KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A cigányzenész, aki a Jobbik hajdúszoboszlói elnöke

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!
Jónás Kálmán
Jónás Kálmán

A hajdúszoboszlói Jobbik-elnök maradéktalanul egyetért pártja minden megnyilvánulásával. Szerinte például a bűnöző romák megérdemlik, hogy orknak meg reteknek hívják őket. Amúgy ő maga is roma.

Azzal a hírrel hívtak föl Hajdúszoboszlóról, hogy a Jobbik új városi elnöke, akiről mindenki tudja, hogy cigány ember, s esténként egy étteremben zongorázik és énekel, a minap kitűzte a székely zászlót a városháza homlokzatára.

Először nem vettem komolyan a telefonhívást, mert nem hittem el, hogy a romák ellen uszító szélsőjobboldali párt egyik tisztségviselője egy cigány zenész lehet, aki ráadásul székely zászlóval akciózik. De miután utánanéztem az információnak, kiderült, hogy félig igaz: a Jobbik hajdúszoboszlói elnöki tisztét 2013 februárja óta valóban az a 44 éves Jónás Kálmán tölti be, aki a helyi Béke Hotelben dolgozik vendéglátós zenészként…

Nyíltan vállalja roma származását, a párt honlapján lévő önéletrajzában büszkén említi, hogy édesapja cigányprímás volt. A székely zászlót azonban nem ő tűzte ki, hanem egy helyi fideszes politikus, Jónás Kálmán az akciónak csak kezdeményezője volt. Milyen ember lehet Jónás Kálmán? Ha jobbikos, akkor nyilván olvassa azt a bizonyos hírhedt szélsőjobboldali online újságot, s tudnia kell, hogy azon a portálon a cigányokat rendszeresen „orkoknak, trolloknak, retkeknek” nevezik a Jobbikkal rokonszenvező hozzászólók, s ezek még csak az enyhébb kifejezések.

Miképpen azonosulhat egy ilyen párttal egy cigány ember? Önéletrajza szerint Jónás Kálmán 1969-ben született Debrecenben, mint írja, „cigányprímás apa és kisnemesi kulák származású anya egyetlen gyermekeként. Mindkét szülőm családjára nagyon büszke vagyok.” Hétéves korától tanult zongorázni, tanult klasszikus zenét és dzsesszt is. 1989-ben tett előadó-művészi vizsgát, ezután különböző hajdúszoboszlói szállodákban együtt zenélt édesapjával annak 1996-ban bekövetkezett haláláig.

Évekig dolgozott Hollandiában, s megfordult tengerjáró hajón is. Jelenleg egyéni vállalkozó, a helyi képviselő-testület kulturális, oktatási és sportbizottságának külső tagja. Érdeklődési köréről ezt írja: „politika, a kultúra különböző ágai, számítástechnika, hagyományőrzés, állatvédelem és zene”. Az általam megkérdezett hajdúszoboszlóiak azt mondták róla: „Nem lenne semmi baj vele, egyszerű gondolkodású muzsikusgyerek, csak az a gond, hogy az utóbbi időben nagyon beszippantotta a politika.” Ismerősei szerint Tónó – ez a beceneve – „kritika nélkül elfogadja a jobbikos propagandát, és már úgy szajkózza a rovásírásos-turulos nemzetmentő leckét, mintha csak ő írta volna”.

Egy másik ismerőse így fogalmazott: „Vitatkozni nehéz vele, mert szinte szó szerint átveszi Vona Gábor mondatait, jobbikos tevékenysége pedig leírható a kettős kereszt fölállításával, a rovásírásos helységnévtábla kihelyezésével, s most a székely zászló kitűzettetésével, hát ennyi.”

Jónás Kálmánnal egy hajdúszoboszlói cukrászdában beszéltem meg találkozót, s amikor bekapcsoltam a diktafonomat, ő is engedélyt kért, hogy a saját hangrögzítőjével fölvegye a beszélgetésünket. Aztán rövidesen kiderül, hogy „Tónó” ismerősei igazat mondtak: Jónás Kálmán ugyanazokat a paneleket ismételgeti, amelyeket a Jobbik vezetői. Nem, nem, a Jobbik szerinte sem rasszista párt, és nem uszít a cigányság ellen, hanem azoknak a magyar embereknek a védelmében áll ki, akiket a kormányzat nem képes megvédeni, s akik nem élnek biztonságban. Bírálja a Fideszt és Orbán Viktort, de meg van győződve róla, hogy „a nemzet ébredőben van”, s eljön az az idő, amikor a Jobbik átveszi a hatalmat, s végre rendet teremt.

Rákérdezek cigány származására, mire azt mondja, hogy ebből soha nem volt problémája. Megemlítem neki, hogy azon a bizonyos szélsőjobboldali portálon a romákat miként nevezik, mire azt válaszolja: „Aki bűnöző, az megérdemli, hogy így hívják.” Szerinte ha valaki bűnöző életmódot folytat, önmagát írja ki a társadalomból, és nem illetik meg azok a jogok, mint a törvénytisztelő állampolgárokat. (Ez a lényeg, akár, ha magam mondtam volna . – Híradmin, NIF szerkesztő) Kérdem tőle, mit szólna hozzá, ha valaki orknak vagy reteknek nevezné, mire ez a válasz: „Meggyőzném arról, hogy ez nem így van.” Meg akarom tudni a véleményét arról, hogy szerinte van-e összefüggés a cigányok ellen elkövetett sorozatgyilkosságok és a Magyar Gárda föllépése, valamint a Jobbik propagandája között, de ő nem lát semmilyen összefüggést. De hiszen a Magyar Gárda tagjai gyűlölik a cigányokat, mondom neki, de erre hevesen rázza a fejét.

„Dehogy gyűlölik őket – válaszolja –, szoktam beszélgetni gárdistákkal, egyikőjükben sem vetődik fel, hogy származásom alapján elítéljen, senkitől nem kérünk géntérképet, hanem a tettei után ítéljük meg az embert.” Feltűnő, hogy a rendvédelemről beszél a legtöbbet. Egyetértett azzal, hogy az elítélt bűnözők családjától meg kell vonni a segélyeket, s el kell venni tőlük a gyerekeket is, hogy bentlakásos képzésben kapják meg mindazt, amit a szüleiktől nem kaphatnak meg. Erre megkérdem tőle, tudja-e, hogy a központi költségvetésből mennyit költ az állam segélyezésre, mire kíméletlen egykedvűséggel jegyzi meg: „Még a fél százalék is sok.” Csak nézek rá szótlanul: hogyan lehet valaki ennyire részvétlen?

Pedig azt állítja, hogy nem érzéketlen az önhibájukon kívül segélyre szorulók iránt. Még szerencse, hogy a Jobbik sosem kerül kormányra, mondom, mire azonnal jön a riposzt: „Ebben ön ne legyen olyan biztos.” Akkor csillan föl a szeme, amikor a kedvenc zenéiről kérdezem. A muzsika hangja című musical áll legközelebb a szívéhez, azt rendszeresen zongorázza, s hozzáteszi: „Nagyon szeretem a filmet is, 1964-ben készült, a címe The Sound of Music, a főszereplője Julie Andrews, aki a kedvenc színésznőm.”

E musical történetéről a Wikipédia azt írja, hogy az 1930-as években játszódik, röviddel Ausztria német megszállása előtt. A főszereplő Maria, a volt apáca, aki Georg von Trapp tengerészkapitány szolgálatába áll nevelőnőként. A fiatalon megözvegyült tengerész spártai módon, katonás szellemben neveli hét gyermekét, Maria azonban nehezen viseli a szigorú, örömtelen életet. Trapp tiltása ellenére titokban megszeretteti a gyerekekkel az éneklést, így a szürke kastély hamarosan megtelik dallal és vidám zenével, s Maria és a férfi egyre közelebb kerül egymáshoz. Azonban elérkezik a német megszállás, és Trapp, aki elkötelezett antináci, megkapja behívóját a német haditengerészethez. Két lehetősége marad: behódolni vagy menekülni.

Egyszer meg kellene hallgatni, hogyan is játssza ezt Jónás Kálmán. A Békében.

Forrás: derecske.jobbik.hu

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

15 thoughts on “A cigányzenész, aki a Jobbik hajdúszoboszlói elnöke

  1. Jó ilyesmiről értesülni, és megismerni egy olyan cigány származású embert, aki igazán tisztességes, becsületes, sőt „magunkfajta”. Isten éltesse őt!

    Lenhardt Ibolya

    Egyetértünk! (H)

  2. Ez egy nol.hu -s cikk.

    Lakatos Zsolt

    Tudjuk, és mi a probléma vele? Vagy Ön nem tud a sorok között olvasni? Mi nem igaz a riportalanyra nézve? Ennyire zavarja a riporter véleménye? Mert engem speciel egyáltalán nem érdekel. A tény, hogy a JOBBIK hajdúszoboszlói vezetője egy tisztességes cigány ember! A többi nem számít! (H)

  3. „Nem lenne semmi baj vele, egyszerű gondolkodású muzsikusgyerek, csak az a gond, hogy az utóbbi időben nagyon beszippantotta a politika.”

    „kritika nélkül elfogadja a jobbikos propagandát, és már úgy szajkózza a rovásírásos-turulos nemzetmentő leckét, mintha csak ő írta volna”.

    „Vitatkozni nehéz vele, mert szinte szó szerint átveszi Vona Gábor mondatait, jobbikos tevékenysége pedig leírható a kettős kereszt fölállításával, a rovásírásos helységnévtábla kihelyezésével, s most a székely zászló kitűzettetésével, hát ennyi.”

    Hajdúszoboszlón sem kisebb a sötétség, pedig elég messze van a fővárostól. Ott is ugyanazt a TV-t nézik!
    A riportert is beleértve, akiben még annyi etikai érzék és kurázsi sincs, hogy aláírja a hülyeségét, ha már egyes szám első személyben kezdte a riportot, melyben többször is kinyilvánította „identitását”, és „megalapozott” véleményét Jobbikról, Gárdáról.
    Abban viszont igaza van, hogy addig van szerencséje, míg a Jobbik kormányra nem kerül, mert akkor kénytelen lesz tisztességes munka után nézni!

    Patmosz

    😀 😀 (H)

    1. Na, mi baj van abban, hogy Jónás Kálmán Jobbikos ,és ráadásul még józan, kiegyensúlyozott gondolkodású? Patmos talán csak nem azt akarja mondani, hogy a liberális pártok privilégiuma a józanészség?

      Corvinus.

      Kedves Corvinus, azt hiszem, félre értette Patmoszt. Az utolsó mondatában világosan fogalmaz, amikor rámutat, hogy ha a JOBBIK kerül kormányzásra, akkor a liberós firkásznak kétkezi munka után kell néznie,… 😛 (H)

      1. A Corvinus és a józan ész. 😀 Két összetett mondatott nem tudtál értelmezni. 😀

        nevemsenki

  4. A magyar ember nem a származást nézi, hanem a tetteket. Mi a hun-szkíta nemzeteszmében gondolkodunk, így nem mi osztjuk gojra és zsidóra, gádzsóra és romára, hanem ŐK!
    Mi tisztességes és tisztességtelen embereket ismerünk csak!

    Aki elítéli a bűnözőket, hovatartozásuktól függetlenül: az becsületes ember.
    Aki hazug és képmutató módin pártolja a bűnözőket: az becstelen!

    Honféltő szeretettel: Dr. Bene Gábor

    Így igaz! 😀 😀 (Híradmin)

  5. Adjon az Isten, minden nemzettestvéremnek! Köszönöm Mindenkinek a támogató szavakat! Nagyon örülök neki! A magyar mindig befogadó nemzet volt, így egyszerű a képlet: aki magyarként él az magyar, aki meg az ország érdekei ellen harcol, hiába mutogatja nekem a személyijét ellenségemnek tekintem. Úgy gondolom, hogy aki rasszista volt kettőnk közül, az az újságíró volt. Ennél nyilvánvalóbb magyar-gyűlölettel én még nem találkoztam. Egyszer meg is jegyezte, hogy ő először ember, aztán európai és a végén magyar. Mi, magunkfajták ezt máshogy gondoljuk. Nagyon szívesen elmondom azokat a dolgokat, amit az „egyszerű gondolkodású” fejemmel kitaláltam, de a firkászt nem érdekelte. Egyébként Kácsor Zsolt a neve, a NOL-os eredeti hivatkozásban természetesen megtalálható.
    A szebb jövőbe vetett töretlen hittel!
    Jónás Kálmán – Jobbik Hajdúszoboszló
    u.i.: Bocsánat a kifejezésért, tegnap találtam ki a cikk hatására: a szerző sugalmazása szerint én vagyok a náCIgány. 🙂

    NáCigány? Ez óriási! 😀 😀 Igen, ezek világos gondolatok, kedves Kálmán, és tökéletesen egyet gondolunk! Nagyon megörültem, amikor rátaláltam erre a cikkre. Engem a riporter véleménye egyáltalán nem érdekel, mert ő láthatóan internáci! 😀 Vagyis, nem magyar! Ön viszont nagyon szimpatikus magyar honfitársam! Kitartás, és szebb jövőt!

    Üdvözlettel: (Híradmin)

  6. csak reménykedem, hogy a Nemzeti Oldalon elindult valami. Egyenlőre pislákoló mécses de lehet, hogy egy idő múlva messziről és észrevesszük majd a lángot?
    Loviaguin Alexander

  7. Csak örülni lehet ilyen cikket olvasva.Nagyon sok Jónás Kálmánra
    lenne szüksége ennek a szerencsétlen országnak.Gratulálok neki.

    Kné Anikó

  8. Mindegyik kisebbségnek a saját berkein belül kell rendet csinálni,ha másképp nem megy polarizálódni.
    A zsidóknál nem tudok ilyen jelenségről.
    Tökéletesen egyetértek Jónás (nácigány) Kálmán úrral.Sok sikert kívánok a munkájához,küldetéséhez.
    H.B.
    „A magyarság egy emberi tartalom a szó igazi értelmében,ami bennünk kódolva van és működésbe lép,ha ezt befele fordulva megnyitjuk Mag-unkban.A tisztaság és a jó szándék vezéreljen bennünket magunk és mindenki javára! A magyarság és minden ember érdeke,hogy fejlődjön lelkileg,szellemileg és használja ki azt a nem túl hosszú időt,ami még rendelkezésünkre áll,hogy azok legyünk,akik valójában legbelül vagyunk. Merjünk igaz emberekké válni és akkor az egység magától megoldódik,mert működnek az egyetemes törvények.”
    (Wass Albert)

  9. Együtt feküdtem egy sráccal a kórházban. Cigány volt. Beszélgettünk és kiderült jobbik párti szimpatizáns. Nagyon meglepődtem. Azóta találkoztam több olyan cigánnyal aki jobbikos. Nem az számít, hogy milyen a bőrszíne, Nem az számít, hogy horvát, vagy tót vagy cigány,zsidó, esetleg sváb. Ha a hazájáért dolgozik, küzd, vagy tesz azért hogy jobb legyen a népnek akkor ő egy hazafi. És Jónás Kálmán Hazafi!!! Áldja meg érte az isten. Szebb jövőt!!!!

    Szabó János

    Magam is voltam olyan rendezvényen, ahova eljöttek cigányok is, és nagyon is egyetértettek az előadóval! (H)

    Önt is kérem, hogy legyen szíves, írja alá hozzászólását (H)

  10. Az ilyen „náCigányokkal” nem is lenne semmi gond. Hagy muzsikáljon, ha megfizetik, van rá igény és tisztességesen meg tud élni belőle. Emellett, ha még részrehajlás nélkül közfeladatot is ellát, csak becsületére válhat.

    oiproks

Hozzászólás a(z) oiproks bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük