Never ending story – avagy a Vietnámi háború tanulsága –

Rabszolgalázadás ütötte fel a fejét a gyarmaton. Ez mielőbb intézkedést kíván! A népnek kezd elege lenni azokból, akik büntetlenül tapodnak a hátán a csúcsra vezető úton, s teszik mindezt hosszú évtizedek óta, következmények nélkül, büntetlenül. De kezd elege lenni az ivadékaikból is, akik a szülők cselekedeteiért ugyan nem felelnek, de azokból hasznot húztak, szintén hosszú évtizedekig, viszont korántsem következmények nélkül.

Valamilyen megmagyarázhatatlan, ám annál érdekesebb módon, rendszerektől gyakorlatilag függetlenül, mintegy hitbizományként hullott ölükbe a hatalom továbbvitelének lehetősége. A teljesség igénye nélkül említsük meg az 1956-os forradalmat gyalázó Havas Szófiát – Horn Gyula unokahúgát –, aki 2010-ben az Országgyűlésbe ugyan már nem került be, viszont a 2010 októberében megrendezett budapesti önkormányzati választásokon az MSZP-színeiben ismét bekerült a Fővárosi Közgyűlésbe. A hatalomban ácsingózott jó sokáig a parlamenti patkóban elücsörgő, a nép egyszerű gyermekeinek ajkán csak „körmös Bauer”-ként emlegetett rettegett ÁVH-s tiszt csemetéje Bauer Tamás is, kebelbarátjával és párttársával, azzal a Pető Ivánnal, kinek felmenőjéről szintén találunk fotográfiát a Terror Háza Múzeum falán.

A familiáris hatalomöröklődés előkészített, valamint a kitaposott ösvény fogalomkörébe tartozó szóösszetétel eredeti jelentéstartalmát messze meghaladó alapossággal és gondossággal előre megírt forgatókönyveivel ma is találkozhatunk. Legyen elég – szintén a teljesség igénye nélkül – e helyütt megemlítenünk Vitézy Dávidkát, a miniszterelnökkel rokonságban álló „tehetséges” aranyifjú nevét. Kemény a csávó, ehhez kétség sem férhet. Az „itt képezzük az ország jövendő vezetőit!” vagy valami hasonló jelmondatú Lauder-iskola elvégzése után azonnal az újonnan létrehozott Budapesti Közlekedési Hivatal élén találta magát, ahol (pártunk, kormányunk és vezérünk legnagyobb dicsőségére:-) azóta is vitézül helyt áll a különböző csatározások közepette.

Egyelőre konszolidált keretek között zajlik az eseménysorozat, még nem került képbe az unió területén tetszés szerint bárhova vezényelhető gyors reagálású haderő bevetése. A kormányfő meg is tesz mindent annak érdekében, hogy erre ne is kerüljön sor. A Magyar Rádióban ily szavakkal terhelte meg a levegő könnyű szekerét, hogy szállítná azokat a hallgatói fülekbe:

Az IMF-hitel – a kisebb kamatok miatt – az államadósság csökkentésére is jó.

(A muszlimoknál meg egyáltalán nincs kamat, a még olcsóbb lenne, nem? – A szerző csak költői kérdést tett fel:-)

Fordítsuk le magyarra, mit is jelent ez.

Ismét egy olyan, az emberek számára érzékelhetetlen következményekkel járó újabb eladósodási fokozat – mert hiszen hitelből finanszíroznánk az előzőleg felvett hiteleket – mely azonkívül, hogy tovább taszigál bennünket az eladósodás és a kamatrabszolgaság zötyögősen rögös országútján, az égadta világon semmi másra nem jó.

Ismét az eladósodottságot minden áron fenntartó, a kamatos kamaton keresztül eleve teljesíthetetlen, azaz visszafizethetetlen feltételeket szabó modernkori rabszolgatartókat elvtelenül és feltétel nélkül kiszolgáló komprádor szemléletmód az, aminek tanúi lehetünk.

De mit csodálkozunk ezen, amikor lépten-nyomon ezzel a mentalitással találkozunk. A diákhitel életre szóló eladósodottságot előre vetítő perspektívájától kezdve, a Budapest Bank fiatalok fogyasztási éhségére apelláló kétségkívül rendkívül szórakoztató, ugyanakkor már-már az infantilizmus és idiotizmus határát súroló, a két nagy kedvenc Kapa&Pepe nevével fémjelzett Tandemfutárok című reklámkampányán keresztül Varga Miska össznépi, országos hűtő- és TV-vásárlásra buzdító ötletelése után a miniszterelnök legutóbbi bejelentéséig bezárólag.

Az egészben a kondicionálás a legrosszabb. Immáron az egyes ember szintjén – és mindjárt az életpálya legelején, a diákhoitellel – hintik el a nem gondolkozás magvait. Mivel eleve kevés pénzt hagyunk nálad, vedd természetesnek, hogy csak hitelből finanszírozhatod az életedet! Az eladósodás az élet természetes része, velejárója. Még gondolati szinten se merüljön fel az a kérdés, miért nem hagynak nálad több pénzt, mondjuk annyit, hogy eladósodás nélkül létezhess, hitelek nélkül életben maradhass.

Az okos ember más kárán tanul, de a jelek szerint, minket nagyon elbutítottak. Az Amerikai Egyesült Államok a legjobb példa arra, milyen katasztrofális világnak nézünk elébe, amikor úgy vetetnek a nyakunkba adósságokat több évtizedre előre, hogy a bérből és fizetésből élő alkalmazotti létformát gyakorlatilag bármelyik pillanatban kihúzhatják alólunk. Ráadásul úgy, hogy nem sok esélyünk marad visszakerülni a munka világába. Végzetes könnyelműség, könnyelmű felelőtlenség. Sokszor egy egész életre szólóan!

Kicsit olyan ez, mint a vietnámi háború tanulsága. Ott sem az volt a lényeg, hogy győz-e Amerika, vagy sem, hanem az, hogy soha ne érjen véget a háború, de legalábbis a lehető legkésőbb.

Tényleg csak egy kicsit olyan ez az egész, mint a vietnámi háború, mert jelen esetben már nincs meg a másik, a „lehető legkésőbb” nevű opció, itt már egyértelműen rámentek a „NEVER ENDING STORY” a soha véget nem érő, vagy még inkább szemléletes ha úgy fogalmazunk, a VÉGTELEN történet megképződésére.

Különösen érdekes ez a tekintetben, ha visszaemlékszünk Drábik János szavaira, aki nem ma kezdte a szakmát, és immáron többször is kijelentette:

„Az államadósságot nem lehet kifizetni! Az államadósság fizetését meg kell tagadni és kész! Ez a megoldás!”

Mindeközben a miniszterelnöktől állandóan azt halljuk, hogy mindent meg kell tenni az államadósság csökkentése érdekében, elsődlegességet élvez a dolog minden mást megelőzve. Még az is, aki nincs megáldva közgazdasági vénával, nem ért pénzhez, üzlethez, de mondjuk van józan paraszti esze, még az is felfogja, hogy egy olyan stratégia, mellyel számolatlanul öntjük bele a lóvét egy feneketlen zsákba, ami mohóságát tekintve még egy fekete lyukat is megszégyenít, nos az sok jóra nem vezet. Úgyis mondhatnánk, végzetes lehet.

Pedig mi még viszonylag jól jártunk az államhoz képest, hiszen az embereknek – egyelőre! – még nem írják elő a bankok, hogyan éljenek, mire költhetnek és mire nem, hogy ki tudják fizetni a havi törlesztőrészletet. A magyar államnak viszont előírják! Képzeljék el mi történne akkor, ha az egyes ember számára is előírnák, hogyan élhet, mire költhet és mire nem azok után, ha mondjuk részletre vásárol egy tévét, autót, ne adj’ isten egy lakást! Tényleg nem akarok ötleteket adni, de ahhoz képest a manapság adósrabszolgaságként emlegetett felállás csupán laza bemelegítőkörnek tűnne csupán.

Persze ezt nem merik megkockáztatni, hiszen a rendőri vezetők kivételével, a tömegeket gumibotokkal, viperákkal, könnygázlövedékekkel, paprika spray-vel és alkalomadtán vízágyúkkal kordában tartó rendőröket – egyelőre még! – nem fizetik meg annyira, hogy ne lennének rászorulva ők is a hitelekre.

Most értjük csak meg igazán, miért válhatott ikon Hofi Gézából. Ja kérem, az evergreen (örökzöld), az párt-, kor- és rendszersemleges! Gejza régi kabarészáma jut eszembe, amikor anyósának magyarázza, hogyan üti egyik marxista a másik marxistát, és azon kesereg, hogy „olyan sokan azé’ nem vagyunk!” Képzeljük magunk elé a látványt, amikor szembenéz a rendősorfal a tüntetők derék hadával, aztán kisvártatva elszabadul a pokol, ahogyan azt manapság a mediterránumról szóló hírekben láthatjuk. Hazai változatban ez körülbelül azt jelentené, hogy egyik svájci frank hiteles, ó pardon, rosszul mondom: egyik sváci frank alapú hiteles üti a másik svájci frank alapú hitelest. Az győz, aki a végén életben marad. Akinek állambácsi ad (és engedélyezi a viselését) droidpáncélt, ad (és engedélyezi a használatát) könnygázlövedéket, paprika spray-t és vízágyút.

A másik, a szerencsétlenebb sorsú svájci frank alapú hiteles, ha már szívott a bankoknál, most szív az államnál is, annál az államnál, mely állítólag az ő érdekeit kellene, hogy képviselje, hiszen még bukósisakot sem vehet fel egy-egy tüntetés alkalmával, védendő a fejét, vagy éppen a szemeit, mivel a törvény kimondja, felismerhetőnek, azonosíthatónak kell lennie. A rendőrnek nem kell, csak neki! Nincs gond, ha a szél lefújta az azonosítószámot, láttunk már ilyent. A nagy kérdés az, mi történik majd akkor, ha a nép ezt is megelégeli, és visszaüt, ne adj’ isten visszalő? Azért majd ki vállalja a felelősséget?

Megáll az idő! Emlékeznek még a régi slágerre? Az égen néma álló csillagok, a Földön pedig – a keresztre feszítésen már régen túl vagyunk – egy nemzet fekszik kiterítve, magatehetetlenül két vállra fektetve. A hosszú pórázra engedett láncos kutyák pribékjei – az előző gazda pribékjeinek ivadékai, akiket ez az új, mostani gazda nagy gondossággal és alapossággal szintén a sorainkból választott – a nekik hullajtott (Francisco szavaival) játékpénz reményében még ránk is taposnak, hogy biztosan lent maradjunk. Ma már nem orosz sztyeppe-bakanccsal, de higgyék el, a Dolce&Gabbana tűsarka legalább akkora, ha nem nagyobb fájdalmat tud okozni.

De ne keseredjünk el! Már eljutottunk a közbenső fázisig, és hát ez is több a semminél. A pasztát már kinyomták a tubusból, azt oda nem, vagy csak hihetetlen nehézségek árán lehet visszapasszírozni. Egyelőre a hihetetlen nehézségek időszakát éljük és árát fizetjük, fizettetik velünk, de előbb vagy utóbb, reméljük inkább előbb mint utóbb, rájönnek arra, hogy kár a gőzért, mert nem fog menni a dolog és felhagynak ennek a hiábavaló tevékenységnek a minden áron való erőltetésével.

János megadja számunkra a megoldást is:

Olyan gazdasági viszonyok közé kell hozni ezt az országot, hogy a legalapvetőbb szükségleteit és érdekeit a saját munkájával tudja előállítani, még pedig úgy, hogy a magyar a magyarnak dolgozzon, ne pedig az uzsorásnak, aki legfeljebb ad neki egy olyan munkabért, ami az európai átlagnak az egyharmada, egynegyede, mint most is.

Asszem ebben minden benne van.

Isten áldja Magyarországot!

1 öntudatos pécsi polgár

www.johafigyelunk.hu

Nemzeti InternetFigyelő