A szuverenitás illúziója
A legtöbb idősebb történésszel, újságíróval és politikussal az egyetemi éveik alatt beléjük ivódott baloldali tudás miatt van baj. A világháború két felvonása közötti időkről csak és kizárólag a szovjet – és részben a nyugati forrásokat használhatták. A keleti nyilván a marxista osztályharc szemszögéből ítélte meg a hazánk sorsát irányító, meghatározó folyamatokat, a nyugati pedig az első felvonás ördögének, Benesnek a szemüvegén keresztül látta az eseményeket. Középút nem volt. Az eseményeket és hazánk helyzetét objektíven kellett volna értékelni. Meg kell tehát vizsgálnunk.
A világháború első menetének kezdetén Magyarország nem volt szuverén állam. Még a ’67-es kiegyezés után is az Osztrák-Magyar Monarchia tagja voltunk, tehát a császár-király akaratától függött a kormányunk. Tehát nem voltunk szuverén állam. A hadüzenet ellen is hiába küzdött az akkori miniszterelnökünk, Tisza István.
Az első kommunista kormány leverése és a román megszállás után sem voltunk szuverén állam. Sokáig nyugati felügyelet alatt voltunk. Lassan kiteljesedő szuverenitásunkat csak egyszer sikerült érvényre juttatni, amikor 1939 nyarán megtagadtuk hazánk útjainak és vasutjainak használatát a baráti Lengyelország elleni német támadás céljára. Ez csak rövid ideig, 1941 tavaszáig tartott, mikoris Hitler csapatai az államfő, kormányfő és a parlament engedélye nélkül, egyszerűen átvonult az országon és hazánk területét felvonulási területként használva, innen is megtámadták Jugoszláviát. Ezzel megszakadt a rövid ideig tartó szuverenitásunk. A szerbek természetesen védekezni próbáltak s több alkalommal bombázták déli városainkat, repülőtereinket, vasútjainkat.
Néhány napig sikerült ellenállnunk Hitlernek a hadjáratban való részvételünkre irányuló követelésének. A magyar kormány nem akart és nem is lett szerződésszegő, ugyanis csak és kizárólag akkor kezdte az elcsatolt területeink visszaszerzésére irányuló hadműveleteket, amikor Horvátország bejelentette önállóságát, tehát Jugoszlávia jogilag megszűnt. Igaz, a nyugati államok nem ismerték el a horvát nép államalapítási jogát, ennek következtében Churchill hullarablóknak minősített minket.
Mondta ezt annak az országnak a miniszterelnöke, amely az ismert világ jórészét leigázva rabságban tartotta, az írek, welsiek és skótok nyelvét is elvette, megtiltván azok használatát, tanítását.
Ettől kezdve a német csapatok jöttek-mentek országunk területén, tehát a szuverenitásunk megszűnt, mert nem állt módunkban ezt megtiltani. Igaz, kormányunkat megtűrték, de annak nem volt joga a Honvédség fölött korlátlanul rendelkezni. A II. Magyar hadsereg is német parancsnokság alatt harcolt.
Jellemző az akkori viszonyokra Szombathelyi vezérezredes a honvéd vezérkar főnökének mondása: “Személy szerint számomra mindegy ki nyeri meg a háborút, mert Hitler is és Sztalin is felakasztat.”
Mikor Hitler megunta a “Kállay kettőst” hivatalosan is megszállta az országot. Amint a hadi helyzetük rosszabbra fordult, kevesebb katonát hagyott hazánkban, de Horthy kiugrási kísérlete kiváltotta a teljes megszállást. Ekkor szuverenitásunk látszata is megszűnt.
A “felszabadulás” után sem kaptuk vissza szuverenitásunkat. Hiszen 1991-ben hagyta el az utolsó szovjet katona hazánkat. Addig csak az történhetett, amire Moszkva engedélyt adott vagy eltűrt. Kivonulásuk után a “tankok helyett a bankok” korlátozzák szuverenitásunkat. Miután tagja lettünk az EU-nak és a NATO-nak, minden lényeges bel- vagy külpolitikai kérdésben Brüsszel rosszindulatú beavatkozására számíthatunk.
Napjainkban folyik az erőszakkal összetákolt Ukrajna szétesése. Mert minden olyan állam, amelyet a győző jogán, a lakosság tisztességes szavaztatása nélkül kényszerítenek idegen fennhatóság alá, szétesésre, felbomlásra van ítélve. Nekünk persze a kisebbségek megszavaztatása – az igazság – mellett kellene állnunk, ha szuverének lennénk. Ezt kívánná tőlünk az igazság, véreink érdeke. Ez esetben legalább a magyarlakta vidék, a Tiszahát autonómiáját kellene követelnünk, de nem tehetjük. Az elnyomók, a bitorlók oldalára állított bennünket a létérdekünk.
Nyugodtan mondhatjuk, a Horthy korszak 6-8 évén kívül, sohasem voltunk sorsunk irányítói és még ma sem vagyunk szuverén állam. Ezt kellene végre történészeinknek, politikusainknak, újságíróinknak, nevelőinknek tudomásul venniük.
Umbra Avis
Nemzeti InternetFigyelő
„Nyugodtan mondhatjuk, a Horthy korszak 6-8 évén kívül, sohasem voltunk sorsunk irányítói és még ma sem vagyunk szuverén állam. Ezt kellene végre történészeinknek, politikusainknak, újságíróinknak, nevelőinknek tudomásul venniük.” Ők tudják, abban nincs hiba. Csak a jónéppel igyekeznek elhitetni, hogy szabadok. És, hogy miért?
„Senki nem lehet jobban rabszolga, mint akivel elhitetik, hogy szabad.”
Johann Wolfgang von Goethe