Siklósi András: Tiltakozás a sok évtizedes zsidó önkény(eskedés) ellen

Valamennyi nemzeti érzésű, gerinces honfitársam nevében határozottan tiltakozom a zsidó „kárpótlás” összegének egész népünket terhelő további növelése ellen, ill. a „gyűlöletkeltéssel”, holokauszt-tagadással szembeni fellépés tervezett megszigorítása ellen, az alábbi cáfolhatatlan okok és indokok alapján:

1.) A magyar nép és Magyarország hatóságai soha nem üldözték a zsidókat, sem faji, sem vallási alapon, hanem az Eötvös-féle emancipációs (egyenjogúsítási) törvény elfogadása óta velünk mindenben egyenlő jogokat élveztek, sőt ezen felül kiváltságokban (pozitív diszkriminációban) részesültek.

A II. világháborúban Antonescu Romániája több mint 300 ezer ottani zsidót gyilkolt meg brutálisan; hasonlóan cselekedett a Tiso-féle fasiszta Szlovákia is; Lengyelországot, Ukrajnát, Franciaországot, Dániát, Ausztriát s a Benelux államokat pedig többé-kevésbé a hitlerista megszállók „zsidótlanították”. Ezzel szemben hazánk még az európai országokból ezerszámra hozzánk menekülő zsidókat is befogadta és megvédte, s az 1944-es „szövetséges” német bevonulásig maximális biztonságot, békességet nyújtott részükre. Utána is minden eszközzel akadályozta Németországba történő deportálásukat – úgy Horthy Miklós, mint a sárga földig becsmérelt Szálasi Ferenc.

Ennek eredményeként a teljes budapesti gettó, a védett házak és az összes fővárosban bujkáló zsidó megmenekült, de vidékről is csak korlátozottan történtek elhurcolások. Akiket pedig elvittek, azok jelentős része útközben megszökött, vagy Wallenberg és mások hamis útleveleivel szerzett menedéket, amelyet valamennyi kormányunk alatt tiszteletben tartottak. A koncentrációs munkatáborokból (nem megsemmisítő haláltáborok!) hazakerültek, vagy az oda soha nem deportáltak viszont tízezrével jelentkeztek, mint „túlélők”, s bosszúszomjukra jellemző, hogy „az utcákat magyar keresztény koponyákkal akarták kikövezni”. Ma is ezek és ezek utódai (akik jelentős része időközben Izraelbe, az USA-ba és egyéb helyekre költözött) követelőznek a leghangosabban.

[Legutóbb például azzal a képtelen ötlettel álltak elő, hogy Amerikában beperlik a MÁV-ot, amiért az tevékenyen segítette „sorstalan” társaik Auschwitzbe szállítását. Talán mentek volna inkább gyalog? Vagy a parancs megtagadása miatt vállaltunk volna egy fegyveres összetűzést a németekkel, csupán miattuk? Ebbe még belegondolni is ostobaság, közönséges vicc, sőt egyenesen Ausch-witz! Ennek kapcsán már olyan megjegyzések is elhangzottak – nem teljesen alaptalanul –, hogy akkor ők meg utólag fizessék ki a vonatjegyeket, elvégre ingyenes utaztatásukkal jelentős kár érte a Magyar Királyi Államvasutakat. Ami pedig az ún. „Aranyvonatot” illeti (melyen a közhiedelemmel ellentétben nem csupán a zsidóktól elkobzott javakat vitték Nyugatra, hanem a magyarságtól összeszedett értékeket, sőt bizonyos múzeumi műkincseinket is!), azt leltár szerint átadtuk az amerikai győzteseknek, aminek zömét ők egyszerűen ellopták, azaz magukkal vitték hazájukba. Ennek tőlünk való követelése nevetséges; kártérítési igényükkel forduljanak inkább az USA kormányához.]

A magyar keresztény egyházak s a civil lakosok is mindvégig példamutató módon, komoly áldozatok árán bujtatták, mentették a rettegő zsidóságot. A sokat kárhoztatott, milliószor elítélt ún. „zsidótörvények” meghozatala és a munkaszolgálat bevezetése is az ő érdekükben, a német nyomás ellensúlyozására történt; továbbá tudni kell azt is, hogy Magyarország éppen az angolszász zsidóság könyörgésére nem ugrott ki idejében a vesztes, számunkra a kezdetétől szörnyű vérhullást okozó, bolsevizmus elleni háborúból (ezért viseljük máig a homlokunkra égetett „utolsó csatlós” szégyenbélyegét!), nehogy ezzel provokálja a nácikat, akik cserbenhagyásukat nyilván elsősorban a zsidókon torolták volna meg.

Mindent összevetve: okos politikánknak, humánus és lovagias viselkedésünknek köszönhető, hogy a jelentős számú hazai zsidóság néhány tízezer fős fogyatkozással (szemben a 600 ezres nemtelen hazugsággal!) vészelhette át a senkit sem kímélő vérzivatart. Éppen ezért eléggé ki nem fejezhető, örök hálával tartozik népünknek, s bármiféle kárpótlási követelése eleve komolytalan és méltánytalan. A tények iménti kifejtését igazságérzetünk követeli meg, melynek legfőbb célja nemzetünk becsületének megtisztítása a rádobált sár és a ráhulló rágalomeső szennyétől, valamint az alaptalan legendák, mítoszok és az oktalanul gerjesztett bűntudat eloszlatása.

2.) Viszont mit szólhatunk mi magyarok az 1919-es zsidó tatárjáráshoz, Kun Béla, Szamuely, Korvin Ottó és a „Lenin-fiúk” barbár gyilkosságaihoz, s a lényegében nekik tulajdonítható trianoni országcsonkításhoz? Vagy miként vélekedjünk az 1945-ben fél Európát legázoló vörös horda fegyverein nyugvó 45 éves cionbolsevizmusról; a Rákosi, Farkas, Gerő, Péter Gábor, Révai, Lukács-féle moszkovita ávósvilágról; 1956-os szabadságharcunk kegyetlen eltiprásáról és Kádár-i megtorlásáról; a szovjet hadifogságban, a szibériai Gulágon, az itthoni haláltáborokban s börtönökben sínylődő sok százezer ártatlan honfitársunk pokoljárásáról; a gulyáskommunizmus Aczéllal, Majorral fémjelzett kulturális népirtásáról; anyagi javaink Fekete János vezette fondorlatos kisíbolásáról; a Hirschler-Czeizel-banda által a „nők védelmében” elkövetett 7 millió abortuszról stb.?

S hogyan tűrhetjük el (az utóbbi 20 évben) a valódi, tisztességes rendszerváltás végrehajtása helyett a petők, hornok, gadók, surányik, gönczök, bauerek, eörsik, hackok, princzek, tocsikok, demszkyk, szekeresek, gyurcsányok, bajnaik, hillerek, lendvaik, deutschok, hellerek, zoltaik, feldmájerek, keletik, csintalanok, kósánék, hujberek, békesik, kapolyik, suchmannok, draskovicsok, gergényik, bokrosok, ungárok, vásárhelyik, zwackok, pokornik, rogánok, kupák, dávidok, donáthok, paskaik, várszegik, tasnádik, popperek, kendék, jancsók, kernek, jordánok, alföldik, spírók, balók, bánók, jusztok, fialák, bolgárok, mészárosok, havasok, verebesek, farkasházyk, gesztik, gálvölgyik, sassok, sólyomok, berkovitzok, landeszmannok, konrádok, baruchok, fejtők, sorosok, lantosok és hitsorsosaik által ránk erőszakolt álliberális democsokráciát; a mételyező ízlés- és sajtóterrort, a globalizmus rettenetes kártevéseit, az elvtársúri jólét féktelen tobzódását; a nemzet zömének aljas kifosztását, rabszolgasorba süllyesztését; gazdaságunk, oktatásunk, egészségügyünk, létbiztonságunk, hagyományaink, erkölcsünk, szakrális szellemiségünk tönkretételét; az ország kiárusítását és idegen gyarmatosítását? Ezekért a rombolásokért a valódi bűnösöknek felelniük kell! Ezekért a veszteségekért a zsidóság igen jelentős kártérítéssel tartozik a magyar népnek! És a máris késedelmes számlát egyszer be fogjuk nyújtani!

3.) A mérhetetlen sok megpróbáltatásért, üldöztetésért a magyarság eddig még semmiféle elfogadható kárpótlást nem kapott, csupán nevetséges alamizsnát. A korábban törvénytelenül eltulajdonított („államosított”) földjeit, ingó és ingatlan vagyonát sem nyerte vissza. Hogyan gondolhatja bárki, hogy a többségi magyarság rovására, annak mintegy fölé helyezve, állam az államban módszerével, kizárólag egy törpe, de erőszakos kisebbséget kárpótoljunk vélt vagy valós szenvedései okán, csak úgy „bemondás” alapján? Azt a zsidóságot, mely már eddig is számtalan különjuttatásban részesült, és korábban is, most is szabad rablása terepének tekinti az országot?!

Nekik nem elég az egykor felajánlott fejenkénti 30000 Ft, nekik Dárius kincse is kevés lenne! Ha 10-szer annyit adnánk, a 100-szorosát követelnék, sose bírnánk kielégíteni őket. Ezért sem kaphatnak egyetlen lyukas fillért se, amit pedig eddig különböző hamis jogcímeken összeharácsoltak, azt mind visszaköveteljük, törvényes úton! Egyébként nálunk elvileg nem is léteznek zsidók, hiszen konkrét számbavételüket (akár faji-nemzetiségi, akár vallási alapon) különböző ürügyekkel mindmáig megakadályozták; önazonosságukat nem merik vállalni (kiváltságokat óhajtanak, kötelességteljesítés nélkül!), hanem „magyarnak” vallják magukat (pontosabban elrejtőznek a hátunk mögött!). Akkor pedig viseljék a mi sorsunkat, mindazokat a hátrányokat is, ami a magyarsággal végzetszerűen együtt jár.

Ki hallott még olyat, hogy egy láthatatlan árnyékhadoszlop rendszeres dézsmát szed, s többletjogokat biztosít magának a „bennszülöttek” semmibe vételével? Arról nem is szólva, micsoda otromba közönyösség és perverzitás bármit elvárni egy olyan néptől, amelyet adósságcsapdába, NATO-ba és EU-ba taszítottak, s amelyet a sírgödörben vergődve még aszályok, árvizek, kereskedelmi embargók, közvetett háborús veszteségek (pl. a délszláv etnikai konfliktusok miatt), nincstelen politikai menekültek, betelepülő lumpenek sáskarajai is sújtanak. Vajon hol vannak ilyenkor a „jó” zsidók, akik megfékeznék legmohóbb társaik kapzsiságát?!

4.) Nálunk nincs, nem is volt soha semmilyen faj(ta)gyűlölet. Itt csak idegenek által provokált magyargyűlölet van! Tótok, oláhok, rácok, ukránok, zsidók, cigányok irigykednek ránk, és egyként gyűlölnek bennünket az egész Kárpát-medencében. S a készülő törvénymódosítás szerint (melynek kidolgozását korábban Orbánék a Mazsihiszre bízták, tehát kecskére a káposztát!) még minket akarnak lecsukni, ha szülőföldünkön védekezni próbálunk. Azaz, mi legyünk tekintettel mindenféle „másság” és önérzetes jöttment „érzékenységére”, de bennünket akárki gond nélkül gyalázhat, ősi nemzeti és vallási jelképeinket büntetlenül gúnyolhatja, rongálhatja, s kabarétréfák céltáblájává alacsonyíthatja. Ám, ha fájdalmunkban felüvöltünk, s népünket tettekre serkentjük, akkor rögtön nacionalisták, revízionisták, rasszisták, szélsőségesek, antiszemiták, nyilasok, fasiszták és gyűlöletkeltők leszünk. Pedig csak szabad és boldog magyarként szeretnénk élni saját, Istentől rendelt hazánkban.

Mert micsoda ország az, ahol betiltják vagy föloszlatják a hazafias fiatalok békés megemlékezéseit nemzeti mártírjainkról és hőseinkről, szétverik a földeladás ellen tüntető parasztgazdákat, vagy a szavazatok újraszámolásáért demonstráló polgárokat; ugyanakkor elnézik a korrupciót, a maffiák garázdálkodását, háborítatlanul tűrik a homokosok, kábítószeresek s a különféle destruktív szekták közerkölcsromboló rendezvényeit, a „Demokjatikus Chajta” fölvonulásait; ahol megfojtják a hungarizmust, de táplálják a kozmopolitizmus, a cionizmus és judaizmus tombolását (hanuka-ünnepek, „tarka marha” kiállítások, zsidó fesztiválok, napi holokamu-megemlékezések stb.)?!

5.) Pár évvel ezelőtt New Yorkban a néhai Kahána rabbi fanatikus ortodox követői – a fennálló törvényekre fittyet hányva – kikiáltották az új Judea államát. A „vállalkozást” a Wall Street-i uzsorások s más magas tisztségeket bitorló zsidók is segítették, míg a rendőrség, a közhivatalok s a politikusok sülthalként hallgattak. Amerika – a „korlátlan lehetőségek” oázisa, a zsiványok paradicsoma – talán még ezt is elbírja. De a megcsonkított, betegen vegetáló Magyarország nem engedheti, hogy gyönyörű fővárosát Judapestnek „kereszteljék”, hogy a sajtót kizárólag „ojságok” uralják, hogy a Tiszántúlon és másutt kibucokat nyissanak, a Pilisben pedig soha nem volt „gázkamrás díszleteket” kreáljanak egy filmhez stb.; s végül a Kárpát-medencében az egyre rohamosabban (Izraelből, Ukrajnából, Oroszországból és máshonnan) beözönlő zsidók megalakítsák Nagy-Izraelt. Mert ez az őrült elképzelés régen létezik, hiába tagadják.

A mi feladatunk, hogy ezt meggátoljuk, s biztosítsuk, hogy Árpád apánk országa a magyarok földje maradjon! Ha lehet, a velünk élő idegen népességekkel együtt, ám ha nem, akkor nélkülük; mert akik törvényeink felett állónak tekintik magukat, azoknak semmi keresnivalójuk nincs itt. Egy biztos: ha a sok évtizedes talmudista bosszúhadjárat folytatódik ellenünk, nem mi leszünk azok, akik elvándorolnak innen. Mert ez a mi otthonunk, mi vagyunk a házigazdák, s a hívatlan, ármánykodó „vendégeknek” kívül tágasabb! Minket az összmagyarság által támogatott nemzeti kormány irányítson az országépítésben, ne pedig a hazaáruló MAZSIHISZ (Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége), illetve bármely hasonszőrű hazai vagy külföldi kaftánosok bűnszövetkezete!!

Egy találó és szellemes álláspont szerint: „Ezek a zsidók sose fogják ’megbocsátani’ nekünk, hogy nem irtottuk ki őket.” A lapokban s az elektronikus hírközlésben óvatosan elhintett, gyűlöletbeszéd elleni törvénytervezet sérti állampolgáraink emberi jogait (szólás- és véleményszabadság stb.), szemben áll az alkotmánnyal, hátrányos megkülönböztetésektől hemzseg, és egyértelműen magyarellenes. Ezért – a fenti pontokból is következően – nemzetvédő hazafiként teli torokból protestálok ellene, s tiltakozásomat mindaddig folytatom, ameddig szükséges, amíg érdemi eredményt nem hoz.

Javaslom megfontolásra, hogy (a fenti szöveggel) indítsunk el egy petíciót, melyet – kellő számú egyetértő és támogató aláírás (származzék akár magánszemélyektől, akár közösségektől) begyűjtése után – küldjünk el a magyarországi (p)ártoknak, az országgyűlésnek, a (k)ormánynak, a fontosabb hazai és külföldi zsidó szervezeteknek, valamint az ENSZ-nek, az EU-nak, a NATO-nak és egyéb számottevő nemzetközi fórumoknak. Hadd tudja meg a világ, hogy szerencsétlen, számkivetett fajtánknak milyen fenyegetésekkel kell szembenéznie, s mily alattomos, sátáni eszközökkel gátolják ma is önrendelkezését és fölemelkedését.

(Szeged, 2010-02-13)

Siklósi András

(a HunHír.Hu munkatársa)
Nemzeti InternetFigyelő