Mit tett Horthy a fővárosi zsidóság megmentéséért?

– Az 1944. március 19-én Magyarországot megszálló nácik első intézkedései közé tartozott az úgynevezett zsidó tanácsok felállítása. Tulajdonképpen mik voltak ezek a szervezetek?
– A nácik hozták létre őket, hogy rajtuk keresztül kommunikálhassanak a hazai zsidó közösséggel. A fővárosi mellett legalább 150 vidéki tanácsot sikerült azonosítanom – ez utóbbiak kapcsán nehéz pontos számot említeni, mert a vidéki zsidóság teljességgel megsemmisült. Úgyhogy amikor hírét vettem, hogy egy-egy városi levéltárban vannak a település zsidó tanácsára vonatkozó iratok, már utaztam is oda. De nem csak a közgyűjteményekben elérhető dokumentumokra támaszkodtam: több mint egytucatnyi magángyűjtemény anyagába tekinthettem bele, és az internet segítségével több egykori érintettel vagy azok leszármazottaival vettem fel a kapcsolatot. A Tel-Avivban élő Freudiger Évát – Freu­diger Fülöp rabbi, a fővárosi zsidó tanács egyik tagjának lányát – például a Facebookon találtam meg, és miután leírtam neki, mihez kérem a segítségét, készséggel állt rendelkezésre.

– Máig heves viták tárgya, hogy a zsidó tanácsok tagjai mit tudhattak arról, mi vár az elhurcolt zsidókra. Mit tudhattak?
– A hazai zsidó vezetők nagy vonalakban tisztában voltak azzal, hogy a német népirtó politika gyakorlati megvalósítása során mi zajlik ­Európában. Munkaköri kötelességük volt, hogy – közösségük felvilágosítása végett – tájékozódjanak a kérdésben. A Pesti Izraelita Hitközség sajtófigyelő osztályának anyaga máig fennmaradt, tanulmányozható. Magam is átnéztem, és láttam, hogy olyan – például svájci lapokból származó – cikkek is megtalálhatók benne, amelyek kétmillió lengyel zsidó meggyilkolásáról számolnak be. A hírek tehát eljutottak a hazai zsidó vezetőkhöz. De Tanácstalanság – A zsidó vezetés Magyarországon és a holokauszt, 1944–1945 című könyvem összességében apologetikusan hathat.

A per, amelyben Moldova György tanú volt

– Milyen vádakra gondol?
– Például: maguk is fasiszták voltak, a megszállókkal együtt szervezték a hazai zsidóság deportálását, feláldozták a szegény sorban élő zsidókat, kiszolgáltatták a zsidó nőket a nyilasoknak és így tovább.

– A fővárosi zsidó tanács egyik volt tagja, Berend Béla rabbi 1975-ben sajtó-helyreigazítási pert kezdeményezett a Moldova György A Szent Imre-induló című regényét közlő Kortárs folyóirat ellen, annyira sérelmesnek érezte a képet, amelyet Moldova róla és a tanács tevékenységéről festett a műben.
– És mind első, mind másodfokon elvesztette a pert. Berend akkor már évek óta Los Angelesben élt, így rosszul mérte fel, hogy egy adott történelemfelfogással rendelkező szocialista ország igazságszolgáltatása melyik fél javára ítél majd. Mindössze annyit sikerült elérnie, hogy vezetékneve a történet regényváltozatában Berendről Bárányra módosult, ám Moldova róla alkotott s a sorokból világosan kiolvasható véleménye – hogy tulajdonképpen kollaboráns volt, ahogy a fővárosi zsidó tanács is – változatlan maradt.

– Moldova György vajon mire alapozta mindezt?
– Én is szerettem volna megtudni. Néhány évvel ezelőtt megkerestem, hogy találkozzunk és beszélgessünk, többek között erről is, de elzárkózott. Most meg már senki sem kérdezheti.

– Visszatérve 1975-ből 1944–45-be: mi a fővárosi zsidó tanács szerepének, tevékenységének valós mérlege?
– A deportálások megindulása után igyekezett segíteni a vidéki tanácsokon – pénzügyi támogatást küldött, híreket gyűjtött, futárokat menesztett –, és persze tiltakozott a kormánynál, ám hiába. A 44 októberében bekövetkezett nyilas hatalomátvétel után igyekezett tenni a pusztítás és a szenvedés ellen, ám csak mérsékelni tudta a veszteségeket a Vörös Hadsereg megérkezéséig.

A katonaság a csendőrség ellen

– Az úgynevezett Koszorús-akció előkészítésé­ben például volt szerepe?
– Igen, volt. 1944. július 6-án Koszorús Ferenc altábornagy – Horthy Miklós parancsára – az esztergomi páncélosokkal elfoglalta a fővárosba vezető utakat, és addig nem oldotta fel a zárat, amíg a zsidóság deportálására készülő csendőrség dolgavégezetlenül el nem hagyta Budapestet. Röviden ez a Koszorús-akció lényege, amelynek kidolgozásában a fővárosi zsidó tanács is szerepet vállalt.

– A hadsereg nyomást gyakorolt a csendőrségre? A karhatalom egyik fegyveres testülete fellépett a másik ellen?
– Ez meglehetősen szokatlan, főleg megszállás idején. Thomas Sakmyster brit történész magyarul is megjelent Admirális fehér lovon című könyvében le is szögezi, hogy a Koszorús-akció egész Európában kivételes, ritka eseménynek számít. Később úgy híresült el az eset, hogy Horthy Miklós attól tartott, a csendőrség és a nyilasok puccsra készülnek ellene, ezért vonultatta fel a páncélosokat. Valójában semmi sem utal arra, hogy a csendőrség csakugyan át akarta volna venni a hatalmat. Sokkal valószínűbb, hogy Horthy ürügyként hozta fel az állítólagos puccsveszélyt, hogy annak örve alatt leállíthassa a deportálást.

– Megítélése szerint megállapítható a kormányzó személyes felelőssége a holokausztban?
– Ennek eldöntését megkönnyíti az a dokumentum, amelyet bemutatok a könyvben. Vörös János vezérkari főnök egykorú naplójáról van szó, amelyben a főtiszt – a Koszorús-akció előzményeinek ismertetése során – leszögezi: Horthy fellépésének egyik célja a fővárosi zsidóság megmentése volt.

Egyébként nem számít ismeretlen írásnak: a hetvenes években Ránki György már idézett belőle részleteket, de nem hiszem, hogy tisztában lett volna azzal, pontosan mire világít rá.

– Mennyiben helytálló az a megállapítás, mely szerint Horthy a vidéki zsidóság feláldozása árán mentette meg a fővárosit?
– Semmiféle konkrétum nem bizonyítja, hogy tudatosan áldozta volna fel a vidéki zsidóságot. Ugyanakkor felvetődik a kérdés: aki ’44 júliusában a fővárosban megakasztotta a deportálások sorát, korábban nem tehette volna meg ugyanezt vidéken is? Elképzelhető, hogy a kormányzó csak a Koszorús-akció előtt realizálta és internalizálta, mi történik az Auschwitzba hurcoltakkal. A kérdésben tanúsított viselkedése ellentmondásos, további kutatásokat igényel.

Kiterjeszteni a felelősséget?

– Beszéljünk a magyar hatóságok szerepéről is. Adolf Eichmann SS-alezredes – aki néhány nappal a megszálló német csapatok után érkezett Budapestre, hogy megszervezze a magyarországi zsidóság deportálását – utóbb elismerően szólt, írt arról a hatékonyságról, amelyet a csendőrség és a magyar közigazgatás tanúsított a deportálás során.
– Eichmann nemcsak Magyarország, de szinte valamennyi megszállt ország hatóságairól ugyanezt mondta. Az volt a célja, hogy kiterjessze a felelősséget, vagyis elérje, hogy ne csak a náci Németország viselt dolgairól essen szó.

Sok polgármester, főispán lemondott, de rendőrségi vezetők is akadtak, akik nem akartak részt venni a népirtásban. A felelősség egyéni, elsősorban a náci gyilkosok, majd a helyi közigazgatás tisztviselőinek soraiban, valamint a kollaboráns belügyben kell keresni a felelősöket.

Kiterjeszteni a felelősséget?

– Beszéljünk a magyar hatóságok szerepéről is. Adolf Eichmann SS-alezredes – aki néhány nappal a megszálló német csapatok után érkezett Budapestre, hogy megszervezze a magyarországi zsidóság deportálását – utóbb elismerően szólt, írt arról a hatékonyságról, amelyet a csendőrség és a magyar közigazgatás tanúsított a deportálás során.
– Eichmann nemcsak Magyarország, de szinte valamennyi megszállt ország hatóságairól ugyanezt mondta. Az volt a célja, hogy kiterjessze a felelősséget, vagyis elérje, hogy ne csak a náci Németország viselt dolgairól essen szó.

Sok polgármester, főispán lemondott, de rendőrségi vezetők is akadtak, akik nem akartak részt venni a népirtásban. A felelősség egyéni, elsősorban a náci gyilkosok, majd a helyi közigazgatás tisztviselőinek soraiban, valamint a kollaboráns belügyben kell keresni a felelősöket.