KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Demszky 1990-es ígérgetései fizetett hirdetésben

A Magyar Hírlap-ban jelentette meg Demszky Gábor ezt a  fizetett hirdetését  1990-ben az önkormányzati választások apropójából,  minden „földi jót”  ígérve a választópolgároknak, hogy bekerüljön a  főpolgármesteri  bársonyszékbe.




Az eltelt  húsz év alatt egyetlenegy ígéretét sem  valósította  meg, Budapestet tönkretette, úgy hazudott, mint Gyurcsány vagy Kóka, többek között a 4-es metró építésével ámította a „bunkó” rászavazókat, miközben tevékenységével több kárt okozott Budapestnek, mint egy szőnyegbombázás!

Volt képe – minden év március 15-én – a Petőfi szobornál hazudozni és vicsorogni a hallgatósága előtt, bár az utóbbi időben a tojászápor  hatására kellő távolságot tartott az összegyűltektől, és nagyszámú fekete esernyős védőlegényekkel körülvéve biztosította szerepének végigjátszását.

Most a korrupciós ügyek miatt szorul a hurok a nyaka körül, perek sokaságával fenyegeti a piszkos ügyeinek kiteregetőit, külön kiemelve, hogy eddig még minden pert megnyert.

Javaslom Demszkynek, hogy most – a változatosság kedvéért – perelje be önmagát, sorozatos hazugságai,  munkaköri kötelezettségének elmulasztása, Budapest elhanyagolása és a választópolgárok megtévesztése miatt. Én is tanúskodom  mellette, de  több ezer jelentkezőre is számíthat.

Biztos lehet abban, hogy ezt a pert is megnyeri, ha pedig  mégsem, akkor  fizetem az ügyvédi és a perköltségét is! Ha kell, akkor  közjegyző előtt hitelesített „ígérvényt” is átadok számára.

Feltételezem, hogy az alábbi fizetett hirdetését  elolvasván, lesz bátorsága feljelenteni magát vagy a szamurájok  példáját követve  önbíráskodáshoz folyamodni.

Merthogy: ritkaságnak számít, hogy egy ilyen hazug, ígérgetős, világjáró, saját vagyonának gyarapításán kívül   semmi maradandót  nem produkáló,  közel 300 milliárd forintnyi adósságot összehozó senkiházi,- 20 évig  bitorolja  a főpolgármesteri  helyet és még a fenyegetőzéstől sem riad vissza.

(Prof. Dr. Bokor Imre)

a Justitia Bizottság elnöke

Az olvashatóság megkönnyítése érdekében mellékelem a fizetett hirdetés gépelt anyagát.


HÖLGYEIM ÉS URAIM! FŐVÁROSI POLGÁROK!

Az a megtiszteltetés ért, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége  budapesti önkormányzati listáján társaim bizalmából az első helyre kerültem. Ha az a hatalmasabb megtiszteltetés érne, hogy  Önök  is megajándékoznak  a bizalmukkal, nem lehetetlen, hogy rám hárulna Budapest főpolgármesterének nagyszerű és megrendítő felelőssége.

A főváros közszolgálata  olyan sokágú, annyiféle érdek, tudás  és tapasztalat együttműködését  igényli,  hogy ezek egyeztetését szerencsésebb  politikusra bízni, akinek ez a mestersége.

Jön a tél, nehezedik az élet,  az én első gondom az lenne, hogy városunkban senki  se fagyoskodjon, senki  se éhezzen. Aki beteg, kapja meg a gyógyszerét.

A főváros tartalékait arra mozgósítanám,  hogy a szegénység  ne súlyosodjon megalázó nyomorrá. A lakbérüket, közüzemi díjaikat önhibájukon  kívül  ideiglenesen  fizetni nem tudó családok adósságát enyhíteném.

Jön a tél, a még szennyesebb füstköd, meg kell védenünk a tüdőnket, gyerekeink agyát az aggasztó károsodástól. Ennél életbevágóbb  közérdek nincsen.

Vezetésem alatt – ha ehhez  hozzásegítenek – Budapest  elöljárósága  gyors és erélyes intézkedéseket fog tenni a levegőszennyezés csökkentése érdekében. Azonnal tehermentesíteni fogom a  legszennyezettebb levegőjű útvonalakat. A törvény minden erejével meg fogom akadályozni a zöldterületek beépítését.

Szabad polgárok nem akarnak félni. Sem a hatóságtól, sem a bűnözőktől. Azon leszek, hogy a budapesti rendőrség  civilizált legyen és hatékony.

Igyekeznék a város energiáit a környezetbarát  tömegközlekedés  fenntartására  és  fejlesztésére fordítani.  Megkülönböztetett figyelmet  fordítanék  a közellátás és közszolgáltatások  megbízható  működésére.

Ha  Önök megválasztanak polgármesterüknek, több szellemi  forrásból  merítenék. Támaszkodnék a választott elöljárók hozzáértésére. A fővárosiak akaratát közvetlenül kifejező polgári kezdeményezésekre, kisebb-nagyobb  népszavazásokra szakmailag egyaránt indokolható városfejlesztési tervek között. Azon lennék, hogy a fővárosi és kerületi önkormányzatok a feladatok megosztásában  úgy egyezzenek meg, hogy a kisebb-nagyobb városnegyedek a maguk önálló életét élhessék, hogy a város önkormányzatának arca legyen.

Támaszkodnék  a fővárosi tisztviselői karra, amelynek szakmai színvonala és keresete  reményem szerint nőni fog, létszáma azonban nem. Dolgos politikusnak tartom magamat. A szókimondás, a gondos munka és némi humor megkönnyíti az együttműködést velem. Hálával fogadnám a megszólaló közvélemény minden  használható gondolatát városunk ügyeiről. Szellemi Tanács kezdeményezését tervezem, hogy a város legjobb elméi együtt gondolkozzanak a városi politikával és adminisztrációval,  mert csak magáról szabadon gondolkodó város tud vagyonosodni és bölcsen költeni.

Nemhogy nem sértődnék meg a sajtóbírálattól, de éppenséggel igényelném a legteljesebb sajtónyilvánosságot, hogy minden pesti  és budai  polgár tájékozott legyen városa dolgai felől, s hogy Önök  hölgyeim és  uraim, ne csak a lakásukat, de az egész várost is sajátjuknak érezhessék.

Megérdemeljük budapestiek, hogy városunk félelemtől mentes, nyílt, szabad és otthonos hely legyen Európa közepén.

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Demszky Gábor

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Itt várjuk hozzászólását!