztó eseményeket. A döbbenet csendjét a felháborodás és a bosszú hangjai váltották fel, majd az USA rövidesen két háborút is indított, s akár újabbak is kibontakozhatnak még. Ezek mind 9/11 nyílegyenes következményei.

De néhány figyelmes ember – akik rendre észreveszik a gyanús dolgokat, és szóvá is teszik ezeket – már a merénylet után pár nappal hallatta hangját. Azóta pedig ezek a furcsa jelek egyre csak szaporodnak. Valóban az történt 9/11-én, amit az országok vezetői elmondtak nekünk, vagy a história egyik legocsmányabb átverésének elszenvedői vagyunk, melynek méltó folytatása lett az afganisztáni és a II. iraki háború?

2001-07-23-án az egész WTC komplexumot 15 millióért kibérelte egy Larry Silverstein nevű vállalkozó. Ezután egy 3,5 milliárd dollár értékű biztosítást kötöttek az épületekre, mely egy új elemet tartalmazott: terrortámadás esetére szóló kártérítést. Ez a megkötésétől számított 48. napon már aktuálissá is vált, ráadásul az összege megduplázódott, mert a kettős merénylet miatt – némi pereskedés után – 7 milliárdot fizetett a biztosító cég… (Mesés nyereség azért, mert valaki szerencsés származású, s emiatt jókor volt jó helyen.) Megjegyzem még, hogy az épületekben levő irodák fenntartása nem volt gazdaságos, ezért egyre kevesebb helyiséget tudtak kiadni bennük, tehát lebontásuk lassan esedékessé vált. Vajon nem lehetséges, hogy kapóra jött ez a „terrortámadás”, s ily módon egybeesett bizonyos üzletemberek és az állami szervek érdeke?

A támadás előtti napokban kapott új biztonsági igazgatót a WTC, aki történetesen az FBI azon részlegén dolgozott korábban, amely Oszama bin Laden tevékenységét figyelte. John O’Neil vizsgálta ki az al-Kaidának tulajdonított korábbi merényleteket, de amikor eredményeket mutatott volna fel, „fentről” leállították, majd hazahívták. O’Neil néhány nappal a támadás előtt vette át a WTC biztonsági szolgálatának vezetését. A tornyok összeomlásakor életét vesztette.

Néhány nappal a támadás előtt érdekes tőzsdei manipulációk történtek. A WTC-ben irodát bérlő vállalatok, a WTC biztosítói és két légitársaság (UA – United Airlines és AA – American Airlines) részvényei ellen irányuló spekulációra fel kellett volna figyelni. Ezen cégek részvényforgalma megtöbbszöröződött (akár a szokásos tíz-tizenötszörösére). Ennek hátterében az a furfang állt, miszerint a cégek részvényeinek értéke néhány napon belül jelentősen esni fog. Független nyomozati szervek felfedezték, hogy a legaktívabb személy a börzei tranzakciókban egy bizonyos A. Krongard nevű úriember volt, a CIA hivatalban lévő igazgatója, aki számos nagy pénzintézetben rendelkezik jelentős érdekeltségekkel.

9/11 olyan összehangolt akció volt (talán a CIA és a Moszad keze is benne van?), melyet lehetetlen máshonnan irányítani. 1 órán belül 4 nagy hatótávolságú utasszállító gép eltérítése olyan magas szintű, komplex szervezést igényel, amelyet semmilyen terrorcsoport nem képes külföldről kivitelezni. Minden biztonsági rendszert ki kellett játszani, méghozzá úgy, hogy egyetlen ország titkosszolgálata se szerezzen róla tudomást. Ez gyakorlatilag ma már képtelenség (műholdas nyomkövetés, telefon és internet megfigyelése stb.), főleg, ha a szervezést egy arab országból vagy Afganisztánból irányították volna.

Mint azt hivatalosan állítják, a gépeltérítők mindenféle gyorstalpalókon és könyvekből tanultak repülni. A nagyméretű és nagy sebességű utasszállítókkal való bánás hatalmas tudást és gyakorlatot követel, főként a célpont(ok) precíz eltalálása végett. Ehhez képest azon oktatók, akiknél az állítólagos terroristák tanultak, úgy nyilatkoztak, hogy az arab pilótajelöltek angol nyelvtudása és egyéb képességeik egy kisméretű sportgép vezetésére is alkalmatlanná tették őket, nemhogy nagy utasszállítókéra. Ennek ellenére a leírások és videofelvételek szerint mindegyik eltérített gép olyan manővereket hajtott végre, melyek gyakorlott pilótáknak is becsületére váltak volna.

Pár nappal a támadások után, nyilvánosságra hozták az utaslisták alapján azoknak a nevét, akiket terroristaként azonosítottak, köztük az FBI által is keresett személyek nevét, mint Atta, Alomari, stb. Ez azt jelenti, hogy valamennyi terrorista a saját nevére foglalt jegyet a járatokra!? Sőt, a támadás előtt a saját hitelkártyájukkal fizettek, és éltek vidáman, lejárt ideiglenes vízummal. Többet közülük köröztek! És senki nem vett észre semmit…

Sokan rámutattak, hogy a merénylőknek nem lehetett célja, hogy minél több embert öljenek meg. A két gép ráadásul azokon a szinteken csapódott be, ahol többnyire üres irodák álltak, hiszen a tornyok felső szintjeinek ebben az időben nem volt bérlője! A WTC tornyokban egy átlagos napon több mint 50000 ember dolgozott. Ha fanatikus terroristák lettek volna az elkövetők, egy ilyen gondosan kidolgozott merényletet bizonyára akkor hajtottak volna végre, amikor „minél több átkozott kapitalista” tartózkodik a tornyokban, ergo bizonyára nem 9 óra előtt, amikor még kevesen vannak az épületekben, és a felsőbb vezetők sincsenek a helyükön. S egyáltalán minek tulajdoníthatjuk azt, hogy az ominózus nap előtt számos tisztviselőt (elsősorban a zsidókat) valakik figyelmeztettek, hogy a saját érdekükben ne menjenek be dolgozni? Aztán zömmel meg is fogadták az „életmentő tanácsot”.

A Pentagonnál is az az épületszárny károsodott, amely éppen tatarozás alatt állt, és nem is dolgoztak benne. A teletankolt merénylő Boeingek is alig szállítottak utasokat, 3/4-ük, 4/5-ük üresen kongott. Ilyen gyér forgalom mellett a légitársaságok simán tönkremennének, ezért 50 %-os kihasználtság alatt inkább lemondják az utat, vagy más járatokkal kombinálják. Itt azonban tényleg kevés emberre volt szükség, nehogy az utasok lefegyverezzék a géprablókat. Melyik terrorszervezet képes elérni, hogy a feltankolt repülők hosszú távú járatként, ilyen csekély létszámmal induljanak, annak dacára, hogy ez a társaságnak óriási ráfizetéssel jár?

A 9/11-i események súlyponti eleme a WTC tornyainak összeomlása. De sokak szerint ennek nem lett volna szabad megtörténnie, a gépek becsapódása ugyanis nem indokolta a dolgok ilyetén alakulását. A keletkezett tűz nem volt nagy kiterjedésű, égése pedig erősen oxigénhiányos környezetben zajlott (sűrű, fekete füst). Ezért hőmérséklete még az acél meglágyulásához szükséges 6-800 Celsius fokot sem érte el, nemhogy az 1300 fokot, ami a megolvadásához kell. Ennek ellenére itt az acél nem csupán cseppfolyóssá vált (még napok múlva is találtak olvadt fémtócsákat a romok alatt!), hanem gyakorlatilag elpárolgott, a beton pedig porrá és füstté vált. Irányított, ipari robbantás nélkül ez pedig nem megy, sőt a 2500 fok feletti hőmérséklet egyértelműen a semtex robbanószer és a szuper nano-termit jelenlétére utal, melyek maradványait mindhárom összedőlt épület anyagában ki is mutatták. Arról nem is beszélve, hogy ilyen szabályos, szabad esésű, függőleges tengelyű önmagába roskadást nem produkál a véletlen, mert ehhez nagyon alapos, szakszerű előkészítés szükséges. A sorozatos robbanásokat szemtanúk (köztük tűzoltók) tucatjai, valamint a videofelvételeken észlelhető fénypontok és hangjelenségek is igazolják. S vajon mi indokolja a Pentagonba csapódó gép maradványainak teljes hiányát, csak nem vált nyomtalanul légneművé 60 tonna fém? Nem inkább egy kis tömegű robotrepülő, vagy egy távirányított rakéta csapódott a világ legbiztonságosabb, legjobban őrzött épületébe? S vajon a légügyi ellenőrzés miért nem küldött föl egyetlen elfogó vadászgépet sem, miután értesült róla, hogy egyszerre 4 óriásgépet is elraboltak?

Máig rejtély, hogyan lehetett eltéríteni a gépeket, hiszen a terroristák fémből készült fegyvereket (pisztolyok, puskák, géppisztolyok, komolyabb kések) nem tudtak átvinni utasként az ellenőrzéseken. A hivatalos verzióban szereplő műanyag kések és doboznyitó schnitzerek ellen pedig nem olyan nehéz védekezni, ezekkel nem lehet sakkban tartani egy repülőgépnyi utast és személyzetet. A gépek közül miért nem adta le egyik sem a vészjelző kódot, sőt miért kapcsolták ki az állandó kommunikációs csatornákat? S vajon a terroristák miért hagyták, hogy az utasok jelentős hányada mobiltelefonon élénk beszélgetéseket folytasson, s mintegy élő közvetítést adjon a gépeken uralkodó állapotokról?

Amilyen váratlanul érte a támadás az USA-t, olyan gyorsan produkáltak eredményeket: már délután 4 órakor hivatalos bejelentésben azonosították a támadó szervezetet az Oszama bin Laden vezette al-Kaidával. Furcsa, hogy a terroristák, bár névtelenek akartak maradni, mégis szándékoltan látható nyomokat hagytak maguk után. (Gondoljunk csak a bostoni reptér közelében parkoló autóban „megtalált” Koránra, térképre és arab nyelvű repülési eligazítóra, ill. a bajtársakhoz szóló végrendeletszerű búcsúszövegre. Valamint arra, hogy az egyik összedőlt toronyból, ahol minden eszköz és okmány megsemmisült, csodák csodájára előkerült az egyik tettes sértetlen útlevele. Kabulban pedig egy újságíró jutott egy olyan laptophoz, melynek merevlemezén az egész al-Kaidával kapcsolatos rengeteg információt tároltak. Ennyire azért nem hülyék ők sem!)

Valamirevaló terrorszervezetek mindig közlik céljaikat és követeléseiket (lásd IRA, ETA, csecsen gerillák stb.). Csak a titkosszolgálatok nem tesznek ilyet, ha orgyilkosságot vagy terrorakciót követnek el, ill. magányos elkövetőket prezentálnak tettesként (lásd J. F. Kennedy lelövésének L. H. Oswaldra kenését!). A 9/11-i merényletek után senki nem jelentkezett (sőt a gyanúsított, majd 2011-ben likvidált Oszama utolsó percéig keményen tagadta, hogy bármi köze lenne a bűntényhez, noha ezt korábbi cselekményeinél mindig elismerte). Ugyanakkor Bush néhány óra múlva (amikor még senki semmilyen bizonyítékokkal nem rendelkezik) magabiztosan kijelenti, hogy a támadást muszlim terroristák követték el, s rajtuk kívül az őket esetleg bujtató országokat is háborúval fenyegeti. Mint később kiderült, az Afganisztán és Irak elleni agresszió tervei már rég elkészültek, s a Közel-Kelet átrendezési forgatókönyve is megvolt. Az USA most is ezt követi, nem zavartatva magát a nemzetközi felháborodástól és légből kapott állításainak valótlanságától.

Röviddel a támadás után közzétették a 19 gépeltérítő nevét, ám hamarosan kiderült, hogy ez a lista „hasból” született, ugyanis többen jelentkeztek, hogy köszönik szépen, de még élnek, és semmi közük sincs az eseményhez. Mintegy 7 személyről egyértelműen bizonyítható, hogy életben vannak. Érdekes kérdés az is, hogy miért nem engedélyezték a szakértői vizsgálatokat, s miért takarították el oly sebesen a roncsokat, azaz semmisítették meg az esetleges bizonyítékokat (lásd William A. Manning nyilatkozatát, aki a Fire Magazine főszerkesztője!). A kongresszus tudományos bizottsága egyenesen azt közölte, hogy a vizsgálatokat következetesen akadályozzák.

Aztán a BBC riportere miért jelezte 20 perccel előbb a WTC-7-es épület összeomlását, mint az a valóságban végbement? Bush és Cheney meghallgatása miért nem külön-külön, hanem együttesen történt, s ugyan miért nem kötelezték őket az ilyenkor szokásos esküre? Utánanézett valaki, hogy ezt a rendkívüli összhangot igénylő eseménysort vajon ki finanszírozta? Voltak-e olyan banki átutalások, melyek kapcsolatba hozhatók a merényletekkel? S mivel magyarázható az, hogy a Pentagonból szőrén-szálán eltűnt 2300 milliárd dollár, netán ez volt a valódi elkövetők s a megbízott nyomeltüntetők hallgatásának ára? Annak idején Bill Clinton elnök szex-ügyeinek kivizsgálására 640 millió dollárt költöttek. Miképp lehetséges, hogy a sokkal fontosabb 9/11 titkainak földerítésére mindössze 600 ezer dollárt használtak fel?

A teljesség igénye nélkül csupán néhány megválaszolandó kérdést tettem most föl, amiket nyilván mások is megfogalmaztak már, de valahogy senki sem tud rájuk érdemben felelni. Tartok tőle, hogy 9/11 is a megoldatlan ügyek dobozába kerül majd, mert az igazság széles körű közreadása túl sokak érdekeit sértené. Nem ez az első ilyen eset a jelenkorban, s nyilván nem is az utolsó. Ezért annyira helytálló Mark Dayton szenátor (Minnesota) megállapítása, aki teljes nyíltsággal kimondta, hogy a kormánytisztviselők, a hadsereg s a titkosszolgálatok is hazudnak; a végső hivatalos jelentés pedig abszolút hamis, csúsztatásokkal terhelt, és hozzá nem értést tükröz. Ennél okosabbak sajnos mi sem lehetünk!

5.) PH és 9/11 rokon vonásai és ordas következményei

Mindkét esetben valamilyen ürügy kellett az USA-nak (pontosabban a birodalmat irányító ragadozó oligarcháknak) ahhoz, hogy hódító és pusztító törekvéseit gátlástalanul kiélhesse. Szó sincs arról, hogy hatalmas gazdasági és katonai potenciálját kihasználva az igazság bajnokaként lépett volna fel azért, hogy megvédje a gyengébbeket, s mindenki számára elfogadható békét, status quót teremtsen. Nemcsak a világ sorsával nem törődött, hanem a saját népét is könnyelműen áldozatul dobta önző, kicsinyes céljaiért. Az egykori angol és francia gyarmat később nem átallott korábbi megszállóival és kifosztóival (valamint mai irányítójával, a cionista-talmudista Izraellel) szövetkezni, hogy neki is minél több jusson a koncból.

Persze változnak az idők, s közben változnak az erkölcsök és a módszerek is, sajnos egyáltalán nem az előnyükre. PH-nál egy ügyes trükkel, meg némi anyagi és emberi veszteség árán megtévesztették, becsapták Amerika jóhiszemű lakosságát, ám itt a „piszkos munkát” még idegenekkel (a japánokkal) végeztették el, tehát nem emeltek kezet a saját fajtájukra. 9/11-én azonban már sokkal brutálisabban és nyíltabban léptek fel – tulajdon véreik, nemzettestvéreik ellen. PH-nál csupán elhallgatták az igazságot, 9/11-én pedig egy ördögi tervet, egy sunyi önmerényletet fundáltak ki és hajtottak végre precízen azért, hogy átverjék az egész világot, s tetszőlegesen bármely kontinensen szembeszállhassanak korunk rákfenéjével, a „világterrorizmussal” (pl. Afganisztán, Irak, esetleg Szíria, Irán stb.). Nem számít, hogy fegyveres támadásuk kapitális hazugságokon alapul, és semmilyen jogcímük nincs rá, hogy más államok belügyeibe avatkozzanak; egyszerűen arra hivatkoznak, hogy az Egyesült Államok és Izrael biztonságát, demokratikus rendjét védik ezáltal.

Ily módon megteremtettek egy káros mítoszt, a globálterrorizmus és az ellene foganatosított nemzetközi (nemzeteken átgázoló!) háború eszméjét. Így az általános megfélemlítéssel, sőt rettegés kiváltásával, egy féktelen sajtó- és hecckampány által tulajdonképpen az egyes népeket, nemzeteket kívánják egy jól őrzött karámba (koncentrációs táborba, Gulágra) szorítani, s egy szürke uniformisba gyömöszölni, hogy elodázzák, vagy végleg meghiúsítsák a mindenütt esedékes egyetemes szemléletváltást (paradigmaváltást), valamint a bebetonozott alvilági rendszerek gyökeres megváltoztatását. Az a fixa ideájuk (megcsontosodott rögeszméjük?), hogy továbbra is egy embertelen, az isteni és a természeti törvényeket áthágó, a többség akaratát semmibe vevő, ugyanakkor egy „kiválasztott” törpe kisebbség mohó harácsolását kielégítő áldemokráciát, egy tarthatatlan, gyilkos központi hatalmat erőszakoljanak ránk.

Ebben a „szép, új világban” csak azoknak lehet némi szegényes, sivár jövője, halvány esélye az érvényesülésre, akik megpróbálnak beilleszkedni, akik bármilyen megalázó feltételt, megszorítást készséggel elfogadnak, s eszükbe sem jut a bírálat, pláne az ellenállás, vagy a lázadás. Tehát felejtsük el egyéni emberi és kollektív nemzeti jogainkat, búcsúzzunk el a szabadságtól s az önrendelkezéstől, törődjünk bele, hogy nyomorult életünkben egyetlen feladatunk és lehetőségünk adatott, a fölöttünk lévők parancsainak odaadó szolgálata. Bizony, ez a sötétség és a gonoszság birodalma, ahol előbb-utóbb vagy megdöglünk, vagy lerázzuk béklyóinkat, bilincseinket, s egy huszáros szabadságharc, a fennálló viszonyok elsöprése árán létrehozzuk magunknak azokat a körülményeket, melyek közt úgy élhetünk, ahogy nekünk tetszik, vagyis a mindenható Isten eredendő szándékai és iránymutatásai szerint.

Nincs más kiút, nincs más alternatíva, mert különben a történelem és a fenntartható élet lazán átlép rajtunk. Itt már nemcsak egyes országok, népek kerültek halálos veszélybe, hanem valamennyi földrész s az egész emberiség jövőjét próbálják porba fojtani a Sátán helytartói. Döntenünk kell mindnyájunknak: beletörődünk-e a nekünk szánt pokoli sorsba, a totális gazdasági, politikai, szociális és morális összeomlásba, vagy megvívjuk a ránk váró harcokat, háborúkat, s kimenekülünk a mindent betemető romok alól. A sikert senki sem garantálhatja, ám a küzdelmet a legszörnyűbb reménytelenség idején sem adhatjuk fel, mert nemcsak önmagunkért és kortársaink boldogulásáért vagyunk felelősek, hanem fiaink, unokáink, késő utódaink létéért is. Erre a küldetésre teremttettünk, s ha bizakodva megálljuk a helyünket, nincs olyan földi vagy földöntúli erő, mely végleg legyőzhet, eltiporhat minket! PH és 9/11 fényében-árnyékában erre a nemes önvédelemre szólítok minden elhívatott hazafit szerte a világban!

Felhasznált források:

Dan van der Vat: Pearl Harbor – a gyalázat napjának képes története;

Wikipédia: http://hu.wikipedia.org/wiki/Pearl_Harbor;

                    http://hu.wikipedia.org/wiki/2001._szeptember_11-ei_terrortámadások;

– a You Tube és egyéb video-csatornák, tévé-archívumok vonatkozó filmjei, filmrészletei;

– a nyomtatott sajtóban és internetes portálokon a témával kapcsolatban megjelent cikkek.

Megjegyzés: Dolgozatom szabadon közölhető, sokszorosítható és terjeszthető.

Siklósi András

Nemzeti InternetFigyelő

Facebook hozzászólások

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás