A Magyar Hírlap interjúja Dr. Léhmann Györggyel (A riportalany kérésére JAVÍTOTT !)

Léhmann György: Minden ügyvédnek azt kell tudomásul vennie, hogy az érték nem a bankrendszer meg az államháztartás, hanem emberek élete!

Évek óta gyűrűző problémát jelent Magyarországon a devizaalapú hitelezés ügye. A törlesztőrészletek elszabadulása családok életét tette tönkre azzal, hogy elviselhetetlen mértékűvé nőtt. Egyre többen vesztik el lakásaikat napról napra, és jó néhány ügyvéd próbál megélni a bajbajutottakból. Léhmann György ügyvéd ugyanakkor ingyen segít. Azt mondja, amikor az emberek élete a tét, joggal várható el, hogy egy ügyvéd is hozzon áldozatot.

– A 2008-ban kitört gazdasági válság hozta magával a világ több országában, így nálunk is a devizaalapú hitelek törlesztőrészleteinek elszabadulását. Három és fél év telt el azóta. Mi változott?

– A devizahitelezéssel kapcsolatban előállt helyzetet nemzeti tragédiának tartom. Mégpedig azért, mert nálunk egy élet munkája a ház vagy lakás megszerzése, és ezek forognak kockán. Családok kerülhetnek utcára, életek mehetnek tönkre…

– Hogyan látja, mennyire áll a helyzet magaslatán az ügyvédtársadalom?

– Szomorú a kép. Az ügyvédekkel általánosságban is van bajom. Rájuk, ránk ugyanis jó néhány száz millió forintot költött az adófizető állampolgár, akiknek köszönhetően elvégezhettük a jogi egyetemet. Amikor pedig nemzeti tragédiáról van szó, akkor az ügyvédektől elvárható az áldozathozatal. Ha már az adózók pénzéből lett belőlük ügyvéd, akkor most legyenek szívesek valamit visszaszolgáltatni azoknak, akiknek köszönhetik, hogy világ életükben meleg szobában dolgozhatnak, és azt csinálhatják, amit a legjobban szeretnek.

– Úgy tapasztalom, haragos.

– Igen, mert szégyen, hogy az ügyvédtársadalom egy ilyen helyzetben képtelen összekapni magát. Nincs egy tanszék, amely szót emelne a jog lábbal tiprása ellen, mindenki csak hallgat. Az meg még rosszabbul esik nekem, amikor hallom, hogy van néhány kollégám, akik több százezer forintot is elkérnek a bajba jutott devizahitelesektől. Ami ennél is nagyobb baj az az, ha még el is kezdik fosztogatni az ügyfelet azzal, hogy épp úgy kezd számolgatni, mint más jogi ügyekben. Dühít az is, hogy az ügyvédek egy része azt mondja, eleve reménytelen a bankokkal szemben fellépni. Ilyet pedig ügyvéd nem mondhat. Csak azt: elvállalom az ügyet, mert megvan a jogi alapja, de azt tessék tudomásul venni, hogy esetleg ebből pervesztés is lehet. Ez a korrekt. Nem lehet feltartott kézzel megadni magunkat egy ilyen hitvány banki eljárással szemben.

– Említette a szakma hallgatását. Az ügyvédi kamara többször is megszólalt.

– Bár ne tette volna. Tavaly augusztusban Róna Péter közgazdász felvetette, hogy a devizaalapú hitelszerződéseket át kell tekinteni, és egy vizsgálóbizottságot felállítani. Erre a kamara képviselője azt felelte: ez nem járható út, mert összeomlik a magyarországi pénzügyi és bankrendszer. Ez pedig nemcsak a bankoknak, hanem tízmillió magyar állampolgárnak is rossz lesz. Megszűnik a hitelezés Magyarországon, leáll a gazdasági élet. Ezt nagyon rossz néven vettem az ügyvédi kamarától. Ugyanis teljesen mindegy, mi lesz Magyarországon a bankrendszerrel, vagy az államháztartással. Ám azt, hogy a polgárjogi szerződéseket ne lehessen bíróság előtt tisztességessé tenni, ilyet egyetlen ügyvéd sem mondhat ki. Minden ügyvédnek azt kell tudomásul vennie, hogy az érték nem a bankrendszer meg az államháztartás helyzete, hanem emberek élete.

– Ön egy helyütt azt nyilatkozta, nem is érti ezt nagy hűhót, hiszen rém egyszerű a devizaalapú hitelezés kérdése. Kifejtené?

– Azért rém egyszerű, mert ezt a kérdéskört a polgári törvénykönyv egyértelműen szabályozza. Róna Péter közgazdász helyesen indult ki abból, hogy a hazánkban devizaalapúként folyósított hitelek hibás termékek. A vonatkozó jogszabály szerint ugyanis a hitelező az adósnak kölcsönt nyújt, az adós pedig szerződés alapján köteles a kölcsönösszeget visszafizetni. Ebből csináltak egy akkora vihart, amiből nemzeti tragédia lett.

– Mi a legnagyobb baj?

– Azt meg lehet állapítani a szerződésből, hogy a bank mekkora hitelösszeget nyújt, de a visszafizetés körülményeit képtelenség kiolvasni. Ha pedig nem lehet kiolvasni, hogy hogyan kell visszafizetni majd később, milyen összegekben a kölcsönt az adósnak, akkor a szerződés létrejöttének egyik eleme hiányzik. Ez pedig létre nem jött szerződésnek tekinthető. Ezt úgy hidalták át a bankok, hogy utólag egyoldalú szerződésmódosításokkal határozták meg a feltételeket. És a gazemberség itt van.

– Szóval ez hasonlít a biankóhoz?

– Ahogy mondja. Azt kell megérteni, a baj nem ott van, hogy az árfolyamváltozással az adósnak a kötelezettségei változhatnak, így nőhet is a törlesztőrészlet, hiszen így írta alá. Itt egy forinthitelt adott a bank, aminek a visszafizetését egy valutához kötötték. Hozzá kell tenni, ezt jó érzékkel tették. Azért választották a svájcifrank-alapú hitelezést, mert az előző három-négy évben stagnált az alpesi frank árfolyama. S tudták, hogy ezen nagyot lehet kaszálni. De nem ez a döntő bűn. Hanem az, hogy később lehetőséget adtak a bankoknak az egyoldalú szerződésmódosításra, és ötletszerűen határozták meg a törlesztőrészletet. Nem abból indultak ki, hogy mekkora az árfolyamváltozás.

– Azután jött 2008, ami csapást mért a bankokra.

– Igen, ráadásul nem is számítottak rá. A svájci frank alapkamata, a referenciakamat lezuhant, bedőlt. A bankok a szerződések megkötése előtt azt a tájékoztatást adták az ügyfeleiknek, hogy svájcifrank-alapú hitelezés, a devizaalap az azt fogja jelenteni, hogy nemcsak az árfolyamtól, hanem a referenciakamattól is függ a kamatváltozás. S ez az a pont, ahol szerintem direktbe elment a csalás. 2008 novemberében például egytizedére lezuhant az alapkamat, ekkor a bankok elkezdték ugyanúgy emelni a kamatot, mint az árfolyamnál.

– Néhány bank azzal próbálta nyugtatni az ügyfeleit, hogy alkalmazta az ötéves türelmi időt.

– Ez persze azt jelentette, hogy a futamidő végén az ügyfél többet fog fizetni, mintha nem lenne türelmi idő. Ugyanis ameddig csak kamatot fizet az ügyfél, addig a tőke összege nem csökken. Annak a híve vagyok, hogy az árfolyamváltozást viselje az adós. Ha pedig a kamat csökken, akkor a bankkal közösen viselje a kockázatot. (Ezt a mondatot a riportalany <Dr. Léhmann György> kérésére alábbi módon javítjuk: „Ha pedig a referencia kamat csökken, akkor a bank ennek mértékében köteles csökkenteni az adósoktól követelt kamatot.” – NIF szerk.) Újra mondom: mivel a bankok szabad kezet kaptak, a törlesztőrészletet úgy állapították meg, ahogy akarták.

– Magyarország 2006-ban átvette az uniós szabályozást. Mit jelentett ez?

– Az ügyfelek, illetve a fogyasztók számára előnyöket. A bankok azonban nem számoltak ezzel.

– Miről van szó?

– Arról, hogy ettől az időponttól kezdve az összes szerződés fogyasztói szerződésnek minősül. Erről akkor beszélünk, ha egy olyan gazdasági szerződés jön létre, amelyben az egyik fél profi, a másik pedig laikus. A laikus bement a pénzügyekkel profi szinten foglalkozó bankhoz, így a hitelszerződések mindenképpen fogyasztói szerződésnek minősültek. Az Európa Tanács 13/93-mas irányelvéhez igazították a polgári törvénykönyv 209-es és 209/A paragrafusát. S ez az a két jogszabály, amelyre minden panaszos ügyfélnek támaszkodnia kell.

– Akkor is, ha a pénzintézetek állandóan azzal fenyegetik az ügyfeleket, hogy ha az általa szabott feltételektől eltér, azonnal fölmondja a szerződést, és egy összegben követeli vissza a hitelét?

– Pláne. Hiszen a bank ezt nem teheti meg. Az említett jogszabály ugyanis kimondja: csak a fogyasztó érdekében lehet semmisségre hivatkozni. Úgy fogalmaz: „Tisztességtelen az általános szerződési feltétel, illetve a fogyasztói szerződésben egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltétel, ha a feleknek a szerződésből adódó jogait és kötelességeit a jóhiszeműség és tisztesség követelményének megsértésével egyoldalúan és indokolatlanul a szerződési feltétel támasztójával (például bank) szerződést kötő fél hátrányára állapítja meg.” Sőt, semmisség esetén nemcsak egy évig, hanem korlátlan időig megtámadható egy szerződés.

– Sokan mondják, hogy ez a probléma túl nagy ahhoz, hogy kezelni lehessen.

– Pedig ez nem így van. A Pest Megyei Bíróság kérelemmel fordult a Luxemburgi Európai Bírósághoz, amely tavaly december 6-án kimondta, hogy az egyoldalú szerződésmódosítási jog azért semmis, mert nincs biztosítva az adós szintúgy egyoldalú szerződésmódosítási joga. Ez egyébként a 13/93-as EU-irányelvben benne van. Ezt követően, december 12-én a Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiuma kimondta, „a fogyasztói szerződésben egyoldalúan, előre meghatározott, illetve az általános szerződési feltételeket egyedileg (esetünkben a bankok az ügyféllel) nem tárgyalták meg. A fogyasztóval szerződő fél (jelen esetben a bank) ezt az állítást csak akkor tudja sikeresen megdönteni, ha kétséget kizáróan bizonyítja: a szerződéskötést megelőzően biztosította annak a lehetőségét, hogy az adott feltétel tartalmát a fogyasztó befolyásolhassa, és e lehetőséggel nem élve fogadta el a feltételeket”. Tehát, ha nincs az adósnak felmondási joga, és nem tudja bizonyítani a bank, hogy márpedig ő lehetőséget adott arra, hogy az ügyfél beleszóljon a szerződésbe, akkor az összes szerződésmódosítás semmis.

– Ám ezt követően született a kormány és a bankszövetség közti egyezség.

– Én úgy mondom, paktumot kötöttek. Ebben szerintem az a borzalmas, hogy bár a Legfelsőbb Bíróság kimondta: semmis ügyletre nem lehet jogot alapítani, mégis a paktumra fűzik az árfolyamrögzítést. Ezúton hívom fel mindenki figyelmét arra, aki ezt választja, azzal kötnek egy újabb gyűjtőszámla szerződést. Ám ebben az a veszély leselkedik, hogy aki belemegy, annak újfent egyoldalúan a bank diktál. A 2011/75-ös törvény ismét a bank által alkalmazott törlesztési árfolyamot határoz meg, s ezzel szentesíti az ügyfelek korábbi kiszolgáltatottságát, a bankok becstelenségét. Sőt az új megállapodás megkötésekor a korábbi devizahitel-szerződést módosítják írásban, s ezzel az ügyfél elveszti a szerződés megtámadásának jogát.

– Mit szabályoznak még?

– A felmondás jogát illetően a jogszabály meghatározza, mikor van lehetőség rendkívüli felmondás alkalmazására. Azt azonban nem mondja ki, hogy ha az adós nem fizeti a tartozást, akkor a felmondás joga megilleti a bankot. Ez kötelezettség késedelemnek minősül, ami után elállási jog illeti meg a bankot.

– Mi a különbség a két fogalom között?

– Az, hogy elállásnál a szerződés aláírásának időpontjáig kell megszüntetni a szerződést. Így az összes banki szerződésmódosítás eltűnik, s az eredeti állapotot kell visszaállítani. Felmondásnál pedig annak napjáig érvényes az összes módosítás.

– Mi a helyzet a végrehajtásokkal?

– A felmondás azért kell, mert csak lejárt követelést lehet végrehajtani. A végrehajtási eljárást csak úgynevezett „végrehajtási lappal” lehet kezdeményezni, de ezt csak jogerős bírósági ítélet alapján lehet kiállítani. Ezért vonják be a pénzintézetek az eljárásba a közjegyzőt. Ha a közjegyző közokiratban rögzíti a követelést, akkor nem kell bírósági eljárás. A közjegyző azonnal záradékolja mindezt, és elindul az eljárás.

– Mit tehet ilyenkor az adós?

– Soron kívül kérheti – és ezt tanácsolom minden érintettnek – a végrehajtás megszüntetése iránti pert. Ebben az eljárásban minden érvét felhasználhatja az adós, amit idáig nem érvényesített. Az eljárás pedig átalakul egyfajta érvénytelenségi perré, ami szintén egy soron kívüli eljárás.

– Ha már ingyen segít, szervez pertársaságot?

– Nem. Senkinek nem is javasolok pertársaságot indítani, mert sokkal körülményesebb minden, mint egyedileg. Összeadódik a perérték, s ha egy érintett kiszáll, vagy ne adj isten meghal, akkor félbeszakad az egész ügy, s amíg a hagyatéki eljárás le nem zárul, felfüggesztik a pert.

Hunyor Erna – Magyar Hírlap Online

Forrás: Dr. Léhmann György

Dr. Léhmann György javítási (helyreigazítási) kérése:

Nemzeti InternetFigyelő