Tisza Kálmán és Orbán Viktor – két miniszterelnök, két történelmi korban

Tisza Kálmán 1890-ben elvesztette az uralkodó kegyeit, és így megvált a miniszterelnöki széktől, s egyszerű képviselő maradt a következő választásokig (1891), hiszen még saját pártja sem igen volt hajlandó támogatni az ún. véderővitában.

Ám mégis ő volt a leghosszabban miniszterelnöki posztban maradt magyar pártpolitikus, aki 15 éven át viselte ezt a tisztséget. Bizony egészen napjainkig nem volt senki, aki ilyen hosszú időt töltött volna el a kormányrúdnál, s ezért is lehet érdekes az összehasonlítása Orbán Viktorral. 

Tisza Kálmán 1875-ben fenntartások nélkül elfogadta a kiegyezés által létrejött Osztrák-Magyar Monarchiát, ragaszkodott Deák Ferenc által „kialkudott” dualizmus adott rendszeréhez, s az udvar számára megbízható magyar főnemesként, nem kérdőjelezte meg soha Ferenc József felségjogait.

Orbán Viktor szintén szabadelvű (ma liberálisnak hívjuk őket!) politikusként indult és a Fiatal Demokraták Szövetségének egyik alapítójaként ragaszkodik a rendszerváltáshoz, vagyis a bolsi MSZMP tagjainak 1989-es „demokratikus megtéréséhez”, s így bizony ő is nagyon megbízható pártvezetőként, nem kérdőjelezi meg a világszerte uralkodó „bankárkaszt” monetáris diktatúráját!

Tisza Kálmán önálló magyar jegybank felállítására vonatkozó javaslatát nem fogadta el a bécsi udvar, s így 1876-ban lemondott. Az uralkodó azonban nem fordulhatott szembe a Rothschildok akkoriban már igen jól megszervezett rendszerével, így a „pénzügyi tanácsadók” az ún. Osztrák Nemzeti Bank gyors átalakításával létrehozták az Osztrák-Magyar Bankot, s ez bírta maradásra. Ez a kompromisszum azonban magában hordozta az 1848-as pénzügyi önállóság elvének a feladását.

Orbán Viktor lehetőségei az önálló MNB kialakítására hasonlóan nagy nehézségekbe ütközött. Az EU csatlakozással elveszett a monetáris függetlenség, s csak az ún. fiskális lehetőségek maradtak meg, bár azok is nagyon csonkán a bolsevik korból örökölt adósságszolgálat miatt. Ő azonban a maradék lehetőséget próbálja meg jól kihasználni, igaz a „devizahiteles csalásban” mégis elvérzett.

Ha Tisza Kálmán miniszterelnöki működését tesszük mérlegre, akkor szembeötlő az a kettősség, amely kormányzatának jellegét meghatározta. Egyfelől ugyanis 1848 nyomvonalán haladva, bővítette az akkor divatos liberális alkotások körét, másfelől azonban fenntartotta, sőt erősítette a nagybirtokrendszert, és óvakodott a társadalom modernizációjától. A gazdaság és a művelődés terén olyan alkotások jelzik hosszú miniszterelnökségét, amelyek az ország relatív gyarapodását eredményezték, megalapozták gazdasági és hitelerejét. Ehhez jól választotta ki minisztereit.

Ha megtesszük ugyanezt Orbán Viktorral, az eredmény hasonló lesz. Retorikáját és cselekvéseit is a kettősség jellemzi. Ő is megerősítette a hazai nagybirtokrendszert, s megvált attól a politikustól, aki kidolgozta azt a mezőgazdasági programot, amivel könnyedén lehetett nyerni 2010-ben. Ám így abból szinte semmi nem valósult meg. Viszont ügyes kompromisszumokkal elérte, hogy a német tőke és autógyártási innováció érkezzen hazánkba, s ezzel jelentős GDP növekedést tudott elérni a statisztikában Magyarország. Viszont ez a tőke-beáramlás nem növelte meg jelentősen a valós nemzeti jövedelmet, sőt hatalmas profitot tudnak kivinni tőlünk a multicégek. S társadalmi modernizáció helyett kifejezetten a pártoskodó hatalmi megosztás rendszerét folytatta, vagyis nem következett be a medián vagyon gyarapodása, bár megtudott védeni minket a muszlim inváziótól.

Tisza Kálmán szilárd kormányzását segítette az Európa-szerte fellendülő modernizáció, továbbá kiemelkedő taktikai érzéke, sajátos vezetői stílusa, szónoki képessége, s értett – főként parlamenti – táborának kiszélesítéséhez és együtt tartásához. Pártjának híveit mindig megvédte az őket ért támadásokkal szemben, még akkor is, ha a támadásoknak voltak tényszerű alapjai. Személyes hatása olyan nagy volt, hogy könnyedén hárította el a legkomolyabb ellenzéki bírálatokat is. Talán átfogó társadalmi reformokat is megvalósíthatott volna tekintélyével, viszont az nagyon erőteljesen eredményezhette volna táborának lebomlását. Ezért, csak is olyan jogalkotást vállalhatott fel, amely elfogadható volt a jelentős támogatói bázisnak és nem veszélyeztette a Szabadelvű Párt egységét. Tevékenységét az adott viszonyokkal számoló óvatosság jellemzi. Veszedelmes és felelőtlen kísérletezésnek tekintette a realitásokkal nem számoló terveket és rendelkezéseket.

Orbán Viktor részére azonban nagy lecke volt a 2002-es választási fiaskó. Szerintem neki éppen az hozta meg a választási tapasztalatot, ami a mai pártvezetői és miniszterelnöki tevékenységét megalapozta. Kiemelkedő taktikai érzéke mellett, a gyorsan reagáló és mindenki számára könnyen érthető szónoki stílusa, vezetői képessége a mai, hazai politikai garnitúra tagjai közül kiemeli. A Fidesz hajóját nagyon ügyesen kormányozta át az SZDSZ által lejáratott liberális oldalról úgy, hogy a párt polcán jól megfért egymás mellett továbbra is a „liberalizmust meghaladó liberalizmus”, és a keresztény konzervatívizmus, amit a szövetségesként magához láncolt KDNP biztosított számára. A pártkatonákból álló híveit minden esetben meg is védte a támadásokkal szemben, még akkor is, ha a támadásoknak voltak tényszerű alapjai. Személyes hatása oly nagyon erős, hogy legtöbbször cinikus egyszerűséggel hárítja el a legkomolyabb ellenzéki bírálatokat is. Talán átfogó társadalmi reformokat is megvalósíthatott volna tekintélyével, viszont az eredményezhette volna támogatói táborának jelentős csökkenését, amit nem mert megkockáztatni! Tevékenységét a viszonyokkal számoló óvatosság, és főként a monetáris diktatúra nemzetközi utasításainak a teljesítése jellemzi.

Tisza Kálmán a korszak kedvező politikai és gazdasági viszonyait sajnos nem tudta sokkal nagyobb fejlődés irányába terelni, mert jelentkeztek azok a hihetetlenül gátlástalan, viszont pénzhitellel jól ellátott migránsok, akik tökéletesen ki tudták használni azt a lehetőséget, amit a passzív ellenállás időszaka okozott a közép- és kisbirtokosoknak.  A miniszterelnök államigazgatási és közigazgatási ismeretei, taktikai elemekre építő politikája, ügyes kombinációs készsége, az ügyek fontossági sorrendjének és kezelési módjának felismerése azonban, a fenti legsúlyosabb hibák elkerülésének lehetőségét sajnos nem adta meg! Ezzel szemben a személyes munkabírása miatt, képes volt az összes hibáiról elterelni a bécsi udvar és a hazai közvélemény figyelmét! Azonban nem dolgozott ki hatalmas, hosszútávú terveket, viszont a hatalom megőrzésének technikáit nagyon is ismerte! Híveit, pártjának vezető tagjait a különböző állami intézmények, közigazgatási egységek élére állította, s ennek fejében feltétlen engedelmességet követelt tőlük. Ha kellett, fenyegetésekkel, emberi és közéleti gyengeségeik, mulasztásaik számontartásával, zsarolással, tartotta őket kézben.

Orbán Viktor szerepe hasonlóan professzionális. Hiszen a gyurcsányi hazugság-kormányzás és a Bajnai féle hitelfelvevő manőverek után, a nagyon gyalázatos helyzetben lévő gazdaságnak el kellett indulnia!  Fidesz kormányzat elérte, hogy a nyugati bankárkaszt elégedetten állapította meg, hogy nem lesz gond velünk. 2010-ben a magyar kormány 51,8 milliárd eurót utalt át a multicégeknek, s megkezdte, hogy stratégiai megállapodásokat kötöttek olyan nagyvállalatokkal, amelyek a profitjuk legnagyobb részét azonnal kiviszik az országból. Egyébként ma is úgy néz ki, hogy a Fidesz kormány hozzávetőlegesen háromszor annyi pénzt ad a multiknak, mint az elődei. Persze el lehet képzelni, hogy milyen támadásoknak lett volna kitéve, ha nem ezt cselekszi meg.

Tisza Kálmán alatt az 1848-as közjogi ellenzék elveszítette maradék radikalizmusát, és számottevő tartás nélkül, immár alaktalan masszaként olvadt a magyar politikai közéletbe. Tisza ügyesen magához kötötte a szellemi és művészeti élet nagyjait és a Magyar Tudományos Akadémia teljes vezetőségét. Ám ez volt az a hatalmas hiba, amit nem tagadhatunk le, hiszen ebben az időszakban teljesedett ki az ősi magyarság „halszagú őstörténetének a bécsi udvar általi kreációja” a hun-szkíta őshagyomány helyett. Tisza Kálmán politikai karakterét meghatározta tehát a Habsburg udvarral való teljes és szinte kritika nélküli hasonulás, ráadásul nagyon nem tűrte, hogy bárki megkritizálja – főleg a pártján belül – a legtöbbször áttekinthetetlen politikai taktikáinak rejtélyét!

Orbán Viktor alatt a szerintem jobb sorsra érdemes Jobbik elveszítette azt a kevés radikalizmusát, ami hazánk második legnagyobb pártjainak sorába emelte. (Én szükségtelennek tartok minden pártot, de sajnos ezt NEEM akarja érteni a szavazóréteg nagy része! Pedig a NEMZETÜNK visszaépítését, a nemesen gondolkodók helyi közösségeit nem nélkülözhetjük!) Ráadásul nem az elvárásnak megfelelően működik az ún. Magyarságkutató Intézet sem – melynek az lenne a szerepe, hogy egyértelművé tegye 15 millió magyar számára, hogy minden kevertségünk ellenére, mégis mi vagyunk a leghomogénebb nép nemcsak a Kárpát-medencében, de egész Európában. Sőt azt is ennek az intézménynek kellene bizonyítania, hogy az az ősnép, amely itt élt ősidők óta, s nem hagyta el sem az ősnyelvét, sem a népi műveltségének megszületési helyét, az kétségkívül a magyar. Mindegy, hogy milyen néven nevezték, milyen hazatérő lovaspásztor erők védelmezték, mert az ősműveltséget: ősnyelvet-ősírást egyértelműen tőle kapta az emberiség. E kérdéseken feltétlen javítania kell OV-nek, mert eddig csak a hazug-Habsburg akarat ment tovább.

Tisza Kálmánt nem hozták zavarba az ellenvélemények, sőt általában kivonta magát a vitákból. Az is hasonlít a mostani miniszterelnökhöz, hogy bármily nehéz akadályon keresztülverekedte magát. Kíváncsi lennék, hogyan döntött volna akkor, ha az ő korában jelenik meg a bennünket leterítő, és statisztikailag egyre inkább megkérdőjelezhető vírus-rettegés? Viszont az ő korában születtek meg az akkor modern polgári törvénykönyvek, amelyek valójában a vadkapitalista kizsákmányolásnak az alapjait rakták le, a természetesnek gondolt modernizáció segédanyagaiként. Ám a dualizmus csak a pénzügyet, külügyet és a hadügyet vonta el a Szent Korona Országaitól, így sokkal nagyobb volt a mozgástere, mint a mai EU gyarmatosítás helyzetében a mai politikai vezetésünknek!

Orbán Viktor politikai karakterét meghatározza tehát az EU és az azt „üzemeltető” bankárkaszttal való teljes és szinte kritika nélküli hasonulás, annak ellenére, hogy a látszat egészen mást mutat! Ráadásul ő sem nagyon nem tűrte, hogy bárki megkritizálja – főleg a pártján belül – a legtöbbször áttekinthetetlen politikai taktikáinak rejtélyét kifürkéssze, vagy a népszerűségét elsajátítsa! Persze nem felejthetők el a nagyarányú építkezések – amelyek mindkét miniszterelnök alatt folytak -, illetve annak az Alaptörvénynek a megalkotása, amely ugyan félszívvel utal a Történeti Alkotmány vívmányaira, de legalább először 1949 óta felemlíti azt, illetve felveti a Szent Korona fontosságát.

Ennyit így hirtelen a két miniszterelnök összehasonlításaként, de remélem nem tanulság nélküli!

Dr. Bene Gábor

A szerző közjogász és Nemzetegyesítő munkás

 

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)