Kedves Olvasóink!

A Nemzeti InternetFigyelő 2009 óta mondja ki azt, amit a mainstream elhallgat. Ezért 2022 óta a Google korlátozza a keresőben való láthatóságunkat, a Facebook pedig csökkenti az elérésünket. A bevételünk elapadt – de a NIF nem áll meg.

Ha hisztek abban, amit csinálunk, kérjük, támogassatok minket. Minden adomány – akármilyen kicsi – segít. Nem a Google-tól függünk. Hanem tőletek.

Most különösen nagy szükségünk van a támogatásotokra!

Köszönjük!

A Nemzeti InternetFigyelő szerkesztősége

Újabb botrány: Kiderült, a Tisza minisztere is az Orbán-kormány pénzén élt | NIF

Újabb botrány: Kiderült, a Tisza minisztere is az Orbán-kormány pénzén élt

Amit a Tisza bírál, abból ők is éltek. Két nappal azután, hogy kirobbant a Feledy-ügy – amelyben kiderült, a Tisza kampánycsapatában dolgozó szakember 84,2 millió forintot kapott Lázár János minisztériumától –, újabb botrány került nyilvánosságra. Ezúttal Tanács Zoltánról, a Tisza-kormány tudományos és technológiai miniszteréről derült ki, hogy korábbi cége, az IFUA HORVÁTH & PARTNERS több százmillió forint értékben kapott állami megbízásokat az Orbán-kormány idején. A megbízók között ott van az Állami Számvevőszék, a NAV, a Magyar Államkincstár és több minisztérium is.

A Feledy-ügy folytatása: Tanács Zoltán cége

A Deák Dániel által közzétett információk szerint Tanács Zoltán korábban az IFUA HORVÁTH & PARTNERS Kft. vezetői között szerepelt. A vállalkozás az Orbán-kormány idején több százmillió forint értékben kötött szerződéseket állami intézményekkel, minisztériumokkal és hatóságokkal. A megbízók között megtalálható az Állami Számvevőszék, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Magyar Államkincstár, az Energiaügyi Minisztérium, a Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint számos egyetem is.

A nyilvánosságra került adatok szerint az Energiaügyi Minisztériummal például 14,7, 15,1 és 30 millió forintos szerződéseket kötöttek. Tanács Zoltán vagyonnyilatkozatában pedig havi bruttó egymillió és ötmillió forint közötti jövedelem szerepelt a cégtől.

 

A kettős mérce: Amit a Tisza bírál, abból ők is éltek

A történet igazi pikantériája nem is a pénzösszegben rejlik, hanem abban, amit Magyar Péter évek óta hangoztat. A miniszterelnök szerint az Orbán-kormány „kizárólag a saját politikai köreit hozta helyzetbe”, és az állami megbízások rendszerét a politikai lojalitás határozta meg.

Ehhez képest két nappal ezelőtt kiderült Feledy Botondról, hogy az előző kormány idején is dolgozott állami megbízásokon, most pedig saját miniszterének korábbi vállalkozásáról kerültek elő több százmilliós szerződések. Vagyis a Tisza-kormány tagjai is ugyanabból a rendszerből éltek, amit most olyan hevesen bírálnak.

De maga Magyar Péter is hasonló cipőben jár több más miniszteréhez hasonlóan. Ha erre emlékeztetik a választókat, az kellemetlen számára, hiszen az Orbán-kormányt rendszeresen bűnszervezethez hasonlítja, amelynek így ő és a kormányának több tagja is részese volt.

 

Mit jelent ez a választók számára?

A Tisza-kormány legitimitásának alapja az a narratíva volt, hogy ők a „tisztakezű” erők, akik véget vetnek a korrupciónak és a politikai lojalitáson alapuló állami megbízások rendszerének. Ha azonban a saját minisztereik is részt vettek ebben a rendszerben, akkor a „rendszerváltás” ígérete üres szavakká válik.

A kérdés nem az, hogy Tanács Zoltán cége kapott-e legálisan állami megbízásokat. A kérdés az, hogy miért volt számára ez a rendszer elfogadható, amikor még az Orbán-kormány alatt dolgozott, és miért lett hirtelen elfogadhatatlan, amikor ő maga került hatalomra?

 

Szerző: Bős Zoltán
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kiemelt képen: Tanács Zoltán / Fotó: MN

#TanácsZoltán #Tisza #Képmutatás #FeledyBotond #NIF

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük