KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A Japán földrengés következménye: Robbanás az atomerőműben (videóval)

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Japán idő szerint ma délután 4 óra körül, nagyjából egy nappal a tegnapi drasztikus földrengés sorozat kezdete után a fukusimai atomerőmű 1. sz. reaktorában több száz kilométeres körzetben is érzékelhetően hatalmas robbanás történt.

A Tokió áramellátását biztosító erőmű négy meghatározó épülete közül a bal szélsőből füst szállt fel. A tegnapi, Richter-skála szerinti 8,9-es brutális földrengést követően az erőmű működését a biztonsági berendezések leállították. Eközben meghibásodás történt, a reaktor fűtőrúdjainak hűtése leállt és a hűtővíz melegedni kezdett.  A szakemberek a nukleáris sugárzást is tartalmazó gőz kieresztésével próbálták elkerülni a tragédiát, ami végül mégis bekövetkezett. Részletes hírek egyelőre nincsenek.

 

A NHK állami televízió a reaktor délelőtti fényképeit összevetette a jelenlegivel, amin a felrobbant épület rongálódása szemmel látható. Értesülések szerint a robbanásban négyen megsebesültek. A szakértők a környék lakóinak a televízión keresztül javasolják, hogy otthonaik nyílászáróit zárva tartsák, kint csak gézmaszkban közlekedjenek, és a szabadban lévő vízből, zöldség-gyümölcsből ne fogyasszanak. Az esettel kapcsolatban rövidesen sajtótájékoztató várható.

[youtube=http://www.youtube.com/watch?v=vbBk0Y6cQZQ]

A fukusimai atomerőmű robbanásának pillanatai

Tudvalévő, Japán tagnap bekövetkezett legnagyobb földrengése és az azt követő cunami 6-10 méteres hullámai 100 milliárd US dollár kárt okoztak, és több mint 1400 emberéletet követeltek. Az atomerőműben bekövetkezett robbanás következményei egyelőre beláthatatlank.

 

Doma-Mikó István

Tokió

Nemzeti InternetFigyelő

Ez is érdekelheti:  Szijjártó: a NATO retorikája a csapatok Ukrajnába küldéséről, közelebb hozza a harmadik világháború veszélyét

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

0 thoughts on “A Japán földrengés következménye: Robbanás az atomerőműben (videóval)

  1. Kedves István! Aggódva várjuk a további részleteket. Nagyon szomorú ez a hír. Milyen távolságra vagy az atomerőműtől?
    Vigyázz nagyon magadra!

  2. Néhány éve, amikor arról vitázott a sajtó, hogy jó-e az atomerőmű, vagy inkább szélerőműveket kell építeni, azt mertem írni, hogy aki az atomerőművek mellett kardoskodik, az a halál mellett áll ki, s maga is – még ha neves fizikusról van is szó – gyilkos. Kaptam is érte rendesen. Most azonban igazolódni látszik az akkori elméletem és véleményem. Elmebeteg mindenki, aki az atomerőműveket erőlteti, mint energiaforrást. Az összeset le kellene szerelni és helyettük más erőforrásokat építeni. Minden atomerőmű potenciális atombomba, mert a természeti katasztrófákat egy sem bírja el.

  3. Mikor értik meg már végre a döntés hozok hogy be kell zárni a földön az összes atomerőművet? Ki lehet ezeket váltani csak akarat kellene az atom maffiával szemben! Vagy így teljesítik a céljukat hogy csak ötszáz millió ember maradjon a földön?

  4. A HAARP a világot uraló cionista pénzügyi hatalmasságok birtokában van. Az antennarendszerrel előállított alacsony frekvenciájú rádiósugarak ionoszféráról visszaverődő nyalábja hatalmas teljesítményű, ami bárhol kiválthat egy ilyen fokozatú földrengést. Ez is, mint sok minden más (WTC, Irak, Afganisztán, Kazcynski..) a cionista hatalmak emberiség ellenes terrorista akciója volt, mert lényegében akik fennhangon hirdetik a terrorizmus ellenes harcukat, ők maguk a terroristák, USA, és Izrael vezényletével.

    1. Meggyőződésem ,hogy igy volt,ahogy leirtad…minden erre utal…tegyük hozzá: sajnos!

Hozzászólás a(z) Keszthelyi Ferenc bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük