A Fidesz-kormány benyal a szerbeknek – Trócsányi ígérete szerint hazánk támogatja Szerbia eu-s integrációját
Amikor szeptember 16-án Röszkénél fizikai támadás érte hazánkat, sem a szerb határrendészeti szervek, sem a a szerb rendőrség nem avatkozott közbe azért, hogy a dühöngő és kézivezérelt szélsőséges hordát megfékezze.
Néhány órára le is dermedt a politikai légkör Magyarország és Szerbia között. Majd ezt követően, mintha mi sem történt volna, Szíjjártó és szerb kollégája szinte egymással ölelkezve tudatta a nagyvilággal, hogy lényegében Magyarország és Szerbia között teljes az egyetértés és minden kérdést sikerült tisztázni, hiszen hazánk és a szerbek érdekei közösek. (Tudniillik, ezt a közös érdeket Európai Uniónak hívják.)
Trócsányi László magyar (j) és Nikola Selakovic szerb igazságügyi miniszter a Kisebbségi jogok érvényesítése Magyarországon – a legjobb gyakorlat bemutatása című konferencia megnyitóján. MTI Fotó: Molnár Edvárd
A minap Trócsányi László igazságügyi miniszter találkozott – természetesen nagy egyetértésben – szerb kollégájával, Nikola Selakoviccsal. Trócsányi hazánk részéről lényegében biztosította a szerbeket, hogy Budapest semmilyen akadályt nem gördít Szerbiának az EU-hoz történű csatlakozása elé.
A teljes anyag itt olvasható:
Budapest támogatja Belgrád uniós integrációját”
Ebből is világosan látszik, hogy a Magyar Kormány ugyanúgy folytatja petyhüdt, lagymatag, a valóságban a magyar nemzeti érdekeket nemigen képviselő politikáját, mint ahogyan azt 1947 óta folyamatosan látjuk, az egyébként az alkotmányos jogfolytonosságot figyelembe véve valamennyi törvénytelen magyarnak álcázott kormánytól .
Ne tévesszenek meg senkit Orbán Viktor és a Fidesz nemzeti szónoklatai, miközben a cselekedetek teljesen mást mutatnak. Gondoljunk csak a Temerini fiúkra vagy a Dr. Gaudi-Nagy Tamást perbe fogó ügyészség egyébként teljesen törvénytelen eljárására (a bíróságnak nem is lett volna szabad befogadnia az ügyészségi feljelentést) a Pásztor Istvánt ért inzultussal kapcsolatban. Ugyanis ezek a megnyilvánulások mind szorosan kapcsolódnak a magyar kormányzat valódi arcához, melynek semmi köze a magyarság nemzeti érdekképviseletéhez.
Emlékeztetőül néhány ezzel kapcsolatos anyag:
Miközben Áder megkövette Pásztort, bevetették a TEK-et és a BRFK-t a más véleményen állókkal szemben
Nemzeti jogvédő a vádlottak padján – Gaudi elleni koncepciós per első tárgyalása
Rángatja a hatalom Gaudit, holnap akár Ön is sorra kerülhet
Mi is történt valójában Pásztorral? (vágatlan videó)
Győzelem: felmentettek a Pásztor-ügyben! (videóval frissítve)
Geönczeöl Gyula meglátásai:
Nekik is vannak tapasztalataik, amit át adhatnak. Pl. magyarok tömegsírba lövetése, benes típusú kollektív jogfosztás, beköltözés a kitelepített németek házaiba a Délvidéken a szerb többség érdekében. Persze az uniót kell kiszolgálni, mivel az Unió rátámadott a magyarokra a mostani déli demarkációs vonal védelme miatt. Közben szlovák csapatok is mennének oda, csak cserébe bezárhassák Felvidéken a magyar iskolákat. Mert hát a szerb Matica kópiája a tót Matica. Ennél az angolok is okosabbak voltak a balkáni háború idején, amikor Clinton is arra kérte Orbánt, hogy engedje az angolokat kitakarítani a szerbeket a Délvidékről. De Orbán, Soros tiltása miatt nem engedte. Most meg szembe került vele, mert éppenséggel Magyarországot akarja Soros elárasztani mindenféle népekkel. A valóságban az unió fél az orosz partraszállástól Ó-Szerbiában, ahol erre már az orosz bázisokat kiépítették. Így a magyarok fizessék a szerb beolvadás árát az unióba csak úgy ingyen, csakhogy erre még az orosz is válaszolhat, és Milosevics bandái, akik kővel dobálták meg augusztusban a jelenlegi szerb államfőt. Ember tervez, Isten végez. Sine ira et Studio (Tacitus): Harag és részrehajlás nélkül…És a politikai percemberkék kapkodása helyett. A Világot soha sem kormányozták sok ésszel, és ez így van ma is. Csakhogy ez nem kötelező mindenkire. A kivétel ez alól szebb. És Magyarabb.
Kapcsolódó:
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Folyamatos támadás alatt a röszkei határátkelő
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)