KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Autonómiaellenes válasz a román kormánytól

A Székely Nemzeti Tanács sajtószolgálata közölte ma a nyilvánossággal, hogy a román kormány válaszolt a Székely Szabadság Napján elfogadott beadványra. Mint ismert, 2024. március 10-én, a Székely Szabadság Napján a marosvásárhelyi Székely Vértanúk Emlékműve köré összegyűlt székelyek és erdélyi magyarok közfelkiáltással kiáltványt fogadtak el, amelyet a Maros megyei kormányhivatal segítségével eljuttattak Románia kormányához. Erre a beadványra válasz érkezett, amelyet Románia közigazgatási minisztere, Adrian Ioan Veştea írt alá.

A Székely Nemzeti Tanács elnökéhez címzett levél egy rövid felvezetés után négy pontba foglalja Románia Kormányának elutasító álláspontját Székelyföld autonómiájával szemben. „A három oldal terjedelmű levél számos olyan megállapítást tartalmaz, amely nem illik bele Románia vállalt kötelezettségeibe, és nincs tekintettel a társadalmi-történelmi valóságra. Ugyanakkor üdvözöljük azt az egyébként minden alkalommal elvárható demokratikus gyakorlatot, amely révén először történik meg, hogy a Székely Szabadság Napjának kiáltványára érdemi válasz érkezik az állami intézmények valamelyikétől. A válaszlevélre alapos elemzés és szakmai konzultáció után fogunk reagálni, amelyet a közvélemény és a nemzetközi intézmények figyelmébe is ajánlunk” – fogalmaz a Sepsiszentgyörgyön ma kiadott tájékoztató.

KMS

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

One thought on “Autonómiaellenes válasz a román kormánytól

  1. PEDIG TRIANONI SZERZODÉSBEN BENNE VOLT AZ AUTUNOMIA. AZ AKKORI TÉRKÉPEKEN AZ ISKOLÁBAN MÉG UGY TANULTUK. KÁR HOGY NINCS MÁR NEG A TÉRKÉP . DE A SZERZODÉSBOL MEG LEHETNE NÉZNI. ENNYIT A ROMÁNOKROL .EGY MEGBIZHATATLAN NEM NÉP.HANEM SZAKMA.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük