Trump bejelentette, hogy kedden várhatóan letartóztatják
Donald Trump volt amerikai elnök közölte, hogy a manhattani kerületi ügyész által vezetett nyomozás alapján várhatóan kedden letartóztatják, és tiltakozásra szólított fel.
Trump mindezt a Truth Socia nevű közösségi oldalán jelentette be
„A republikánusok vezető jelöltjét és az Egyesült Államok korábbi elnökét kedden letartóztatják. Gyertek ki tüntetni, vegyük vissza az országunkat!” – írta a politikus.
Amint arról az NBC beszámolt, Trump ellen a jövő héten vádat emelhetnek, amiért állítólag fizetett Stormy Daniels pornószínésznőnek, hogy hallgasson a több évvel ezelőtti viszonyukról. A műsorszolgáltató szerint a rendfenntartók már megkezdték a felkészülést egy esetleges zavargásra New York belvárosában, ahol a tárgyalást tartják.
Maga a Fehér Ház egykori vezetője tagadja, hogy bármi köze lenne a színésznőhöz, vagy hogy bármi rosszat tett volna a színésznővel. Visszautasította, hogy tanúvallomást tegyen az esküdtszék előtt.
Daniels, akinek valódi neve Stephanie Clifford, 2018-ban került a nyilvánosság reflektorfényébe. Akkor a Wall Street Journal egy forrásra hivatkozva azt írta, hogy nem sokkal Trump jelölése előtt ügyvédje, Michael Cohen 130 ezer dollárt fizetett a színésznőnek, hogy ne fedje fel az elnökkel folytatott viszonyát. A Fehér Ház tagadta ezt az információt.
A színésznő később azt mondta a médiának, hogy egy ismeretlen férfi megfenyegette őt és gyermekét a viszony nyilvánosságra hozatala miatt. Trump ezután hazugsággal vádolta meg Danielst.
Kiemelt kép: Brendan Smialowski / AFP via Getty Images
Legfrissebb anyagaink:
László András: Magyar Péter hiába próbálja elhitetni, hogy övé a népszerűség és a többség
Újabb támadás a Premontrei Rend ellen: Április 14-én ismét megpróbálják kilakoltatni Fejes Rudolf Anzelm apátot!
Így szervezik a budapesti Majdant a nagyon demokratikus ukránok, ha nem győz a Tisza!
Dr. Téglásy Imre: Fide(s), sed cui, vide! – Bízz, de nézd meg, kiben!
Máris megszegték a tűzszünetet Iránban: az amerikai légierő csapást mért Teheránra
Kiszivárgott: Magyar Péter zárt ajtók mögött elismerte – „G*ci nagy háború lesz”
A Russia Today is idézi J.D. Vance alelnököt Zelenszkij Orbán Viktornak tett fenyegetése kapcsán






















