A Telex szerint gazdaságtörténeti bravúrt ért el a kormány
Gazdaságtörténeti bravúr lesz, ha az év végére Magyarországon valóban egy számjegyű lesz az infláció − írta meg márciusban a Telex, hangoztatva a Gyurcsány-párt politikusainak retorikáját. Ehhez képest a tegnapi Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette: a kormánynak év végére sikerült elérni az egy számjegyű inflációt.
Mint a tegnapi Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter beszámolt róla: a kormánynak év végére sikerült elérni az egy számjegyű inflációt. Emlékezetes azonban, hogy a baloldal és a médiája folyamatosan vészjósló képet festett fel az elmúlt hónapokban a magyar gazdaságról, mondván: az egy számjegyű infláció elérése vágyálom a kormány részéről. A DK nemrégiben például arról beszélt, hogy közelében sem vagyunk az egy számjegyű inflációnak.
Azok az úgynevezett antiinflációs intézkedések, amelyekkel a kormány szokott házalni a közönsége előtt, ezek az akciózások, az árfigyelő rendszer meg az összes többi ilyen kamu szöveg, ezek teljesen hatástalanok
– ezt Bodnár Zoltán, a DK árnyék-pénzügyminisztere mondta. – Az Orbán-kormány elveszítette az irányítást a magyar gazdaság fölött, és a létező legrosszabb választ adta erre a problémára, áremeléseket és megszorításokat vezetett be − ezt pedig már Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője jelentette ki. Róna Péter a Magyar Hang műsorában arról beszélt:
az év végére nem lesz egy számjegyű infláció Magyarországon, mert ehhez már most olyan drasztikus intézkedések bevezetésére lenne szükség, aminek nem látni a jeleit.
Szerinte mind a kormány, mind a jegybank GDP-fétisben szenved, amiből, úgy tűnik, Matolcsy most kigyógyult, és a helyes útra lépett. A közgazdász leszögezte: nem az a baj, ha egy évben nincs gazdasági növekedés, hanem az, ha tartósan magas az infláció, mert az nagyon súlyosan érinti a szegényebb rétegeket és a családi közösségeket, és 10-15 évre visszaveti a magyar társadalmat.
Még a dollármédia szerint is gazdaságtörténeti bravúr
„Nem nagyon látszik, hogy lesz ebből egy számjegyű infláció az év végére, ahogy azt a káoszkormány ígéri” − írta meg az Ezalényeg.hu, a baloldal amerikai és svájci milliárdos kampánytámogatásainak egyik fő állomása. A Telex is hasonlóan vélekedett. Márciusban azt írták:
Gazdaságtörténeti bravúr lesz, ha az év végére Magyarországon valóban egy számjegyű lesz az infláció, de van rá esély, mert több tényező is ma már moderált, ahhoz képest, mint amikor tavaly felpörgette az inflációt, ilyen a forintárfolyam vagy az energiaár.
Gulyás Gergely tegnapi bejelentését követően teljes fordulatot vett a baloldal kommunikációja. A 444.hu a kormány bejelentése után a következőt írta: „Teljesült a semmit nem érő kormányzati kommunikációs cél.”
Magyar Nemzet