A Horn-szobor avatásához! – avagy: A keletnémetek előtti határnyitás igaz története

Horn Gyula, a németek, a Horn-emlékszoba ürügyén a határnyitásról

A kontrollblog teljes cikke a témában elérhető ITT !

Sopronban 1940–45 között voltam műegyetemi diák, a front odaérkezése előtti hetekig. A Magyar Királyságban én kaptam utoljára diplomát, azaz, az erdőmérnöki volt az országban az utolsó. Erre is csak azért kerülhetett sor, mert Sébor János dékán megtagadta a nyilas kormány kiürítési parancsát. Bezzeg, a budapesti műegyetemi karok Drezdáig meg sem álltak. Ott érte őket a szörnyű, angol gyújtóbombás légitámadás.

A diplomám kézhezvétele utáni napokban Solosján/Szálasi („nemzetvezető”) pápai hadkiegészítő parancsnoksága engem is berántott frontszolgálatra, de nagy szerencsémre, csak a visszavonulásban vettem részt, 550 kilométeres gyalogmenetben, és 1945. május 1-jén Bajorországban tettük le a fegyvert az amerikaiak előtt. Ők velünk, magyarokkal nem törődtek, siettek mielőbb elérni a jaltai zónahatárt Linz előtt, nehogy a szövetséges ruszkik nyugatabbra hatolhassanak. Onnan tértem haza a csehszlovák vöröskereszt segítségével felvidéki szülőföldemre, ahonnan mindössze egy hátizsákkal, minden ingó és ingatlan vagyonomat elkobozva a szlovákok üldöztek ki.

Soprontól Sopronig öt hónap alatt ezer kilométeres körutat tettem meg Közép-Európában, és a Nagaszakira ledobott (a második) atombomba idején értem vissza szeretett városomba, Sopronba, az Alma Mater kebelére. Sopron és az egyetem annyira a szívemhez nőttek, hogy  amikor csak tehetem, még most is ellátogatok oda…

Részt vettem az 1989. augusztus 19-i kelet-német határ-áttörés 10. és 20. évfordulójának ünnepségein is. 2009. augusztus 17-én és 18-án a Magyar Művelődés Házában végighallgattam a nemzetközi történészkongresszus előadásait. Ez az épület az egykori Kaszinó épülete,  ez is a szívemhez nőtt,  mert 1942-ben,  amikor a Volksbund akarta megszerezni „Deutsche Haus”-nak, egyetemista diákként én is részt vettem abban az akcióban, amellyel megmentettük  „A Magyar Művelődés Házá”-nak, és 72 év óta ma is ugyanez a felirat áll a homlokzatán,  amit mi, diákok adtunk ennek a nagy épületnek Sopron megyei főispán politikai segítségével.

2009. augusztus 18-án, vagyis a nemzetközi történészkonferencia második napján is végighallgattam az előadásokat. Ekkor Németh Miklós, 1988–90 között volt miniszterelnökünk is szót kapott. Minden mondatát feljegyeztem, de most csak a Horn Gyulával kapcsolatos kijelentéseit idézem, abból az alkalomból, hogy egyes gyászmagyarok néhai Horn Gyulának emlékszobát akarnak kialakítani a magyar Országházban, sőt, még Brüsszelben is, az EU épületében! (Ez időközben az unióban már meg is történt, sőt Budapest XIII. kerületében, ahol szocialista polgármester van, már szobra is áll a kis nagy embernek! Horthy Miklósnak nem állhat szobra még egy zárt térben, a Hazatérés templomának előterében sem! Meg miatta az eljárás Hegedűs Loránd lelkész ellen! – F. I.).

Ez már sok, és nekiláttam, hogy idézeteket keressek a KAPU című folyóirat 2009. október havi számában megjelent cikkemből, az 55-58. oldalról. Hadd lássa a magyar társadalom, kinek is akarnak emléket állítani!

Az 1989. évi nyugati határnyitásra azért került sor, mert a határkerítés és az aknamezők az évtizedek során 260 kilométer hosszon annyira elavultak, hogy fel kellett volna újítani azokat. Erre a Magyar Államnak nem volt elég nyugati valutája, anyagi lehetősége, ezért Németh Miklós kormánya a „vasfüggöny” lebontása mellett döntött. A lebontást 1989 tavaszán kezdték, és nemcsak a határőrök végezték, hanem a lakosság is lelkesen részt vett benne. Elsősorban nyilván a határállomásokon és körzetükben volt erre lehetőség, de például Soprontól északra, a Pozsony felé vezető, régi országúton nem volt határátkelőhely, ezért ez maradt utoljára. A nemzetközi helyzetet a Szovjetunió akkori válsága jellemezte. A főtitkárok: Brezsnyev, Andropov, Csernyenko, öreg emberek lévén, két év alatt egymás után meghaltak. Moszkvában már valóban furcsa helyzet alakult ki. Gorbacsov, a fiatal főtitkár ezért kerülhetett „Glasznoszty” elveivel vezető hatalomba. Nálunk Kádár önként távozott, érezte a közelgő felelősségre vonást, nyakán érezve a kötelet, búcsúbeszédével eszét vesztve szerepelt.

Grósz Károly lett a pártfőtitkár. Miniszterelnökként pedig a fiatal Németh Miklós került pozícióba. Hogy Németh Miklós milyen zűrzavaros politikai és gazdasági állapotban foglalhatta el a miniszterelnöki széket, arról a Kapu című folyóiratban beszámoltam. De ez külön téma, nem ide tartozik.

1989 nyár elején Sopron-Ágfalvánál is megtörtént a határkerítés elbontása. Amikor a külügyminiszter látványos bemutatót akart tartani az átvágásával, nem volt hozzá határkerítés! Megrendelte tehát a Belügyminisztériumnál, hogy  a határtól beljebb, ideiglenesen építsenek fel kb. 200 méter hosszú „határkerítést”, azt fogja ünnepélyesen átvágni. Erre a bemutatóra 1989-ben meghívta osztrák kollégáját, és természetesen a sajtó képviselőit is.

Nagy nézőközönség gyűlt össze, videó felvevőkkel megörökítették, amint Horn Gyula magyar külügyminiszter ollóval átvágja a frissen épített vékony kerítésdrótot. Másnap az egész világ megtudta, hogy Horn Gyula milyen bátor tettet hajtott végre! Németh Miklós miniszterelnök neve szóba sem került.

Miután Gorbacsov lett a Szovjetunió főtitkára, Németh Miklós felkereste, és nemcsak az atomrakéták eltávolítását kérte hazánkból, hanem a kelet-németek kiengedésével való egyetértést is. Gorbacsov egyetértett, de arra kérte Németh Miklóst, hogy a németek kiengedését ne publikálják a sajtóban, mert a Szovjetunióban szembe kell néznie az ortodox szellemiségű ellenfeleivel.

Kiktől szivároghatott ki ez a hír? A kormány tagjai közül Horn Gyula, Kovács László és Nyers Rezső a Budapesten ülésező, nyugati szocialista-párti küldötteknek mondták el, így aztán azok aznap világgá kürtölték. Így „bőgették le” Németh Miklóst Gorbacsov előtt azzal, hogy íme: ilyen „pletykás nép” a magyar! Hogy erre mi vezette őket, azt negyed század távlatából, a közismert hazai, botrányos helyzetből nem nehéz rekonstruálni.

A hír hallatán Románia a nyugati határán határkerítés építésébe kezdett, és a zöldhatáron mindenkire lőttek, akit menekülőnek véltek. Menekültek is onnan sokan, nemcsak magyarok, de a román ellenzék emberei is. Szembe kellett néznünk a román hadsereg fegyveres fenyegetésével és Kelet-Berlin, Prága és Bukarest politikai ellenakcióival is.

Furcsának tűnik, de akkor még a Német Szövetségi Köztársaság is óvatosságra intett, Nagy-Britannia tiltakozott a német egyesítésnek még a lehetősége ellen is, az USA pedig  megreformált Szovjetuniót akart. Nyakunkon volt azonban 60 ezer „keletnémet”, akik nem óhajtottak hazatérni, mert Bonn (Nyugat-Németország fővárosa Bonn volt, a keletnémet kormány Kelet-Berlinben székelt – F. I.) információira hallgatva azt hitték, hogy a magyar határ nyitott, tehát errefelé távozhatnak „nyugatra”. A határkerítést műszaki okokból és beruházási költségteher miatt el is bontottuk, de szabad „átsétálásra” még nem volt lehetőség.

Jellemző, hogy egy ismerős asszony a kisfiával azzal jelentkezett nálam, hogy Berlinből most érkezett Budapestre és a Keleti pályaudvarról Bécsbe akart utazni, de nem engedték. Másnapfelkísértem őket a Széchenyi hegyre, és átadtam őket egy Németországba induló busz vezetőjének.

A hivatalos határnyitásra 1989. szeptember 11-én került sor. Debrecenben Mészáros Ferenc és Filep Mária mérnök, az akkor alakult MDF tagjai azt javasolták, hogy a nyugati határon, alkalmas helyen rendezzünk „pikniket”, magyar és osztrák vendégek jelenlétében, ezzel demonstráljuk az európai szolidaritást. Az MDF ellenezte ezt, ezért fordult Filep Mária Pozsgay Imréhez, aki vállalta a védnökséget. A nyugati határ mentén egyedül a soproniak vállalták a „piknik” megrendezését, mégpedig az északi határkerítés mellett, s azt is, hogy mindjárt megkezdik annak elbontását. A „piknik” szervezésében akkor még minden soproni ellenzéki párt együttműködött, s az osztrák oldalt is meghívták. A piknikre sok száz osztrák vendéget vártak. Mivel ez a Német kormány tudtával és Pozsgay Imre védnökségével történt, ezért a határőrség még rendkívüli esetben sem használhatta fegyverét. A kelet-németek érkezésére azonban senki sem számított. Váratlan meglepetés volt ez, és a kelet-németek ügyesen kihasználták az osztrák vendégek érkezését váró nyitott kaput. A kelet-németek oszlopba tömörülve rohamozták meg a nyitott kaput. Ez olyan meglepetés volt, hogy a magyar határőrség nem léphetett közbe. Hazánkban ekkor 60 ezer „keletnémet” tartózkodott. Közeledett az ősz, tehát az elszállásolásuk gondja terhelte a magyar kormányt, mert a keletnémetek nem voltak hajlandók a DDR/NDK-ba visszatérni.

Augusztus 19-én került sor arra – nyilván a (Kozma atyától is) kapott hírek alapján –, hogy a Balatontól hétszáz német Sopron-puszta közelébe utazott, és az erdőben hagyva autóikat, csoportosan megrohamozták az osztrák turista-vendégek számára nyitva hagyott kerítéskaput. A határőreink nem használtak fegyvert,  az áttörést nem akadályozták. Még segítettek is olyan családoknak, akiknél  a gyerek lemaradt a nagy tömegben, magyar határőr vitte az édesanyja után a gyereket át az osztrák területre. Vagyis Magyarország emberségből szépen vizsgázott. (Balla Árpád határőr alezredes és bajtársai becsületet szereztek hazájuknak.)

A budapesti sajtó ebből semmit sem sejtett, de az osztrák oldalon ott volt a nemzetközi riporterek sokasága, s még aznap megtudta az egész világ, hogy „mit követtek el a magyarok”. A budapesti sajtó Bécsből tudta meg az esetet. Mivel télre nem lehetett 60 ezer németet elszállásolnunk, hazaküldeni nem óhajtottuk őket, a Német Szövetségi Köztársasággal tanácskozásokat kellett kezdeni a kiutaztatásukról és az emberséges fogadásukról. Ha Németh Miklós miniszterelnök nem kapta meg a meghívót Helmuth Kohlkancellártól, akkor a külügyminisztert kellett kiküldenie.

Horn Gyula és Kovács László azt javasolta Németh Miklósnak, hogy a keletnémeteket az éj leple alatt szállítsák át Bécsbe vasúti vagonokban, hogy ott aztán szétszéledjenek az ideiglenes befogadó táborokba. Németh Miklós tiltakozott az ilyen ostoba megoldás ellen, hiszen Bécsben ott lesz a világsajtó, és majd hírül adják, hogy „ilyenek a magyarok”, mint a holokauszt, a német deportálások idején. Ilyen becstelen megoldást Németh Miklós nem engedélyezett.

Horn Gyula külügyminiszter ment tárgyalni Bonnba Helmuth Kohl kancellárral, aki mit sem tudott arról, hogy Németh Miklós megkapta-e a meghívó levelét. Így aztán minden érdemet Horn Gyula vágott zsebre, Kohl kancellár neki adományozta a Német Nagykeresztet, a német sajtó pedig a mai napig is Horn Gyulát tartja a németek kiengedése és a német egyesítés fő bajnokának.

Amikor 1990-ben Németh Miklós precízen átadta a kormány iratait a győztes MDF-nek, Antall Józsefnek – nem úgy, ahogy azokat Lázár Györgytől ő vette át 1988-ban – Antall József Németh Miklós kezébe adta Bush amerikai elnök és Helmuth kancellár 1989-ben keltezett, meghívó levelét. Horn Gyula fiókjából kerültek elő, Horn Gyula fektette el azokat!!

Húsz évet kellett várni arra, hogy Angela Merkel kancellár Németh Miklósnak és Pozsgay Imrének adjon át kitüntetéseket. Ennyi ideig eltartott Németország Horn Gyula-imádata, amely még ma is él a német köztudatban. Besegítettem egy német nyelven írt levelemmel, amikor Angela Merkel kancellárt is meghívták Sopronba, a 20. évfordulóra, Melocco Miklós hatalmas, magyar–német emlékműve felavatására. Tudom, hogy a német illetékeseket  hivatalosan is meghívták, de attól tartottam, hogy a németországi parlamenti választások miatt a kancellár asszony csak a helyettesét fogja küldeni. Németül levelet írtam neki és felhívtam a figyelmét arra, hogy német becsületből Sopronban személyesen kell megjelennie  a szoboravató ünnepségen. Az avatás már befejeződött, amikor az égen osztrák helikopterek jelentek meg, elől-hátul az osztrák hadsereg gépei, középen az Angela Merkelt hozó helikopter. Biztos voltam benne, hogy csak ő lehet, meg is jegyeztem a mellettem állóknak, hogy most érkezik az égből az „Angyal” (Angela magyarul angyalt jelent).

Dr. Sólyom László köztársasági elnök fogadta őt, és az ünnepség újra kezdődött. Németország becsületén nem esett csorba.

Ezek után a Horn Gyula pufajkás múltján túlmenően, 1989–90 története és Horn Gyula 1994–98 közötti miniszterelnöki működése, a sok szocialista privatizáció, a Bokros-csomag alapján mindenki maga döntse el, hogy megérdemli-e Horn Gyula az emlékszobát. Nála jobban senki sem tudta a saját érdekében olyan szívhez-szólóan „bepalizni” a magyar (és a német! – F. I.)  társadalmat.

Emlékszem még miskolci-koromból az 1994. évi, diósgyőri választási kampányára, amikor hazafelé autózva, rumos állapotban átvette az autó volánját, és az emődi nagy kanyarban nekihajtott a kilométerkőnek. Összetörte magát, aztán sajnálatot keltve maga iránt, mutogatta fején a „vaskoronáját”, amitől annyira meghatódott a választók sokasága, hogy 75 százalékos arányban szavaztak rá. Így is lehet sikert elérni. „Megtetted, amit a pártod megkívánt tőled, nyugodj békében!”

Budapest, 2014. május 1.Vitéz Hábel György vasdiplomás erdőmérnök, ny. MÁV főmérnök, 74 éve nemzeti közíró.

Forrás: sokkaljobb levelesláda

sokkaljobb-kommentár: Horn Gyula írt néhány könyvet is, a Cölöpök című kissé hihetetlen dolgokat tartalmazó könyvét németre is lefordították, és a németek vették, mint a cukrot. Horn Gyula 1990-től a betegségéig végig országgyűlési képviselő volt, és négy évig miniszterelnök lehetett Magyarországon. A képviselőségből végkielégítéssel távozott. Hat évig luxus állami gyógykezelésben, majd állami temetésben részesült. Így jár az az ország, amely egy nyűves rendszerváltozást sem tud rendesen végrehajtani! Ezért aztán az átkosban magas polcon ülők, illetve már a leszármazottaik továbbra is oszthatják az észt a szerencsétlenné tett magyar társadalomnak…

Horn a pufajkás múltját a gyatra számonkérés idején elintézte egy Na és?-sel! Azóta is Na és-ország vagyunk, még mindig nem ismerhetjük meg például az átkosban a rendszerrel együttműködő besúgók névsorát, vagyis az úgynevezett ügynöklistát. 85 évre titkosították előlünk az úgynevezett rendszerváltozás utáni első hatalmas maffia-illatú olajbotrány aktáit, és amint a szálak magasra érnek, általában kezdetét veszi a titkosítás.

Horn Gyula múltjáról egy mindent elmondó videó:

[youtube=http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=C3rqS_wFioI]

Békéscsaba, 2014. július 12.

F. I. – T. Z.

Emlékeztető: „A kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más, normális, azaz nem kommunista ember számára. A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret. A kommunista eltorzult lélek! Egészséges szellemű európai ember nem lehet kommunista! Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke vagy az elvtársak szermélyes boldogulása így kívánja.” (Alekszandr Szolzsenyicin)

Forrás: sokkaljobb.hu

Nemzeti InternetFigyelő