Aszadnak elege lett: földbe döngölik a terroristákat
Óriási erővel csaptak le az orosz és szír vadászbombázók a lázadók állásaira, miután azok bevették Hán Tumán városát Aleppó tartományban. A három napja tartó gyilkos összecsapásban már több száz lázadó esett el, de a vérengzés még nem ért véget.
Legalább négyszáz terrorista halt meg vagy sebesült meg az elmúlt három nap során a kormánypárti erők támadása miatt Aleppó tartomány déli részén, Hán Tumánnál – írja az iráni Fars hírügynökség, melynek forrásai szerint a csata továbbra is tart, a kormányerők pedig támadásba mentek át.
A mostani összecsapások főszereplője a lázadók részéről az al-Kaida szíriai fiókszervezete, az an-Nuszra Front volt, aminek utolsó egységeit múlt év decemberében űzték el a településről a Bassár el-Aszad szíriai elnökhöz hű erők. Az iszlamisták múlt pénteken újult erővel tértek vissza, és a Dzsais al-Fatah, valamint az Ahrar as-Sam nevű iszlamista szervezetekkel tűz alá vették a kormányerők állásait. A szélsőségesek 43 embert vesztettek, míg a kormányerők 30-at.
A Dzsais al-Fatah ezután video- és fényképfelvételeket tett közzé a közösségi médiában iráni és más síita fegyveresek holttesteiről. Némely videón a katonák tárcái, személyes iratai, illetve iráni bankjegyek is láthatók voltak.
Ki kit kerít be?
Azonban az Aszad-párti erők óriási erővel válaszoltak a támadásra. Ennek mértékét jelzi, hogy orosz részről egyszerre öt vadászgépet is bevetettek a terroristák ellen, ami után a kormánypárti tüzérség tarolta le az an-Nuszra állásait, végül a libanoni Hezbollah és egy iraki félkatonai csoport segítségével szorították ki a támadókat.
Akcióban a légierő Hán Tumánnál:
Az an-Nuszra mostani támadása azért is volt érzékeny csapás az Aszad-párti csapatokra, mert ezzel néhány napra elveszítették a déli védelmi vonaluk egyik fontos bástyáját. Így ha az iszlamisták tovább tudtak volna nyomulni kelet felé, akár az is előfordulhatott volna, hogy végül az Aleppó alatt állomásozó szíriai kormányerők kerülnek ostromgyűrűbe.
Ezzel pedig az iszlamisták lényegében a kormányerők ellen fordították volna a fegyverüket, hiszen azok szintén az ellenség bekerítésére játszanak Aleppónál. Ismert: az ide vezényelt Tigris alakulatoknak az a célja, hogy északi irányból érjék el a szövetséges kurdok ellenőrzése alatt álló Sejk Makszud negyedet, illetve a kormányerők által már ellenőrzött városrészeket. Amennyiben ez sikerülne nekik, gyakorlatilag körbekerítenék a várost, a lázadók pedig elveszítik az utánpótlási vonalaikat. Így egyelőre nem dőlt el, ki kit fog bekeríteni Aleppónál.
Nem érzelmi alapon
Nem véletlen tehát, hogy az Aszad-párti erők figyelme újabban inkább a lázadókra és az iszlamista erőkre irányul. Az aleppói csata kimenetele minden hadviselő fél számára stratégiai kérdés.
Ezt támasztja alá a Fars hírügynökségnek nyilatkozó katonai forrás is, aki szerint a szíriai hadsereg, valamint a szövetségeseinek hadmozdulatai és támadásai nem érzelmi alapon történnek, hanem a katonai logika alapján, ennek köszönhető, hogy a kormányerők a katonai akciókat lépésről lépésre hajtják végre a Hán Tumán-i csatatéren. Hideg fejre pedig bizonyosan szükség lesz, mert Mohsen Rezaei, az iráni Forradalmi Gárda egykori parancsnoka hétfőn kemény válaszcsapást ígért a meggyilkolt iráni katonai tanácsadók miatt a terroristáknak.
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
mno.hu, 2016-05-09 21:19
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
Nem kérdés,hogy kinek az oldalán van az igazság. Aszad honvédő háborút folytat az idegen lázadók pedig rejtélyes okokból odamentek lázadni külföldről,vagyis megtámadták Szíriát.
Veled vagyunk Szíria!!!
H.B.
Ha még hozzátennénk, illetve tudná az a Nagyérdemű, hogy az igazi, vagyis a Jézus-féle őskereszténységnek SZÍRIA a kifejlődési hazája (pártusok)?
A magyarok nagy része is onnan, Mezopotámiából menekült az asszír-zsidó terror ellen Európába.
Kvázi, mi magyarok is jórészben szíriaiak vagyunk! Nézzék csak meg az igazi szíriaiakról készült képeket, népviseleteiket.
Szerintem nagyon sokan tudjuk, a PT nagy bánatára. Mit gondoljunk, miért volt az IÁ legsürgősebb dolga, hogy földig rombolja az ősi szobrokat és falakat? Ha hagyták volna az oroszok, ma már szőnyegbombáztak volna, csakhogy még könnyebben el lehessen hazudni a történelmünket. Irakban simán leaszfaltozták, repülőtér lett a helyén, az első dolguk volt az amerikai repülőknek, hogy szétlőtték azt a hegyet, amely rádioaktív sugarakat bocsátott ki és megolvadt, megüvegesedett kövek borították. Azt hazudták, hogy a biztonság kedvéért, mert hátha oda dugta az atomfegyvereit Szaddam.
Ur városának zikkuratját rögtön a bevonulás után elfoglalták és egyetlen irakit nem engedtek be évekig…