Néhány gondolat a Stohl-ügyről

Olvasom a „Stohl András védelmében” című cikk hozzászólásait, s fura érzéseim támadnak.

Sajnos, sem a cikk írójának, sem ellenzőinek nincs teljesen igaza. Ez pedig a hazai viszonyoknak, keserű tapasztalatoknak is köszönhető. Tisztességes esetben más lenne a helyzet.

Szomorú, de világjelenség, hogy ma a bocsánatkérés, az őszinte megbánás, a hiba, tévedés, bűn megvallása, vállalása nemcsak hogy nem erény, nem tisztességes, hanem egyenesen a gyengeség, gyávaság, hitványság jele. „Szép, új világunk” nem tűri meg a gyengéket, s az a megtévesztő álhumánum, amivel az elesetteket „tolerálja”, valójában lenézést jelent. Épp ez a képmutató viselkedés okoz sokszor flusztrációt sokunkban.

Egy valóban keresztyén társadalomban más lenne a helyzet, hiszen akkor értenék az emberek, hogy milyen erő és bátorság kell az alázathoz, a megbánáshoz. Így nézve az írást, igenis igaza van, hiszen az őszinte bűnbánat az Isten előtt is a legnagyobb érték.

Másik fontos körülmény azonban, hogy lelkileg degenerált országunkban már semmi sem azt jelenti, amit kellene, illetve az egységes és egyenlő mércével való mérés nem létezik. Innen keletkezik az a szánalmas mondás, hogy „mindenki egyenlő, de vannak egyenlőbbek”. Ez is azt fejezi ki, hogy mennyire mély kétkedéssel fogadunk mindent. Nem hiszünk már az őszinte megbánásban, sem abban, hogy aki hibázik, az társadalmi pozíciójától eltekintve ugyanazt a büntetést kapja, mint bárki más.

Mindez egyrészt a Mammon (vagyon, pénz, gazdagság istene) uralmának tulajdonítható, másrészt annak a zsigeri félelmünknek (sajnos, joggal), hogy itt megint valami aljas igazságtalanság fog történni. Azt látjuk ugyanis, hogy megfelelő gazdagság, társadalmi pozíció esetén szinte bármit elkövethetnek egyes emberek, míg ugyanazért az egyszerű, átlagembert keményen megbüntetik. Éppen ezért összemossuk a dolgokat, s már előre vetítjük a meg nem történteket, s úgy kezeljük, mint tényt. Vagyis, a hozzászólók biztosak benne, hogy Stohl megússza az egészet. Ami szomorú, hogy erre nagy esély van. Egy régi film jut erről eszembe, aminek a címe „Vizsgálat egy minden gyanú felett álló polgár ügyében” volt, ha jól emlékszem.

Azonban a történteket ketté kell választani. Igen is, nagy dolog, ha valaki bevallja és megbánja tettét, és bocsánatot kér. Kérdés, hogy ez mennyire őszinte! Szintén rossz tapasztalat, hogy egy színésznél nem mindig lehet biztos az ember, mert jól megtanulta, hogyan játsszon el egy szerepet, ami nem egy tőle idegen magatartást is mutathat. Egy színész akkor igazán jó, ha elhisszük, hogy amit játszik, az az Ő egyénisége, magatartása. Itt csak abban lehet bízni, hogy ha a megbánás nem volt őszinte, bennünket becsaphat, de az Istent nem, s rendkívül súlyos árat fog majd érte fizetni az elszámoláskor. Ezt viszont csak a hívő emberek tudják, és vallják. A hitetlen embernek itt nincs kapaszkodója. Vagy elhiszi, vagy nem a bűnbánatot. Az előzőek alapján tehát azt kell mondanom, a jegyzet írójának igaza van! Mindőnk esendőek vagyunk, s követünk el kisebb, nagyobb hibákat, bűnöket. Van, ami nem is tehető jóvá, de a bűnbánat akkor is nagy és komoly dolog, amit komolyan kell vennünk.

Más kérdés, hogy mi lesz az ügy kimenetele. Megkapja-e Stohl azt a méltó büntetést, ami ezért a tettéért jár? Sajnos, nagy rá az esély, hogy – lévén tehetős és befolyásos ember – a felfogadott „sztárügyvéd(ek)” kimossák a slamasztikából, s épp úgy megússza, mint a hozzászólásokban is említett más esetek szereplői. Ezért azonban nem Stohl András a hibás, hanem a korrupt, impotens hazai igazságszolgáltatás, és a gyatra, sokszor talán szándékosan rossz, ezernyi kibúvót tartalmazó törvényeink. Jogos az a vélemény is, hogy hiába kér valaki bocsánatot, attól még bizonyos események jóvátehetetlenül következnek be. Valóban vannak vissza nem változtatható tragédiák. De ettől függetlenül, a megbánás akkor is komoly dolog. Az a tragédia jött elém ezzel kapcsolatban, amikor egy idősebb holland misszionárus házaspár férj tagját egy garázda rabló agyonverte. Elfogták a tettest, kemény büntetést is kapott, s amikor a feleséget megkérdezték – amikor bement meglátogatni a gyilkost a börtönben – mit érez a tettes iránt (aki mellesleg nagyon megbánta tettét), a nő azt mondta: „Megbocsátottam neki, de ahhoz ragaszkodom, hogy a büntetését töltse le!”. Erről van szó! Ez a lényeg! Szét kell választani a dolgokat. Egy dolog a megbánás és bűnbocsánat, s más a felelősség és büntetés vállalása, letöltése. De az után nem szabad tovább büntetni senkit!

Külön dolog, hogy mennyire helyesen viselkedtek a munkaadók. Tudomásom szerint azért nem minden munkáját vonták vissza. Csak azokat, amely szerepekben Stohl erkölcsi példát is kellene, hogy mutasson. Ott most hiteltelen lenne. Ez teljesen érthető. Az is igaz, hogy egy „sztárnak” sokkal jobban kellene vigyáznia, hogyan él, viselkedik, mert sokan példaképnek tartják, de ez már egy másik elemzést kívánna, ismerve a mai hullócsillagokat („sztárokat” – sokszoros idézőjelbe téve sok esetben).

Czakó István

Nemzeti InternetFigyelő

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!