KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Annak, aki nem értené mi is zajlik most valójában (videóval frissítve)

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

MA MÁR NEM AZ MSZP A KOMMUNISTA UTÓDPÁRT, HANEM A FIDESZ – SZÁVAY VÁLASZA BORBÉLY ZSOLT ATTILÁNAK

Szávay István

Egész nap teljes gőzzel reklámozza a köztévé azt a ma este – rendkívül polgári és keresztényi módon, nagyszombat estéjén –  az M1-en adásba kerülő interjút, amelyben a magát csalódott jobbikosnak valló Borbély Zsolt Attila erdélyi politológus és publicista mondja el, szerinte hogyan árulta el a nemzetet a Jobbik. Szávay István, a párt országgyűlési képviselője Borbélynak címzett nyílt levelet tett közzé a Facebookon, amelyben leírja, miért a Fidesz a 21. század kommunista pártja,  miért nem „nemzeti ügy” a CEU körüli cirkusz és a sorosozó hisztikampány, illetve miért nem fogja soha nemzetárulónak nevezni őt. A bejegyzést teljes terjedelmében közöljük. 

Borbély Zsolt Attila számára

Zsolt, nagyon sajnálom, hogy ide jutottál, hadd szögezzem le az elején. Hazaárulónak nevezel engem (és a képviselőtársaimat) csak azért, mert szerinted választani kell Orbán Viktor és Soros György között, szerintem/szerintünk pedig nem. Csakhogy ebben a történetben

nem mi kapunk júdáspénzt, nem árultuk el sem „pénzért sem számításból” a nemzeti ügyet.

Téged kap fel hirtelen a fideszes média, és körbehordoz mindenütt, csak azért, hogy nekünk árthass. Eddig miért nem készültek veled „exkluzív interjúk”? Mert ma egész nap az este fél kilences szereplésedet reklámozza a M1.

Csak azért csinál veled most egy beszélgetést a közszolgálatinak csúfolt csatorna, hogy minket gyalázhass meg hazaárulózhass, megvédve azt a Fideszt, amelynek a legtöbb vezetőjét Soros taníttatta ki, és amely Fidesznek mellesleg eszébe sem volt több mint 20 éven át bezáratni a CEU-t, és most sincs, megmondták már világosan, csak a szavazóikat hülyítik ezzel.

De szerinted ez „nemzeti ügy”. És tolod azt a baromságot, amit Habonyék, hogy ez most a Jobbikon múlik. (És mindezt Nagyszombat estéjén teszed majd. Sajnálom, hogy ma kell egy ilyen reakciót írjak, de kénytelen vagyok rá.) Miért, mi múlik rajtunk? De egy mondatot le nem írtál arról, hogy miért is baj, ha egy vitatott ügyben az Alkotmánybíróság dönt. Mi ugyanis csak ennyit mondtunk, nem többet. Az a baj a CEU-val, hogy nem tartja be a törvényeket, ugye? Akkor miért gond, ha az AB ezt a kérdést értelmezi? Miért?

Orbán Viktor azt mondta még ellenzéki vezetőként, hogy Magyarország olyan ország, ahol az Alkotmánybíróság döntései mindenkire kötelezőek. Nincs kibúvó, kiskapu, ez a magyar demokrácia egyik vastörvénye. Igen, ő maga mondta mindezt még 2007-ben.

Miért jelenti ez azt, hogy a Jobbik eladta magát, hogy hazaárulók vagyunk, meg hogy Gyurcsányék mellé álltunk, satöbbi?

Ez is érdekelheti:  Megtámadták a Hír Tv stábját Magyar Péter tüntetésén (videó)

De arról sem hallottam tőled, hogy

milyen precedenst jelent ez a törvény meg a „külföldről pénzelt civilekről” szóló ott, Erdélyben például.

Sokkal jobban ismered a románokat nálam, remélem, nem akarod te is megmagyarázni, hogy a kettőnek semmi köze egymáshoz, mert „más a jogi helyzet”. Persze, hogyne, ez aztán baromira szokta érdekelni a románokat, a jogi helyzet, ha valami magyarellenes lépésre szánják magukat. És ehhez most Magyarország szolgál jó példával.

Igen, ez ma a közszolgálatiság, hogy egy műsor csak azért készül el, hogy lejárathasson egy ellenzéki pártot. Semmi másért, csak hogy az uralmon lévők érdekét szolgálja. Zsolt, Te meg ehhez asszisztálsz erkölcsbajnokként és független értelmiségiként.

Független értelmiségi, jut eszembe. Évekig hallgattam ezt tőled, erre tessék, ez lett belőle. Mondjuk neked legalább akkor nincs félnivalód a következő évektől, mert az, amit Bayer Zsolt pár napja leírt, az téged egyáltalán nem zavart. Megfélemlítéssel és üldöztetéssel fenyegetni a másként gondolkodókat. Így, szó szerint. De abba egyébként nemcsak a liberálisok értendőek bele, hanem mi jobbikosok is, és mindenki más, aki szemben áll ezzel a mocskos, hazug és bűnöző rendszerrel. Bayer ezt tette. Fenyegetett, és ezt a hatalom nevében tette, tőle a mai napig senki nem határolódott el a Fidesz részéről. De te sem, sehol le nem írtad, hogy normális országban ilyet nem lehet.

Hogy a kormánypárt egyik alapítója, fő megmondóembere és a békemenetek (!) egyik szervezője polgárháborút vizionál. Többes szám első személyben beszélve nyíltan és durván megfenyeget mindenkit, aki nem ért egyet a kormány politikájával – most éppen egy egyetem egy nap alatti ellehetetlenítésével. És számodra ez „nemzeti ügy”.

Nem, Zsolt, ennek semmi köze a nemzeti ügyekhez, ez csak egy eszköz és egy ürügy, amelynek kapcsán egy terebélyesedő diktatúra egyrészről átmozgatja a saját táborát, másrészről pedig már erőszakos fellépéssel fenyegeti a másként gondolkodókat.

Én nem akarok ilyen országban élni, Zsolt, ahol ezt lehet! Nem akarok! Ahol engem üldözhetnek és megfenyegethetnek a véleményem miatt. Az én családom megszenvedte ezt már pár évtizeden át, elég keményen, hogy mást gondolt a világról, mint amit a hatalom elvárt volna.

Ez is érdekelheti:  Krasznogorszki merénylet: Tucatnyi sokkoló videó járta be a világot, megteltek a véradó helyek is (videó 18+)

Meg még sok százezer másik magyar család is. Elég volt annyi!

Ma Magyarországon ugyanis

egy ideje már nem az MSZP a kommunista utódpárt, hanem a Fidesz. Nem a baloldali erők folytatnak bolsevik hatalomgyakorlást, hanem a kormánypártok. A magyar nemzet szabadságának legnagyobb ellensége ma már nem Gyurcsány Ferenc, de még csak nem is Soros György, hanem maga Orbán Viktor és az általa működtetett maffiaállam.

De nem, nem fogunk össze baloldallal, eszünkben sincs. Kár, hogy még mindig nem akarod megérteni, hogy a magyar politikai élet nem két-, hanem háromosztatú. Hogy nem csak ezek meg azok vannak; hogy nem csak egy kisebbik meg egy nagyobbik rossz közül lehet választani;

hogy az egyikkel való szembeszegülés nem a másikkal való szövetkezést jelenti, hogy a Fidesz politikáját nem csak annyiban kell mérni, amennyiben te méred, hogy jobb-e annál, ahogyan az MSZP kormányzott.

Én tovább küzdök ez ellen az aljas rendszer ellen egészen addig, amíg csak lehetőségem lesz rá! Hiszek benne, hogy mi, jobbikosok tudunk majd ezen változtatni, hogy 2018-tól más jövőt szabhatunk a Hazánknak. Mi jobbak akarunk lenni ezeknél. Mi nem úgy akarunk majd jól kormányozni, hogy megfenyegetünk, elnyomunk és eltaposunk másokat.

Számunkra a nemzeti ügyek nem a politikai ellenfeleink megbélyegzését és a velük való leszámolást fogják jelenteni.

Tőlünk neked nem lesz félnivalód és nem fogunk téged meg a barátaidat hazaárulónak nevezni, ha nem értesz majd velünk valamiben egyet. Győzni akarunk, győzni fogunk! De ha véletlenül mégsem lesz így, küzdünk tovább. Amíg tudunk. De akkor aztán egyszer lehet, hogy engem is elvisznek majd. Meg a többieket is. Biztos lesz rá valamilyen indok. És te majd valószínűleg helyeselni fogod. És meg fogod magyarázni, hogy ez a „nemzeti érdek”.

Na, erről szól valójában az egész CEU-ügy, hogy ezt hagyjuk-e. Hogy ráléphet-e a hatalom erre az útra? A te válaszod az igen, mert „azokkal” szemben szerinted minden eszköz megengedett. Az én válaszom viszont a nem!

Pócspetriben vagyunk most, Zsolt, 1948 júniusában, és szépen haladunk tovább. Te pedig korunk Vásárhelyi Miklósává lettél. Nem ez ellen küzdöttél világ életedben?

Egy hazug, elnyomó, autoriter és önérdekű politikai rendszer ellen ott, Erdélyben? És most ugyan ehhez csatlakozol itt Magyarországon. Nem csak hogy csatlakozol, hanem ki is szolgálod azt.

Ez is érdekelheti:  Varga Judit: Magyar Péter bezárt egy szobába (frissítés: teljes interjú)

Őszintén sajnálom, hogy téged annyira elvakít az ellenoldal iránti gyűlölet, annyira nem tudsz (soha nem is tudtál) kimászni a szellemi lövészárkodból, hogy ezt nem vagy képes megérteni.

Csak igen vagy nem, csak fekete vagy fehér. Csak mi vagy ők. De a „mieinknek” mindent lehet, minden elnézhető, minden megmagyarázható, mert az a nemzeti érdek?

Lelked rajta, remélem, legalább megéri. A Magyar idők című bolsevik mocsok is biztos jó flekkpénzt ad. Most már legalább lesz elég megjelenési felületed a hazai sajtóban, úgyis erre panaszkodtál még nemrégiben. Csak hát amíg az RMDSZ-t szidtad, azzal itthon nem lehettél népszerű, mióta a Fidesz kiegyezett velük. De persze ezen is könnyedén felülemelkedtél, pedig hányszor hazaárulóztad már le az RMDSZ-t is. Így végre most már megvan a saját témád, ami már a Fidesznek is tetszik: a nemzeti radikális – ráadásul erdélyi magyar, két legyet egy csapásra –, aki jól megmondja, milyen szemét és hazug is valójában a Jobbik. És persze nemzetáruló is. „Ezekre bízni az ország és a nemzet jövőjét? Soha!” Írod az FB-oldaladon. Akkor már inkább maradjon a Fidesz, ugye? Folytatódjon csak az ország totális kifosztása és nemzetközi elszigetelése, az egészségügy és az oktatás agóniája, a szabadságjogok szűkítése, a jogállam felszámolása, a másként gondolkodók megfélemlítése, a fiatalok nyugatra menekülése, valamint a megalkuvó, stratégia partnerségről papoló, de a külhoni magyarokat naponta eláruló kül- és nemzetpolitika.

Te most már világossá tetted, hogy ezt támogatod. Aztán majd jönnek a további tévés szereplések is, Bencsikkel, ifjú Lomnicival meg a többi lakájjal mehetsz majd megbeszélni az ország és a világ dolgait és megvédeni a kiépülő diktatúra minden mocskát és aljasságát.

A nemzeti ügyeket.

Független értelmiségiként persze.

Zsolt, ismerjük egymást régóta, barátok voltunk egykor. Sajnálom, hogy ilyen utat választottál. De legyen bármennyire is elfogadhatatlan számomra valamely álláspontod,

akkor sem fogom soha azt mondani rád, soha és senki kedvéért, hogy nemzetáruló vagy.

Mert jól tudom, hogy ez nem igaz.

http://alfahir.hu

NIF

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

7 thoughts on “Annak, aki nem értené mi is zajlik most valójában (videóval frissítve)

  1. Bla-bla, jó terjedelmesen. Mi a végeredmény? A „Jobbik” az álkommunistákkal együtt tartózkodott? Mitől? A nemszavazás egyértelmű támogatása azellen(ség)zéknek!

  2. borzasztó azt látni, hogy a Mo-i (a csonka) magyarság állandóan csak egymást veszi célba, ócsárolja … a helyett, hogy a sokkal károsabb
    külso tényezoket …

    nem azzal jobb, a Fidesz, ha a többieket (manapság inkább a Jobbikot)
    támadja, szapulja …, hanem azzal, amit a haza, a nép érdekében tesz.
    Ugyanez áll fenn a Jobbik, vagy bármely más politikai formáció esetében
    is persze …

    azzal, hogy egy személy, egy közösség a másikra tapos, még nem lesz
    annál nagyobb ! Az csak a saját kicsínységét mutatja. Minden egyes
    Mo-i párnak ‘nacionalistának’ kellene legye (mindenek elott az ország érdekeit keresnie) … na és ebben versenyt futnia. Nem a Jobbikot
    kellene a még ma vezeto Fidesznek tennie, hanem megmutatnia, hogy megbízható, hogy az igéreteit (a lehetoségei szerint) betartja. Hogyha
    pl-ul megigérte, hogy az ún. HK-i magyarság sorsát, fennmaradását,
    közösségi jogait védi, akkor az MEG IS TEGYE. Hogyha akkor pl-ul
    a Jobbik ezt kevésnek, nem elégségesnek találná, akkor … azért
    megigérhetne többet részérol …

    nem a kicsinyes, az apróságos dolgokról, dolgok miatt kellene egymás nyakának ugraniuk, hanem a ténylegesen fontosnak. Pl-ul a magyar
    államadóság kérdésének. Ha a Fidesz errol nem lenne hajlandó
    beszélni, a nép tudomására hozni …, akkor ezt a többi pártnak kellene
    rájuk kényszerítse. Ezt azért, hogy a nép (az „Isten-adta”) ismerje azt, hogy miért is kell neki a 8 órai munkájából 6-ot csak ennek kamatjaira,
    kamatos kamatjaira fizetnie. Ha pedig valaki tisztán látja a helyzetét,
    az az elso lépés arra, hogy megoldást találjon ennek javítására …

    szeretettel, L

  3. A závirec bandája az irigységre játszik.Pedig mi rossz van abban,hogy az állami megrendeléseket a kormányhoz lojális érdekcsoportok kapják?Ez mindig is így volt,és így lesz ezután is.Én azért nem fogok rájuk szavazni,hogy a zsidó simicska megint nyerő pozícióban legyen,a gazdaság jól működik,a rendszer kisebb hibákkal ,de olyan amilyennek lennie kell.Az első Orbán kormány is jól teljesített,de a kommunisták jöttek a dumával, hogy ők aztán meg aztán és aztán,ami után jött a nagy pofára esés,hogy a hebegő Ciceró csak egyre jobban eladósította az országot,aztán jött a gyurcsák meg a libás,ami feltette a koronát,és soha többet,amíg az emlékezet kitart,nem fognak kormányozni

  4. A minap meglepve olvastam, hogy harmadik diplomáját Szávay István a CEU-n szerzi. Ez érdekes, ha azt vesszük figyelembe, miket és kik tanítanak ott.

  5. Pista! Nem kéne az embereket, ilyen pofátlanul hülyének nézni.
    Jó évvel ezelőtt, még a küszöbét sem léphettétek át ennek a TV-nek.
    Aztán jött a néppártosodás, 180 fokos fordulat, eltünt Novák Előd, a Magyar Gárda ….stb, és most ebben a TV-ben osztjátok az észt szakmányban.
    Meg tudnád ezt magyarázni?
    Egyébként a Bayer cikk kapcsán is hazudsz, mert igazából az a 80 ezres liberális kissebbség lett figyelmeztetve egy békemenettel, akik azt hiszik magukról, hogy ők a többség, és mivel tudják, hogy választáson nem tudják leváltani ezt a kományt, megengedhetőnek tartanak egy „fehér tulipántos” kormányelkergető forradalmat is.

  6. Történészekből lett politikusok nem alkalmasak egy ország vezetésére,láthattuk Antal hogy vezette az országot,ez a pártvezetés (jobbik)soknevűekből,konspirálókból,kovácsbélákból ,rendőr törzsőrmesterből,aki kamudiplomáját lobogtatja,szegedicsanádokból áll,összefújta a szemetet a szél.A hatalom közelébe sem szabad engedni ezeket,olyanok,mint gyurcsányi bandája.Nem lepődnék meg,ha ez is (szávay) zsidó lenne,másként mit keres a soros iskolában?

    1. Valóban felmerül kérdésként, hogy zsidó-e?
      H.B.
      „Végül pedig mindazon magyar vagy emellett közel-keleti állampolgársággal is bíró egyedek és hazai szekértolóik, akik a magyar közélet állandó és aktív szereplőiként élvezve a státuszukkal együtt járó előjogokat, melyekkel rendre vissza is élnek, és akik minden erejük és képességük latba vetésével országunk és nemzetünk legyengítésén, népünk létszámának a lappangó népirtás alattomos módszereivel történő rohamos csökkentésén mesterkednek, előkészítve egy idegen faj tömeges térnyerését és betelepedését hazánkba, nemhogy magyaroknak nem számítanak, de esküdt ellenségeink, akik ellen minden -, ha kell erőszakos – eszköz is bevetendő, mert a jogos önvédelem nemcsak az egyes egyén, hanem minden nemzet alapjoga és kötelessége!!!”
      (Lajdi Péter)

Hozzászólás a(z) Anna bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük