KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A Jobbik népszavazást szeretne az uniós fiskális egyezményről

A Jobbik felszólítja a kormányt, hogy még annak életbe lépése előtt írjon ki népszavazást az Európai Tanács tagállamai által hétfőn véglegesített költségvetési fegyelmet növelő kormányközi szerződésről – jelentette be a Jobbik alelnöke keddi sajtótájékoztatóján, Budapesten.

    Balczó Zoltán szerint elfogadhatatlan, hogy Orbán Viktor hétfőn „félretéve korábbi aggályait”, vita és az előzetesen vállalt parlamenti döntés nélkül elkötelezte Magyarországot a költségvetési unióhoz való csatlakozás mellett. A Jobbik szerint ennek a szerződésnek az életbe lépése súlyos következményekkel járna az ország nemzeti önrendelkezésére, ezért is kezdeményezik népszavazás kiírását a témában…

Balczó Zoltán emlékeztetett rá, hogy Orbán Viktor tavaly decemberben még komoly aggályait fejezte ki a szerződés kapcsán az abból fakadó túlzott gazdasági és politikai kötöttségek miatt és a parlament támogatásához kötötte a szerződéshez való csatlakozást. A Jobbik alelnöke szerint „sajnos” nem a megállapodás tervezete változott meg, hanem Orbán Viktor álláspontja. A költségvetési fegyelmet növelő kormányközi szerződésről az Európai Tanács hétfői, brüsszeli ülésén született megállapodás. Az egyezményt elvben a 17 euróövezeti ország köti, de csatlakozhat hozzá a többi 10, eurózónán kívüli EU-tag is. Hétfőn Nagy-Britannia és a Cseh Köztársaság kivételével az összes tagállam a csatlakozás mellett döntött. Orbán Viktor a csúcstalálkozót követően úgy nyilatkozott: Magyarország azért hajlandó csatlakozni a szerződéshez, mert a magyar diplomáciának a szerződés részleteinek kimunkálása során sikerült elfogadtatnia a Budapest számára kedvező szabályozást. Így a szerződés jogi következményei a csatlakozó, nem euróövezeti országokra nézve csak az eurózónába való belépéstől fogva lépnek életbe. Emellett a szerződés nem tesz utalást a Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök és Angela Merkel német kancellár által korábban felvetett „euró plusz” intézkedéscsomagra, amelynek elemei közül az adóharmonizáció Magyarország számára elfogadhatatlan lett volna.     Az új szerződés aláírói egyebek között kiegyensúlyozott államháztartás folytatása mellett kötelezik el magukat, vállalják, hogy ezt kiemelt jogszabályba iktatják, és tudomásul veszik, hogy a küszöbök tartós átlépése szankciókat vonhat maga után. A szerződést a tervek szerint a következő uniós csúcstalálkozón, márciusban írják alá.

Ez is érdekelheti:  Orbán Viktor: Az emberek akaratát nem lehet félresöpörni - Ukrajna uniós tagsága közvetlenül fenyegető veszély

MTI – 2012. január 31.

NIF

Mementó 2006 emlékmű

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

0 thoughts on “A Jobbik népszavazást szeretne az uniós fiskális egyezményről

  1. Megsúgták a brüsszeli eligazításon az orsós likud vityának, hogy ha sokat ugrál akkor megy a süllyesztőbe! Ennyi „változás” történt a „fiskális egyezményben”!

  2. Hát igen, nem várható el a birkáktól, hogy ugorjanak oda a szakadékhoz, oda kell terelni őket.

  3. Üdvözlendő a Jobbik kezdeményezése, azonban Orbánnak esze ágában sem lesz népszavazást kiíratni a témában.

  4. Előbb fogunk ejróval fizetni, mint gondolnátok! 🙂 Gyakorlatilag már be is nyelte a csalit a jónép. „Nem vagyunk az ejró zónában, tehát ránk nem vonatkozik.” Ha az aláírás is meglesz, akkor már horogra akadtunk, csak még hagynak szaladni. Szerintem 3 éven belül ejró lesz. És a akkor majd megérezzük a csapda szorítását, ha eddig még nem lett volna elég.

Leave a Reply to kató rudiCancel reply