TÁMADÁS A TURULUNK ELLEN - NYÍLT LEVÉL AZ ÚJ HEGYVIDÉKI POLGÁRMESTERNEK
     

KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Amiről Nyugaton nem beszélnek: Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum – a többpólusú világ fóruma

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Az előző bejegyzésem végén írtam a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum (SPIEF) idei eseményéről. Bár Magyarországon nem szemlézi ezt a világgazdasági jelentőséggel bíró eseményt a fősodratú sajtó, úgy döntöttem, kis kitekintést tehetek a gazdaság irányába is.

A kezdeti formálódási szakaszban a SPIEF elsősorban az Egyesült Államokra és Európára összpontosított, mivel Oroszország a Szovjetunió összeomlása után igyekezett tagozódni a számára legközelebbi civilizációs területekhez. Kétségtelenül igaz, hogy történelmileg Oroszország Európa része, mindig is annak politikájában vett részt és civilizációja is fehér, keresztény társadalmi alapokon nyugszik.
A közeledési politika azután változott meg, hogy évrő-évre arrogánsabb és fenyegetőbb magatartást tanusítottak Oroszország nyugati „partnerei”, amely odáig vezetett, hogy közvetlen NATO fenyegetés érte Moszkvát és az ukrajnai oroszokat Kijev által.

Hosszú évek hagyományait követve Vlagyimir Putyin, az Orosz Föderáció elnöke idén is üdvözletét tette közzé hivatalos honlapján a résztvevőknek.

A szervezők és a vendégek hangsúlyozták, hogy elérkezett az idő az Egyesült Államoktól és Európától való eltávozásra, és hogy „Oroszország nyitott a konstruktív párbeszédre. és a baráti partnerekkel való interakció” és szigorúan a valódi egyenlőség, egymás jogos érdekeinek figyelembevétele, valamint az államok és népek kulturális és civilizációs sokszínűségének tiszteletben tartása elvein alapulnak.

A SPIEF tökéletes kivetülése annak, hogy az USA és holdudvara elleni gazdasági- és politikai harc egyik fontos pontja Oroszország (Kína mellett talán a legfontosabb) és a rendelkezésére álló erőforrásokkal idén is képes több mint 130 (!) ország képviselőit felvonultatni. Igencsak érdekes szám ez annak tükrében, hogy Putyint állítólag mindentől IS elszigetelték már…

Az utóbbi évek markáns geopolitikai változásai előirányozzák: Oroszország számára az egyetlen alternatíva Ázsia oszthatatlan részévé, valamint a globális dél szerves részévé válni. Oroszország ennek megfelelően ázsiai és afrikai országokat hívott meg a következő címszó alatt: „A növekedés új területeinek megalapozása, mint a többpólusú világ sarokköve”
A június 5. és 8. között megrendezésre kerülő 27-i fórumra ismét Szentpéterváron, az Orosz Föderáció második legnagyobb városában kerül sor.
Az orosz BRICS elnökségnek megfelelően az üzleti program nagy részét a pénzügyi és bankszektor, a befektetések és a kereskedelem, a csúcstechnológiák fejlesztése és a gyógyszeripar a BRICS-tagok közötti hosszú távú együttműködéssel kapcsolatos kérdéseknek szentelik. Kína és India, az Egyesült Arab Emírségek és Irán kiemelt helyen szerepel a napirenden, de Etiópiának, Egyiptomnak és Dél-Afrikának is megvan a maga szerepe a fórumon.
Az idei fórum is egy új lépés lesz a többpólusú világ felé!
Kiemelt kép: Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum (2019)
Ez is érdekelheti:  Ukrán sorozási abszurd: munkájukat végző mentősöket akartak elhurcolni a frontra (videó)

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük