Anyja politikai kapcsolatai mentették meg eddig az újbudai pedofilügy gyanúsítottját?
Az újbudai pedofilbotrány gyanúsítottjának anyját tavaly kitüntette László Imre, a kerület DK-s polgármestere, Győrffyné Molnár Ilona emellett helyi baloldali politikusokkal fotózkodott, a Facebookon pedig ismerőse az MSZP volt elnöke és a Momentum egyik parlamenti képviselője is – ezért talán nem véletlen, hogy korábban el akarták tussolni a szexuális kényszerítés miatt büntetőeljárás alá vont pedagógiai asszisztens ügyét. Íme a részletek!
A Magyar Nemzet értesülései szerint kiváló politikai háttérrel rendelkezik az újbudai pedofilügy gyanúsítottja, mivel édesanyja, Győrffyné Molnár Ilona a helyi önkormányzat egyik fontos tisztségviselője, az óvodákat is felügyelő Humánszolgálati Igazgatóság vezetője.
A jó kapcsolatra példa, hogy Győrffynét tavaly a kerület DK-s polgármestere, László Imre tüntette ki Pro Urbe díjjal, amelyet többek között négy évtizedes köznevelésért végzett tevékenysége miatt kapott. – Mindenkinek megvan a maga eszköztára és mozgástere, hogy saját mikro- vagy tágabb lakókörnyezetét, Újbudát, az országot jobbá tegye – mondta László Imre, a kerület DK-s polgármestere a díjátadón. A ceremónián Győrffyné együtt fényképezkedett Barabás Richárd alpolgármesterrel, a Párbeszéd–Zöldek párt társelnökével és Tóth Endre momentumos országgyűlési képviselővel.
A pedofilbotrány gyanúsítottjának édesanyja, Győrffyné Molnár Ilona közösségi oldalán ismerőse Molnár Gyula korábbi MSZP-elnöknek és Orosz Anna momentumos országgyűlési képviselőnek, akinek az egyik posztját is megosztotta korábban.
Lecsapott a rendőrség
Mint megírtuk, múlt pénteken csapott le a rendőrség az óvodai alkalmazottra, aki ellen a XI. kerületi rendőrkapitányság folytat nyomozást. A Budai Központi Kerületi Bíróság szombaton döntött a pedagógiai asszisztens letartóztatásáról. Úgy tudjuk, a valószínűleg homoszexuális férfit jelenleg 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális kényszerítéssel gyanúsítják. Értesülésünk szerint a pedagógiai asszisztens az óvoda területén lévő mosdóban fajtalankodhatott egy kisgyermekkel. Információink alapján volt panasz a férfira, egy kisfiú szülei jelezték a problémát az óvónőknek, majd az óvodapedagógusok is az intézményvezetőnek, de mivel a gyanúsított anyja az önkormányzatnál dolgozik, nem mertek fellépni ellene.
Kiderült az is, hogy az önkormányzat február 23., vagyis a rendőrségi adatgyűjtés kezdete óta tudott az ügyről. A szülőket ellenben március elsején, tehát egy hét elteltével tájékoztatták a helyzetről, ami akkor is tény, ha az önkormányzat közlése szerint a nyomozás elrendeléséről szóló hivatalos értesítés február 29-én érkezett meg hozzájuk.
Az óvodavezető eltávolítását is követelik
Az óvodások szülei utóbb levélben fordultak a polgármesterhez és a képviselő-testülethez.
„Nem tudjuk elhinni, hogy a gyanúsított hatéves működése alatt ne lettek volna figyelmeztető jelek és jelzések, amiről a fenntartó szervet, a polgármester urat és a szülőket nem értesítették”
– írták. László Imre DK-s kerületvezetőt más intézkedések megtétele mellett arra kérték, hogy azonnal függessze fel az óvodaigazgatót és helyettesét, egyúttal tiltsák meg munkahelyi bejárásukat. A szülők szerint ugyanis másképp nem garantálható, hogy senki ne biztassa vagy kényszerítse az óvónőket, a dadusokat és a kisegítőket a tények eltussolására. A levélben az az elvárás is szerepelt, hogy haladéktalanul függesszék fel a pedagógiai asszisztens közeli családtagját a XI. kerületi önkormányzatnál betöltött vezető beosztásából. A szülők itt nyilván a gyanúsított anyjára céloztak.
A helyi Fidesz frakcióvezetője, Szabó László eközben arról beszélt: a köznevelésért felelős terület vezetőjeként a XI. kerület momentumos alpolgármestere, Erhardt Attila is felelős azért, hogy az óvónők, az óvodavezetők nem merték jelezni az ügyet.
Magyar Nemzet
Kiemelt képen: László Imre képviselő (Demokratikus Koalíció) azonnali kérdést tesz fel az Országgyűlés plenáris ülésén 2018. november 26-án. (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…