KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A kirúgott kenyai Facebook-moderátorok beperelték Metát

A kenyai Facebook tartalommoderátorok egy csoportja, akiknek januárban felmondták a szerződését, pert indított a Meta, a közösségi médiaóriás anyavállalata ellen. A pert, amely „jogellenes elbocsátásra” hivatkozik, és amelyet 43 volt alkalmazott indított, hétfőn jelentették be.

Az ügy „a közösségi médiavállalatot és annak vállalkozóit támadja az alkalmazottak kirúgása miatt”. A helyi médiában megjelent hírek szerint a Meta-t azzal is vádolják a volt alkalmazottak, hogy „feketelistára tették őket”.

A Meta, amelyhez a WhatsApp és az Instagram is tartozik, kevesebb mint hat hónap alatt mintegy 25 százalékkal csökkentette munkatársainak számát, mivel a technológiai iparág magas kamatadóssággal és a rekord inflációval küzd. Mark Zuckerberg vezérigazgató a múlt héten jelentette be a legutóbbi, 10 ezer fős globális létszámleépítést.

A kenyai tartalommoderátorokat a Sama nevű munkaközvetítő cégen keresztül alkalmazták, most diszkriminációval és jogaik megsértésével vádolják a Metát és partnereit.

„Januárban a Facebook kenyai Nairobiban található moderációs központjában dolgozó 260 tartalommoderral közölték, hogy a Sama elbocsátja őket” – áll a közleményben. Hozzátették, hogy a moderátorok „kritikus biztonsági munkát” végeztek Kelet- és Dél-Afrikában, mégis „egyik napról a másikra” veszítették el állásukat.

A tartalommoderátorok feladata az erőszakot, gyermekpornográfiát és terrorista propagandát tartalmazó anyagok átvizsgálása.

Egy kenyai civil szervezet és két etióp állampolgár tavaly decemberben panaszt nyújtott be a Meta ellen, azt állítva, hogy a platform nem tesz eleget az online gyűlölet megfékezéséért. Egy 1,6 milliárd dolláros kártérítési alap létrehozását is követelték az áldozatok számára.

Bírósági beadványukban a felperesek azt állították, hogy az ilyen tartalmaknak való napi kitettség miatt, sok moderátor mentális egészségügyi problémákkal küzd, például depresszióval, szorongással és poszttraumás stresszel.

A kenyai Meta moderátorok állítólag 2,20 dollár körüli órabérért dolgoznak, ami lényegesen kevesebb, mint más országokban dolgozó társaiké, akik 18-20 dollárt keresnek óránként.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kapcsolódó cikkek

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük