A vallási fanatizmus „hamis zászlós” támadása – gondolatok, tények az összeesküvés gyakorlatáról
Ami Párizsban történt, nagyban hasonlít a 9/11 körüli zagyvaságokra, s szerintem rövid időn belül meg fog születni az ún. európai „hazafias törvény” amely alapvető szerkezeti és hatalomtechnikai változásokat hoz majd az egyesültnek mondott Európa lakóinak és államainak az életében. Álláspontom szerint ennek a terrorcselekménynek pénzelői, tervezői, szervezői és végrehajtói vannak, akik valószínűleg csak a szervezői szinten vannak összekapcsolva, s így a végrehajtóknak fogalma sincs arról, hogy valójában kiknek az érdekében és pénzén követnek el az emberiség számára felfoghatatlanul kegyetlen tettet.
A pénzelők…
A pénzelők vagy megrendelők gátlástalanságára jellemző, hogy nem törődnek azzal, hogy hány áldozata lesz az általuk megrendelt terror-cselekménynek, mert számukra nem létezik a humanitás, erkölcs és szolidaritás, hanem csak az a HATALOM érdekli őket, amely nekik a gazdaság-politika-média „szentháromsága” fölötti tulajdonuk okán az abszolút ellenőrzést biztosítja. S ennek megvédése és kiterjesztése a legfőbb céljuk, s erre eddig a történelem folyamán mindig megtalálták a legalkalmasabb és legnagyobb speciális tudású „szakembereket”!
A pénzelőket különböző jelzőkkel szokta a még független, de kis hatású médiumok, az alternatív hírportálok és a néhány – még nem háttérbe szorított – bátrabb tudós nevezni. Találkozhattunk a kufárok bibliai szóhasználatával, a pénz-burzsoázia vagy a finánctőkések kifejezésekkel, de magam a legfelső bankárkaszt nevet szoktam rájuk alkalmazni. E kaszt ugyanis csak részben a pénz-manipulácós tudás alapján épül fel, de részben a kiválasztottsági mítosz által kialakított gátlástalanság is szükséges ahhoz, hogy valaki ennek a viszonylag szűk csoportnak a tagjává válhasson. Az általános hiedelemmel szemben ugyanis nem csupán szemita-származású héberek alkotják e kasztot. (Sőt szerintem, kifejezetten alacsony számban szerepelnek közöttük a valódi héberek.)
A tervezők…
Ebben a kategóriában viszont jelentősebb számban fordulnak elő a zsidó identitásúak, bár héber kizárólagosságról itt sincsen szó! A polkorrektnek hívott hazugságözön ugyanis épp erre az úgynevezett. „antiszemitizmusra” próbálja a felelősséget hárítani, pedig valójában e két első kategória tartalmazza a legkevesebb szemitát. (szemben – az ún. végrehajtói csoporttal – ahol viszont a túlnyomó többség arab, tehát kifejezetten szemitaszármazású, de erről a tényről majd később)
A tervezői végcélok között a legfontosabb az USE – tehát az Európai Egyesült Államok – létrehozása úgy, hogy a népek és kormányaik szinte könyörögjenek, hogy ezt a teljesen tehetetlen és erőtlen EU szervezeti felépítést és vezetést váltsa le egy olyan rend és vezetés, amely képes lesz majd megvédeni Európát. E tervezők valójában azt a „társadalom-mérnökösködést” folytatják, amit a jakubinusoktól a bolsevikokon és nemzeti szocialistákon át világ legtitkosabb társaságai és a pénzmanipulációs globalistái képviseltek és sajnos képviselnek ma is. A tervezők gátlástalanságára az is jellemző, hogy nem törődnek azzal, hogy hány ártatlan áldozata lesz az általuk profin megtervezett eseménynek, mert számukra sem létezik sem humanitás, sem erkölcs és szolidaritás. Őket is csak az a HATALOM kiszolgálása érdekli, amely nekik a kapitalizmus vezető pozícióit, a legkiemeltebb fizetéseket húzó menedzseri posztokat biztosítja. Ezért tevékenységük – bár a vallásháború látszatát kelti -, de koránt sem az, s csupán egy professzionális módja az emberek felbujtásának, beszervezésének a vallási hitük és különbözőségeik alapján. Így használhatják ki a vallási hitbuzgóságot gonosz céljaik számára. Ugyanis maga a terror a vallás ellen hangolja a közvéleményt – de nekik ez is eredmény, mert ezzel is az oszd meg és uralkodj elvének erősítését szolgálja a teljes akció.
E tervezők épp azért maradnak a félig-homályban, azért fizetnek meg igen komoly összegekkel profi munkatársakat, mert óriási cégek és pénzek fölött dönthetnek. Valójában ők a legfelsőbb középosztály, amely szinte teljes mértékben összefonódik a legfelső bankárkaszt tulajdonosi köreivel, mert tudásuk és gátlástalanságuk révén nélkülözhetetlenek az arctalan tőke – a pénzelők – számára.
A szervezők…
Ez a társaság még szintén a rejtőzködő kategóriában található, mert ők főleg a különböző államok titkosszolgálatainak a munkatársai is egyúttal. Olyan részfeladatokat kell teljesíteniük, amit a Tervezők apró részletekig kidolgoztak, s így közülük többen nincsenek is tisztában annak a részfeladatnak a végső eredményével, amit rájuk bíztak. Ennek a munkának a legfontosabb eleme a „hamis zászlós” támadás végrehajtóinak a felkutatása, meggyőzése és a helyszínre juttatása. Az ugyanis, hogy egy öngyilkos merénylő mellett (?) megtalálnak leesve egy útlevelet, nos ez igen valószínűtlen akkor, ha ez titkosszolgálatilag nincs megszervezve. Ám az is elképzelhetetlen, hogy a francia, belga titkosszolgálatok mellett ezt az eseményt észrevétlenül lehetséges volt végrehajtani. A szervezők tehát a fegyverek, robbanószerek, élőerő biztosítását végzi úgy, hogy a titkosszolgálatok tagjai, vagy azok fedésében magán „biztonsági” cégek emberei végzik el az előkészítés minden fontos feladatát, s nem bízzák sem a véletlenre, sem a beszervezett arab személyekre, annak igen bonyolult lépéseit. A szervezők valószínűleg már évek óta beépített személyek, akik nemcsak pénzért, hanem valószínűleg meggyőződésből is az elnyomott „arabtestvéreik” oldalán állnak, legfeljebb nem tudják, hogy milyen hátsó szándékkal születik meg egy-egy ilyen terv a bankárkaszt écesz-gébereinek az agyában. Jellemző, hogy időnként egy-egy arab származású rendőr vagy titkosszolgálati, esetleg polgári személy is be lesz áldozva a terrortámadás hitelessége okán. Ezen szervezők számára az ún. „államérdek” az első, s így a belső titoktartás olyan erős, hogy ha valamelyik ezt megszegné, akkor azonnal a terrortámadás áldozatai közé kerülne.
Ha azonban nem kettősügynök a Szervező, vagy nem látja át a terrorcselekmény hátterét és célját, akkor a főnökeitől kap valami homályos magyarázatot arra, hogy ennek miért kell így megtörténnie. Sajnos a „fortélyos félelem” igazgató szerepe, uralja mai világunkat.
A végrehajtók…
Ebben a csoportban találhatók a megtévesztett arab muszlimok, akik „szabadságharcosnak” hiszik magukat, s többnyire a hitbéli nyomás hatására követik el a cselekményt. A muszlim vallási kérdésekből igen jól felkészült Szervezők, alaposan előkészítik a mennyországba vágyó személyt, s beígérik nekik a prófétához való megtérés lehetőségét. Ezt erősíti az a gyűlölet vagy fusztráció, ami a bevándorlóban alakul ki a befogadás elmaradása, vagy származási országa, hazája: gyarmatosító kizsákmányolása miatt. Ha a szíreket vesszük alapul, akkor a jelenlegi igazságtalan harc, ahová kizárólag amerikai támogatással jutottak el az „önkéntes zsoldosok”, akik a törvényes hatalmi struktúrát akarják az USA érdekeinek, s Izrael kívánságainak megfelelően káoszba sodorni. A rendszert demokratizálni, az országot pedig feldarabolni úgy, hogy jusson belőle még Izraelnek is. Ezeknek a végrehajtóknak fogalma sincs arról, hogy valójában kiknek az érdekében és pénzén követnek el az emberiség számára felfoghatatlanul kegyetlen tettet. Ám látják azt a folyamatos igazságtalanságot, ami a Közel-Keleten, Észak-Afrikában történik, így nem nehéz őket – akik egy más kultúra képviselői – a gyűlölt Európa ellen fordítani.
Európa azonban valóban megbolondult. Az emberiességnek nevezett hamissággal be akarja most fogadni, azon államok menekülő lakóit, s a közéjük vezényelt kiképzett katonákat, melyeket gyarmatosított és kifosztott a múltban. Sőt a jelenben pedig szótlanul nézte, vagy még segítette is a „migránsnak” nevezett hadsereg anyaországát katonai szövetségben az USA-val szétroncsolni, káoszba terelni, olajkincsét kifosztani, sőt a vallását, vallási szokásait gúny tárgyává tenni. Európa valóban megbolondult, hogy ezt nem veszi észre? Vagy egyszerűen arról van szó, hogy ennek a terrorcselekménynek pénzelői, tervezői, szervezői nagyon profi módon csapják be a világot? Végrehajtói pedig a végső elkeseredésükben, a kilátástalan helyzetükben, nem is akarják felismerni, hogy valójában a terror a bankárkaszt rejtett, vagy csak takarásban lévő hatalmi céljait szolgálja?
A kérdések természetesen költőiek.
Dr. Bene Gábor
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Az írás jó! A vallás filozófia nélkül fanatizmus,a filozófia vallás nélkül spekuláció. Ebből kiindulva sejteni lehet,hogy a tudatlan,tanulatlan réteget,miképpen,mivel lehet befolyásolni. A világot és hülyeséget a pénzszerzés motiválja. A tömegembert is. Mindenki pénzt akar! Minden áron. Ma ő az isten. Őt szolgálják,kicsik és nagyok.Akinek nincs semmije, se veszteni valója,”csak az életét tudja a piacra vinni és azt pénzre váltani. Ez a legveszélyesebb! Minél több nincstelen lesz,annál több embernek nincs veszteni valója és egy idő után már nem lehet ellenőrzés alatt tartani a tömeget. A mostani “forgatókönyv íróknak ezzel is számolni kell,különben a káosz visszafordíthatatlan lesz egy idő után és ez pusztuláshoz vezet. Az egész világon.