KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A dögszag

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A meztelen csigának összehasonlíthatatlanul nagyobb becsülete van előttem – még akkor is, amikor gusztustalan nyálkáját húzza maga után –, mint azoknak az ócska, takonygerincű senkiknek, akik nagy pénzekért saját hazájukat, és a magyar nemzetet ócsárolták ma hamisan vádaskodva Brüsszelben.

Ma Európa minden vezetője és pártjai egytől egyig a Schwartz Sörös-Sorost mozgató pénzhatalom zsebében vannak. Ennyi aljasságot, ocsmány hazudozást, jellemtelen és saját népeiket is megölni készülő bűnöző politikust nem láttam még egyszerre… A pénz, a Mammon valami nyálkás, undorító féreggé tette az Uniós frakciótagokat, akiket hamarosan felemészt az, amit tettek Európával.

Jelzőzhetetlen ama néhány pondró is, akik „magyarnak” nevezve magukat szólaltak fel a magyarság ellen, Magyarország ellen, Orbán Viktor miniszterelnök ellen hazudozva és olyan aljassággal, amelyhez képest Hitler, Sztálin és Lenin, de még Rosenfeld Matyi bácsi is csupán megtévedt kisinasok voltak.

Egy hullarabló pénzén, árultak hazát ma olyanokkal árulva egy gyékényen, akik saját népüket is kiszolgáltatják ócska, liberálisnak nevezett szennyüket tartva egyedüli megváltónak… és saját lányaikat, fiaikat, asszonyaikat teszik ki az erőszaknak, a férfiakat a halálnak, a nemzetüket hitük maradványait és kultúrájukat a pusztulásnak… s talán meg is érdemlik ezt azok a nemzetek, amelyek odáig süllyedtek, hogy árulóikat választották meg saját képviseletük ellátására.

Lélekben a történtek miatt összehívtam a magam statáriális bíróságát, megvizsgáltam az ügyet, és nem találtam mentséget a hazaárulásra. Lélekbíróságom ezeket az embernek látszó egyedeket halálra ítélte. Az ítéletet végre is hajtottam lélekben.

S most bűzlő dögként rothadnak emlékezetemben, mert is nem temettem el őket. Bírhatatlan dögszaguk állandóan érződjék! El ne felejtsem, s a nemzet se felejtse: – van még néhány ebből a most lélekben kivégzett trágyadombra való moslékból.

Amely képes arra, hogy nemzetét idegen pénzen, idegenben, aljas hazugságokkal, a világ előtt sárba tiporja. Igaz, könnyű nekik, hiszen az Unió parlamentjének többsége is efféle kiüresedett, ócska bűzlő, foszladozó dög, akik „saját” nemzetüket gyilkoltatják halomra hamarosan.

Niedermüller, Balczó, Jávor, Újhelyi számomra nincs többé. Nem kérdezem nemzetiségüket, vallásukat, politikai hovatartozásukat. Egyetlen dolog köti össze őket: gerinctelen hazaárulók, akik történelmünket, nagyjainkat, értékeinket adták el – Schwartz SörösSoros bácsi harminc ezüstjéért, majd lelkemben rothadó döggé lettek… hiszen csak az ember tud meghalni…

Lelkemből kipusztítottam tehát őket, mert nagy teher volna hordani a kereszténység és a magyarság ellen véghezvitt legaljasabb bűn elkövetőinek emlékezetét… Így pedig, nincs többé dolgom velük…

Stoffán György

 Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

8 thoughts on “A dögszag

  1. Jól látod!!! Ők a saját sírjukba fognak belepottyanni!

    2017. április 27. 13:55 Nemzeti InternetFigyelő (NIF) írta, :

    > Híradmin posted: „A meztelen csigának összehasonlíthatatlanul nagyobb > becsülete van előttem – még akkor is, amikor gusztustalan nyálkáját húzza > maga után –, mint azoknak az ócska, takonygerincű senkiknek, akik nagy > pénzekért saját hazájukat, és a magyar nemzetet ócsárolták” >

  2. Jajj, hogy adhattok teret ennek a Németországban élő zsidesz pénzén őrjöngő megélhetési cionzsidó idiótának gyuszónak! Balczó, hogy kerül ebbe a vörös bandába ?

  3. Igen, döbbenetes és mélységesen felháborító, s a legszomorúbb a jobbik részvétele ebben az aljasságban.Nincs reá mentség!
    Lehet szeretni és nem szeretni Orbán Viktort, de mindenképpen tiszteletet érdemel a kiállása, és a higgadt és logikus és tényekre szorítkozó válasza az európai unió, még csótánynak sem nevezhető kreatúráinak hisztérikus felszólalásaira. A csótányok, csigák és egyéb számunkra gusztustalan állatok sem érdemlik meg, hogy velük jellemezzük, ezeknek az Isten által teremtett lényeknek a nevével nevezük ezeket a hazaáruló, élőhalott förmedvényeket.
    Minden tiszteletem Orbáné, és ha volna is min vitatkozni vele, örülök, hogy nem ezeknek a gyalázatos, embernek látszó valamiknek a pártjaiból vezetik országunkat. Most végre teljes nyíltsággal kimutatták a foguk fehérjét.

  4. Balczón nagyon csodálkozom,mert hazafinak ismertem meg,de a pénz,amit Brüsszelben kap,megváltoztatta a jellemét.Le van szarva Balczó!

  5. Nekem az a furcsa ebben, hogy nem indul eljárás a férgek ellen hazaárulásért.
    Ebben az esetben szívesen elviselném a dögszagot.Tudjuk, hogy mi lett a sorsa az egri várat eláruló hegedüsnek „ezek” sem érdemelnek különb sorsot.
    H.B.
    „A mai világ a sátán világa, ahol a becsületért bitó, az árulásért hatalom jár. Csak egy igazi forradalom, a világ új forradalmi embersége söpörheti el ezt az átkozott, meghasonlott világot.”
    (Schweidel József)

  6. Nézd Uram az ujjat, mit nem gerinc mozgat,
    de rángatnak idegen szelek…fröcsköl a keserű nyál,
    apáim, anyáim mozdulnak bennem, fehér imában.
    Én csak szívemmel értem a marást, de meghasadt
    nyugalmam most hozzád kiált…

    1. Úgy legyen!
      H.B.
      A Btk. a „Hazaárulás” bűncselekményét az alábbiak szerint határozza meg (144. §).

      Az a magyar állampolgár,
      aki abból a célból, hogy
      a Magyar Köztársaság függetlenségét, területi épségét vagy alkotmányos rendjét sértse,
      külföldi kormánnyal vagy külföldi szervezettel
      kapcsolatot vesz fel vagy tart fenn,
      bűntettet követ el,
      és öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Hozzászólás a(z) P.Tibor bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük