A CNN olvasói szerint Putyin miatt zakózott Biden 📺
Jókat gúnyolódtak a CNN nézői Joe Biden amerikai elnökön, miután zakózott egy hatalmasat a kerékpárjával.
Az amerikai elnök miután megállt kerékpárjával egy csoport újságíró előtt, eldőlt mint az ólajtó. Ezt a CNN olvasói bizony nevetségesnek találták és ki is gúnyolták Joe Bident.
A CNN nézői ilyen megjegyzéseket fűztek a Fehér Ház által kiadott videóhoz:
” Őszintén szólva Bidennek triciklivel kellett volna mennie, szerintem ezt Putyin okozta.”
„Miért tette ezt velem Putyin?”
„A titkosszolgálat kiderítette, hogy a kerékpár orosz gyártmány.”
„Ki volt az a szerencsétlen, aki úgy gondolta, hogy jó ötlet Bident kerékpárra ültetni?”
„Részvétem a kerékpárnak, jól megüthette magát.”
„Minden kerékpárt be kell tiltani, ez a gyártó hibája.”
„Aki megtanul biciklizni, az sosem felejti el, kivéve Joe-t, mert ő mindent elfelejt.”
„Ez a kerékpár az USA metaforája.”
Biden, aki az Egyesült Államok történetének legidősebb elnöke, régóta nevetség tárgya és többen olyan kritikával illetik, hogy mentálisan igencsak leépült, mivel többször is értelmezhetetlenül beszél, olykor keresi nem létező barátját, vagy elfelejti, mit is akart mondani. Ráadásul az amerikaiak jelentős része úgy gondolja, az is nevetséges, hogy az Egyesült Államokban kialakult rekordinfláció gazdasági helyzet miatt az orosz elnököt vádolja, megalkotva a „Putyin-adó” kifejezést.
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…