Ahol a pénz az isten, ott az irigység az úr

Figyelem egy feltörekvő senki torz lelkületű kampányát, ahogyan településről településre autózva lázít… és a harag az undorral kavarodik gyomromban. Nem, engem nem érdekelnek a senkik. A népet figyelem és bizony, a hallgatótábor mindenhol jelentős. Eltűnődöm… Ezelőtt néhány évtizeddel az ilyen senkiknek a méregtől csöpögő monológjára az útszéli kutya sem adott. Most azonban, isszák a szavait, rajonganak érte, szinte bálványozzák.

Azt a senkit bálványozzák, éljenzik, aki egész életében mások segítségével kapaszkodott azon a bizonyos létrán, potyautasként élvezte az érdemtelenül milliomossá váltak gondtalan életét, a milliókkal járó vezetői székeket, az estélyeket, a magát elitnek képzelők luxus életmódját. Aztán, amikor ebből kiesett, abba a kézbe harapott, amelyik addig etette és farok-csóválás helyett, veszett ebként, habzó szájjal támad.

Szónoknak csapnivaló, stílusa sohasem volt, de megtalálta az achillesi pontot, azt, amely az ő gyűlöletét is generálja; a proli pénzéhséget és irigységet. Mert bizony, a kis senki, bárhová érkezik, ugyanazzal kezdi. Sorolja a milliárdok útját és gazdáit, felemlíti a mesés gazdagságot, amelynek ő is részese volt (az én adómból is!) és máris beindul a proli-tömeg reakciója. Irigy és dühös a hallgatósereg, hiszen, az a vagyon neki járna. – Nosza! Veti fel az agitáló senki… – Osszuk újra a vagyont! Ígér fűt fát, mintha máris ő volna a teljhatalmú gazda, s közben tovább korbácsolja az irigység indulatait. Sorolja, hol jobb élni, mint hazánkban és hevületében arra sem rest, hogy az Amerikai Népszava cikkét használva kijelentse, hogy Romániában is sokkal jobb a helyzet és nekünk Romániát kéne „visszaelőznünk”. A tudatlan, irigy tömeg csakúgy issza a szavait, éljenzi a senkit. Meg sem fordul a fejekben, hogy az igazság morzsái között ott virít a hazugság ocsúja. Inkább feltétel nélkül hisznek a hamis prófétájuknak.

Nézem döbbenten, csodálkozva, hogyan hihetnek a senkinek? Nem látnak, és nem hallanak? Aztán, eszembe jut egy másik tömeg, amelyik már a múlt homályába vész. A tömeg és az agitáló senki is ugyanaz. Nocsak, mintha még az arcok, az arckifejezés is ugyanaz volna! A múltbéli senki indulatosan magyaráz, és a tömeg éljenez. A népnevelő elvtárs és nevelt prolijai között tökéletes az összhang. A senki meghallgatja a felvetéseket, a panaszokat és megoldásokat kínál rájuk. És a nép úgy érzi, hogy most végre ő is a politika részese, maga intézheti a sorsát. Pedig, dehogy! Ez sohasem volt, és nem is lesz így.

Legfeljebb annyit érnek el, hogy egy újabb senki érezheti magát valakinek, miközben a jelenkor történelmének lapjait – választás ide vagy oda –, évszázadokkal előre megírták már. Az éljenző tömeg azonban ezt nem látja, mert számára már régóta a pénz az isten és az irigység az úr.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kiemelt képen: Magyar Péter (Fotó: Havran Zoltán / Magyar Nemzet)