Húsvéti gondolatok – 2012. Magyarország

Az idei húsvét az egyik legszomorúbb húsvét életemben. Igaz, minden húsvét szomorú, hiszen egy ártatlan, szeretettel teli embert kínzott meg és feszített keresztre a nép gyűlölete, és az akkori politika… s ezt ma is, bármikor megtenné Vele. A társadalom, a gazdaság az emberi tartás és a politikai élet efféle mélységét, amelyet idén megtapasztalni voltam kénytelen, korábban nehezen tudtam volna elképzelni.

Európát és a mai Magyarországot szemlélve elborzadok. Hiszen amikor manapság történelmi megemlékezéseket tartanak ezen a földrészen bárhol, s méltatják az egykori hősöket, vádolják az egykori bűnösöket, minden szó hazugsággá válik. Mert ma is diktatúra, elnyomás, kizsákmányolás folyik, a népek telve vannak gyűlölettel, s az áhított keresztény európaiság nem csak a politikai életben nincs meg, de a szívekből is kiégett…

Ha csak a magyarországi helyzetet veszem alapul, érthetetlen számomra az 1848-as megemlékezés, s felháborít az is, amikor 1956-ról tartanak lelkes politikai beszédeket az országot kiszolgáltatók. Hiszen mit is akartak 1848-ban? Azt, amit ma is éppen úgy akarhatna a magyar… az akkori követelések és az akkori forradalom és szabadságharc céljai ma sokszorozottan aktuálisak. Szánalmas gyűlölködés árasztotta el az országot, s ma már megállapítható, hogy sem a függetlenség, sem a szabadság nem sajátja a mai Magyarország lakosságának. Rémes az az önértékelés, amely mindenben kitűnőnek tartja saját magát ám, ha mód van rá, másokat eszeveszetten támad és gyűlöl… Ezt láttuk a napokban, amikor a politika alja hónapokon keresztül taposott egy embert, s ehhez a taposáshoz minden párt és minden társadalmi réteg csatlakozott – mert lehetett gyűlölködni, lehetett erkölcsre, a tudomány tisztaságára, Magyarország (rég elvesztett) jó hírének helyreállítására hivatkozni. Taknyos csitrik és kóklerek sátorozása, a magát nemzetinek valló „új nyilasok” habzó szájú, kurucinfós támadása és sajnos a kulturális élet vezető egyéniségeinek, körének árulása verte föl a gyűlölködés hullámait, mit sem törődve az emberrel, az egyénnel, a lélekkel. Ilyen mélységeket csak a háború embertelensége tudott eddig felszínre hozni. Ma már azonban Magyarországon nem kell háború a gyűlölethez. Bárki ellen, bármikor gyűlöletet kelthet a levitézlett kommunista és liberális szellemiség, s teszi ezt úgy, hogy a nemzeti oldal is beleremeg, kettéválik. Dráma ez a javából, s ennek a drámának tudhatóan meg kell állapítani, hogy Magyarországon ma nincsenek politikai oldalak, nincs ilyen-olyan szellemiség. Csak egy van. A gyűlölködésben összetartó erő, azaz mindenben a bukott kommunista és liberális szellemiség és annak képviselői a vezérek. Fertőznek, aljasul rágalmaznak és vádolnak, s jobb és baloldali nép pedig harsogja a vezényelt szólamokat.

Vagy itt van a Parlament. Megdöbbentem, amikor Tiszaeszlárról szónokolt egy jobbikos képviselő. S ez önmagában még nem is akkora baj, hiszen az egyéni érzések, gyűlöletek magánügynek számítanak. Ám, amikor egy ország parlamentjében úgy hangozhatnak el bárki ellen gyűlöletkeltő mondatok, hogy azt a levezető elnök nem szakítja félbe, nem utasítja rendre a felszólalót, s még van, aki tapsol is a gyűlöletszónoklat után, akkor abban az országban nagyon nagy a baj. Ha egy ilyen párt hivatalosan létezhet, és állami támogatást kap az általuk gyűlölt polgárok adóforintjaiból (is), akkor az állam berendezkedésével is bajok vannak. Mint ahogy bajok vannak az ezen esethez hasonló ügyben döntő bíróságon is, ahol nem a gyűlöletet szítót ítélik el, hanem azt, aki a gyűlölködés miatt megválik a gyűlöletkeltőtől. Hová vezet ez a mentalitás, amelyet az elmúlt időszakban tapasztalunk? Olyan tragédiához, amelyhez hasonlót már megélt az ország, ám még egyet nem bír el.

Csak egyre tudok gondolni minden összeesküvés elmélet nélkülözésével: – arra kell ez a gyűlölködés, s esetleg az említett párt hatalomra kerülése, hogy a láthatatlan világkormány végleg rendet csinálva teljesen bekebelezhesse Magyarországot, a renitenst, a rebellist, a soha nem engedelmeskedőt, a MAGYAR kormányt választót…

Sokszor kérdezik, mi elehet ennek az egész hazai politikai és társadalmi gyűlölködésnek az oka. A válaszom nem nagyon tetszik sokaknak, de leírom: – a társadalom 1945 után elkergette, hagyta elkergetni azt a társadalmi osztályt, amely ezer éven keresztül génjeiben hordozva kötelességét, irányítani tudta a társadalom erkölcsi normáit, fékezni tudta a kegyetlenség érzését, a gyűlöletet, s kordában tartotta azt a végtelenül önző, irigy és gyűlölettel teli társadalmi réteget, amely 1945-től átvette a hatalmat. A társadalom hagyta elüldözni a magyar értelmiség színe-javát, kirabolta a kastélyokat, s amíg 1948-ban a Mária-év alatt könnyezve hallgatta Mindszentyt, 1949-ban aláírásokat gyűjtött a bíboros ellen… Mert azzá vált 1945-ben a magyar társadalom, aminek látszott az elmúlt hetekben, hónapokban. Nincs erkölcsi irányadás, a politikusok – mint láttuk, az elmúlt években összefonódva egymással – rabolták ki az országot, akire pedig fel lehetett nézni azt véresre korbácsolva, ló után kötve vonszolták végig Európán… pedig ártatlan a rászórt vádakban. Hit és vallás nem számítanak, s minden ódium nélkül lehet Magyarországon kereszténységet vagy éppen zsidóságot üldözni, ha a politika úgy akarja. És úgy akarja, mint látjuk…

Elképzelem a mai helyzetben, hogy Krisztus eljön, tanít… Magyarországon nem kellene három nap ahhoz, hogy a bal és jobboldal „feszítsd meg”-et kiáltson ellene. Talán a keresztények egy része is csatlakozna az ordítozókhoz, mert úgy dukál, hogy itt, ezt a népet senki ne oktassa hitre, buzgóságra, szeretetre, tisztességre és becsületre… Jézus ma Magyarországon éppen úgy szenvedne, mint egykor. S lennének ma is olyanok, akik kezüket mosva átadnák Őt – „Jézus saját döntése okán és alapján” – a halált követelőknek, a poroszlóknak.

Ma van az Oltáriszentség megalapításának, az utolsó vacsorának az ünnepe. Holnap Jézus szenvedéseit éljük át…, majd szombat éjjel a Feltámadás titkát és az abban rejlő győzelmet ünnepeljük. Évről-évre ismétlődik e megemlékezés, s a magyarság évről-évre válik Tamásból Pilátuson keresztül Júdássá. Pedig olykor még el-elhangzik a ma már politika szlogenné alacsonyodott „Mária országa” kifejezés, emberek tízezrei mennek Csíksomlyóba, mert ez a módi, ám lélekben teherré vált Isten, teher a többségnek Jézus és az Ő tanításai, s a legnagyobb teher mindenki számára a szeretet és a megbocsátás gyakorlása. Főként pedig az ellenség szeretetének minden napra érvényes és megkövetelt isteni parancsa.

A Golgotára vezető úton vajon segítenénk-e a keresztet hordozni a megkínzottnak, s együtt érzünk e az édesanyával, aki a kereszten agonizáló gyermekét siratja? Aligha! Mert az együttérzés maga az, ha vállaljuk annak a tanítását, akit szenvedett értünk, és aki feltámadásával megmentette az embert haláltól… Minket, magyarokat is…

Csak hinni kellene Istenben, s megváltoznék Magyarország!

Európai Idő – S. Gy.

Nemzeti InternetFigyelő

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!