Az offshore-világbotrány

A kiszivárogtató célja az amerikai egypólusú világrend megteremtése lehet

Az offshore-világbotrány kapcsán két dolgot kell különválasztanunk egymástól. Az egyik: teljesen helyénvaló és támogatandó, hogy a világot immáron behálózó offshore-ügyek nyilvánosságra kerüljenek. A másik: nagyon világosan látni kell, hogy ezt a folyamatot kik gerjesztik, és mik a szándékaik.

Maradjunk az első szempontnál. A jelenlegi állapot szerint mintegy 11,5 millió adat került nyilvánosságra a panamai Mossack Fonseca ügyvédi irodából, ezekben mintegy 240 ezer cég, illetve 72 volt és jelenlegi állam- és kormányfő érintett. Felesleges is felsorolni a neveket, mert a lista napról napra bővülhet, és vélhetően bővülni is fog, főleg, ha a Tax Jus­tice Network nevű intézet 2012-es jelentéséből indulunk ki, amely szerint a világ teljes pénzügyi vagyonának 20 százaléka lehet offshore-birodalmakban; ennek döntő része feltehetően soha sehol nem adózott. Ez a nem csekély összeg a magyar GDP-nek nagyjából a százötvenszerese…

De egy-két sokkoló adat azért még idetartozik. A világhálón látható, Harold Crooks rendezte The Price We Pay című dokumentumfilm szerint a ’60-as, ’70-es években beindult offshore-ozás ma már oda jutott, hogy a világkereskedelem több mint fele (!) adóparadicsomokon keresztül zajlik, papíron legalábbis. Az adóparadicsomokban akár 32 ezer milliárd dollár is lehet elrejtve, ami nem több és nem kevesebb, mint az USA és Japán együttes vagyona.

Igencsak beszédes adat az is, hogy 1952-ben az Egyesült Államok éves adóbevételeinek 32,1 százalékát a társasági adó adta, míg 2014-ben már csak a 8,9 százalékát! Természetesen mi is érintettek vagyunk, méghozzá sajnos óriási jövedelemveszteség formájában: az említett Tax Justice Network szerint a magyar államkasszából hiányzó adó mintegy 242 milliárd dollár, ami a mostani magyar államadósság két és félszeresét teszi ki.

A hatvanas években elkezdődött folyamat végeredménye: kialakult a világon egy rendkívül szűk, brutálisan gazdag elit, a szegények és a gazdagok közötti olló talán soha nem volt ilyen tág. Mindent elmond, hogy a világ vagyonának 85 százalékát a felső egy százalék birtokolja, s ennek az egy százaléknak nagyobb a vagyona, mint a világon élő emberek 99 százalékának. De ami még kifejezőbb: a világ leggazdagabb 62 emberének annyi pénze van, mint a világ szegényebb felének, tehát 3,5 milliárd embernek összesen. A kéz ökölbe szorul…

A fenti adatokból kiderül: a világ elviselhetetlen egyenlőtlenségének kialakulásához a ’60-as, ’70-es évektől tömegesen végzett off­shore-ozás, tehát a megszerzett óriási pénzek adómentessé tétele nagyon nagy mértékben hozzájárult. Az is világos – s immár tények bizonyítják –, hogy az elmúlt 40-50 évben egy olyan szupergazdag csúcselit jött létre a világon, amely lényegében véve azt csinál és úgy cselekszik, amit éppen nem szégyell. Akkora a hatalma, hogy nem szereti, ha valaki bármilyen szinten is korlátozza ebben.

S itt el is érkeztünk második szempontunkhoz, mégpedig ahhoz a kérdéshez, hogy a jelenlegi offshore-tényfeltáró folyamatot kik és miért irányítják, s ezzel mik lehetnek a szándékaik.

Még egyszer szögezzük le: az offshore-ügyek felkutatása és a világ nyilvánossága elé tárása rendkívül fontos dolog, mert bolygónk lakossága végre szembesülhet azzal, milyen brutális, szemérmetlenül gátlástalan rablás zajlott és zajlik a háttérben. Szembesülhet azzal, hogy azok a politikusok, közéleti emberek, akik eleddig nagy közmegbecsülésnek örvendtek, milyen mértékben álszentek, képmutatók és erkölcsileg megvetendő figurák.

S ami a legveszélyesebb: az emberek azzal is szembesülnek, hogy az úgynevezett diktatúrák, autokráciák, illetve az úgynevezett demokráciák politikai elitjeinek magatartása, mentalitása, erkölcsi hozzáállása között nincs is akkora különbség, mint amekkorában a demokrácia hívei joggal reménykedtek. Az egyik oldalon Putyin, Porosenko, Hszi Csin-ping (Xi Jinping), a szaúd-arábiai király, a másik oldalon pedig David Cameron, az izlandi miniszterelnök avagy az Európai Unió Bizottságának energiaügyekért felelős biztosa.

A lista átível a politikai rendszereken, s azt a benyomást kelti a világ polgáraiban Angliától Máltáig, Kínától a Közel-Keletig, hogy a világ politikai, gazdasági, kulturális, sport- és egyéb elitje a velejéig romlott és züllött, s nem képvisel senkit és semmit, csak saját magát és közvetlen lekötelezettjeit. Mindez pedig azért veszélyes, mert valóban a demokráciák működéséhez szükséges, minimális állampolgári bizalom veszhet el, ami a kormányozhatatlanság rémét vetítheti elénk.

E veszély fennállása mellett azonban nagyon nem mindegy, kik és miért hozták, hozzák nyilvánosságra ezeket az adatokat. A Hang The Bankers (Akasszátok fel a bankárokat!) nevű blog már felhívta rá a figyelmet, hogy az off­shore-botrányba keveredett politikusok egytől egyig az USA ellenfelei, s az sem lehet véletlen, hogy gyakorlatilag egyetlen amerikai nagy hal sem került terítékre. Emellett a vizsgálatot lefolytató Oknyomozó Újságírók Nemzetközi Konzorciuma mögött az az Amerikai Közintegritási Központ (CPI) áll, amelynek a támogatói között megtalálható a Carnegie Corporation, a Ford Alapítvány, a Soros Györgyhöz kötődő Nyitott Társadalom Alapítvány, a Rockefeller Testvérek Alap, illetve a Rockefeller Család Alap.

Pontosítani kell tehát a következtetéseket: az offshore-botrány kirobbantója az a globalista pénzügyi szuperelit, amely kezében tartja az Egyesült Államok politikai és gazdasági elitjét; másképpen fogalmazva, a szupergazdag világelit az Egyesült Államokat eszközként használja fel világhatalmi céljainak eléréséhez, ezért nyilvánvaló, hogy az offshore-fegyver nem irányulhat az amerikai elit ellen, hanem a még létező, valóságos hatalommal rendelkező országok vezetői ellen, akik még akadályokat képesek gördíteni a világelit uralmi céljai elé. Mi tehát a Rockefellerek és Sorosok célja az off­shore-botránnyal?

Az, hogy az általuk elképzelt és már félig-meddig megvalósított egypólusú világrenddel szemben álló, annak alternatívát állító országok és kultúrák politikai elitjeit lejárassa, megmutassa a világnak, hogy Putyin orosz elnök, Szalmán szaúd-arábiai király, Hszi Csin-ping kínai elnök és mások erkölcsileg nem alkalmasak arra, hogy országukat, horribile dictu a világot vezetni legyenek képesek.

És igen, az offshore-botrány a világ közvéleménye számára azzal a következtetéssel járhat, hogy a globális politikai elit alkalmatlan a világ gondjainak megoldására, a világ irányítási és morális válságban van. Mi tehát a megoldás? Ki hozhatja el a megoldást? Talált: nem más, mint a globális pénzügyi elit, amelynek már hosszú évtizedek óta megvan a receptje a világ gondjainak megoldására. Nem akármilyen terv ez, ravasz és hidegfejű: ha már rajtuk kívül mindenki lejáratódott, akkor végre jöhet a végső megoldás: az általuk irányított, egypólusú világrend.

Ez a harc lesz a végső?
Fricz Tamás, 2016. április 13. szerda 10:00
A szerző politológus
forrás: magyaridok.hu
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!