KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A patkányok összetartanak

A minap újabb elképesztő, magyar-gyalázó  ítélet született hazánkban: ezúttal a Siófoki Városi Bíróság elnöke, dr. Kovacsics István bíró igazolta Hofi Géza örökzöld mondását: „A magyar nem érzi jól magát, ha nem szaros a nyelve.” (Amennyiben ezt a kritériumot elfogadjuk, mint a jó közérzet zálogát, abban az esetben egészen biztosak lehetünk benne, hogy dr. Kovacsics István bíró közérzete egészen kitűnő kell, hogy legyen. Talán csak azzal lehetne még fokozni, ha a jövőben saját választott hazájában: Izraelben kamatoztathatná nyelvbéli képességeit.)

Történt ugyanis, hogy ez a hazánkat lejárató, magyar-gyalázó rongy gazember (félreértés ne essék: ez a leghatározottabban politikai vélemény!) kijelentette: A Horthy-szobor vörös festékkel történő leöntése a közismert zsidó provokátor: dr. Dániel Péter részéről „a jog által is méltányolt, erkölcsileg pozitív tartalmú, és társadalmilag hasznos figyelemfelhívás volt.”. (Az ítéletnek aligha nevezhető gyomorforgató seggnyalás  indoklásában felmerültek a zsidótörvények és a kormányzó történelmi felelőssége is.)

Ha ezek után valaki mondjuk nyakon öntené Kovacsics urat egy vödör formalinban konzervált fitymával, nyilván az szintén „a jog által is méltányolt, erkölcsileg pozitív tartalmú, és társadalmilag hasznos figyelemfelhívás” lenne, felhívná a figyelmet arra a társadalmilag kifejezetten veszélyes jelenségre, amit a Talmud tanításainak a hazai igazságszolgáltatásban egyre erősebben és egyre gyakrabban érezhető térhódítása jelent.

Úgy ítéljük meg, hogy ezzel az ítéletével dr. Kovacsics István túllépett a bírói hatáskörön, lényegében politikai köszereplővé emelte önmagát, a holokauszt-ipar szolgálatába állt. Ezzel viszont elérte, hogy a vele szembeni véleménnyilvánítás határai akár a gyalázkodás szintjéig is elmehetnek, és vélhetően el is fognak menni. (Mi természetesen igyekszünk visszafogottan fogalmazni, de ahogy Kovacsics úr sem rejtette véka alá hová tartozását, és emberi értékét, úgy mi sem rejtjük véka alá a róla alkotott véleményünket, hanem kérlelhetetlen őszinteséggel a  szemébe mondjuk: Rongyember vagy Pista! És ha ezért netán feljelentene benünket, vállaljuk a megmérettetést.)

Szükségtelennek tartjuk elemezni, hogy mennyiben fér össze a bírói hivatással az ítéletekben történő politizálás, politikai véleménnyilvánítás, hiszen ezt már megtette nagyon helyesen dr. Kónya István, a Kúria elnökhelyettese, ami után joggal remélhetjük, hogy a magyargyalázó gazember bíró utolsó ítélete volt ez a tömény szenny. (Legalábbis hazánkban.)

Ehelyett inkább talán „a jog által is méltányolt, erkölcsileg pozitív tartalmú, és társadalmilag hasznos figyelemfelhívás” kérdésével foglalkozunk a továbbiakban.

Ez is érdekelheti:  Reloaded – Jelenczki István: A tisztánlátás érdekében II.

Vajon ugyanezt mondta volna Kovacsis úr akkor is, ha valakinek netán eszébe jutott volna festékkel leönteni a dunaparti cipőket, és rájuk írta volna: „19-ben ti lőttetek a Dunába bennünket. Hol vannak a mi cipőink?!” (Mert ugye ez is társadalmilag hasznos figyelemfelhívás lett volna csupán: arra a tudatosan elhallgatott tényre hívta volna fel a figyelmet, hogy a Dunába lövetés nem Szálasival, hanem Kun Bélával és társaival kezdődött: 1919-ben a Cserni József, Szamuely Tibor és Korvin-Klein Ottó által vezetett Lenin-fiúk lövöldözték a Dunába a magyarokat egyszerűen passzióból. Kijárási tilalmat rendeltek el, majd írd és mondd: 1 perccel azután, hogy bemondatták, elkezdték az utcán összefogdosni az „engedetleneket” – akik valami csoda folytán nem értek haza 1 perc alatt -, és belelődözték őket a Dunába a Margithíd és a Lánchíd közötti szakaszon a budai oldalon.  (Legismertebb áldozatuk Hollán Sándor államtitkár volt.)

De talán térjünk rá dr. Dániel Péterre, a hivatásos zsidó provokátorra, és mondjuk ki: dr. Dániel Péter Horthy Miklósnak köszönheti, hogy egyáltalán a világra jöhetett. Ha Horthy nincs, Dániel meg sem születhetett volna:

A hazai zsidóság ugyanis térden állva könyörgött a Kormányzónak: lépjen be a háborúba, mentse meg őket! És Horthy – kifejezetten a hazai zsidóság megmentése érdekében! – belépett a háborúba Hitler oldalán. Ezzel pedig elérte, hogy Magyarország egészen 1944. március 19-ig nem csak a hazai zsidóság számára, de a németek által megszállt területekről számolatlanul hozzánk menekülő zsidók számára is a béke szigete lehetett. (Legalábbis a háborús körülményekhez viszonyítva persze.) Könnyű kiszámítani, mi lett volna a sorsuk, ha Horthy nem lép be a háborúba: Hitler stratégiai okból kénytelen lett volna azonnal lerohanni hazánkat is, és természetesen azonnal megkezdődött volna a hazai zsidóság elszállítása. Nem nehéz kiszámítani azt sem, hogy a háború végére mi lett volna az eredmény: 1.) Addigra nem maradt volna talán egyetlen zsidó sem hazánk területén, 2.)  Magyarország a háborúból a győztesek oldalán került volna ki.

Mindezt persze nagyon is jól tudja dr. Dániel Péter! De még mennyire, hogy tudja! Ahogy azt is tudja, hogy miközben hazánkban Péter Gábor hóhérai kereken 600 háborús bűnöst üldöztek – holott Nürnbergben csupán mintegy két tucat német háborús bűnöst vontak felelősségre -, éppen Horthy Miklóst eszükbe sem jutott bármivel is megvádolni, pedig ahogy a németeknél Adolf Hitlert tették meg első számú felelősként, úgy nálunk Horthy lett volna értelemszerűen az első számú felelős. Hogy ez mégsem így alakult, hogy nálunk előbb lehetett a katonáknak katonadalokat éneklő Fedák Sárit elítélni háborús bűnösként, mint a Kormányzót, annak éppen az a nyilvánvaló oka, hogy Horthy elévülhetetlen érdemeket szerzett a zsidóság védelmében.

Ez is érdekelheti:  Össztűz a magyarokra - folytatódik a trianoni gyalázat

De talán vizsgáljuk meg a kérdést a nem csak aljas, de tanulatlan, alulművelt, és teljesen hülye bíró hivatkozásai vonatkozásában is:

„Horthy szerepének értékelése nem feladata a bíróságnak, de megállapítható, hogy közvetett módon, a kárpótlási törvényeken keresztül az állam elismerte történelmi felelősségét az 1939-89 közötti korszak bűneiért. A kárpótlási törvényekkel elismert jogsértések közé tartozik az az időszak is, amikor Magyarország kormányzójaként Horthy Miklós mint legfőbb közjogi méltóság nem élt halasztó jellegű vétójogával, és aláírásával szentesítette a zsidótörvényeket. E tények a kárpótlási törvényeken keresztül, a jog által is deklaráltan, megkerülhetetlenül rámutatnak Horthy Miklós és mindazok történelmi felelősségére, akik a jogalkotásban és ezek végrehajtásában részt vettek.”

Horthy értékelése valóban nem feladata egy bírónak, különösen nem egy alulművelt, tanulatlan, a történelmet érintőlegesen sem ismerő „mezei fiskális” bírónak, és főleg nem egy ítéletben. A kérdés csak az, hogy ha ezzel Kovacsics úr maga is tisztában volt, akkor miért kezdte el mégis ezt a gyalázatos magyargyalázást? Vállveregetést várt valahonnan?  Vagy csak – hogy Hofi Géza fentebb idézett meglátására utaljunk – nem volt jó a közérzete.?

De talán nézzük meg közelebbről mindezt. Horthy aláírta a zsidótörvényeket. Igaz. Kérdezzük azonban Kovacsics urat: hol nem írták alá őket az akkori európában? Másrészt ennyi erővel akkor II. András királyunkat is elkezdhetné köpködni, miután az viszont aláírta az Aranybullát, amely jóval keményebb megszorításokat tartalmazott az izraelitákra (igaz: az izmaelitákra is), mint a Horthy időszak zsidó törvényei. Másrészt talán nem árt azt is megjegyezni, hogy a Horthy által aláírt zsidótörvények az Európában akkortájt keletkezett zsidótörvények legszelídebbjének számítottak, miután tudatosan építettek beléjük szinte minden ponton nagy mennyiségű kivételt, hogy valójában a nagy részüket ki lehessen játszani. Ugyanakkor viszont Horthy – mint tudjuk – majdnem a teljes hazai ipart néhány zsidó család kezébe adta, ami homlokegyenest ellentétes volt a papírra lefektetett zsidó törvények szellemiségével: kifejezetten zsidóbarát döntés volt. Ennek később komoly következményei lettek: a 39 legismertebb és leggazdagabb zsidó család – Weiss Manfréddal az élükön – gyakorlatilag a teljes magyar ipart átadta a Gestapó Zsidó Ügyek Osztálya vezetőjének: az egyébként szintén zsidó származású Adolf Eichmannak, aki cserébe szabad eltávozást, és amiről nem szokás beszélni: ezen felül még évi egybillió márkát is biztosított nekik. (Mert ha már az ember mentheti a bőrét, nem árt ha némi pénzmagot is kap hozzá, hogy legalább jól is érezhesse magát a megmentett bőrében.) Ennek köszönhetjük, hogy a háború után az oroszok hadizsákmányként elvitték az egész iparunkat. (Ugyanis a magyar vagyon nem minősíttetett szabadon elvihető hadizsákmánynak, a német viszont igen.)

Ez is érdekelheti:  Harminchat éves a nagy átverés – 1989. június 16.

Végezetül talán említsük meg: a zsidó törvények alól rengeteg zsidót mentesített Horthy. Többek között azt a Sebestyén Aladárt is, akit később még Szálasi is megvédett a németektől. Sebestyén Aladárt végül a sajátjai – Rákosi Mátyás, és Apró Antal – intézték el, miután Apró (Klein) Antalnak megtetszett a villája a Szemlőhegy utcában.

Ma ebben a villában dőzsöl hazánk első – és remélhetőleg utolsó – elmebeteg miniszterelnöke egy Pápa-ellenes terrorista lányával, és az Apró-klán, élén Klein Tóni lányával: Apró Piroskával.

Érdekes: egyiküket sem találta még szükségesnek vörös festékkel leönteni a zsidó provokátor. Pedig lám, ez ugyancsak a jog által is méltányolt, erkölcsileg pozitív tartalmú, és társadalmilag hasznos figyelemfelhívás lehetett volna: dr. Dániel Péter felhívhatta volna ezzel a társadalom figyelmét arra, hogy a zsidó kárpótlások a mai napig sem teljesültek maradéktalanul: vannak olyan zsidók, akik bár elkötelezetten harcoltak valaha hazánkért, a mai napig nem kapták vissza az államtól a vagyonukat, amit nem a nácik, és nem is a nyilasok, hanem saját fajtársaik raboltak el tőlük!

Forrás: Kroko tanár úr

Nemzeti InternetFigyelő

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

0 thoughts on “A patkányok összetartanak

  1. Egyetlen hozzaszolast olvashatok! Ez mindent elarul a magyarokrol! Ez az elbutitott magyar nep nem fogja soha sem lerazni a rabigat, amit a zsidok tettek a nyakukra! Pont.
    delvideki

  2. …és ez az ítélet a „nemzeti kormány” uralkodása alatt hozatott. A „bíró úr”, dr. Kovacsics István, bíró létére pedig annak a Hit Gyülekezetnek tagja, melyet a Fidesz emelt be a történelmi egyházak közé – ahol a zsidó provokátorok százával ülnek ill. vonaglanak.
    Horthyt pedig kár gyaláznia a cionbolsevik – liberális köröknek, mert a körme alatt a piszok többet ért, mint az elmúlt ~két évtized nemzetellenes hazaárulói, silányabbnál silányabb kormányai, az MDF, az SZDSZ vagy az MSZ(M)P, de a Fideszről se felejtkezzünk el.
    Horthy egy vészterhes, igen nehéz időszakban kivezette a nemzetet a felemelkedés útjára, míg ezek az alávaló gazemberek egy tűrhető állapotból, a volt kommunista országok éllovasából, a „vidám barakkból” a béka segge alá vezették Magyarországot, koldusbotra juttatták polgárait.
    Eme szégyenletes bírósági döntés hátteréről részletesen olvashatunk a Cion bölcseinek jegyzőkönyveiből.
    A festékes magyargyalázó, de magyarokon élősködő ügyvéd jellemének és hittestvéreinek jobb megismeréséhez pedig az Anthologica antijudaica c. mű vezet el.
    Nagy Péter

  3. Ritka jó írás, egyetlen „apró”(klein) tévedéssel: A szemlőhegyi villában nem az utolsó elmebeteg miniszterelnök dőzsöl! Az most éppen uralkodik. …és nem biztos az sem, hogy ez az utolsó…
    Viszont az a nép, amelyik csak ilyeneket képes „kitermelni” magából, s azokat sorozatban a saját nyakára ülteti, hát annak vége.
    Szóval kedves”delvideki” nem mindig a zsidókat kell hibáztatni. Azok teszik, ami a lényegük. A gyáva, korrupt, ostoba „polgár” ássa meg a sírt, „hol nemzet süllyed el…”

    Patmosz

  4. Az írás lényege, hogy Horti Miklós ugyan olyan eszköze volt az igazi hatalomnak, mint a mai országvezetők! Ezért valójában szobra az azt öntögetőknek emlékeztető!
    Ha egy nép nacionalista, kirekesztő és szélsőséges esetben még fajgyűlölő is, annak van öntudata, identitása. Nagy valószínűséggel összetartó, őrzi hagyományait, viselkedési kultúráját. A stílusa a jellemzője, de ettől függetlenül életképes nációnak tudható. Sajnos a magyarság megmaradt egyedeire a fent említettek egyáltalán nem jellemzőek, pedig valaha pontosan azoknak köszönhetően lett naggyá a nemzet.A magukat jobboldalinak vallók pótcselekvése azok értelmetlen gyalázása, akiket egykor az ők által is nagyra becsült elődök hoztak helyzetbe. /mint többek közt H.M. is/ Nem az a baj, hogy az említettek a megszállókra jellemzőek, hanem az, hogy a magyar nem mer az lenni saját hazájában!

    tétlény

  5. Bocsánat, hogy egy-két hozzászólóval vitába szállok!

    A vitám kiinduló pontja a bevezetőben olvasható mondatrész, ez:
    …..”dr. Kovacsics István bíró igazolta Hofi Géza örökzöld mondását: “A magyar nem érzi jól magát, ha nem szaros a nyelve.”….”

    Kikérem magam, szüleim, szűkebb és tágabb családom és nagyon sok honfitársam nevében Hofi Géza mondását!
    A MI nyelvünk soha nem volt ilyen! Nem is gazdagodtunk meg – anyagiakban, hatalomhoz sem jutottunk, ám becsülettel élünk, éltünk.

    A Hofi-féle szó szófajilag inkább jelző, – annak sem jó -, nem pedig főnév! Megengedem, sőt melegen ajánlom a Hofi-féle kártékony jópofizás leszűkítését azokra, akiket megillet…

    Kérem, gondolkozzanak el ezen, mielőtt nekibúsulásukban saját magu(n)kat elkezdené(n)k szidni, ócsárolni..

    Teleki

    1. Teljesen egyetértek Teleki úrral.

      Egy dologgal még kiegészíteném: Hofman elvtársat idézni a magyar néplélek leírására inkább a cikk írójáról mond el valamit, mint a valódi magyar néplélekről.
      A magyar nyelv, a néplélek és fogalmazás a legritkább esetben ordenáré és obszcén. Hofman és a hofmanok viszont mindig is mosdatlan szájúak voltak. Erről szólnak a „Móriczka viccek”. De ezek nem a mi vicceink – ez az ő szennyes lelkük.
      Miért is kell nekünk hofmanokat idézni, amikor egyetlen sejtjükkel soha sem vállaltak sem azonosságot, sem közös sorsot a magyarsággal, eléggé perverz gondolat.

      Ezek az emberek a dánielek és a kovacsicsok pedig igazából abba „döglenének” bele, ha nem foglalkozna velük senki. Életelemük a skatulyázás, mi meg buzgón hiszünk nekik. És még lelkesek is vagyunk, amikor megünnepeltetik velünk az „ünnepeiket”, és mi meg hódolunk az általuk állított szobrok előtt, a modern „aranyborjúk” előtt. Pedig ostobábbak, mint két pár rendőrcsizma. Abból élnek, hogy elhisszük a bölcsességükről szóló, maguk kreálta meséket.
      De abban a világban, amelyben a közszolgálati média vezető személyiségei több mint felében ehhez a minket mindig csak ócsárló fajhoz tartoznak, ideje lenne elgondolkodni azon végre, hogy a Numerus clausus nem volt egy eget verő botorság és ma nagyobb szükség lenne rá, mint valaha volt.

      Per Spegulo

  6. Horthy hőstette, ostobáknak!

    1919-ben Horthy Miklós ugyancsak nyugati, elsősorban francia támogatással szerezte hatalmát. Horthy az országra törő antant oldalán a hont védelmező fehér tisztek vezette vörös hadsereg ellen gerilláskodott, majd hatalomra jutását követően annak legendás főparancsnokát Stromfeld Aurélt börtönbe vettette. Stromfeld Aurél nemcsak parancsnok, de a magyar nép zászlóvivője is volt, kinek sikeres hadjáratait a nyugat csak hazugsággal (Clemenceau jegyzék) és persze a magyar politikai vezetés ostobaságát kihasználva tudta megtörni.
    … A hadsereget ezzel az árulással Teleki Pál és Julier kelepcébe csalták. A vereség elkerülhetetlen volt… A történelem ítélkezni fog: Horthy Miklós, Bethlen István és Teleki Pál grófok, Julier Ferenc és társai méltó utódai a negyvennyolcas muszkavezető mágnásoknak. Nemeskürthy István Édes Erdély 116. o.
    (Horthy) A császár inasa odaadja az ország kétharmadát, hogy Ő kormányzó lehessen, és a proletárdiktatúrát okolja a maga árulásáért. Végül a maga patkánybőrének mentése érdekében Szálasinak is hajlandó a hatalmat átadni! (legvégül dísztemetést ád néki a hálás MDF-es utókor)
    Később új árulók jönnek, akik az új hatalom kiszolgálásával hajtják a népet új igába akár az orosz tankok behívása árán is. A saját uralmuk fenntartása érdekében mindenre képesek és hajlandók!
    Találsz e nagyobbat, oly bolondnál?
    Ki Erdélyt megy vívni a Donnál! újjabb 1 millió
    magyar halálát okozva! „Nagy formátúmú” barom= politikus!

    lényeglátó

  7. Tisztelt Lényeglátó!

    Ön Nemeskürty István Édes Erdély című könyvéből idéz. Hadd hívjam föl ezzel kapcsolatosan egy lényeges dologra a figyelmét!
    Ez pedig az Előszó-ban található keltezés.

    1988. július. (!!!)

    Lényeges! A mű keletkezésének korszaka, az akkori politikai-eszmei irányvonalak. Pl. Nemeskürty István tollából – itt, ebben a műben – nem látom a Károlyi-kormány hadügyminiszterének még csak halvány bírálatát sem. Pedig e személy – hadügyminiszterként – „nem akart látni katonát”. (….) Nem olvastam arról sem tőle, hogy milyen hírét keltették a nagyvilágban a Szamuelli-vezette „falujárók” rémtettei.

    A másik, amit csak halkan jegyeznék meg.
    Minden elismerésem és tiszteletem dr. Nemeskürty István úré, de ő is csak egy ember, aki tévedhet, akár kutatóként is.
    Ahogyan ezt tette a Sacra Hungarica című film forgatókönyve megírásánál is, amikor teljesen figyelmen kívül hagyott igen pontos kutatási eredményeket (ötvösök megállapításait, vagy anyagszerkezeti fizikai méréseket) a Magyar Szent Korona egységességét illetően. Nekem óriási csalódást okozott ezzel, és elbizonytalanított tudásának, véleményének megalapozottságában….

    A Telekiek nagy tisztelője

  8. Bocsánat! A film címe helyesen: Sacra Corona Hungariae

    Teleki….

  9. Hadd folytassam tovább Lényeglátónak szánt gondolataimat!

    Most találtam meg a világhálón egy öt részes videofelvételt. Horthy István születésének 100. évfordulójára emlékező ünnepség. 2004.12.05. (http://www.youtube.com/watch?v=TaK8Hp_CavA)

    Aki az ünnepi beszédet, előadást tartja, az dr. Nemeskürty István professzor úr.

    Melegen ajánlom, elsősorban Lényeglátó hallgasson bele!

    Ilyen mondatokat hallani: – az igazán sok és nagy hősöket felmutató magyar történelmünkben volt-e tengerésztiszt, tengernagy? válasz: igen, volt, s az Horthy Miklós… „tisztelegjünk gondolatban ez előtt a férfi előtt!”..

    aztán: a magyar család a nemzet megtartó magja gondolatsor után: „kiválóan szolgálta a nemzet ügyét a Horthy család”…

    továbbá: Horthy Miklós kormányzósága alatt volt -1541-et követően – először újra független Magyarország, és itt – Nemeskürty szerint is illetlen – párhuzamot von Szent István és Horthy között…

    Tehát: 1988-ban egészen mást írt Nemeskürty, vagy mást KELLETT írnia Nemeskürtynek!! (Lehet, ez volt az ára, hogy egyáltalán Erdélyről vagy másik művében a magyar hadseregről úgy írhasson, ahogy írt)

    Tehát óriási tévedésben él az, aki megreked egy szocialista rendszerben íródott mű idézésénél….

    A Telekiek ….

  10. „A patkányok összetartanak” – egészen addig amíg nem éri őket támadás,ha bajban vannak akkor egymást is marják.
    H.B.
    „A patkány az patkány, nevesincs, jelleme sincs, moráltalan csatornatöltelék, amely ha marni akar, gyáván az ő szintjére akar lerángatni, mivel ott érzi magát előnyben és ennek jelét is adja, szinte tudtán kívül…”

    Ez lehet a győzelmi kiutunk!!!!! (Híradmin)

Leave a Reply to tétlényCancel reply